Megörültem Liza posztjának, mert hasonló élményekről számolt be, melyeket mi is átéltünk gyerekkorunkban a húgommal. Az ideges készülődés, feszült kapkodás, amikor nem is maga az ünnep a fontos, hanem az, hogy a karácsony körüli dolgok megfeleljenek valamilyen – többnyire téves – elvárásnak.
Gyerekkoromból emlékszem még azokra a veszekedésekre, amik ebben a légkörben rendre kitörtek, a kényszeredett vigyorgásokra és a valósággal köszönőviszonyban sem levő szép szólamokra a békéről és szeretetről…
Túléltük, valahogy mindig. Volt egy időszak, amikor az volt a szokásunk a húgommal, hogy miután megvolt a vacsora, hazamentek a rokonok, elvonultunk az ő szobájába, és megnéztünk egy családi kedvenc filmet, a Portugált. Évről évre. Közben borozgattunk, pálinkáztunk, és végre felszabadultan nevettünk az egészen.
Nem vagyok én cinikus, érzéketlen dög, csak minden porcikám irtózik a kenetes, hamis frázisoktól, és attól a végtelenül idióta viselkedéstől, mellyel az emberek elrontják azt is, ami szép lehetne. Azzal, hogy agresszíven és görcsösen ragaszkodnak valami általuk elképzelt elváráshoz (kell nyolc fazék töltött káposzta, 10 kiló pogácsa, 50 liter húsleves, fenyőcsúcs, kerti izzó, kutyafüle-macskafarka), és ha valami nem úgy alakul, ahogy elgondolták, akkor teljesen kétségbe vannak esve.
És a karácsony-iparról ne is beszéljünk, amikor már novemberben beindul a fogyasztói nagyüzem, szól a „jingle bell”, és kivilágítják a fákat.
Az utóbbi pár évben az ünnepek körüli előkészületek annyiban bonyolódtak, hogy most már két helyre is kell mennünk. S hogy még véletlenül se legyen egyszerű az élet, mi Budapesten élünk, a férjem családja a Dunántúlon lakik, az enyém Kelet-Magyarországon. Az enyéim nem is egy településen, hanem három, egymáshoz azért viszonylag közeli városban illetve faluban, ami önmagában is igényel némi logisztikai bravúrt (pláne, hogy nem áll szóba mindenki mindenkivel), amit még megfejelnek a karácsonyi menetrendek.
Ráadásul az eddigi családi földrajz most azzal is bonyolódott, hogy a férjem testvére is elköltözött a szülővárosból – vagyis immár pontosan öt településre kell eljutnunk a karácsonyi szezonban…
Vagyis az utóbbi két évben a karácsony arról szólt, hogy valóságos road show-t csinálunk az országban, természetesen csomagokkal felpakolva, a rendkívül precíz, pontos és megbízható magyar államvasutak valamint a helyi volán-járatok közreműködésével. Vagyis szó sincs pihenésről, lazításról, feszített a program, és feszültek vagyunk mi is kicsit.
Pláne, hogy két ünnep közé szerveződnek általában mindenféle baráti programok is, természetesen Budapesten, ahol szintén illő lenne megjelenni. S mivel mindketten több baráti, ismerősi körrel is rendelkezünk, ezért több helyre is meghívnak minket általában, és természetesen képtelenség eljutni mindenhová. De ez legyen a legkisebb gond! (A lényeg, hogy van sok kedves barátunk, ismerősünk, akikkel jó együtt, és akikre lehet számítani.)
Úgyhogy idén már jó előre elkezdtem gondolkodni, tervezni és szervezni a dolgokat, de sokáig nem lehetett tudni, hogy a férjem kap-e szabadságot két ünnep között. Úgy tűnik, végre sikerült kitalálni egy olyan menetrendet, mai nagyjából mindenkinek megfelel.
Most úgy oldjuk meg az egészet, hogy módosítunk az eddigi szokásokon. A karácsonyt a férjem családjánál töltjük, és ezúttal nem kerekedünk fel másnap az ország másik végébe, hanem nyugodtan ülünk a fenekünkön és pihenünk. Szilveszter előtt pedig elmegyünk az én családomhoz. Tavaly és tavalyelőtt nálunk voltunk, majd szépen beosztjuk, hogy melyik évben kinél leszünk.
Gondolom, nem vagyok egyedül ezekkel a problémákkal.
Tavaly viszont az tette emlékezetessé a szentestét, hogy akkor volt az eljegyzési vacsoránk. Különösebb cécóra nem kell gondolni, eljöttek a férjem szülei az én családomhoz, és jót ettünk-ittunk. (Külön vicces volt, hogy apósom és a sógorom, akik két homlokegyenest ellenkező politikai párthoz vonzódnak, milyen kedélyesen elbeszélgettek az asztal végében 🙂
Az idén lesz az első karácsonyunk házasokként!
