Elöljáróban el kell mondanom, hogy én még nem vagyok teljesen érintett a témában, egyelőre csak kibicelek a szüléssel kapcsolatos diskurzusokban, de valójában bármikor eljöhet már az ideje, hogy a lehető legérzékenyebben érintsen.
És persze a cím sem teljesen pontos: szülni minden bizonnyal anélkül is lehet, hogy az ember a megfelelő összeggel kibélelt borítékot az orvos valamint a nővérek zsebébe csúsztatja, de akkor az esetek egy részében meg is nézheti magát! Úgy járhat, mint az a nő, aki kétségbeesésében és felháborodásában a minap tett közzé cikket Én most egy ideig nem szülök címmel.
Szegény nőnek elvei voltak, pénze viszont nem sok, így úgy döntött, hogy ő bizony nem fizet azért, ami elvileg ingyen is jár mindenkinek, aki rendesen fizeti a tb-t. Elvileg! Gyakorlatilag azonban ha az ember beüti a google-ba, hogy „szülés + hálapénz”, akkor rengeteg találatot kap, és rengeteg fórum nyílik meg, ahol a kismamák azt beszélik meg, hogy kinek mennyit érdemes fizetni.
Hősnőnk azonban eltökélte, hogy ő bizony senkinek, semmit. Ahogyan olvashatjuk, a terhesgondozással még nem is volt sok baj, és voltaképpen még a szülés is rendben lement, igaz, sürgősségi császárral.
A horror ezután jött, amikor magára hagyottan próbál fájdalmakkal küszködve boldogulni: „Minden este bőgve aludtam el. Nem telt el úgy nap, hogy ne éreztem volna magam megalázva, miközben küzdöttem a fájdalommal…”.
Én el tudom képzelni, hogy vannak olyan orvosok, nővérek, akik hálapénz nélkül is emberségesen bánnak a rájuk bízott betegekkel, és a munkájukat hivatásnak élik meg. Hallottam ilyenről, találkoztam ilyennel.
Az azonban a magyar folklór egyik legizgalmasabb (és szerintem egyik legsiralmasabb) fejezete, ami az orvosi hálapénzekre vonatkozik. Amivel minden beavatkozás tekintetében vannak fenntartásaim, de a szülés talán mégis egy külön, speciális eset. Annál is inkább, mert nem telik el úgy egy hónap sem, hogy valamelyik kormányzati akárki ne óbégatna kétségbeesetten bele a világba, hogy „foooogy aaaaa maaaaagyar!”.
Aztán persze az óbégatásban ki is merül minden, vagy netán még jól leszúrják azokat a csúnya, önző és hedonista nőket, akik nem szülik meg a kívánatos számú kis magyar állampolgárt.
Pedig ugye már rögtön a kezdeteknél oda lehetne figyelni pár dologra, ami költségvetési léptékben igazán aprópénz. Az emberséges, tisztességes és szakszerű ellátásra nevezetesen, amiért nem kéne külön pénzeket leperkálnia a kismamának, akinek amúgy is van mire költenie.
Vagy nézzük a dolgok más oldalról! Ahhoz bizony mit szólnánk, ha egyszer csak bejelentené az óvónő, a bölcsis gondozó, a tanár, a köztisztviselő, a rendőr, a tűzoltó, hogy ő bizony csak akkor hajlandó rendesen elvégezni a munkáját, ha ő is megkapja a maga kis borítékját? Elvégre a felsorolt foglalkozások képviselői is zömmel rosszul fizetett állami alkalmazottak, akiknek többnyire anélkül kell ellátniuk a dolgukat, hogy plusz pénzre esélyük lehetne. (Persze, ez így teljesen nem igaz, van, aki le tudja szakítani a maga sápját az ügyfélről.)
Szóval szerintem nagyon nem jó ez a rendszer, és nekem egyelőre még elképzelésem sincs, hogy ha arra kerül a sor, milyen megoldást választok. Fizetek, azt remélve, hogy normális, emberséges ellátást kapok (de miből, atyavilág, hiteltörlesztés mellett, miből???), vagy pedig buzgón reménykedem benne, hogy ingyér is megkapom azt, ami valójában jár.
Szerintetek?
Köszi, hogy elmesélted! Igazán örülök, hogy erre is van példa! 😉
Lemaradt a vége. Szóval még annyit szerettem volna hozzátenni, hogy nekem is van összehasonlítási alapom. Az első gyereknél minden játszott, amit egy kórházi szülésnél utálni lehet: hosszú, kőkemény vajúdás (összesen 26 óra), állandó vizsgálatok, burokrepesztés, oxitocin, gátmetszés, hasamba könyökölő mogorva ügyeletes doki, a lábam felől kisebb stáb, akik minden sikertelen erőfeszítésemnél csalódott arcot vágtak,a végén romló szívhangot mutató, állandóan működő ctg, utálatos dolgozók. Hálás lettem volna, ha bármilyen módon megszabadítanak a szenvedéseimtől, de közben azért tényleg tartottam tőle, hogy ott halunk meg mindketten. A fiam arctartásos volt, kis teste szürke az átmeneti oxigénhiánytól. Hetekig tartott mire ülni tudtam, nagyon megviselt az egész. Szerencsére mindketten épen és egészségesen jöttünk ki ebből a kalandból. Akkor még hihetetlennek tűnt, hogy lehet ez másképp is. A második fiamat már az Imrében szültem, de ügyeletes dokinál, aki a szülésznővel nem volt egy hullámhosszon, így volt pár rossz pillanat is, de már sokkal jobban ment az egész, többnyire békén hagytak. Akkor is elégedett voltam utólag. Szóval nem lehetetlen kórházban is háborítatlanul szülni, csak meg kell találni a megfelelő szülészeket hozzá. 😉
A Szent Imrében szültem, a doktornőnek 80 ezret fizettünk, a szülésznőnek 30-at. Meg is érdemelték, tényleg nagyon hálás vagyok nekik. Mind szakmailag, mind emberileg kiválóak. Bármikor felhívhatom őket most is, ha valamilyen kérdésem van. Persze nem zavarom egyikőjüket sem, csak ha nagyon fontos. A kórházban nem lehet bent a család, de nekem így volt jó. Persze nagyon hiányoztak, de így legalább 3 napig csak a kislányomé voltam, s pihenni is tudtam, ami otthon már esélytelen volt. A méhlepény “megszületésénél” nem avatkoztak be egyik szülésemnél sem, ment minden a maga útján, nem tudom, mi volt a baj
Nagyon örülök, hogy ilyen szép, háborítatlan szülésed volt kórházban! Lehet tudni, hogy melyikben? És hogy mennyibe került? A méhlepényt kivárták vagy meggyorsították valamivel a megszületését? Család bennmaradhatott veled a gyerekágyon?
(Egyébként ha nagyon kukacos akarok lenni, akkor annyiból lett volna jobb otthon szülnöd, hogy nem kellett volna kétperces fájásokkal a szülészetet keresgélni.:) )
A méhlepénnyel nekem is volt itthon egy kis gond, nagyon nehezen bújt ki és a végére már tök elegem volt az egészből. De legalább nem sürgették és elképesztő összehasonlítani, hogy mennyivel gyorsabban és szebben regenerálódtam utána, mint a kórházi után.
