Liza arról a témáról írt nekünk, ami már többször is terítékre került nálunk, és úgy néz ki, nem is kerül le a napirendről egy darabig. Pedig milyen jó lenne! Ha könnyebb lehetne az élete azoknak családoknak, amelyek gyereket vállalnak, és a nőknek sem kellene felőrlődniük a munkahely és a család között.
A munkahelyek nem segélyszervezetek. Hihetetlen nagy adót kell fizetni egy-egy munkavállaló után, így aki nem tud száz százalékig vagy afölött teljesíteni, túlórákat legalább időszakosan bevállalni, és néha hétvégén helytállni, a mai világban nem kap rendes állást.
Az első munkahelyemnél diploma után – igaz, hogy elvileg tiltott – de megkérdezték, hogy mikor akarok gyereket? Ugyanis nem akartak úgy alkalmazni senkit egy bizalmi pozícióra, hogy betanítják, majd el is megy szülni. Kimondottan már szült, 40 körüli, nagyobb gyermekkel rendelkező munkatársat kerestek. (Végül engem is felvettek, de más okok miatt nem maradtam sokáig.)
20 és 30 éves kor között úgy vettem észre, egy nem diplomás, vagy egy friss diplomás beéri bármilyen alkalmazotti munkaviszonnyal, csak végre legyen önálló keresete, hogy saját lábára állhasson. Volt csoporttársaimat felleltem ezek után szállodai shopban, könyvesboltban, kereskedelmi cég ügyintézőjeként…
Szerencsém volt, végre kaptam egy olyan munkát, ami a diplomámhoz kapcsolódik, és meg is valósíthatom benne önmagam. Nagyon keveseknek adatik meg.
Ma már 30 fölötti vagyok, és hiába, a korábbi karrierem nem fog egyelőre visszatérni, hiszen gyermeket vállaltam. Kell még egy kis idő, hogy feldolgozzam, hogy nem lehetek még egy jó ideig nyolc órában bejelentve, sőt, örüljek, hogy részmunkaidőben kaptam lehetőséget dolgozni, kisegítő feladatokkal. Ennek azt hiszem valóban örülhetek, és meg kell találnom benne a kihívást, és a szép dolgokat, és meg kell tanulnom, hogy ezzel a munkakörrel is tudjak “önkifejezni”, mint a régi pozíciómban. A munkahelyem is tudja, anya vagyok, akinek ha a gyermeke igényli, mellette kell lennie. Ha beteg, mellette virrasztanom, majd nap közben is a kezét fogni, hogy jobban legyen, lelkileg is biztos hátteret adni. Sietni érte 4-re az oviba, különórára vinni, és részt venni az ovis ünnepeken, és orvoshoz vinni nap közben, ha szükséges…
A volt baráti köröm is természetesen az én korosztályomból került ki, és körülbelül egy időben vállaltunk gyereket, vagy páran gyermek nélkül maradtak.
30 éves kor fölött úgy látom, a prioritások megváltoztak. Míg 20-30 éves kor között jellemző volt a “mindegy csak legyen bejelentett állásom” hozzáállás, addig a 30 felettieknél már azt a “felnőttséget” látom, hogy nagyon nem mindegy, milyen a munka.
Mindenkinek döntenie kellett: Karrier, VAGY baba?
Néha azt mondják, ez nem is döntés kérdése. Kell dolgozni, muszáj minél több pénzt keresni, mert másfél fizetés nem elég.
(De vajon tényleg MUSZÁJ reggeltől este 7-ig dolgoznia egy anyukának is?!)
Így sok esetben a döntés képlete ilyen:
karrier ÉS baba, ÉS babyszitter vagy nagyszülők.
Akik a munka frontjára visszatértek, azt látom, hogy a családot és a pici gyerekeket félre kell tenniük, hogy dolgozhassanak, karriert építsenek, másod/harmaddiplomát szerezzenek, szépüljenek és fitten tartsák magukat, társadalmi/munkahelyi eseményeken jelenjenek meg megfelelő gyakorisággal, stb.
Pár volt csoporttársam, iskolatársam a családot választotta. Két évente szülnek gyermeket, így páran már a harmadik babánál tartanak. Volt, aki részmunkaidőben visszament dolgozni, majd egy év múlva újra szülni.
Vagyok én, talán a középút, aki részmunkaidőben próbálom újra megtalálni magam. Egyébként szerencsés dolog, kevés az ilyen pozíció, de nem karrier.
Aztán vannak azok az asszonyok, aki úgy vannak vele, hogy “a csudába, nem hiába jártam annyi éven át egyetemre!”. Bizonyítják, hogy a kemény üzleti világban akár önálló vállalkozással, vagy vezetői pozícióval anyaként is helytállnak. Így helyettük a család többi tagja – elsősorban a nagymamák – állnak helyt, és a kisgyerekükkel ők vannak otthon. (Érdekes, de a harmadik körbe tartozók mindegyikének vezetői vagy vállalkozói státuszban van a férje, és a férjek szintén nincsenek otthon a gyerekkel, tehát nem szerepcsere történt, hanem egy kvázi versengés a férj és a feleség között, hogy ki tud jobb karriert befutni.) A karrier és a vállalkozás nem arról szól, hogy 8-4-ig dolgozunk. Gyakran este 7-8-ig is bent kell lenni., A nőknek fessnek, divatosnak, fiatal(os)nak, ápoltnak, fodrászoltnak, és gél-körmösnek kell lennie. Ez is időt vesz el, nem is keveset. (Meglátásom szerint ezen harmadik csoport nőtagjai emellett is vágynak még további gyermekere.)
