Karácsony előtt

Ezt a posztot még tegnap írtam, közvetlenül azelőtt, hogy útnak indultunk volna. Annyit teszek még hozzá, hogy igen, összeszedtem magam, és elmentem futni! Gyönyörű napsütésben, a Duna-parton még akkor is csudajó volt, ha nem voltam éppen a legnagyobb formában.

 

A férjem már teljes koncentrációval csomagolja az ajándékokat. Nem voltam túl ötletgazdag, mindenféle apróságokat vettünk a családnak, amit szét kellett osztani. A drága néha úgy nézett rám, mint egy mókusra (ezt most ő mondja), mert nem értette, kinek és miért szántam egy zacskó gyógyteát, biotisztítószert, kézműves szappanokat, stb. Szerintem ezek és a hasonlók tök praktikus holmik, és talán többre megy velük az ajándékozott, mintha kapna egy valamit, amit nem tud mire használni. Apósomnak már előre megrendeltük a neten a „Nemzethy Horgász” feliratú pólót, ezzel volt a legkevesebb gond. Nagy horgász, kíváncsi vagyok, mit fog hozzá szólni.

Az óra ketyeg, kinéztük a buszt, amivel hamarosan indulunk. A férjem éppen most próbál ijesztgetni vastagon borotvahabos arccal, hehe, itt a Mikulás melegítőben…

Hogy lelkileg is felkészítsük magunkat, tegnap este elmentünk fürdőbe, kiáztatni a stresszt a lelkünkből, és relaxálni kicsit. Szerintem nincs olyan anyag, ami jobban kiütne, mint egy kör szauna és aztán pár perc a 20 fokos merülőmedencében. Mikor kijöttem a hideg vízből, vigyorogtam, mint a vadalma, és úgy éreztem magam, mintha legalábbis be lennék csípve. Na, és ezt háromszor, plusz a dagonyázás a meleg medencékben, isteni volt! Teljesen ki is ütöttük magunkat, aludtunk jó 10 órát utána.

A szaunában már mindenki a karácsonyi menüről beszélt; mit főzött, mivel van még elmaradva, hol tárolja az ételt, stb. Kocsonya- és halászléreceptek repkedtek a forró levegőben, míg izzadtuk ki magunkból a mérgeket, és készítettük a szervezetünket az újabb adagra.

A férjem közben azzal lep meg, hogy oda akarja pakolni az elegáns ingét is, ami tényleg olyan jól áll neki, hogy ha nem lennék már a felesége, akkor nagyon nyomulnék, hogy felszedjem. Na, jó – lemondó sóhaj -, akkor én is kereshetek valami alkalmi cuccost, köszi, bébi! Rásózok a fenekére, kicsit össze is verekszünk. Ahá! De hol az ing? Naná, hogy a vasalásra váró halomban, de én ugyan ki nem vasalom most, az tuti.

Utálok csomagolni, pedig rendszeresen utazunk. Mindig az van, hogy több cuccot cipelünk, mint amennyit valójában használunk, de legalább van nálunk nagyjából minden, amire szükség lehet.

Biztos, ami biztos alapon odapakoltam a futós cuccomat is, mert a férjem szülei egy Duna mellett fekvő városban laknak, és imádok a folyónál futni. Karácsonykor ennek azért különös haszna is lehet, mert 1, vagy nem meri az ember halálra zabálni magát, mert teli hassal nagyon rossz futni, 2, halálra zabálja magát, teli hassal fut, de legalább mozog, és ha szenved vele, akkor tudja, hogy miért van, és belenyugszik abba, hogy megérdemli.

Kíváncsi vagyok, melyik verzió jön majd be. Az biztos, hogy már hónapok óta azért várom a karácsonyt, mert tudom, hogy anyósom halászlevet főz, az pedig dobogós kedvenc nálam. És ebben én nem ismerek tréfát – és mértéket sem.

Közben a férjem átpakolt az egyik táskából a másik táskába, merthogy az úgy nincsen jól, ahogy én elkezdtem. Hosszan nézegeti a futós mackófelsőmet, és azt mondja, kutyaszaga van. Kihasználom az alkalmat, hogy ismét elkezdjem nyüstölni, hogy szeretnék egy kiskutyát. Sőt, mivel karácsony van, kicsit rá is megyek a témára, hogy mennyire, de mennyire szeretnék egy kiskutyát. Nem mond semmit, rám kiált: vaúúú! Lemondóan nyöszörgöm, hogy nyaú… Azt hiszem, ezzel elleszünk egy darabig, olyan pár évet.

Nézd, közben bevetette az ágyat! Hűha, nekem tényleg karácsonyom van!

Közben elkészültek a csomagok, be vagyunk pakolva, csupán a nagyobb hátizsák egyik cipzárja ment tönkre közben. Viszek könyvet is magammal, és mivel évek óta hivatásszerűen olvasok, ezért persze ismét munkához kellő könyvet tettem oda, potom egy kiló. Kicsit feszült vagyok, mi hiányzik még, bő félóra múlva indulni kell.

No, idő van, indulunk, karácsony: start!