Azt hiszem, valahol már leírtam, de lehet, hogy tévedek. A legszebb szüléstörténetem a harmadik, pontosabban az egyetlen, ahol a szülésélmény szó végre értelmet nyert, pozitív értelemben persze. Elöljáróban azért muszáj megjegyeznem, hogy azért ez a baba már “kitaposott úton” haladt, kisebb is volt, mint a testvérei, s nekem is volt már némi tapasztalatom, tehát eleve könnyebb volt.
A terminust követő napon, hajnali 4-kor épp a széthagyott legókat szedegettem fel a földről a sötét szobában, amikor egyszerre ismerős fájdalmat éreztem a derekamban. Nagyon drukkoltam, hogy az legyen, amire gondolok. 5 óra körül már szabályosan visszatértek a fájások, fél 7-kor már biztos voltam benne, hogy nem jóslók, fél 8-kor ébresztettem a férjemet, hogy itt az idő. Felhívtam a szülésznőt, hogy 10 perces fájásaim voltak, amik alig fél percig tartanak. Azt mondta, hogy ha változás van, akkor hívjam újra. Fél 9-kor hívtam, hogy már 5 percesek és bő fél percig tartanak, erre kérdezte, hogy mennyi idő alatt érünk be. Korainak tartottam elindulni, de ő tudott valamit. 🙂 A férjem még lezuhanyzott, készített két szendvicset, nekem már nem maradt időm semmire, mert már nagyon-nagyon fájt és most már én is sietni akartam. A kórházban kétszer eltévedtünk, pedig már szültünk ott korábban, úgy hívtam fel a szülésznőt, hogy ugyan segítsen már, mert nem találunk oda a szülőszobára, én meg már 2 perces fájásokkal araszolok a folyosókon. Jó bénák voltunk, nna. Fél 11 körül sikerült belépnünk a megfelelő ajtón, a férjem kint maradt, én gyorsan a vizsgálóba mentem. 5-10 percet vártunk az ügyeletes orvosra, hiába. Valamiért nem jött, úgyhogy a szülésznőm úgy döntött, maga vizsgálja meg, hogy hogy állnak a dolgok. De aztán látta, hogy alig bírok már moccani is, mert annyira erősek a fájások, s inkább kihagyta a vizsgálatot, nehogy véletlenül ő repessze meg a burkot. Pikk-pakk átcuccoltunk a szülőszobába, ahol a protokoll miatt rám kötötte a ctg-t, de azt is leszedte pár perc után. A szülőágy mellé letett nekem egy szivacsot, azon térdeltem. Egy alkalommal vizsgálta meg a méhszájat: 4 ujjnyi volt és a perem eltűnt. Közben kérdeztem, hogy a doktornő (akit azért fogadtunk meg többek között, hogy ebben a kórházban szülhessek) nem fog már megérkezni? Rögtön elindult, ahogy a szülésznőm szólt neki, de hát azért neki is kellett egy kis idő. Hamarosan meg is érkezett, szép csendben megállt mellettem, bátorított, biztatott a szülésznővel együtt. Egyszer csak megrepedt a burok, éreztem, ahogy távozik a magzatvíz, megnyugtattak, hogy szép tiszta, minden rendben. 🙂 Közben odakint gyönyörű idő volt, ragyogóan sütött a nap, csönd volt és béke az osztályon. Én persze a falat kapartam a fájdalomtól, de kivételesen minél jobban fájt, annál jobban örültem, hogy mindjárt megszületik a babám. Aztán már nem emlékszem, hogy kerültem fel a szülőágyra, de a következő percben már jöttek a tolófájások. A férjem egy csomag bontatlan gumikesztyűvel legyezte az arcom, a végén elővette a bőröndből a gátmasszázsolajat, de ezúttal különösebb gátvédelemre sem volt szükség: 5-6 nekirugaszkodás után 11:17-kor simán kibújt a kislányom. Gyönyörű volt, rózsaszín és nem is sírt, csendben nézelődött. Rögtön rám tették, ahogy volt, melegített lepedővel betakarták. Nagyon ügyesen szopizott, utána kicsit bukott. 2 órát töltöttünk bent, a végén megmérték, kérésemre kicsit megmosdatták, felöltöztették, s én tolhattam át a gyermekágyas osztályra, ahol aztán végig együtt voltunk. Teljesen az volt az érzésem, hogy ennyi erővel otthon is maradhattam volna. 🙂 Egészen az utolsó felvonásig: bár ez volt a legegyszerűbb, legkönnyebb szülésem, ahol a “személyzet” tényleg csak kísérte az eseményeket, most először történt meg, hogy a méhlepény sajnos nem épen érkezett meg. Még a szülőszobán el kellett távolítani a bent maradt részeket, s itt örültem, hogy kórházban vagyok és hamar túl leszek rajta. Nagyon kellemetlen volt. A papírokat, amiken az áll, hogy mindenbe beleegyezek, utólag írtam alá. Összességében nagyon jó élmény volt, ilyen szülést kívánok mindenkinek! 🙂
Szuper, örülök, hogy ilyenre is van példa! Minden részlet érdekel, egy egész konkrét szüléstörténetet szívesen olvasnék. 🙂
Jelentem, nekem sikerült intézményi keretek között teljesen természetesen, saját tempóban, nyugodtan, minden beavatkozás nélkül szülni. Csak a megfelelő kórházat és orvos-szülésznő párost kellett megtalálni hozzá. Harmadikra sikerült. 🙂
Még annyi: hazamenetelkor adtunk csokicsomagot a szülészetre és az osztályra.
Én októberen a MÁV-ban szültem Pesten és minden rendben volt. Fizettem az orvosnak és a magánrendelésére jártam terhesgondozásra (szerencsére megtehettük). Tőle azt kaptam, amire számítottam.. 🙂
A csecsemősöknek, a szülésznőnek nem fizettünk (ott nem lehet szülésznőt választani), mégis minden rendben volt. Az újszülött osztályon is minden rendben volt, mindenki kedves volt és amikor segítséget kértem, mindig kaptam – nem másztak az arcomba, de ezt én nem is igénylem. Szóval mindent összevetve ez egy jó példa…
Annyit fűznék még hozzá, hogy nem szándékom az orvosok _személyének_ befeketítése. Magam is tapasztaltam, hogy vannak közöttük olyanok, akik rendesek, figyelmesek, stb.
A probléma azzal a szemlélettel van, amit az egyetemen tanulnak. Szülészek és más szakorvosok egyaránt. A bábák egészen másképp közelítik meg a szülést, ők pl. nem levezetik, hanem végigkísérik, óriási különbség. Vagy azt, hogy hol tart a szülés folyamata, mennyire van kitágulva a méhszáj, levált-e a méhlepény, azt invazív vizsgálatok nélkül, más jelekből egészen pontosan meg tudják állapítani. Nem hókuszpókusszal, hanem kifinomultabb, teljesen helytálló módszerekkel.
Az emberi oldalával pedig szerintem szintén az egyetem miatt van gond. Ha egyszer arra tanítják őket, hogy a kontrollt nekik kell a kezükben tartaniuk és nem a szülő nőnek, azzal máris elvették az alapvető emberiességet a szülésből. Amikor pedig a kórházi protokollnak megfelelően végeznek vizsgálatokat és beavatkozásokat, akkor magától értetődő, hogy nem kérik ki a szülő nő véleményét, beleegyezését ezekhez a dolgokhoz. Innentől fogva lehet akármilyen kedves, vicces, közvetlen az orvos, messzemenően figyelmen kívül hagyja a szülő nővel szembeni alapvető partnerséget és alárendelt helyzetbe hozza őt. Így nem lehet nyugodtan szülni.
