Karrier vagy baba?
Liza arról a témáról írt nekünk, ami már többször is terítékre került nálunk, és úgy néz ki, nem is kerül le a napirendről egy darabig. Pedig milyen jó lenne! Ha könnyebb lehetne az élete azoknak családoknak, amelyek gyereket vállalnak, és a nőknek sem kellene felőrlődniük a munkahely és a család között.
A munkahelyek nem segélyszervezetek. Hihetetlen nagy adót kell fizetni egy-egy munkavállaló után, így aki nem tud száz százalékig vagy afölött teljesíteni, túlórákat legalább időszakosan bevállalni, és néha hétvégén helytállni, a mai világban nem kap rendes állást.
Az első munkahelyemnél diploma után – igaz, hogy elvileg tiltott – de megkérdezték, hogy mikor akarok gyereket? Ugyanis nem akartak úgy alkalmazni senkit egy bizalmi pozícióra, hogy betanítják, majd el is megy szülni. Kimondottan már szült, 40 körüli, nagyobb gyermekkel rendelkező munkatársat kerestek. (Végül engem is felvettek, de más okok miatt nem maradtam sokáig.)
20 és 30 éves kor között úgy vettem észre, egy nem diplomás, vagy egy friss diplomás beéri bármilyen alkalmazotti munkaviszonnyal, csak végre legyen önálló keresete, hogy saját lábára állhasson. Volt csoporttársaimat felleltem ezek után szállodai shopban, könyvesboltban, kereskedelmi cég ügyintézőjeként…
Szerencsém volt, végre kaptam egy olyan munkát, ami a diplomámhoz kapcsolódik, és meg is valósíthatom benne önmagam. Nagyon keveseknek adatik meg.
Ma már 30 fölötti vagyok, és hiába, a korábbi karrierem nem fog egyelőre visszatérni, hiszen gyermeket vállaltam. Kell még egy kis idő, hogy feldolgozzam, hogy nem lehetek még egy jó ideig nyolc órában bejelentve, sőt, örüljek, hogy részmunkaidőben kaptam lehetőséget dolgozni, kisegítő feladatokkal. Ennek azt hiszem valóban örülhetek, és meg kell találnom benne a kihívást, és a szép dolgokat, és meg kell tanulnom, hogy ezzel a munkakörrel is tudjak “önkifejezni”, mint a régi pozíciómban. A munkahelyem is tudja, anya vagyok, akinek ha a gyermeke igényli, mellette kell lennie. Ha beteg, mellette virrasztanom, majd nap közben is a kezét fogni, hogy jobban legyen, lelkileg is biztos hátteret adni. Sietni érte 4-re az oviba, különórára vinni, és részt venni az ovis ünnepeken, és orvoshoz vinni nap közben, ha szükséges…
A volt baráti köröm is természetesen az én korosztályomból került ki, és körülbelül egy időben vállaltunk gyereket, vagy páran gyermek nélkül maradtak.
30 éves kor fölött úgy látom, a prioritások megváltoztak. Míg 20-30 éves kor között jellemző volt a “mindegy csak legyen bejelentett állásom” hozzáállás, addig a 30 felettieknél már azt a “felnőttséget” látom, hogy nagyon nem mindegy, milyen a munka.
Mindenkinek döntenie kellett: Karrier, VAGY baba?
Néha azt mondják, ez nem is döntés kérdése. Kell dolgozni, muszáj minél több pénzt keresni, mert másfél fizetés nem elég.
(De vajon tényleg MUSZÁJ reggeltől este 7-ig dolgoznia egy anyukának is?!)
Így sok esetben a döntés képlete ilyen:
karrier ÉS baba, ÉS babyszitter vagy nagyszülők.
Akik a munka frontjára visszatértek, azt látom, hogy a családot és a pici gyerekeket félre kell tenniük, hogy dolgozhassanak, karriert építsenek, másod/harmaddiplomát szerezzenek, szépüljenek és fitten tartsák magukat, társadalmi/munkahelyi eseményeken jelenjenek meg megfelelő gyakorisággal, stb.
