Helló, Miniszterelnök Asszony!

 

El tudjátok képzelni, hogy a következő években elhangozzék ez a mondat Magyarországon? Persze, nem ide látogató kormányfő köszöntéseként, hanem a saját miniszterelnökünket üdvözölve.

Mi tagadás, nekem nehezen megy, noha nagyon is pártolnám, ha végre nők is magas közjogi méltóságot tölthetnének be ebben az országban. Több kárt legalábbis nehezen tudnának csinálni, mint azok a férfiak, akik az elmúlt 4-8-24-60-100 évben az ország közös ügyeinek intézését hitbizonyományuknak tekintették. Ezen az alapon sem értem, hogy miért zárnak össze a férfi politikusok párttól csaknem függetlenül akkor, amikor szóba kerül a női politikai szerepvállalás ösztönzése. Nézzenek már magukra, magukba, és arra, amit itt műveltek! Büszkék aligha lehetnek, tehát a “kiváló” férfiúi teljesítmény nem lehet oka annak, hogy a nőket távol tartsák a politikától.

Mielőtt paranoiával vádol valaki, és azzal érvelne, hogy „de hiszen demokrácia van, bárki, aki kedvet és erőt érez magában, részt vehet a közügyek intézésében”, ne feledkezzünk meg arról, hogy ma Magyarországon számos tényező hátráltatja a nők aktívabb közéleti tevékenységét. Ehhez elég csak azokat a primitív beszólásokat felidézni, melyek az elmúlt időszakban hangzottak el a nőkkel kapcsolatban – és nem valami útszéli kocsmában, hanem a magyar parlamentben.

Szép lehetsz, de okos nem! – tipikus hozzáállás, mely szerint egy nő, ha vonzó külsejű, akkor ez bőven elég neki, minek akar még okos is lenni. Arról nem is beszélve, hogy hány kifejezetten ellenszenves külsejű és ostoba férfi politikus pöffeszkedik magas pozíciókban…

Aztán ott van az is, hogy nőként legalább duplán kell teljesítened azért, hogy elismerjék a munkádat – és nem csak a közéletben, tegyük hozzá. Vagyis dupla energiával érsz el majdnem olyan messzire mint a teremtés büszke koronái, és eközben természetesen menedzseled a családodat is, elvégre annak a terhei is jórészt rád hárulnak.

Meg aztán a lapok le vannak osztva. Ki vannak jelölve a vezérhímek, és a holdudvarban nagyon kevés önálló karakterrel bíró személyiséget tűrnek meg, legyen akár nő, akár férfi, a nőktől pedig jellemző módon sokkal inkább az igazodást várják el, mint egy férfitól.

S ott van még az, hogy a magyar társadalom is hagyományosan konzervatívabb beállítottságú, és kevésbé bízik a nőkben, mint azokban a pasikban, akik akár már többször is visszaéltek a bizalmával. A nagyobb horderejű, a közösség sok tagjára kiható döntéseket jellemzően férfiak hozzák meg. Ez valahogy így alakult, és a megszokás akkor is életben tartja ezt a rendszert, ha már több ízben is bebizonyosodott, hogy rosszul működik.

S mindezek után jogos a kérdés, hogy miért lennének a nők jobbak, mint a férfiak?

Nem állítom, hogy a nők alapvetően jobbak lennének, mint a férfiak, egyáltalán nem vagyok elfogult a nememmel kapcsolatban. Ismerek éppen elég buta, korlátolt, hiú, önző, hisztérikus, manipulatív, egoista, gerinctelen nőt, ha – hál’istennek – nem is személyesen, de innen-onnan.

Valami viszont azt súgja, hogy ennél rosszabb már aligha lehet, és egy próbát mindenképpen megérne.

S ha a tényeket nézzük: általában azokban az országokban magasabb szintű a demokrácia, ahol több nő vesz részt aktívan a közéletben, s jut vezetői szerephez. Ez azt jelenti, hogy az adott társadalom elismeri a nőket, partnernek tekinti őket, nem pedig puszta dekorációnak egy pocakos-öltönyös alfahím karján.

S a női részvétel valahogyan visszahat a közélet általános állapotára is. Nálunk afféle macsó bozótharc a politika, ahol Rambók küzdenek jakuzákkal – az egész inkább valami ócska videófilmre emlékeztet a nyolcvanas évek másolt kazettáiról, alámondós szinkronnal, mintsem XXI. századi, az aktuális kihívásokkal megküzdeni tudó (és akaró!) teamre.

Ahol a nők nagyobb számban vannak jelen, ott más a stílus is. Márpedig aligha szükséges példákkal alátámasztani, hogy e tekintetben nálunk lassan már a bányászlámpa pislákoló fényénél sem látjuk ama béka alfelét.

Arról nem is beszélve, hogy könnyebben napirendre kerülnek azok a problémák, amelyekkel a nők kénytelen megküzdeni, és nagyobb hatékonysággal oldják meg őket. Ezek jellemzően a családra, gyereknevelésre, a női munkára, női jogokra vonatkozó kérdések. Európa boldogabb országaiban jellemzőbb a női részmunkaidő, valamint a magas színvonalú bölcsődei és óvodai ellátás. (Ami nem éhbéren foglalkoztatott bölcsődei gondozókat jelent olyan intézményekben, ahová csak a kiválasztottak gyerekei juthatnak be.)

Talán elég meggyőző lehet, hogy Németország, Európa jelenleg egyik legerősebb és legstabilabb országa (ami mellesleg a magyar emigráció egyik kitüntetett célpontja) immár harmadik ízben választott női kancellárt! Úgy látszik, annyira bevált a szisztéma, hogy több fontos kormánypozíció is női kézbe került…

A magam részéről mindenképpen üdvösnek tartanám, ha több rátermett nő kapna helyet a magyar országgyűlésben. Lehetőleg minél több, elvégre a lakosságnak legalább fele, de inkább nagyobb része nő. Persze, van most is néhány női képviselő és vezető, de – és ez a vélemény teljesen szubjektív, senkit sem akarok megbántani vagy megsérteni -, ezek jó része pártfeladatot teljesítő, önálló arccal nem rendelkező végrehajtó, és csak egészen kevés igazán vagány, okos és rátermett nőt tudnék megnevezni a jelenlegi felhozatalból.

Pedig nem igaz, hogy nincsenek ilyen nők ebben az országban! Személyesen és a médiából is ismerek nem egy olyan nőt, akit akár kormány- vagy államfőként is szívesen látnék.

Nagyon remélem, hogy hamarosan fordul nálunk a trend, és akár pár éven belül eljutunk odáig, hogy női miniszterelnököt vagy akár köztársasági elnököt üdvözölhessünk.