Ezeket pedig azért tartottam fontosnak leírni, hogy aki kórházi szülést választ, az legyen pontosan tisztában azzal, hogy mire vállalkozik. Pláne, ha hálapénzt is szándékozik adni az orvosnak…
NAGYON FONTOS: aki szülni készül, tájékozódjon alaposan!
Nem mindig annak van igaza, aki fehér köpenyt visel. Ők sem istenek, nem mindentudók és a hagyományos orvosi szemlélet gyakran téves, embertelen vagy brutál.
Akkor még egyszer: nem éltem meg rosszul a kórházi szülésemet, csupán volt pár dolog, ami nem tetszett annyira. Évekkel később tudtam csak meg, hogy mi a különbség eközött, meg aközött, amikor hagyják szülni a nőt.
A biztonság pedig nekem is éppen ugyanolyan fontos volt, mint bárki másnak. Ezért SEM mentem kórházba, mert nem szerettem volna, hogy a protokoll beavatkozásokkal kockára tegyék a babám vagy az én egészségemet. Ugyanis minden beavatkozásnak van kockázata.
És még néhány észrevétel a különböző hsz-okban felmerülő dolgokra. Az alábbiak miatt mondom, hogy borzasztóan tájékozatlanok a nők a szüléssel kapcsolatban (ezt nem felrovom, alaposan gondoskodnak róla, hogy így is legyen…)
A természetes szülés nem egyenlő a hüvelyi szüléssel. A természetes szülés az, amikor nem avatkoznak bele sem vizsgálatokkal, sem a folyamatot gyorsító eljárásokkal, stb.
Harántfekvéses babát nem lehet hüvelyi úton megszülni. Farfekvésest, arctartásost igen.
Hüvelyi szülés közben megvakulni csak akkor lehet, ha erőltetik a szülő nőt. Amennyiben hagyják, hogy a teste a maga ütemében, erőlködés nélklül dolgozzon, semmi baja nem lesz a szemének (sem).
Aliza, ha csak ez volt a gond, meg tudtad volna otthon is szülni a babádat. A tolófájások megjönnek maguktól is, ha kivárják és nem nyomatják jóval előtte a kismamát. Tudom, mert én is így jártam. Otthon csodák csodájára jött magától és nem is én nyomtam, hanem magától nyomódott ki a baba.
Sajnos az egészségügyben nagyon nehéz bármiben is dűlőre jutni, folyamatos érdekharcok és lobbik nehezítik az előrejutást… A gyermekhospice-t pl. jelenleg az állam még nem támogatja, adományokból, támogatókból tartják fenn magukat úgy, hogy aki igénybe veszi, annak ingyenes legyen az ellátás… Van még min javítani, az biztos…
Igen, ilyen helyen én is voltam! 🙂
Anno én pl. voltam Bp-en a Bolgárkerék utcában az ottani meddőségi központban. 2006 táján az még tb támogatott volt, és örültem neki, hogy ezeket az alapvető vizsgálatokat, és a genetikai tanácsadást ingyen igénybe vehetjük. Nagyon kedvesek voltak, semmit nem vártak cserébe, viszont évente telefonálnak, hogy minden rendben van-e, esetleg tervezünk-e még babát. Sajnos már egy ideje fizetős a dolog, de, ha egyszer valaha vállalnék még babát, biztos felkeresném őket… 🙂
Nagyon hasonló utat jártunk be. Számoltunk, és a magán mellett döntöttünk. Minden fillérről számlát kaptunk, és nem fizettünk többet, mintha magánrendelésre jártam volna választott orvoshoz, és dugdostam volna a borítékot. Az emberi oldalról nem is beszélve.
Nyilván vannak lelkiismeretes orvosok és nővérek, de egyikünk sem idevalósi, nem ismerünk senkit. 🙁
A bicskanyitogató az, hogy a tb nem hajlandó leszerződni a magánintézményekkel. Ők fizetnek x forintot egy hüvelyi szülésért a kórháznak, ok. De miért nem fizetik ki a magánnak is? A különbözetet nyilván én állom.
Egy időben olyan nőgyógyászhoz jártam magánrendelésre, aki többek közt meddőséggel küzdő párokkal is foglalkozott. Megvolt a tarifája, számla, stb. A váró pedig tele volt fényképekkel, a neki hála megfogant babákról. 🙂
Nyilván itt is iskolája, tanára válogatja. Nálunk ez nem szokás, és remélem, nem is lesz. Virágot vagy csokit szoktunk kapni év végén, üdvözlőlapot karácsonykor. Ezt sem mindenki, főleg az ofők meg a népszerűbb kollégák. Cserébe mi sütit szoktunk vinni az utolsó napra, vagy képeket hívatunk elő a kirándulásról, ilyesmi. Amíg az adok-kapok kiegyenlített, nem bántó. De utalványt pl. nem fogadnék el.
Gondolom így van ez az orvosoknál is, ki így, ki úgy. Távolabbi ismeretségi körben van nővérke, ő kereken megmondta, hogy neki az a pénz kell a havi költségvetésébe, vagy nem jön ki. Ez mondjuk engem taszít.
A közkórházakban mindenkinél betartják a protokollt, a fizetősöknek is be kell tartani… Ha valaki az orvosnak fizet, akkor abból nem kap az ápoló személyzet. Nincs vége a fizetési sornak. Ekkor tényleg egy vagyon lenne.
Olcsón megúsztam, a szülésznőnek fizettem, és csak neki köszönhetem, hogy természetes úton szülhettem. Az orvos igazán nem csinált semmit, de tényleg. Kár lett volna fizetni érte. A szülésznő bezzeg 20 órát végigrobotolt mellettem… Aztán ő szólt mindenkinek, a nővéreknek is, hogy jól bánjanak velem. Nem hiszem, hogy különös bánásmód volt, de jó volt. Az első este legalábbis extra adag teát kaptam. A csecsemős eljárással én sem voltam elégedett, de ha az ember nem magánkórházba megy, előre el kell fogadni a protokollt, bele kell egyezni előre, dokumentáltan mindenbe. Vagy különben akármi… De ha otthon próbálkoztam volna, nem jött volna ki belőlem a gyerek, hiszen semmit sem éreztem, hiába a műszer fájásmutatója az eget verdeste, én nem éreztem!!!
Mostantól le nem mosom magamról az elkényeztetett sznob p.csa jelzőt, pedig nem, csak szeretem, ha emberként bánnak velem.
Kb. 7 é ve tudom, hogy ha én majd egyszer szülök, csak császárral szülhetek. Hogy ez kinek jó vagy kinek nem, nem gondolkoztam el rajta, mert csak így lehet, különben reális esélye van annak, hogy megvakulok a kitolási szakaszban. És mivel ismerem a magyar egészségügyet, ahol zárták már rám az ajtót, akartak sürgősségi vizsgálatot 4 hónap múlva elvégezni, ezért már akkor eldöntöttem, hogy ha van, akkor én csakis magánklinikán fogok szülni. Ahol nincs hálapénz, nincs virág, csoki a nővéreknek, meg boríték, csak számla van és emberszámba vétel. Hogy tőlünk nyugatabbra ez mindenkinek jár? Ugyan, kérem, de ez itt a mi kis hazánk!
