Abortuszra várakozni nem jó mulatság. Pláne, ha többször is végig kell ülni a kórház folyosóján a betegfelvétel idejéig eső időt.
Amikor először elmentem, még mindig náthásan, fogalmam sem volt, hogy pár nappal később ismét ott kell majd ülnöm. Szerettem volna már túl lenni az egészen, végre elengedni a babát, aki a múlt hétig bennem nőtt, és az élőkre, a már megszületettekre koncentrálni.
Szemem sarkából azért kíváncsian méregettem, kik ülnek velem egy sorban, rásandítottam a felvételi lapjukra, és elkönyveltem, hogy több a műszeres befejezés, mint az élő magzattal végrehajtott abortusz.
Aztán sorra kerültem, és hazaküldtek. Gyógyuljak meg, és jöjjek vissza pénteken, ha már nem vagyok náthás. Visszamentem.
Hétfőhöz képest pont háromszor annyi nő várt felvételre, az asszisztensnő szeme is megrebbent, amikor meglátott engem, kifelejtett a listáról. Legyintett, és felírt. „Ennek a napnak már úgyis mindegy”, mondta.
Szenteste előtt voltunk 4 nappal, minden karácsonyi díszben, az egész város és a fél világ készülődött, hogy megünnepelje egy kisgyermek megszületését.
Mi pedig ültünk a hideg kórházi széken, hogy végleg elbúcsúzzunk gyermekünktől, ki önként, ki kényszerből.
Egy orvos sietett végig a folyosón, két szóra megállította a betegszállítót, aki egy listát tartott a kezében. „Tizenhat???”, kérdezte megdöbbenten.
A beteghordó nevetett, neki mindegy, hányszor kell megmozgatnia egy embernyi tömeget.
„Még gyorsan karácsony előtt elintézik”, mondta még gúnyosan a doktor, majd ránk sem tekintve tovább sietett.
Végignéztem a sorstársaimon, egyik sem tekintett fel. Nem akarom tudni, mire gondolhattak azok a sorstársaim, akik saját döntésük következményeként ültek velem egy folyosón. Dühös voltam a doktorra, és elképesztett az embertelensége.
A szobában nemigen szóltunk egymáshoz, de a wc-re csoportosan mentünk. Oda még együtt. Nem kérdeztük, kinek mi a története, nem érdeklődtünk egymás élete után, és nem vágytuk elmondani a másiknak, hogy lakott bennünk egy gyerek, aki már soha nem fog megszületni.
Azután egyesével elhívtak minket a műtőbe, hogy azután pár perc múlva üresen, kábultan emeljen vissza ideiglenes ágyunkra a műtősfiú.
Aki ide önként érkezik, az előtte (a mai magyarországi törvények szerint) kétszer megjelent a családvédelem által kijelölt védőnőnél, úgynevezett „kötelező tanácsadáson”. Azok a nők, akik megjárták már ezt az utat, sokszor számolnak be arról, hogy a tanácsadáson lekezelően, ellenségesen beszéltek velük, vagy éppen megpróbáltak a lelkiismeretükre hatni – korrekt és semleges tájékoztatás helyett. Nonszensz, ugye?
Ma Magyarországon egyféle abortusz van: a műtét. Létezik ugyan abortusztabletta, amely a 80-as évek végén került forgalomba, s amit jelenleg a világ 37 országában alkalmaznak, így az Egyesült Államokban és Kínában is. Franciaországban és Svédországban a terhességmegszakítások nagyobb részét már így végzik. Hazánkban viszont nem dönthetnek szabadon a módszerről a nők.
Magyarországhoz legközelebb Bécsben van lehetőség a nem kívánt terhesség megszakításának gyógyszerrel történő végrehajtására, élnek is ezzel a lehetőséggel a magyar nők, méghozzá egyre többen. Míg októberben még öt-hat, idén már heti tíz magyar „látogatóról” számol be a bécsi klinika igazgatója.
De vajon itthon miért nem elérhető a tablettás abortusz?
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet ugyan 2012 májusában megadta a forgalomba hozatali engedélyt a szernek, az egészségügyi államtitkárság arra hivatkozva, hogy a tabletta alkalmazása kapcsán olyan mértékű szakmai vita alakult ki, amely nem megnyugtató és nem rendezhető, úgy döntött: a készítmény beszerzésére, forgalmazására, illetve OEP-támogatására nem kerül sor. Egy budapesti magánklinikán két évig alkalmazták a tablettás eljárást egyedi importengedéllyel, azonban a nyomás miatt 2012 szeptemberében fel kellett függeszteniük a gyógyszeres terhességmegszakítást.
A Patent kampányfilmje a tablettás abortusz itthoni bevezetéséért
Annak ellenére, hogy pontosan egy éve a PATENT Egyesület egy petíciót indított el a tabletta magyarországi bevezetése érdekében, a mai napig nem történt az ügyben előrelépés.
Pedig egy tavalyi, Medián által végzett felmérés szerint a megkérdezettek 76 százaléka engedélyezné a használatát, sőt a válaszadók fele TB-támogatással.
Igaz, a Medián nagyjából pont annyi emberen mért, amennyien ezt a petíciót aláírták. Eddig.
Úgyhogy egyelőre maradnak a kötelező tanácsadások, és az orvosoktól elejtett folyosói megjegyzések. Na és a műtőasztal…
