A családi legendárium szerint világéletemben szerettem a hasamat. Gyerekkoromban apámmal megettünk egy kacsát ketten egy ültő helyünkben, a szalonnát pedig kenyér nélkül tömtem magamba. Fuldoklásig habzsoltuk a töltött káposztát, a tanyasi paprikás csirke pedig belépő a paradicsomba.
Ahol felnőttem, ott az alföldi, parasztos ízvilág dominált, melynek a só, a bors és a paprika voltak az alapvető fűszerei. Minden egyéb egzotikus, úri huncutságnak számított. Persze, ezekkel is sok finomságot meg lehet főzni, de évekkel később tudatosan láttam neki a kínálat bővítésének.
Gyerekkoromban elkezdtem tanulni főzni, elvégre segítenem kellett otthon anyunak. Megtanultam rántást kavarni, és az apróbb, kisegítő munkákat. De hát a krumpli- és zöldségpucolás nem nagy élvezet, anyám pedig nem sok beleszólást engedett az ételek elkészítésének mikéntjébe, és minden újítási szándékot gyanakodva fogadott.
Aztán már az egyetemen kezdtem el kísérletezni ezzel-azzal, de a paprikás krumpli szintjén nagyjából meg is rekedt a tudományom, vagy ha több pénzünk volt, akkor összedobtam egy resztelt májat olykor. Az egyetemista pénztárca azért nem enged túl sok teret a kreativitásnak…
Jó, hát a meggazdagodás azóta is várat magára, a főzőtudományom azonban sokat fejlődött az elmúlt években. Nem hiszem, hogy a saját csúcsaimat elértem volna, de ez már csak idő kérdése. És persze a pénzé is, hiszen egy csomó olyan tengeri hal és herkentyű, amit örömmel látnék a fazekamban, nem éppen olcsó mulatság.
De az elmúlt években olyan alapanyagok lettek a konyha kellékei, mint például a vörös lencse, a csicseriborsó, a kagyló, a gersli, a köles, a bulgur, a kuszkusz és apósomnak köszönhetően a szárított erdei gombák. A fűszerek között pedig megjelent a curry, a chili, a kakukkfű, a római kömény, a gyömbér, stb.
A neten szoktam recepteket keresni, és a saját tapasztalataim, ízlésem alapján megfőzni. Általában több receptet is összevetek egymással, és átgondolom, hogy milyen fűszereket, ezt-azt tennék még bele.
De azt is nagyon szeretem, amikor a piacon hirtelen felindulásból megveszek valamit vagy valamiket, és kitalálom, hogy ez vajon hogyan lenne jó. Sokszor csak belehajigálok ezt-azt a serpenyőbe vagy a római tálba, fűszerezem valahogy, és kész.
Az utóbbi években persze egyre jobban odafigyelek arra, hogy rendszeresen együnk friss zöldséget. Most, télen ezt nehezebb is, drágább is megvalósítani, meg aztán hiába veszi meg az ember a szupermarketben a téli paradicsomot, ha egyszer semmi íze nincsen. Marad a cékla, a répa, a hagyma, a káposzta.
De azért nem mondtam le teljesen a falusi kosztról sem, néha belecammog még egy-egy csülök a római tálba, vagy egy jó pörkölt is az asztalra kerül néha. De ilyenkor jobban esik, ha vendégekkel fogyasztjuk el 🙂
Nektek hogy alakult a gasztronómiai pályafutásotok?