Ráadásul az ország egyik legbababarátabb kórháza itt van tőlünk öt percre, de a ott pl. nem engedik be az apát a gyermekéhez, csak szülés után egy órára, meg mindenkinek meg kell próbálnia természetesen szülni, amit én nem vállaltam, hiszen -10-es és -10,5-es dioptriájú a két szemem (vakegér vagyok), plusz a legtöbb ismerősöm vagy az egekig magasztalta, vagy lehúzta a pokolba, mindezt 50-50 alapon. Hát köszi. Ha csak egy-kettő rémtörténet lett volna, akkor talán meggondolom, hogy állami kórházban szüljek, de így… nem volt kérdés.
Ráadásul az egész nem került többe választott orvossal, mint amennyit kifizettünk volna a dokinak-aneszteziológusnak-szülésznőnek-csecsemós és engem ellátó nővéreknek, zsebbe. A felháborító az egészben csak az, hogy kb. 15 éves korom óta dolgozom, fizetem a tb-t, mégsem lehetett úgy eljárni, hogy csak azt fizetem ki, ami az állami ellátáson felül van. Ha így lenne, és tényleg mindenki választhatna, az lenne a járható út szerintem.
Életem egyik legszebb, legemlékezetesebb élménye maradhatott a “szülésem”, hogy a férjem bármikor be tudott szaladni a kis családjához, hogy a húgom, apukám tudott jönni már a klinikára is segíteni, hiszen egy nagy hasi sebbel nem móka az élet, hiába van ott egy tündérbogyó.
A húgom pedig napok múlva szül. Az ország egyik kétes hírű kórházát nézte ki magának, az orvosa 150-ert kér a szülésért. Ha nincs választott orvosa, akkor a magánban ugyanez 220. Nem kérdés, hogy nem az államiban fog szülni ő sem.
Egyébként pedig ha ez a gyakorlat, hogy a “hálapénz jár”, akkor felesleges a széllel szemben pisilni. Szerintem. Akármennyire is nem értek vele egyet. 🙂
Szerencsére minden ember más, és minden embernek más a fontos, talán unalmas is lenne az életünk, ha mindenki ugyanolyan lenne. Neked – gondolom az első rosszul megélt kórházi szülésed hatására, onnantól kezdve – az a fontos, hogy meghitt környezetben, a maga természetes módján szülessen meg a baba mindenféle fölösleges beavatkozás nélkül. Nekem viszont mindennél fontosabb volt, hogy biztonságban érezzem magam a szülésem előtt, alatt és után is. És én ezt csakis a kórházban tudtam elképzelni, egy olyan kórházban, és olyan orvosokkal, személyzettel körülvéve, akikben maximálisan megbízom. Én tudtam, hogy egyik szülésem sem mindennapi, nagy valószínűséggel mindkét babámat elveszítettem volna szülés közben, vagy legalábbis maradandó károsodást szenvedtek volna, ha otthon szülök, mindenféle orvosi segítség nélkül. De én még akkor sem kockáztatnám meg, hogy otthon szülök, ha elvileg a terhességemmel minden rendben volt, mert szülés közben is adódhatnak olyan pillanatok, amikor elengedhetetlen a sürgős orvosi segítség.
Nagyon sajnálom, hogy vannak olyan orvosok, akik nem kellő szakértelemmel, körültekintéssel és empátiával végzik a munkájukat. Én sok ellenpéldát tudok mesélni, szülészt és más orvost egyaránt, aki még mindig teljes odaadással és lelkesedéssel, az esküjük szövegéhez hűen, a megfelelő szaktudás birtokában végzik a dolgukat nap mint nap. Egy kedves szülész-nőgyógyász ismerősöm például azon kevesek egyike, aki olyan kismamáknál is vállalja a természetes szülést, akiknek a babája harántfekvésben van (természetesen, ha más kockázati tényező nem áll fenn), sőt, a saját felesége mindhárom faros gyermekét is természetesen úton segítette világra. És rengeteg más orvos ismerősöm van, akik, bár csábító a külföldi orvosi fizetés, mégsem hagyják el Magyarországot, mert itt AKARNAK gyógyítani, erre esküdtek fel, erre tették fel az életüket. És sajnos a rossz mindig nagyobb nyilvánosságot kap, így sokkal többet hallunk az orvosokkal kapcsolatos rossz tapasztalatokról, mint a jóról, ez pedig tönkreteszi az egész orvosi szakma megbecsültségét.
Az eredeti téma pedig: a hálapénz. Kötelező ne legyen adni, vagy, ha mégis, akkor, mint már valaki írta, rendesen, számlával igazoltan, tarifa szerint, ahol a plusz munkát, szabad időt fizetjük meg. De, ha szeretném, hadd háláljam már meg az orvosnak a munkáját, és nem feltétlenül pénzzel. Én sokkal inkább híve vagyok a személyes ajándéknak, ugyanúgy, ahogy a pedagógusoknál is. Nem azért adok, ha adok, hogy jobban odafigyeljen rám az orvos, vagy többet foglalkozzon a gyermekemmel a tanár, hanem azért, mert meghálálom neki a munkáját, a figyelmét, a segítségét.
Jogos, bocsánat, pontatlan voltam. A statisztika az egészséges szülésekre vonatkozik.
Nem tudom az új rendszer szerint mit és hogy fizetnek meg. De azt igen, hogy nálunk legalábbis, minden tanár, óvónő, dadus megkapja az “ajándékát” karácsonykor, év végén, pedagógusnapon. Valami figyelmességet és egy utalványt. Amíg ez csoport vagy osztályszinten megy, addig semmi bajom vele, mert ennyi jár nekik köszönetképpen a munkájukért. Attól kezdve viszont, hogy valaki emellett egyénileg is ad (és nem a gyerek által kézzel, szeretettel készített ajándékra gondolok), az nálam már nem a”hálapénz” kategória, hanem a megvesztegetés. Azt üzeni, hogy figyelj jobban a gyerekemre, megfizetlek érte külön.
Szóval én úgy látom, hogy a pedagógusoknál is van hálapénz, csak a mértéke jóval elmarad a nőgyógyászokétól. (De egy patológust is megkérdezhetnénk, hogy mennyit kap zsebbe. Nem hiszem, hogy hazugsággal vádolhatnánk ha azt mondaná, hogy semennyit.)
Otthon szülni elvileg akkor lehet, ha minden rendben a terhességgel, a babával és az anyával is. Bármilyen probléma látható előre, akkor csak kórházban. Ebből nekem logikusan következik, hogy jobbnak kell lenni az otthon született babák Apgar-értékeinek.
Az orvosok “ledegradálására” csak annyit: második szülésem előtt elmentem az ország egyik legalternatívabb, leghumanizáltabb szülészetének előadására. Ott az előadó, az egyik szülésznő elmondta pl. azt, hogy burkot előbb-utóbb mindenképpen repesztenek, ha nem reped meg magától. Sokat olvastam-hallottam burokban született babákról és legjobb tudomásom szerint ezzel az égvilágon semmi gond nincsen. Ezért megkérdeztem a hölgyet, hogy miért is repesztenek. A válasz a következő volt: hát valamit a szülészorvosnak is csinálnia kell, ha már egyszer ott van. Majdnem lefordultam a székről!!
