Luca arról írt nekünk, milyen különös helyzetbe került, és arról is, hogy ez – minden konvenció ellenére – boldoggá teszi.
Te bevállalnád?
Fura ez a helyzet, leginkább talán azért, mert nem úgy nőttem fel, hogy ilyesmi lehetséges. A férjemnek szeretője van lassan egy éve, én pedig nemhogy nem akadtam ki, hanem egyre boldogabb vagyok. Nem azért, mert utálom a férjemet, vagy nem érdekel, hogy mit csinál. Nagyon szeretem őt, és tudom, hogy ő is engem.
Három gyereket nevelünk, én részmunkaidőben dolgozom, a legkisebb fiunk négy éves. Szerintem mindig is jó pár voltunk, már a legelejétől fogva, bíztam a férjemben, és tudom, ő is bennem. Csodálatos ember ő és csodálatos családapa. Támogatott a nehézségekben, sokat dolgozik, figyel ránk és ez nem csak a gyerekeket jelenti, hanem engem is.
Amikor a szeretője (legyen álnéven Ildikó) feltűnt, bevallom, én támogattam, hogy legyen köztük kapcsolat, mert rögtön észrevettem a vonzódást. Tudom, hogy mindenki hülyének fog tartani ezért, de utólag is úgy érzem, jól döntöttem. Nálunk ugyanis mindig az volt a szexszel, hogy a férjem többet szeretett volna, én meg már az elején is simán elvoltam mondjuk heti két együttléttel. A kedvéért csináltam többször, de amikor a gyerekek megszülettek, már ezt sem bírtam. Aztán idővel újra ment megint, ő pedig elfogadott engem így, lemondott a gyakoribb igényeiről meg sokmindenről, amit én nem igazán szívesen csinálok az ágyban, nehezemre esik, neki meg természetes lenne. A képzeletetekre bízom, mik ezek. Lényeg, hogy mindig éreztem benne a vágyat és mindig tiszteltem, hogy a kedvemért örökre eltekint a beteljesülésétől, de – bevallom – kicsit féltem, hogy elveszíthetem. Ezt inkább kettős érzésnek nevezném: egyrészt tudtam, hogy nem akar elhagyni, hogy nagyon fontos vagyok neki én is meg a család is, másrészt féltem, hogy mi van, ha egyszer elpattan ez az egész, ha már nem bírja tovább? Hiszen nem tudtam más lenni, mint ami vagyok, nem tudtam ebben többet adni, csak a magam részéről a maximumot. Nem is kérte egyébként.
Ildikóval egy közös társaságban találkoztunk. Megmondom őszintén, engem is lenyűgözött. Idősebb nálam és a férjemnél is jópár évvel, elvált, nagy gyerekei vannak, különleges a kisugárzása. Láttam, hogy tetszenek egymásnak, és végül úgy döntöttem, magukra hagyom őket. Eljöttem a partiról, és sms-ben megírtam a férjemnek, hogy részemről lefeküdhet Ildikóval. Nem tette. Hazajött, és megbeszéltük a dolgot. Utána lett viszonyuk, és azóta élünk így.
Nehéz leírnom, miért érzem magam jól, mert magam sem értem egészen. De erősebbnek érzem a kapcsolatunkat annál, mint amilyennek néhány éve tűnt. Nem kapok kevesebbet a férjemtől. Sem szexben, sem figyelemben. Nem vagyok megalázva, és – lehet, hogy hülyén hangzik -, de hálás vagyok ennek a nőnek, hogy meg tudja adni azt a férjemnek, amit én nem akarok vagy nem tudok. Azt hiszem, Ildikó meg csodál engem – egyszer célzott erre a férjem -, hogy ilyen családi hátteret biztosítok.
Nem, nem vagyunk barátnők, talán egy másik világban lehetnénk, nem tudom.
És nem, nem azt tanultam kiskoromban, hogy ez lehetséges, nem így nőttem fel, és soha nem hittem volna, hogy ez velem megtörténhet, most mégis itt állok, és nem érzem úgy, hogy félnem kéne, elégedetlenkednem vagy szomorkodnom. Nekem ez most kerek.