A gyerek ilyen esetben fura életet él a nagyszülőkkel, vagy bébiszitterrel, akik történetesen nem helyettesíthetik a szülőket, leginkább az édesanyát. Betegesek, bizonyos dolgokban elmaradottak, vagy viselkedészavarosak gyakran, amennyire én látom.
Tehát, sóhajtok, és meggyőzöm magam, hogy nekem így a legjobb, ahogy van. Pályázhatok az év anyukája címért, és nem is esek ki a munkából teljesen. Többen mondták, hogy eltelik 10 év (10 év! Addigra vén szar leszek!!!), akkor újra építhetem a karrierem. A lehetőségemet viszont meg kell tanulni szeretni és maximálisan értékelni.
Egy háromgyermekes anyuka mesélt nekem a szomszédjáról: a szomszédasszonya válik, mert nem akar gyereket, a férje viszont szeretne. De ő nem akarja a karrierjét feladni. Az az ismerősöm sajnálta a párt, és kifejezte a véleményét, hogy gyerek mindenképpen kell, mert hatalmas boldogság.
Én azt mondom, hogy szerencsés az, aki ennyire tudatosan tudja szabályozni az érzelmeit, nem dől be a hormonális késztetésnek, és befogja a fülét – nem hajlandó meghallani a biológiai órájának egyre hangosabb ketyegését – és nem rángatja bele a családot a karrierizmusába. A gyermekeknek kell az anyjuk. És különben is, ha az ember később meggondolja magát, miért nem elég jó örökbe fogadni egy szerencsétlen gyereket, akit nem értékelt eléggé a vér szerinti családja? Annyi kidobott gyermek van… Második gyermeket – biológiait – én sem vállalnék. De lehet, hogy 40-50 éves korom körül, amikor úgy érzem majd, van szabad kapacitásom, és erőm, lennék nevelőszülő. Miért olyan fontos a biológiai szülőség?
Ettől függetlenül, ha visszatérnék az időben gyermekvállalás előttre, és dönthetnék, akarnék-e saját gyereket, természetesen ugyanígy döntenék.
Talán jobb lenne, ha korábban szülnének a nők, minél előbb: a 20-as éveinkben, amikor még nem “rontott meg” minket a karrier és önmegvalósítás iránti leküzdhetetlen vágy. De akik korán házasodnak össze, sokszor úgy megváltoznak, vagy egyszerűen csak később lesz önismeretük – hogy el is válnak korán…. A 20-as éveimben még nem lettem volna jó anya… De minden jó így, ahogy van.
Nincs pálfordulás.
A cikkben is írtam, hogy minden jó így, ahogy van.
Egyébként nem értelmetlen ezeket leírni szerintem, mások is tesznek hasonlókat, nemrég olvastam egy index cikket, hogy miért keresnek kevesebbet a nők. Racionális.
http://index.hu/gazdasag/allas/2014/02/10/megfizetnek_a_nok_a_rugalmatlansagert/
Hát, elég nagy pálfordulás ez a “Rájöttem, hogy nagyon boldog vagyok a jelen munkahelyemen!” felkiáltásod, mert, bár örömteli dolog, én azt hiszem, inkább csak beletörődtél, hogy ez van. Ami persze nem baj, csak akkor mondhatni felesleges volt a fenti poszt… Mindenesetre drukkolok, hogy tényleg megtaláld a számításodat ebben a munkakörben és találd meg benne a pozitívumokat. Barátnőket, fiadnak barátokat pedig fogsz találni, írtam már, óvoda, játszótér, eljárni ide-oda, és lesznek új barátok. Egyébként meg, hogy mondjak még nagy “okosságokat”, az életben legtöbbször nincs folyamatos állandóság. Külső és belső hatások érnek, amelyek változtatnak minket és a környezetünket az életünk során. És ezt el kell fogadnunk, nem ágálnunk ellene. Legszívesebben én is ott maradtam volna az egyetemen Pécsen, barátokkal, bulikkal, az akkor még barátommal, most már férjemmel, és élném a “gondtalan” életet. De az akkor volt, most meg teljesen más a helyzet – lakás, gyerek, munka, és, ha van idő, akkor szórakozás, pihenés, barátok, buli. Más élethelyzet, más prioritások, de lehetnek ilyenkor is olyan pillanatok, amik csak rólunk szólnak, csak tenni kell érte.
Viszont úgy látom, otthon is változtatás kellene. Kedves a férjed, hogy fel akart venni a vállalkozásba, de látod, őt az foglalkoztatta, hogy Neked nem kell kiadnia a fizetésedet, nem pedig a tényleges segítség… Le kellene ülnötök egymással is komolyan beszélgetni, hogy számodra mi lenne az igazi segítség, hogyan tovább. Megértem, hogy a férjed rengeteget dolgozik, és hulla fáradtan, későn ér haza, de az “otthon”-t kettőtöknek kell megteremteni, nem kizárólag Neked…
És bocsi, hogy belekotyogtam, én ezt látom, remélem nem bánod, hogy megírtam…
Igazad van, változtatni kell.
A férjem is látta, hogy a munkahely nem az igazi, felajánlotta, hogy felvesz a vállalkozásába, mert szüksége van segítségre, és mivel rokon vagyok, nem is muszáj kiadnia a fizetésem. Rájöttem, hogy nagyon boldog vagyok a jelen munkahelyemen!!!
A barátnőim hiányoznak, és ez ellen nem sokat tudok tenni. Remélem találok újakat, és a gyerekem mellé is új kis barátokat.