Jucus, ez nem ledegradálás: a szülészorvosnak semmi dolga nincsen, amennyiben a szülés egészséges mederben halad. Pontosabban annyi, hogy ott legyen, HA adódNA valamilyen komplikáció. Higgyük már el, hogy szülni minden nő magától tud, a testünk teszi a dolgát magától, ha nem zavarják össze. (Természetesen egészséges anya, egészséges baba, komplikációmentes terhesség esetén és ha nem harántfekvéses a baba, nincs téraránytalanság, stb).
Ismerek olyan anyát, aki ha ötven évvel ezelőtt lett volna terhes, ő is, a babája is rámentek volna a szülésre. A baba haránt volt, a köldökzsinór a nyakán, ráadásul meg is csomózódva. Ilyenkor természetesen tök szuper, hogy vannak jól felszerelt kórházak és megfelelő szakemberek.
Tény azonban az is, hogy egyre több a császármetszés és a statisztikák szerint különösen péntek délutánonként és nyaranta ugranak meg a mutatók. Tény az is, hogy jóval kevesebb a komplikáció az otthoni szüléseknél, jobbak az Apgar-értékeik az otthon született babáknak, sokkal jobbak a gátsérülések arányai és sorolhatnánk.
És ez nem azért van, mert az én első szülésem olyan volt, amilyen. Ezzel kapcsolatosan azt is el kell mondanom, hogy utána egy darabig azt hittem, hogy bár nem minden sikerült úgy, ahogy terveztem, tök jól ment minden. Még reklámoztam is az intézményt, hogy oda érdemes menni szülni. Később esett le, hogy mi miért történt úgy, ahogy. Ma már röhögnöm kell azon, hogy a doki azt mondta: az volt a baj, hogy nem jól nyomtam, de a végére belejöttem és hogy ezt is meg kell tanulni. Az otthoni szülésemnél tapasztaltam meg, hogy semmit nem kell így vagy úgy csinálni, mert a test teszi a dolgát és kitolja a babát anélkül, hogy bárki beleokoskodna, hogyan csináld. Ez a doki kb. 70 éves volt, a szakmájában nagyon elismert és egyébként tök jófej. De szegény ennyi év után sem tudja, hogy a szülés hogyan történik meg valójában a maga természetes ütemében.
Ez a bajom a kórházi szülésekkel. A szülészképzés eleve kizárja, hogy normálisan hagyják szülni a nőt. És a nők meg még vagyonokat is fizetnek ezért. Hát ez az, amit én képtelen vagyok elfogadni ebben a rendszerben.
Én is fizettem a doktor úrnak hálapénzt a szülésért, s amikor a felszívódó varratok nem szívódtak fel, hanem mint a drót, olyan kemények és szúrósak lettek, négy napi kemény szenvedés után bementem a kórházba, és kértem, hogy szedjék ki az összest. A 10 pernyi munkát fél órai hezitálás előzte meg, mert a benn lévő három orvos közül egyik sem akarta elvégezni, mivel én másnak fizettem a szülésért, és az éppen néhány napig nem volt bent. Ez a dolog ma is éppolyan rosszul esik, mint akkor, és nem tudom a hormoningadozásra fogni. Nem is akarom.
Csizi, és mindenki, aki hozzá hasonló véleményen van. Először is a szabadidejét és készenlétét fizeti meg az a szülő, már ha megfizeti, mert olyan is van, hogy nem. Ugyanis nem kötelező hálapénzt adni senkinek, amit egyébként gusztustalan dolognak tartok. Nem is a születések kapcsán, mert az örömteli esemény, sokkal inkább mikor súlyos betegek zsebére respektálnak. Ettől függetlenül nem csupán az orvost, hanem az egész rendszert felelősnek tartom, hogy ez a hálapénz még mindig nem ment ki a divatból, és hogy egyáltalán divatba jött. Minden kismamának azt javaslom, hogy váltson szemléletet, és a szülésre mint teljesen természetes történésre tekintsen, és ne azzal foglalkozzon az orvos elég figyelmes e vele, elégszer mosolyog e rá, elégszer megsimogatja a hátát vagy sem. Magának és kedves párjának szüljön, éppen ezért ne egy vadidegen embertől várja, hogy ebben a csodába bármilyen szinten is belefolyjon. Persze vannak elkerülhetetlen helyzetek, mikor az orvosi beavatkozás életet ment, de az összes szüléshez képest nem tesz ki nagy számot. Nekem volt mindkét fajta szüléshez szerencsém, egyszer nem éreztem mostoha bánásmódot, sőt, az ellenkezőjét, de az biztos, hogy igyekeztem magamat összeszedni és nem nyafogni feleslegesen, végül is anya lettem, nem háborús sebesült.
Szóval lehet megkért orvos nélkül is szülni, be kell menni adott kórház szülészetére, és mindenféle felesleges megkért orvos, szülésznő meg mit tudom én mi nélkül szülni.
Vannak alap eü szolgáltatások. Van ügyeletes orvos és szülésznő, aki levezeti a szülést.
Vannak extra szolgáltatások. Például ha ragaszkodom egy adott szakember jelenlétéhez, ez kerüljön pénzbe. DE. Az összeg legyen nyilvános, előre ismert és elérhető. Kerüljön bele egy szerződésbe, aláírás, pecsét. Fizetéskor kapjak róla számlát. A másik fél adózzon utána. Na ez az, ami itthon nem létezik, mert ragaszkodunk az “ingyenes” egészségügy ideájához, közben boldog-boldogtalan dugdossa vagy nem dugdossa a borítékot.
Tanár vagyok, van egy részletes munkaköri leírásom. Igen, a fizetésemet nem csak az órák megtartásáért kapom, hanem pl. a dolgozatok javításáért is. És még sok másért. Ugyanakkor nem része a munkakörömnek az évi kétszeri háromnapos osztálykirándulás. Ezért régebben ügyeleti díj járt, ma már nem (Rózsa szerint ilyenkor a tanár nyaral). Vagyis nem vagyok köteles elvinni ilyenre az osztályomat, és senki nem is fizeti ezt ki nekem. Az más kérdés, hogy ökör vagyok, és elviszem. Ez az én döntésem, nem kérek és nem kapok érte pénzt, se képes albumot, se vázát év végén. Jó, egy csokor virágot általában igen, de ált. elég a facebookon látni, hogy ‘Ez állat volt!”.
Csizi, azt hiszem, az első szüléssel kapcsolatos negatív tapasztalatod döntően befolyásolja az egész magyar egészségügyhöz való hozzáállásod. És, tudod, ez a legnagyobb baj! Nem mondom, hogy nincs rengeteg negatív tapasztalatom az egészségügy terén – édesapámat egy budapesti kórház belgyógyászatán tavaly nyáron apró figyelmetlenségből majdnem megölték, így is több napot az intenzíven töltött, és ott folyamatosan ment a számonkérés részemről, mert le se tojták a fejünket, és folyton félrekezelték. Ettől még nem mondom azt, hogy más kórházak más belgyógyászatán is ugyanez a helyzet.