Én se rohanok, és nem vagyok hajlandó zombiként végezni sem a konyhában. 3 gyerekem van, anyám és öcsém jönnek 100 km-ről 25-én. Nem izgat ez sem (anyámmal nem vagyunk puszipajtások). Míg Pesten laktam, én vagy mi mentünk át hozzájuk 25-én, még élt apám és nagyanyám is. Anyós külföldön dolgozik, idén nincs itthon karácsonykor. Gyerekek apja itt van 10 háznyira, sógorék szintén, de amúgy is taliznak szinte minden nap az évben. A párom itt lesz 24-én este, a lánya nem tudom, egyenlőre nem szokás a közös családi karácsony (ez lesz a 2. karácsonyunk együtt). 25-én párom dolgozik este-éjjel. 26-át nem tudom, nem is izgat. Valami kaja lesz, süti is, ennyi 🙂 Az én gyerekkorom szintén hasonló képmutatásban telt, míg a posztíróé, egész évben marták egymást anyám meg apám meg nagyanyám, és karácsonykor meg eljátszották a hű, de szeretjük egymást és hasonló nyálasságokat, így én felnőve megfogadtam, h nálunk nem erről fog szólni. Én ha utálok valakit, azt karácsonykor is utálom 🙂 és fordítva, akit szeretek, azt egész évben szeretem és nem azt nézem, kitől milyen ajándékot kapok (semmilyet, mert mi csak a gyerekeknek veszünk, és itt sem az a fontos, h a legdrágább, legdivatosabb izé legyen, hanem amire vágyik és a pénztárcám engedi).
Nálunk is hasonló a helyzet, mint mindenkinél, ahol távol élnek közeli rokonok. A szentestét mindenki a legszűkebb családjával tölti, de aztán megindul a vándorlás. Eddig 26-án mentünk három helyre, most 25-én leszünk az apósomnál, mert neki 26-án már egy negyedik helyen is meg kell jelennie az új családjának rokonainál (szintén patchwork). Idén már mi is három pici gyerekkel indulunk útnak, ráadásul a férjem vállalta, hogy mi főzünk 26-án az egész nagy családra… Külföldön élő nagyival szenteste skype-olás, többiekkel telefon. S akkor még nem említettem a szintén külföldön élő barátokat, akikkel sokszor csak ebben az időszakban lehet találkozni. Tényleg nem egyszerű!
Na jó, nyertél, így már nem is tűnik olyan tragikusnak, hogy 26-án egyik család, egy nap ott, 28-án másik család, egy nap ott, 30-án vissza – autóval.
Mondjuk három gyerekkel, úgyhogy azért sajnálj egy kicsit 😛
Leginkább azért, mert persze, hogy sértődés van abból, hogy a hosssssssssssssssssszú téli szünetben csak másfél napokat töltünk a nagyszülőkkel.
Visszakérdeztem: Te mikor voltál utoljára másfél napot nálunk, anyukám?…
Na de pár év, és én fogok hisztizni 🙁 Úristen, de rossz lesz! 🙁
Mi nem megyünk sehova szenteste, az a mienk, a mi családunké…a mi családunk=5 gyerek+két felnőtt. Pedig a férjeméké 4en vannak testvérek, él még a nagymama is, ill. ott vannak az én szüleim, nekik pedig nincs más, csak én – egyke vagyok. Ráadásul a férjeméknél dívik a nagy családi összeborulás, anyósomhoz gyűlik mindenki szenteste, vannak vagy 40-en…de én ezt nem bírom, ez van. Ezért amikor összeházasodtunk, eldöntöttük, hogy nem fogunk túrákat csinálni, ide-oda rángatni a gyerekeinket – ha lesznek….lettek…öt is -, hanem szépen, csendesen, magunkban ünnepelünk. 25-én megyünk anyósomhoz, 26-án pedig anyámékhoz. Amikor ezt először bejelentettük volt sírás, veszekedés, zsarolás – pedig még nem is voltak gyerekek -, de mi kitartottunk és ez bevált, nekünk így nem rohanós az ünnep, mindenki nyugodt és alig várják a nagyszülők, hogy megölelhessék az unokákat, ők pedig, hogy ott is kibonthassák az ajándékokat.
Mindenkinek boldog ünnepet akár így, akár úgy ünnepel.
Ismerős a szitu! Nekünk az idén született meg a harmadik gyermekünk és most először mindenki hozzánk jön. Persze nem egyszerre… A közös ünneplés ötösben 23-án lesz, mert akkor az egész nap szabad, de a gyerekeket szerintem nem fogja zavarni! Boldog ünnepeket!
Peregrina, ez még csak az alap probléma…. De majd ha lesznek gyerekeitek és az összes nagyszülő ragaszkodni fog hozzá, hogy ők a Karácsony összes percét a gyerekekkel töltsék….
És te karodon a fél évessel és kezedben a 3 évesed keze és minden meglegyen és minden klappoljon és a gyerekeknek mosoly legyen az arcán és senki se sértődjön meg, de mégse legyen egy lóverseny…. Na, ez már művészet….
Én patchwork családban élek…. Kettőnknek van összesen 4 gyereke…. De mindkettőnknek van hozott gyereke…. Hát azt a logisztikát, ami nálunk van, hogy melyik gyerek, melyik szülőjével és melyik rokonaival mikor találkozik, hogy mindenhol legyen Karácsonya…. Nagyon komoly szervezést igényel….
Ah, novemberben a gyermekem rácsodálkozott az áruházi karácsonyfára… Hűűű, karácsony!
Aztán a következőre, meg következőre… Mostanra már meg se nézi a kivilágítást… Még nincs 3 sem… Az itthoni fát se fogja észrevenni, attól tartok.