Ahány ember, annyiféle bölcsek köve létezik. Mindenki másképp éli az életét, van, aki a karriert rakja előtérbe, van, aki a gyermeknevelést, van, aki megpróbál egyensúlyozni a kettő között, és van, akinek ez még sikerül is.
Én úgy látom, Te iszonyat bizonytalan vagy saját magaddal szemben, és nem tudod mit akarsz. Csak felsorolás szinten, én ezt látom Veled kapcsolatban (véletlenül sem megbántani akarlak):
– nem vagy megelégedve sem a munkaköröddel (át és leminősítettek), sem a munka “milyenségével” (nem olyan érdekes, nyüzsis), sem a fizetéseddel, sem a kollégákkal, sem a munkaidő hosszával (6 óra helyett 8 órában szeretnéd)
– ebből a “frusztrációból” adódóan nem vagy elégedett a “karriereddel”
– szereted, neveled és ellátod a gyermeked, mert ez számodra nagyon fontos
– viszont éppen ezért, mert számodra a gyermeked fontosabb, a saját elmondásod szerint a házimunka a háttérbe szorul
– férjed rengeteged dolgozik, hétköznap nem igazán számíthatsz rá, hétvégén sem veszi ki igazán a részét a házimunkából.
Ha én most coach lennék, ami nem vagyok, és még nem is voltam ilyennél soha, azt mondanám, hogy nézd át ezt a listát. Mi ebből a legfontosabb? Min szeretnél változtatni? Min tudsz változtatni? Hogyan tudnál változtatni?
Mindegyikre van válasz, de van, amihez pl. nagyon erős elhatározás, közös családi döntés lenne szükséges. És itt jössz Te – elég erős vagy ahhoz, hogy ezeket a változtatásokat megtedd, elindítsd? Mert, ha nincs erőd, és akaratod, és nincs mögötted egy támogatói háttér (mondjuk a férjed), akkor maradsz ebben a helyzetben, amiben most vagy. Viszont akkor ebből a helyzetből kell kihoznod a maximumot, és olyanná tenni, hogy Te is, és a családod is élvezze, és ne csak túlélje. Szerintem lehetséges ez is, csak félre kell tenni a “nyavajgást” (már bocsánat), és a célra koncentrálni. Akárhogyan is döntesz, a lényeg, hogy a megoldást keresd, és ne a problémán rágódj a végtelenségig…
Akinek meg van a “bölcsek köve” receptje erre, ossza meg legyen szíves hogyan lehet ezt jól csinálni!
Mivel én kizárólag szélsőséges és rossz példákat látok magam körül, örülnék, ha minél többen megosztanák azokat a tapasztalataikat, hogyan lehet elég pénzt keresni, és önmegvalósítani úgy, hogy a gyerekek ne lássák kárát. Én kizárólag azt látom mindenkinél körülöttem, hogy vagy ez, vagy az!
Hát ez az írás kiverte nálam a biztosítékot…. Vállalkozó vagyok, 3 gyerekem van és egy nevelet gyremekem…. Az első gyerekem születése óta részmunkaidőben dolgozom, hogy időt tudjak szakítani a gyerekeimnek.
Nem, a vállalkozás nem azt jelenti, hogy éjjel nappal dolgozol. Az azt jelenti, hogy te vagy a főnök és te osztod be a saját idődet.
Mindenki maga dönti el, hogy hol vannak a prioritások az életében, hogy számára mi a fontos. Azért mert valaki vállalkozó, még lehet hogy jó édesanya és lehet sokat a gyerekeivel….
Nem szeretem, amikor valaki egy-két féliug meddig ismert esetből von le ‘mély’ tanulságot és általánosít.
Ha karrier kell, akkor old meg és na azon jajongj, hogy nem kellesz a munkáltatódnak, mikor az p szempontjából nem vagy megbízható munkaerő. Vállj azzá és akkor majd komolyan vesz.
Ha meg a gyereked mellett akarsz ülni a következő 10 évben, akkor tedd azt, de ne lepődj meg, hogy amikor kirepül a gyereked, akkor majd olyan furcsán üres lesz az életed.
80-at viszek haza 6 órában, csúcs karrier. 🙂
Más a fogalmunk a karrierről. Sem én, sem az ismerőseim nem gazdagok. A barátnőm kényszervállalkozó, késő estig dolgozik, mert nem akar alkalmazott lenni. Minimálbérért önmegvalósít, mint annyi ismerősöm… Karriernek nevezem, mert önként felvállalt önmegvalósító projektben vannak a gyerekeik kárára.
Hát igen. Természetes, hogy van, akinek az a legnagyobb problémája, hogy a porshéval vagy a bmw-vel menjen-e ezen a héten wellneszezni és van, akinek az, hogy miből vesz cipőt a gyereknek és vajon holnap is lesz-e még munkája.
Egyébként _mégegyszer_: nemcsak az kínlódik, aki tanulatlan, buta, béna, lusta utánajárni, stb. Képzeljétek, nekem is van diplomám, de a karrier kifejezés mint olyan soha nem merült fel a saját életvitelemben. Egy csomó fekete melóm volt, kipróbáltam magam vállalkozóként, dolgoztam multinál és kisvállalkozásnál na meg közalkalmazottként is, de valahogy egyiknél se jutott eszembe, hogy na, most karrier építek. Örültem, ha volt munkám és még be is jelentettek, pláne, ha a fizum több volt, mint a minimálbér – és nem a diplomás minimál… És itt élek, Magyarországon, egy nagyobbnak számító városban, a 21. század elején.