És nem tudom, honnan veszed, hogy az orvos kapja meg a szülésért járó pénzt. Nem az orvos, legfeljebb a kórház. És abból a kórház a gyakran 1-2 éves tartozását próbálja rendezni…
Igen, szüléskor nagyon fontos az érzelmi háttér, de az orvos elsősorban a szakmaiságát nyújtja ilyenkor, az érzelmi részére ott vannak az esetleges hozzátartozók, akik bent lehetnek szüléskor, és segíthetik a vajúdás érzelmi oldalát…
És még egy – ne degradáljuk már le a szülészeket azzal, hogy nekik tulajdonképpen semmi dolguk sincsen a szüléseknél, tehát végsősoron fölöslegesek. Ugyanúgy egy felelősségteljes szakma, amit sokáig, folyamatos továbbképzésekkel tanulnak és gyakorolnak az orvosjelöltek és orvosok, hogy a gyermekeket biztonsággal világra segítsék! Ezt kérlek Te se felejtsd el!!!
Általánosítani természetesen sosem teljesen helytálló. De: sajnos azon orvosok száma, akik normálisan, humánusan állnak a szüléshez, a kismamában nem munkadarabot, hanem érző emberi lényt látnak, a szülést az adott család egyik legintimebb pillanatának tartják és tiszteletben is tartják ezt, emellett EGYÁLTALÁN NEM avatkoznak a szülés folyamatába még vizsgálatokkal sem addig, amíg arra nincsen szükség, nos, az ilyen orvosok száma ma Magyarországon szerintem egy kezemen megszámolható. De örülök, ha valakinek pozitívak a tapasztalatai.
Az a baj, hogy a nők egyáltalán nincsenek megfelelően informálva az egészséges, komplikációmentes szülés mibenlétéről, ezért fenntartások nélkül készpénznek vesznek mindent, amit az orvosok a tájékoztatásuk és beleegyezésük nélkül a testükön művelnek. És ezért is érzik biztonságosabbnak a kórházat, pedig pont hogy nem az – a statisztikák alapján sem. Azt hiszik, hogy az orvosok az életüket mentették meg, de azt nem tudják, hogy az életveszélyt magát is az esetek többségében nekik köszönhetik.
Az pedig, hogy az eü-dolgozók a mi hangulatunkat tükrözik, gondolom, csak vicc. Aki járt már kórházban vagy rendelőben, az biztosan tudja, miről beszélek. Egyébként pedig egy szülő nő számára nagyon fontos az érzelmi támogatás, ez alapvető dolga lenne annak, aki ott jelen van. Képtelenség azt mondani egy fájdalomtól vergődő, megváltozott tudatállapotú vajúdó nőnek, hogy legyen már kicsit kedvesebb a személyzettel, ha azt akarja, hogy vele is jól bánjanak!
Ami pedig a szülésben részt vevők szabadidejét illeti: a bábák is éppúgy a szabadidejükben állnak rendelkezésre, ők is a saját benzinjükön jönnek el, ráadásul nekik ügyeleti díjuk, alapfizetésük sincsen bábaként. Az orvosok pedig kábé ugyanannyit kapnak a tb-től egy szüléslevezetésért, mint amennyit a bábák kérnek – csak ők ketten vannak egy szülésnél és a praxisukat is fenn kell tartaniuk, ami rengeteg költséggel jár, plusz saját felszereléssel dolgoznak (merthogy nekik is van ám ctg-től kezdve dopplerig mindenük).
“Az emberi kapcsolatok az esetek nagy részében úgy működnek, mint egy tükör. Azt kapod vissza amit adsz. Ha rámosolyogsz a babádra, visszamosolyog. Ha kedves vagy a csecsemősökkel a Péterfyben, ők is azok. Legalábbis az esetek nagy részében. Persze bárkinek lehet rossz napja. Ezt én is tapasztaltam mindhárom szülésemnél. De nem volt mindenkinek rossz napja. Ha segítséget kértem akkor kaptam is. ”
Én ezt vallom az élet minden területén. Persze nem mindig jön be, mert lehet valakinek rossz napja, vagy lehet valaki eleve mufurc természet, és akkor szétrepedhet a szám a mosolygástól, akkor is legfeljebb csak közömbös képet kapok viszont, de alapvetően, ha udvariasan kérek, ha mosolyogva közlök, ha kedvesen utasítok, akkor az esetek nagy részében pozitív a visszajelzés.
És örülök, hogy más is így gondolkodik az orvosok “szabadidejéről”. Nem is beszélve arról, hogy azt is csak kevesen tudják, hogy ügyeleti időben az orvosok nem teljes fizetést kapnak, hanem csak a töredékét annak, pedig ugyanúgy bent van, és műt, szülést vezet, “készen áll” (vagy legalábbis pár éve még így volt, sztem azóta sem változott a helyzet).
Tényleg sajnálom azokat, akik a szülést a kórházban negatív élményként élték meg. Volt nekem is negatív tapasztalatom, leginkább a második szülésem körül, volt, hogy nem törődtek azzal, hogy szerintem rendellenesen fáj a császársebem, és, mikor megemlítettem az éppen ügyeletes orvosnak, azt válaszolta, hogy ja, ha császáros, akkor így járt (később derült ki, hogy nem csak fölösleges nyavajgás volt, hanem tényleg bevérzett a seb környéke, ami nem mindennapos jelenség). De közben láttam – főleg, mivel második terhességem alatt összesen majdnem 2 hónapot töltöttem bent a SOTE 1. szülészetén -, hogy ők erejükön felül vezettek szüléseket, műtöttek, ha kellett, és persze közben oktatták a hallgatókat, az ápolók, csecsemősök is 1 perc pihenés nélkül tették a dolgukat. Minden negatívuma ellenére is inkább szülök kórházban (persze előtte informálódva), mert nekem ez jelenti a biztonságot.
Csak azt szeretném, ha ebben a kérdésben nem általánosítanánk, mert az orvosi szakma így veszíti el minden maradék tekintélyét az emberek között…
Mindhárom gyermekemet kórházban szültem, és az eredeti cikkben szereplő kórházban. Egy percig sem bántam meg. Mint ahogy azt sem, hogy választottam orvost és fizettem neki. Nem azért fizettem, mert kellett. Hanem mert megérdemelte. A gyermekem életét mentette meg a szaktudása és higgadt hozáállása a terhességem alatt. És nagy valószínűséggel azt is neki köszönhetem többek között, hogy a terhesség miatt nem romlott az életminőségem, és nem kell dialízisre járnom hetente azóta sem.
Az orvos szaktudása volt az, ami miatt minden komplikáció ellenére megúsztam a császárt, és egy fogóműtét elég volt ahhoz, hogy fiam egészségesen lássa meg a napvilágot, és lehessen velem azóta is.
A második és harmadik gyereknél is ezt az orvost választottam, annak ellenére, hogy akkor már nyugdíjas volt. Nem mondom, hogy elárasztott a figyelmével, amikor minden rendben ment. De nekem erre nem is volt szükségem. Éppen elég volt, hogy tudja ki vagyok, mik az előzmények, és rendszeresen megcsinálta a plusz vizsgálatokat is, amelyket az éppen aktuális terhességem megkívánt, vagy az előzőnél felmerült komplikációk szükségessé tettek.