Pár volt csoporttársam, iskolatársam a családot választotta. Két évente szülnek gyermeket, így páran már a harmadik babánál tartanak. Volt, aki részmunkaidőben visszament dolgozni, majd egy év múlva újra szülni.
Vagyok én, talán a középút, aki részmunkaidőben próbálom újra megtalálni magam. Egyébként szerencsés dolog, kevés az ilyen pozíció, de nem karrier.
Aztán vannak azok az asszonyok, aki úgy vannak vele, hogy “a csudába, nem hiába jártam annyi éven át egyetemre!”. Bizonyítják, hogy a kemény üzleti világban akár önálló vállalkozással, vagy vezetői pozícióval anyaként is helytállnak. Így helyettük a család többi tagja – elsősorban a nagymamák – állnak helyt, és a kisgyerekükkel ők vannak otthon. (Érdekes, de a harmadik körbe tartozók mindegyikének vezetői vagy vállalkozói státuszban van a férje, és a férjek szintén nincsenek otthon a gyerekkel, tehát nem szerepcsere történt, hanem egy kvázi versengés a férj és a feleség között, hogy ki tud jobb karriert befutni.) A karrier és a vállalkozás nem arról szól, hogy 8-4-ig dolgozunk. Gyakran este 7-8-ig is bent kell lenni., A nőknek fessnek, divatosnak, fiatal(os)nak, ápoltnak, fodrászoltnak, és gél-körmösnek kell lennie. Ez is időt vesz el, nem is keveset. (Meglátásom szerint ezen harmadik csoport nőtagjai emellett is vágynak még további gyermekere.)
A gyerek ilyen esetben fura életet él a nagyszülőkkel, vagy bébiszitterrel, akik történetesen nem helyettesíthetik a szülőket, leginkább az édesanyát. Betegesek, bizonyos dolgokban elmaradottak, vagy viselkedészavarosak gyakran, amennyire én látom.
Tehát, sóhajtok, és meggyőzöm magam, hogy nekem így a legjobb, ahogy van. Pályázhatok az év anyukája címért, és nem is esek ki a munkából teljesen. Többen mondták, hogy eltelik 10 év (10 év! Addigra vén szar leszek!!!), akkor újra építhetem a karrierem. A lehetőségemet viszont meg kell tanulni szeretni és maximálisan értékelni.
Egy háromgyermekes anyuka mesélt nekem a szomszédjáról: a szomszédasszonya válik, mert nem akar gyereket, a férje viszont szeretne. De ő nem akarja a karrierjét feladni. Az az ismerősöm sajnálta a párt, és kifejezte a véleményét, hogy gyerek mindenképpen kell, mert hatalmas boldogság.
Én azt mondom, hogy szerencsés az, aki ennyire tudatosan tudja szabályozni az érzelmeit, nem dől be a hormonális késztetésnek, és befogja a fülét – nem hajlandó meghallani a biológiai órájának egyre hangosabb ketyegését – és nem rángatja bele a családot a karrierizmusába. A gyermekeknek kell az anyjuk. És különben is, ha az ember később meggondolja magát, miért nem elég jó örökbe fogadni egy szerencsétlen gyereket, akit nem értékelt eléggé a vér szerinti családja? Annyi kidobott gyermek van… Második gyermeket – biológiait – én sem vállalnék. De lehet, hogy 40-50 éves korom körül, amikor úgy érzem majd, van szabad kapacitásom, és erőm, lennék nevelőszülő. Miért olyan fontos a biológiai szülőség?
Ettől függetlenül, ha visszatérnék az időben gyermekvállalás előttre, és dönthetnék, akarnék-e saját gyereket, természetesen ugyanígy döntenék.
Talán jobb lenne, ha korábban szülnének a nők, minél előbb: a 20-as éveinkben, amikor még nem “rontott meg” minket a karrier és önmegvalósítás iránti leküzdhetetlen vágy. De akik korán házasodnak össze, sokszor úgy megváltoznak, vagy egyszerűen csak később lesz önismeretük – hogy el is válnak korán…. A 20-as éveimben még nem lettem volna jó anya… De minden jó így, ahogy van.