Ideális…
Az enyémet már 6 hónaposan alig tudtam elaltatni, mert annyira élvezte a mászás új tudományát, hogy föl-alá mászkált az ágyban röhögve este 10-ig. :-))) Nem tudtam mit csinálni vele. Persze, mivel nem volt jól evő, alig evett valamit – csak a túlélésért szinte – mindig meg is éhezett, felébredt. 🙂
Bizony… Egy ismerősöm mondta, hogy az óvodás nagylánya még sírt is, annyira szeretett volna ott maradni a többiekkel aludni, de hajthatatlanok voltak, kiültették a folyosóra, és még a barátnőm apukája, amikor a kórházban volt – ápolta – arra az időszakra se tettek kivételt, időre kellett menni, a kicsit hurcibálni rángatni ide-oda…
A régi óvodában folyton bepróbálkoztak ezzel a szülőknél. És az anyukák 99%-a szót is fogadott óvónéniknek. Nagy szemekkel, csodálkozva néztek rám az anyukák, amikor nyáron a délutáni játszóterezések alkalmával kiderült, hogy én nyáron is viszem a fiam, holott otthon vagyok a lányommal. Nekik tulajdonképpen megtiltották. Azt hiszem, nekem nem mertek szólni az óvónők, mivel tudták, hogy a lányom súlyos beteg. De, ha nem lett volna az, akkor is vittem volna nyáron is, és maradt volna délutánig oviban a fiam. Egyrészt, mert az óvoda egész napos nevelő intézmény, nem pedig egy gyermekmegőrző 3-4 órára. Másrészt pedig szeretnék az alatt az idő alatt, míg a nagy oviban van, csak a kicsivel foglalkozni, hogy ő is megkapja közel azt a törődést, amit a nagy kapott még egykeként.
Olyan nincs, hogy délig hajlandó bevenni az óvoda. Ha felvették akkor az egész napra szól. Én is itthon vagyok a kicsivel, mégis délután megyünk az oviba a középsőért és a suliba a nagyért öt napból négyszer. Mindenkinek ez a legjobb.
Szerintem gyerektől függ, hogyan alszik. Nekem szerencsém van. Ha suli van másnap, akkor hatkor vacsora, hétkor fürdés, aztán közös mese, majd mindenki megy a szobájába az ágyába. Még pár perc amíg mindhármuktól egyenként elköszönünk, aztán csend és alvás reggelig. Ekkor van este nyolc óra.
Ezt én máris cáfolom, én két kicsivel voltam itthon, mégis egész nap ott lehetett az oviban a nagy. Én nem hiszek a délben hazacitálásban amúgy sem, ebédel, lefekszik, felébred, uzsonnázik, már ott is vagyok, míg ha elrángatom a kicsiket ebédidőben a nagyért, majd haza, éhesen-fáradtan mindenki csak kínlódik, oda a napunk.
Ó, én is mindig azt hiszem, hogy baromi rafinált vagyok, hogy elküldök mindenkit pisilni, meg inni, aztán mégis kiderül, hogy az egy óra alatt valaki megszomjazik, vagy megint pisilnie kell… Ilyenkor se engedjem ki?
hű, ennyi akaratot 😀 😀 😀
na ezt nem én fogom megírni 😀 De arról én is akarok, hogy milyen, amikor 3 gyereket akarok egyszerre elaltatni, akaratuk ellenére 😛
Mindenkinek a saját problémája a fontos. Ez természetes. És azért mert mások rosszabb helyzetben élnek, mint én, már nem is lehetnek saját problémáim? Már el sem gondolkodhatok azon hogy munka vagy család? Esetleg érezzem is rosszul magam amiatt, mert diplomám van nekem és a férjemnek is és ezért nem segédmunkából kell megélnünk? Szerintem ez nem így működik.
Nagyon irigylem azokat, akik anyaként kiteljesedhetnek.
Nekem nagyon rossz volt két évet elszigetelten otthon töltenem, és háziasszonyként csapnivaló voltam addig is, amíg otthon voltam. Ráadásul minden otthon lévő kismama ismerősöm mondja, hogy amíg a legkisebbel otthon vannak, a nagy gyereket kizárólag délig hajlandó bevenni az óvoda, mert anya úgyis csak otthon van. Így a pici babákkal napi 4-szer kell oda-vissza rohangálniuk, mellette minden mást is csinálni, nem is tudom, hogy tudják ezt koordinálni. Irigylem, aki jó mindebben, és csodás hátteret és családot teremt.
Igen, arra a bejegyzésre én is azt akartam írni, hogy sajnos nem kirívó példa, sajnos az emberek többségének nem lehet karrierje. Én leginkább az anyaság helyett az egyéni vállalkozó nőkre gondoltam, nem a multiknál dolgozókra, olyat nem is ismerek. Örülök, hogy van munkám. Tudom, ha felmondanék, évekig nem találnék állást, csak olyanok vannak, ahol nem jelentik be az embert, vagyis csak heti két órában, és vagy fizetnek, vagy nem. És az anyukák fogják a pici gyerekeiket, és betegen beviszik a bölcsibe, vagy nagyinál hagyják. Nincs választásuk. A gyerek meg így járt. (Ma egyébként megint betegen vittem a gyereket, mert nekem is csak április végéig hosszabbítottak, mert majd meglátják, mennyire “növök fel” a feladatokhoz anyaként.