Lehet, hogy én kilógok a sorból, de nekem az nyújtott biztonságot a szülésnél, hogy kórházban vagyok, hogy kéznél van az orvos, és ha bármi gond adódna, akkor fél pillanat alatt tudna dönteni a folytatásról. És ez az orvos nem avatkozott be fölöslegesen. Kivárta, hogy a dolgok hogy alakulnak. Még akkor is gátvédelmet alkalmazott, amikor én erre nem is utaltam, hogy akarnám. Mert fölösleges beavatkozásoknak nem híve. De ami kell, azt megkaptam.
Ha nem az orvos munkaidejében szülsz, akkor nem kötelessége ott lenni. Ha mégis megteszi, akkor igenis jár neki ellenszolgáltatás. Nem hiszem, hogy bárkitől elvárható, hogy ne igyon meg egy pohár pezsgőt karácsonykor, szilveszterkor, vagy a lánya ballagásán, hanem legyen ugrásra kész, mert az egyik kismama bármikor szülhet, és mindezt a két szép szeméért. Az orvosok is emberek. Plusz utazzon éjnek évadján a saját autójával, fizesse a benzinköltséget is, mert ezt a szakmát választotta. Nem.
A tanár pedig nem szabadidejében javítja a dolgozatokat. Nem csak az a munkaideje, amikor órát tart. Hanem amikor felkészül rá, és amikor kijavítja a felmérőket. Ezért fizetik. Az orvost nem fizetik meg azért, mert egy kismama benne bízik meg, és azt szeretné, hogy akkor is ő legyen bent a szülésénél, amikor egyébként a szabadidejét tölthetné a családjával. De ugynez igaz a szülésznőre is.
Első körben bemásolnám ide azt, ami az eredeti cikkről először eszembe jutott:
“Az emberi kapcsolatok az esetek nagy részében úgy működnek, mint egy tükör. Azt kapod vissza amit adsz. Ha rámosolyogsz a babádra, visszamosolyog. Ha kedves vagy a csecsemősökkel a Péterfyben, ők is azok. Legalábbis az esetek nagy részében. Persze bárkinek lehet rossz napja. Ezt én is tapasztaltam mindhárom szülésemnél. De nem volt mindenkinek rossz napja. Ha segítséget kértem akkor kaptam is. Egy kivétellel.
Én örültem, ha az újszülött gyermekem velem lehetett, mert ez azt jelentette, hogy jól van. (A legrosszabb az az éjszaka volt, amit az első fiam az újszülött osztályon töltött bent, mert a sárgaság miatt infúziót kapott.) Tudtam pihenni mellette és fel tudtam készülni arra is, hogy otthon milyen lesz. Mert ott már nincs csecsemős akinek leadhatnám.
Én úgy gondolom, hogy a cikk íróját nagyban befolyásolták a szülés utáni hormoningadozások. Ez minden nővel megesik. De emiatt nem kell lejáratni egy kórházat, az ott dolgozókat.”
Tudod, ebben az a baj, hogy ebben az esetben is általánosítunk. Az, hogy Neked, és még sokaknak rossz élményük van a kórházi szüléssel kapcsolatban, nem jelenti azt, hogy az összes szülész pénzsóvár bunkó, aki kinyomja belőled a gyereket, ordibál Veled, vagy ott sincs a szülésnél és közben tartja a markát. Sokan, pl. én is pozitív élményként élték meg a kórházi szülést, akár még a császárt is, mert mi mást tapasztaltunk. És ezért gáz az, hogy a rosszra általánosítunk, mert így az egész orvostársadalmat degradáljuk le, holott vannak lelkiismeretes orvosok, jó állami kórházak. És ezt nem szabad elfelejteni, hanem őket kellene példának állítani!!!
Egyébként meg úgy gondolom, ha valaki velem pluszban foglalkozik, legyen az orvos, tanár, vagy egy szimpla ügyfélszolgálatos, azt illik meghálálni. Akár pénzben, akár valamilyen ajándékkal, de akár csak egy mosollyal. Csak ennek természetesnek kellene lennie, nem pedig “kötelezőnek”.
Ez szép és jó. De azzal nem értek egyet, hogy az idejét és a benzinjét fizeted meg. Ugyanis ez a dolga, aki orvosnak, pláne szülésznek megy, az tisztában van vele, hogy ez a munka ezzel jár. Ha van olyan kismamája, aki várhatóan mostanában szülni fog, ő meg az ország másik felébe utazik, az az ő problémája, oldja meg. Egyébként nem egy olyan esetet hallottam, ahol nem oldotta meg, ott sem volt a szülésnél, a kismama meg kifizette neki a százezres összeget. Hát ennél nagyobb hülyeség nem sok van, bocsánat.
Egyébként pl. a tanárnak sem fizetünk azért, mert kijavítja a dolgozatokat, pedig azt is a szabadidejében végzi. Hozzátartozik a munkájához.
Kedves Csizi!
Hogy mire is fizet pluszban a kismama? Pl. megfizeted a szabadidejét. Mert, ha neadjisten hétvégén, vagy a szabadsága ideje alatt “jön rád” a szülés, vagy éppen egy 120 km-re lévő orvoskongresszuson van éppen, akkor kocsiba vágja magát, és megy levezetni a szülést. És akkor minimum a benzinköltségét illik megtéríteni, még akkor is, ha a szülés komplikáció mentesen zajlott le.
Én hajnali 6-kor szóltam a szülészemnek, aki orvoskongresszuson volt éppen, de azt mondta, mire odaérek a kórházba, ő már ott lesz, és minden elő lesz készítve a császárhoz (nem én kértem a császárt, orvosilag indokolt volt, nagy volt a baba feje már a38 hetes uh-n is). Ennek ellenére sem kért pénzt, helyette egy gyönyörű albumot vettünk neki, ezzel köszöntük, “háláltuk” meg a kedvességét és szakértelmét.
Én az első gyerekemet közkórházban szültem, ügyeletes orvosnál és egy fillért nem fizettem érte senkinek. Nem tapasztaltam azt, hogy rosszabbul bántak volna velem, mint bárki mással, viszont “végrehajtották” rajtam a szokásos rutinbeavatkozásokat és a kórházi protokollt. Ennek végeredményeképpen hosszasan elhúzódott a szülés, nagyon kimerítő volt és végül vákuumozni kellett, mert annyira elfáradtam, hogy nem tudtam kitolni. A baba megszületésekor a neotanológus magából kikelve ordítozott a fejem fölött a kollégáival, a férjemnek meg tök bunkón beszólt. A babámat épphogy csak megnézhettem, aztán egy órára elvitték, meg sem mondták, miért. (Két évvel később tudtam meg, hogy a vákuum miatt – protokoll, hogy megfigyelik.) Kaptam oxit, nyomattak, gátmetszettek, belekönyököltek a hasamba, stb. A gyerekágyas osztályon pedig semmit nem mondtak el, senki nem segített semmiben, pihenni pedig képtelenség lett volna az állandó zajban és jövés-menésben. A babám tápszert és cukros vizet is kapott, anélkül, hogy bárki megkérdezett vagy tájékoztatott volna erről, pedig nem volt gond a tejjel. Hozzáteszem: direkt alternatív szülészetet választottunk, 70 km-re az otthonunktól.