🙂 Én is így csinálom, csak az a baj, hogy bealszom. :-)))
Én egy kicsit hülyét kapok, ha ma Magyarországon valaki a karrierrel kapcsolatos aggodalmairól beszél. Manapság a legtöbben olyan helyeken dolgoznak, mint Ágnes a “Nehéz fizikai munka egy kismamának?” című bejegyzésben. (Aliza, olvasd csak el, hasonlítsd össze a problémáitokat!) Nem szélsőség, a tömegek ilyenekkel kínlódnak és örülnek, hogy van munkájuk. Nem azért, mert tanulatlanok, buták vagy bénák, hanem mert nincs más. A mindent ellepő multiknak jó sok emberi robot kell, beszélő szerszámok, akik röhej pénzért megcsinálják a termelést, amiből a felsővezető menedzser réteg nagylábon él. És durván visszaélnek az alattuk dolgozók kiszolgáltatottságával. Tudom, miről beszélek.
Ilyen társadalmi helyzetben karrierépítési dilemmáról beszélgetni számomra egyenesen nevetséges.
Nálunk a leggyorsabban úgy alszanak el a gyerekek (a kisebbik lassan 3, a nagyobbik 4 éves múlt), hogy melléjük fekszem, mesét olvasok, majd alvást színlelek. Fontos, hogy mindig ugyanaz a forgatókönyv, csak a mese más, de az sem mindig. 🙂 Ebben az egy dologban legalább határozott vagyok: lefekvés előtt evés-ivás, pisilés, alvós állat/tárgy megragadása, hogy ne legyen már kifogás, aztán nincs felkelés az ágyból. Ha elaludtak, s jobb esetben én nem :P, akkor gyorsan nekiállok a feladataimnak.
Miért csak ez a két lehetőség van, hogy karrier vagy baba? Mi van akkor, ha az anya nem a munkájában érzi, hogy kiteljesedhet? Ha a gyerek(ek) a fő pont az életében és a férje, a család, és mellette talál egy hobbit, ami kiteljesíti.
Igaz, a legkisebbem nincs még két éves, így itthon vagyok vele. De nem érzem úgy, hogy lemaradok valamiről. Van egy hobbim, ami kielégít és örömmel tölt el. Azt pedig bármikor csinálhatom, amikor időm van rá, nem a gyerekek rovására megy.
Mondjuk reagálhatott volna úgy is, hogy csipkelődve megjegyzi, hogy nagy a felfordulás, és segít elhárítani.
Ha még nem derült volna ki, nekem a “mert te nem végezted el a _dolgodat_” hozzáállástól nyílna ki a zsebemben a bicska.
Én is, de szerintem ezt Aliza nem is nagyon tudja elképzelni.
Valaki írhatna egy posztot arról, hogy a makacs dackorszakos gyereket hogyan lehet gyorsan elaltatni. :-))))
Akkor én úgy látom, játszmázik veled, és te hagyod…
Nálunk is csinálja ezt a fiam, mikor az apja fekteti, olvassa neki a mesét – még egyet, még egyet… a végén már fél 11 van. Na olyankor jövök én, mint gonoszanya, és véget vetek ennek – apa kikergetve a gyerektől, puszi a gyerek nózijára, villany le, ajtó behajtva. Jó, hogy a gyerek mindenek felett, de ne ő irányítson mindenben! Szóval csak elhatározás kérdése…
Nem, nagyon logikusan hangzik…
Hm.
Egy kicsit a logikának ellentmondanak azok a régi szülői nyomások, hogy a gyereknek 8-kor ágyban a helye, másnap nem tud felkelni, meg a fejlődéshez sok óra alvásra van szükség… Csak hát nagyon nehezen alszik el, és reggel kín ébreszteni így is, az egész reggelt végigsírja, mert álmos… Lehet, hogy még korábban el kellene kezdenem altatni, hogy ne ugráljon az ágyon, és ne akarjon még egy mesét, és még egyet, és még egyet,..?
… most lehet, hogy nagy hülyeséget mondok, de mi van akkor, ha este fél 10-10-kor altatod a gyereket… egy próbát megér, mondjuk hétvégén, és az így fennmaradó másfél órában még végezhetsz házimunkát is otthon (pl. vasalás, mosogatás-elpakolás a konyhában, míg a gyermek molyol valamivel). Egyébként pedig úgy gondolom, nem kell a gyermek minden másodpercét kitölteni és együtt tölteni a szülővel, hagyni kell, hogy magától is játsszon… Attól még nem romlik el, csak megtanul önállóan is “működni”… 🙂
Én is abban bízom, hogy majd az oviban vagy a különórán lesz majd új kis barátja. Bár egy ilyen igazi, szívből jövő barátság nehezen alakul ki még egy kisgyereknél is, amikor a kis barátját két-három havonta látja, ujjong, önkívületben van… Mind a két gyerek.
De, a férjemtől. Mostanában lehet, hogy tényleg több vitamint kéne szednem, mert a gyerek altatásakor mindig bealszok én is (olyan nehezen alszik el mostanában, este 8:30-kor kezdem az altatást, és legtöbbször 10-kor alszik el), és amikor felébredek éjszaka közepén, nem fogok neki a házimunkának. A férjem gyakran éjfél körül jár haza, szóval tényleg nem fogható be. Hétvégén meg programok, főzés, a közös takarítás nem fekszik. Pedig elég ügyes a férjem ebben is, csak nem szeret bizonyítani. 🙂
Én azt vallom, ha két felnőtt ember él egy lakásban és mindkettő dolgozik (tehát mondjuk anya nem otthon ül) akkor mindkettőnek egyformán köteleggése kivenni a részét a házimunkából.
… mintha a mi lakásunkat írtad volna le… 😀
Nincs olyan, hogy tökéletes háziasszony! Olyan van, hogy valaki bejárónőt fogad, hogy mire hazaér, rend és tisztaság fogadja. De hidd el, másnál is így néz ki a lakás a hétköznapokon. Hétvégén meg férjjel kézenfogva szépen elpakolunk, kitakarítunk.
Óvatosan, általánosságban jegyzem meg, hogy sok férj, aki “éjjel-nappal dolgozik”, legalább annyira saját magáért is teszi, mint a családért. Vagyis karrierista. Ami természetesen nem baj, de ha részben ő akarta, ő vállalta (és a családnak valójában kevesebb pénz is elég volna az elfogadható életszínvonal megvalósításához), akkor ne adja elő otthon a kiszipolyozottat, aki, miután nap mint nap véres verejtékét hullajtja a családért, elvárhatja, hogy “rend legyen”.
Ah, felszámolhatatlan rumli van mindenhol, és piszok… Ezer éve nem pakoltam el a tiszta ruhákat a szekrényekbe. 2 napig nem mosogattam. A konyhapult és az asztal nagyon rumlis volt. Az egyik kanapé tele van az elpakolandó cuccokkal. A játékok össze-vissza a kanapén, az asztalon hagyva. A bejáratnál a cipők össze-vissza + kosz.
És kitől kapod meg ezt a beszólást, hogy nem vagy jó háziasszony? Gondolom nem a férjedtől… Akkor magasról le kell tojni! 🙂 Mert, ha hazaérsz a munkából, elsődleges természetesen a gyerek, a család, és minden más utána jön (mosásfőzéstakarítás).
Örülök, ha kezded megtalálni a helyed az új munkakörödben a munkahelyeden. A lényeg az, hogy ne engedd, hogy a munkatársaid a hülye beszólásaikkal befolyásoljanak, provokáljanak. Éld úgy az életed, ahogy nektek jó, nem úgy, ahogy szerintük elvárható!
Ha elmaradtak a barátnők, keress újakat. Gondolom szoktatok játszóterezni, vagy időnként gyerekelőadásokra menni, ott is lehet hasonló érdeklődési körű és mentalitású szülőkkel összefutni, így újra lesznek körülöttetek. Vagy a bölcsibe/oviba járó gyerekek számodra szimpatikus anyukáival lehet beszélgetni időnként. Ez persze nem jelenti azt, hogy rögtön össze kell járni a családoknak hétvégenként, ezek laza játszótér-baráti viszonyok is lehetnek, de legalább te is kikapcsolsz kicsit, és a gyermek is találhat új játszótársakat.
Még mindig azt mondom – csak lazán! 🙂 Nem szabad görcsösen ragaszkodni a múlthoz, mert az milyen jó volt. Az új helyzethez kell alkalmazkodni úgy, hogy lehetőleg mindenki optimálisan jól érezze magát benne. És igen, jó dolog néha kiírni magadból a görcsöket. De arra figyelni kell, hogy ne maradjon meg a világfájdalom utána is, hanem tegyünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben! 🙂
Igen, az. Te írtad: “…nagyon rossz háziasszony vagyok, mert délután inkább játszani megyek a gyerekkel” – ettől volnál rossz házasszony? Nevetséges.
A lakás van értünk, nem mi a lakásért, ki a fenét érdekel a patyolattisztaság, ha a gyerek jól érezte magát, mondd?
Az, hogy éjjel-nappal dolgozik, és elvárná cserébe, hogy rend, nyugalom, tisztaság fogadja?
(A férjed hozzáállása, persze.)
Nálam ez a hozzáállás válóok, de nem vagyunk egyformák.
Ah, azt az apukát – mivel szerintem nem nőtt fel – nem kedvelem… Vállalkozó, de a környezetemben neki egyedül lenne ideje a gyerekre, de inkább hobbizik, és a kollégákkal lóg, amikor teheti. Őt nem igazán érinti meg, amikor látja, hogy a gyereke frusztrált, a barátnőm szerint még a naciját se készíti ki magának, teát se tud főzni. Az én férjem “legalább” tényleg dolgozik.
Értem, köszönöm a pontosítást. Azt hittem, a “majd 10 év múlva” általános. Ez azért némileg speciális helyzet, mert ezek az anyák nagyon magukra vannak hagyva a gyerekkel kapcsolatos gondokkal, még ha nem is ez a szándék (habár, ahol az apukának “hobbijai vannak”, ezért sem jár haza, ott én nem feltétlenül a dolgozó anyukára mutogatnék, ha frusztrált a gyerkőc…).
A munkahelyemen is alakulnak a dolgok, végre talán megtalálom az irányvonalam is, nem sírom vissza a múltat, és helyére rakom a “kockákat”, csak jó kiírni magamból.
A barátnők hiányoznak, és a gyermekem barátai is. Mindig kérdezgeti, mikor találkozhat a kis barátaival, akiket megszeretett, és soha. Talán ezért érint engem is, mi van a barátaimmal, egyébként meg tényleg nem érdekelne, hogy xy anyuka meddig dolgozik.
Tanulnék tőled!!!!