Ezért másodjára az otthonszülést választottuk. 150 ezret fizettünk érte, mert nem támogatja a tb. A szülés szépen, egyszerűen megtörtént magától, anélkül, hogy bárki beleszólt, pláne beleavatkozott volna. Még a bábák sem voltak ott, mert mire megérkeztek, már meg is volt a baba. Sokkal gyorsabban regenerálódtam utána, pár órával később már teljesen fitt voltam, a babámat senki nem vitte el, a férjemmel és a nagytesóval együtt lehettünk és nem választott el minket üvegfal. Nyugodtan tudtam pihenni, a babámnak nem szívták le semmijét és csak tejcit kapott. A bábák mellett pedig egyszer sem éreztem magam sem kiszolgáltatottnak, sem alárendeltnek, sem munkadarabnak. Ha valaki hasonlót tapasztalt kórházban, feltétlenül ossza meg velem, mert én még ilyenről nem hallottam intézményi keretek között.
Én úgy gondolom, az ilyen szülészeteket kellene példának tekinteni a hazai szülészeteknek, és akkor talán ismét jobban bíznának a kismamák a kórházakban, és az orvosokat, ápolókat is jobban megbecsülnék. Mert, végsősoron az életünkkel “játszanak”, ezt nekünk egyszerű halandóknak is sokkal jobban meg kellene becsülnünk!!!
Nem szeretnék a mindenbe belekotty lenni, és ráadásul egészségügyis sem vagyok, de szerintem kezdjük az elején.
Ma Magyarországon orvos- és egészségügyi szakdolgozó hiány van. Miért is? Mert az egészségügyi dolgozók (csakúgy, mint más közalkalmazottak) fizetése a béka feneke alatt van, de nekik pl. a tanárokkal ellentétben van lehetőségük külföldön is szerencsét próbálni, és a legtöbbjük él is vele. Így viszont hazánkban egyre kevesebb az egészségügyi dolgozó, és ez, plusz a kórházak kritikus anyagi helyzete ahhoz vezet, hogy a kórházakban épphogy el tudnak látni valakit, ha sürgős, de többet ne is várjon senki.
Persze természetesen ez nem jelenti azt, hogy az eü. dolgozóknak ilyen körülmények között nem kellene szakmailag hozzáértő módon, empatikusan és segítőkészen állnia a betegekhez. De gondolj bele, ha Te napi 8 órája meg sem állsz, még csak enni sem tudtál, és a napnak a végét még nem is látod, Te sem biztos lennél mindenkivel abszolút kedves és megértő.
Én úgy tudom, ma Mo-on a szülések tekintetében szabad orvosválasztás van. Ezen kívül a mai világban iszonyat könnyű informálódni bármiről, hát még a kórházak szülészetéről, szülészorvosokról, szülésznőkről, ápolónőkről. Van, ahol tarifa van, van, aki sosem mond árat, örül, ha adnak valamit, de természetesen akkor is ellátja a kismamát, ha semmit nem kap.
Én áldom az eget, hogy anno több mint 7 évvel ezelőtt egy vidéki kisváros kórháza mellett döntöttem a fiammal terhesen, holott budapesti vagyok. A terhesgondozást a lakóhely szerinti területileg illetékes sztk-ban csináltam végig, de szülni a kb. 1 órányira lévő városba mentünk. Ha a lányomnál nem derült volna ki, hogy súlyos problémák vannak, őt is ott szültem volna meg, de sajnos ott nincs koraszülött intenzív, így maradt az egyik bp-i nagy klinika.
Ez a vidéki kórház ha jól tudom nem viseli a bababarát “kitüntető címet”. Teljesen egyszerű, vidéki kórház, összesen kb. 4 szülész-nőgyógyásszal, akik közül többen már nyugdíjba mehetnének, de ha ők elmennek, bezár a szülészet, és így maga a kórház is (mert a szülészet itt alapellátó részleg). Mint írtam, kevés orvos, kevés ápoló, de itt mégis emberségesen bánnak a kismamával. A fiamnál sem ment minden komplikáció mentesen, a 30. héten 1 ujjnyi volt a méhszáj, ezért a szülészem 6 hétre befektetett. Ez alatt az idő alatt volt időm beleszokni a szülészet életébe. MINDENKIVEL emberségesen bántak, a rend és tisztaság volt, a személyzet mindig elérhető volt. Itt csak kérésre van roaming in, egyébként a babák a csecsemősöknél vannak, 3 óránként, és természetesen kérésre mindig hozzák a csecsemősök, akik a piciket a náluk töltött idő alatt mérik, fürdetik, öltöztetik, altatják, ellátják. Mikor eljön az etetési idő, tisztán, pólyában hozzák őket, az anyukáknak segítenek mellre tenni, ha nem akar jönni a tej, segítenek akár kimasszírozni is a mellet. A császárosokat az első napon az ápolók kísérik ki a fürdőbe, segítenek mosakodni, és mivel a császárosok sokszor az elején korlátozottak a mozgásukban, segítik őket.
Mondom, nem nagy kórház, még csak bababarát sem, ehelyett inkább emberbarát. És, mikor az ápolóknak vittem az összeállított ajándékcsomagot (véletlenül sem pénzt!!!), ők egyáltalán nem akarták elfogadni, így végül ott hagytam a nővérpultnál azzal, hogy vegyék úgy, ez egy talált tárgy, amiért nem jelentkezett senki.
Az orvosnak semmit sem köszönhetek, sem a vizsgálatok során nem nyújtott semmi pluszt a nem fizetősökhöz képest, a szülésnél is csak a végén jön be, valójában nem számít, hogy ki az orvos. Szerintem.
Szerintem tévhit, hogy fizetéssel jobban foglalkoznak az emberrel. Aki bunkó, bármennyit is fizetnek neki, bunkó lesz szüléskor… Bár nekem a 20 órán át tartó szülésemnél jó volt, hogy a szülésznő végig mellettem volt, ő segített mindenben, nélküle 100% császár lett volna. Örök hála, és 30 e Ft. (Amelyet nem kért el előre, sőt, nem mondott összeget.)
Hohó, FÉLREÉRTÉS!! A rendszerrel egyáltalán nem a hálapénz a fő gond. Senki ne ringassa magát abba a tévképzetbe, hogy ha kellően vastagon perkál, akkor aztán olyan magas szintű ellátást kap, hogy csak na. Az a baj, hogy a szülés orvosi megközelítése egyszerűen rossz. Őket már az egyetemen arra tanítják, hogy a szülést nekik kell kontrollálniuk és nem a szülő nőnek!!! Hallottatok már ilyet?! Felesleges beavatkozások tömkelegével rontanak el egy alapjáraton tök természetes folyamatot, ami minden beavatkozás nélkül magától szépen megtörténik. Az orvosnak csupán annyi dolga kellene hogy legyen, hogy esetleges komplikáció esetén beavatkozzon. Ezzel szemben ma a – ne haragudjatok – buta nők tömkelegei azért fizetnek vagyonokat az orvosok zsebébe, hogy ezt tönkretegyék.
Mindamellett hadd jegyezzem meg, hogy amikor kórházban szül egy nő, akkor az orvos a kórház felszerelését és személyzetét veszi igénybe a szülés levezetéséhez, valamint megkapja az államtól az utána járó pénzét. Akkor mire is fizet még pluszba a kedves újdonsült anyuka a doktor úrnak??