Nos, az időbeosztás. Nálam ez úgy működik, hogy 8 órába kezdtem a cégnél. Reggel 5kor kelek, 5:30kor keltem a gyerkőcöt, 6:10-re vagyok vele az oviba, amit 6kor nyit a dadusnéni. Leteszem, megyek a buszra, 7-re bent vagyok dolgozni. 3kor jövök haza a busszal, hogy 4:30ra odaérjek az oviba mire bezár. Ez ment bő fél évig. Elkezdtem a másoddiplomát szeptemberbe nappalin. Főnökkel megegyeztünk hogy levesz 5 órába hogy el tudjak járni suliba de a munka mennyisége marad, többet nem tud tenni. A busz beosztás nagyjából maradt de sokszor van hogy későbbi busszal tudok csak hazamenni mert több órám van. Ilyenkor apa vagy a szomszéd anyuka megy a gyerkőcért. De ebben az esetben is otthon vagyok legkésőbb 6-ra. Amikor hazaérek fél5 és 6 között akkor onnantól az idő a gyereké fél8ig 8ig. Együtt fürdetjük és fektetjük. Fél9től pedig tanulok vagy a férjemmel vagyok. Csak hétvégén takarítok. Barátokra ritkán jut idő, de a suliból már csak 1,5 év van, addig kell ezt így kibírni. Szórakozni nem járok. Most megbeszéltük hogy elmegyünk nyaralni hogy mégis kikapcsolódjunk de ez most ebből a szempontból az áldozathozás ideje. Arra figyelünk nagyon hogy apa is bőven besegít és hogy a gyerek ne lássa a kárát mert akkor nincs értelme a küzdésnek. De annak sincs értelme ha az anyának nincs karrierje vagy legalább valami ahhoz hasonlítható mivel a pénz meg kell. És az a gyereknek is kell. Most is, a későbbiekben meg pláne. Karriernek meg azért nevezem az 5 órámat is mert a szakmámban dolgozok, és hiába csak 5 órában vagyok most, mégis előléptettek a múlt héten. Természetesen ehhez azért kell egy normális munkáltató is. Szerencsésnek érzem magam de azért sok a küzdés.
Ah, sajnos nem működik, épp ma kaptam meg, hogy nagyon rossz háziasszony vagyok, mert délután inkább játszani megyek a gyerekkel, minthogy otthon – mint minden rendes háziasszony – rendre megcsináljak mindent, mire este a férjem fáradtan hazajön… Oh, reménytelen.
32 éves vagyok 3 gyerekem van, 10, 2 és 7 hónapos. Most is dolgozom, itthonról. 20 éves korom óta viszem a saját vállalkozásom. A saját talpamon állok. Nincs bébiszittyóm, a 2 évesem most kezdett bölcsibe járni heti 3x. Az itthonról el nem intézhető teendőim úgy intézem, hogy csak a legkisebbre kelljen vigyáznia pár órára a nagyinak. Amikor még kendőbe hordoztam, simán elvittem magammal tárgyalni. Most pedig előfordul, hogy játszóházba szoktam összehozni a meetingeket….Nekem csak + tapasztalataim vannak a gyerek melletti otthonról szervezkedős munkával kapcsolatban. Talán azért, mert nekem sosem volt más vízió a fejemben, csak, hogy szabadon magam uraként dolgozom. Mindkettőt élvezem!Az önmegvalósítás része a gyereknevelés. Az én karrieremhez az anyaság is hozzá tartozik, én így vagyok teljes ember és így tudok a legjobb anya lenni. Szerintem nincs annál nagyobb büntetés egy gyerek számára, mint amikor az anya mártírt csinál magából és tudat alatt érezteti vele, hogy miatta tört derékba az élete! Miért ne csinálhatnánk a kettőt jól? Simán megfér egymás mellet! 🙂 Én pl tudom magamról, hogy a 3 gyerek ellenére nem vagyok az a klasszik “jó anya” típus, mert ha csak velük kell gügyögni egész nap, akkor türelmetlen és frusztrált leszek. Azt hiszem, megtaláltam az egyensúlyt, én így vagyok jó anya… Kitartás mamik! !
Tudod, én meg most inkább irigyellek, hogy 6 órában dolgozhatsz, kevés az olyan cég, aki felkínál egy ilyen lehetőséget a visszatérő anyukának. Mert ez egy hatalmas lehetőség, és igenis meg kell becsülni! Engem anno csak 8 órában tudott visszavenni a cégem, és most is 8 órában dolgozom. Így esélyem sincs, hogy 4-re ott legyek a gyerekért az oviban, mindig ő az utolsó fél 6 előtt. Az elején még zavart, és nem is tudom, más hogy oldja meg, de leráztam magamról. A gyermek élvezi, hogy végre alig vannak, és tud játszani a kedvenc játékaival, és persze óvónő vigyáz rá közben. 🙂
Már írtam korábban, hogy ha nem elégít ki ez a mostani munkaköröd, és a munkatársak, főnökök rossz szemmel néznek rád, mert hamar elmész (miért is kéne neked ezzel foglalkoznod, mikor ők ajánlották fel a 6 órás munkát), lehet keresgélni, hátha egyszer bejön valami. Viszont akkor 8 órás anyuka leszel, pont olyan, amilyenről írtál a “karrierista anyukák” jellemzésénél.
És még egy kérdés – gyermek előtt vezetői (közép vagy felső) pozícióban dolgoztál? Láttál magad előtt perspektívát, hogy feljebb lépsz? Mert ma Mo-on ez a karrier építés. Én úgy veszem észre, nem a mai felfogás szerinti karrierre vágysz, hanem ismét érdekes munkára, ami azért más. Éppen ezért mondom, hogy nézelődj, hátha találsz magadnak valami érdekesebbet.
És ne legyél negatív, próbáld lazábban felfogni, ez a legfontosabb. Próbáld a jó oldalát nézni – 6 órás vagy, így kicsivel több időd jut a gyermekre, a családra, akár magadra is, mint egy 8 órásnak. Írtad, hogy a férjed sokat dolgozik, de üljetek le, beszéljétek át, miben tud ő neked segíteni (pl. reggel ő viszi a gyereket, hogy te mondjuk munka előtt még elmehess egyet futni, vagy szoláriumba, vagy akár a lakást kicsit rendbe tudd szedni). És lehet a gyerekkel együtt is olyan programot csinálni, ami tulajdonképpen a te kényeztetésedről szól – együtt fodrászhoz menni, és, amíg veled foglalkoznak, addig viszel játékokat, amivel ott lefoglalja magát, stb. (én pl. úgy járok nagyritkán szoliba, hogy amíg én bent vagyok – kb. 5 perc – addig a gyermek kint színez valamit a recepciónál). Kozmetikushoz pedig én akkor szoktam menni (évente talán 2x), amikor anyósoméknál vagyunk hétvégén – olyankor biztos van, aki vigyáz a gyermekre, amíg én 2-3 órára eltűnök “szépülni”. És minél nagyobb a gyerek, annál önálóbb, és így te is több mindenre ráérsz majd.
Másokkal, és hogy mások hogy élnek, nevelik (vagy neveltetik másokkal) a gyerekeiket, nem kell foglalkozni. Azzal foglalkozz, hogy nektek alakuljon ki egy optimális családi élet, ahol mindenki megtalálja a maga számítását.
Kíváncsi vagyok az időbeosztásodra! De tényleg, jó lenne tanulni a pozitív példából, mert eléggé lehetetlen példákat látok, mondhatni kizárólag. Vagy egyik véglet, vagy másik véglet. És az én példám se valami kiváló. Egy ideig én is ingáztam, és felőrölt idegileg a napi 2,5 óra utazgatással töltött felesleges idő, és mellette nem ment a házimunka sem… És folyamatosan fáradt voltam. Most is szalad a ház, többeet vagyok bent, mint korábban (kb. napi 7 órát) mert a gyerekkel vagyok inkább, de a munkahelyem is elégedetlen, mert viszonylag korán el kell mennem.
Az írás egy traumatikus élményből indult ki – GYES lejártakor – nem vesznek vissza 8 órába, mert kicsi a gyerekem, és ha beteg, ugyebár, mellette kell lennem – amivel egyet is értek. 4 barátnőmnél látom, milyen az, amikor beteg a gyerek, és a nagymama van vele… Más generáció, ma már nem normális az elhanyagolás, a verés, az ő generációjukban még normális volt, hogy a gyereket csak ellátják, és nem foglalkoznak velük… A gyerek azóta folyamatosan nagyon beteg, amióta este 7 előtt nem látja az anyját. Az apját azelőtt se látta szinte soha, mert annak meg hobbijai vannak, amúgy is vállalkozó, bent kell lennie… Ugyanez igaz a többieknél is. Az egyik apuka vidéken dolgozik hét közben, nem jön haza…A többi vállalkozó szintén, és nem arról híres egy vállalkozó,. hogy rugalmas az időbeosztása. Itthon. A vállalkozás azt jelenti, hogy éjjel-nappal különben csőd.
Igen, a munkahelyem mondta, hogy legyek türelemmel, majd ha nagy lesz a gyerek, akkor nem kell hordozgatni, nem kell érte menni, nem kell vele maradni, ha beteg… 10 év. Minimum.
Miért kell ez a nyomasztás? A “várj 10 évet” dumával karöltve.
Amerikai ügyfelekkel dolgozunk együtt, ott hamar visszamennek dolgozni a nők (a bolti eladó nyilván ott sem igyekszik annyira), valahogy nehezen hiszem, hogy mindenki lelki sérült lenne ettől.
És miért kell mindig mindent az anyának csinálnia? Apuka nem mehet el az oviba a gyerekért?
Szerintem nem lehetetlen karrier mellett gyereket vállalni vagy gyerek mellett karriert csinálni. Nekem van egy 3 éves gyerekem, diplomám, csinálom a másoddiplomát és a szakmámban dolgozok, van karrierem is. Napi 90kilómétert utazok mindezért. Nagyon nehéz, és nagymama sincs aki segítene. De nem lehetetlen. Van hogy szalad a ház (mert az igazság az hogy a takarítás marad a lista végére, inkább a gyerekkel játszok) van hogy az utolsó pillanatban készülök fel a vizsgára és néha van hogy a szomszéd anyuka hozza el a gyereket az oviból mert lekéstem a buszt. Az a baj hogy sokan inkább a kényelmet választják a küzdés helyett majd ráfogják hogy gyerek mellett nem lehet karriert építeni. Nem ez a legkönnyebb dolog a világon, sőt. Néha innen kell elvenni, néha pedig onnan. De meg lehet találni az egyensúlyt. Csak akarni kell.
Talán egy kis magyarázat ráfér arra, hogy mi is a bajom a női – fiatal anyai – karrierekkel, már ha érzelmeket véltél felfedezni a taglaltabb karrierista nő-részben, ezért volt: 4 barátságom jelenleg felfüggesztve. 4 kisgyermekre sok panasz, mert betegek. (Illetve nem találkozunk, mert a picik megcibálják az enyémet, széttépik a könyveit, kontroll nélkül játszanak… Látszik, hogy nincsenek neveléshez, és a szüleikhez szokva.) Vagy nem találkozunk, mert anyuka hétvégén is bemegy dolgozni általában.
…
Magdi, mondtad, hogy tisztában vagy vele, hogy most pár évet kihagysz a gyermeked életéből, de muszáj dolgoznod, és ha újra befutsz, és megy majd magától a vállalkozás, talán több időd lesz a gyerekedre. Nem akarsz alkalmazott lenni, 35 évesen nem leszel más csicskája többé… Hiányzol. Nekem is. A fiadnak meg nagyon.