Nyúlanyóék eladják a házukat. Ha tudják. Ez azért vicces, mert mi pedig lakást vennénk, ha tudnánk. Úgy látszik, senkinek sem könnyű…
Mindennapos dolog manapság bárhol a világon, hogy az emberek egy idő után felőrlődnek a törlesztőrészletek fizetésében. Rányomja a bélyeget a mindennapokra a folyamatos aggódás, hogy lesz-e a következő hónapban is elég pénz a törlesztésre.
Vajon megoldás-e, jó lesz-e végre a családnak, ha eladjuk a házunkat?
A külföldi tapasztalatok alapján rossz befektetés a saját ingatlan.
Régebben laktunk pici másfél szobás kölcsön-lakásban. Az albérletnél annyiban volt jobb, hogy nem kellett félni, hogy a főbérlő eladja a fejünk fölül, és bármikor kitehet minket. Viszont nem tudtuk a sajátunkként kezelni. Évekig dobozokból éltünk, nem rendeztük be, a környék pocsék volt, zajos, tele züllött emberekkel, sokszor kellett rendőrt hívni a közeli kocsmákból kikerülők balhézása miatt.
Egy percig sem éreztem magam ott otthon, pedig 7 évig laktam/laktunk ott a párommal. Azt hittem, azért nem sikerült otthont teremteni, mert nem a mienk a lakás. De lehet, hogy tényleg bennem volt a hiba. (Egy igazi asszony bárhol tud otthont teremteni?)
Egy percig sem éreztem magam ott otthon, pedig 7 évig laktam/laktunk ott a párommal. Azt hittem, azért nem sikerült otthont teremteni, mert nem a mienk a lakás. De lehet, hogy tényleg bennem volt a hiba. (Egy igazi asszony bárhol tud otthont teremteni?)
Kaptunk egy lehetőséget, egy tűrhetőnek mondható hitelkonstrukciót és egy telket, ahova építhetünk saját házat, megvalósíthatjuk az álmunkat. Sikerült egy szép alaprajzú, nagy (túl nagy…), praktikus, kis rezsijű házat varázsolni pici kerttel. 3-4 gyerekre van tervezve a mérete (és így figyelmeztet, hogy nem nekünk való, nem lesz ennyi gyerekünk mégsem). Tulajdonképpen gyönyörűen sikerült, a színek, az elrendezés, a minőségi burkolatok, a hatalmas konyha, a tágas nappali, a közös tér, a tágas fürdőszobák, a kellemes WC, a hinta a kertben, a csendes szomszédság, a közeli szórakozási lehetőségek, a fantasztikus séta-tér, az ismerős környék (ahol felnőttem), minden ideálisnak indult.
Aztán nem sikerült otthont varázsolni. Először is, mert a kihasználatlan 3 szobában csak a rumli gyűlik. Minek két fürdőszoba 3 embernek? Minek a nagy közös tér, ha soha nem jönnek rokonok, vagy ismerősök (nem érnek rá…)? Minek a kert, ha nincs idő kertészkedni? Minek a jó szomszédság, ha nem tartjuk a kapcsolatot?
Tehát el kell adni a házat. Minek fizessük oda a gatyánkat, és minek stresszeljünk a törlesztés miatt, ha a ház nem otthonunk? Szép és jó, de nyilvánvalóan egy nagy nyüzsgő családnak épült. Olyan korábbi vágyat testesít meg, ami soha nem fog beteljesülni.
Nyilvánvaló maradi gondolatom az volt, hogy fizessük vissza a hitelt, és a fennmaradó részből vegyünk egy kisebb lakást. Talán ott sikerül otthont teremteni, jó környéken, egy nem túl kicsi, nem túl nagy lakást vehetnénk, alacsonyabb rezsijűt.
A férjem hallani sem akar erről. Mindenképpen egy normálisabb albérletbe menne, hogy megmaradjon a mobilitásunk. Úgy látja, a pénzt pedig be kellene fektetni, hogy legyen vésztartalékunk. Ugyanis ha veszünk lakást, kiderülhet, hogy ugyanolyan rossz a környék, mint az első lakásban, ha bármi történik a lakással, a javítás költségeit nekünk kell állni, és az értékét veszti ha mondjuk vízkár éri. Az újabb társasházi lakásokat pocsék alapanyagokból csinálták, és köztudottan rosszak a nyílászárók, a szigetelés, gombásodás mindenütt van. A régebbi társasházi lakásoknak meg még rosszabb az állaga, illetve nincs is szigetelésük, a rezsi az egeket veri. Tehát ott tartanánk, mint eddig. Egy albérletben nincs ilyen kötöttség, ami igaz is. Bármikor mozdulhatunk. Ha külföldre, ha más városba kell menni, nem kell akár egy évet vagy többet szenvedni a lakás eladásával.
De miért aggódok ennyire? Mert itthon mindenkinek a szíve csücske a saját lakás, még ha kicsi is, rossz is, saját legyen. Így szocializálódtam. Ezt láttam. Ezt tartom normálisnak. Vajon normális az, hogy nekem ez ennyire fontos? El kellene engedni ezt a görcsöt is? Lehet otthont teremteni egy albérletben, ahol mindig megvan annak a kockázata, hogy a főbérlő eladja a lakást, vagy meggondolja magát? Van itthon kultúrája az albérleti létnek?
Van tapasztalatotok erről?
🙂 ..hát igen. 🙁 Mondom, nagyon szurkolok, hogy megtaláljátok az ideális megoldást!!
Nem könnyű ez a dolog, ne is részletezzük, hány álmatlan éjszakám volt, hogy úúúristen, mit teszek én majd a gyerekeimmel, hogy albérletbe(!!!) vállalom és nevelem őket, de két nagyszülői házat is árulunk évek óta, korrekt, normális, ha nem is a legmodernebb épületek, udvarral, nagy kerttel, és a kutyának sem kell, mert Kispiricsizmán és Szendeszénán senki sem szeretne lakni, munkalehetőség hiányában, annyira azért meg nem nagy a terület, hogy érdemben mondjuk gazdálkodni lehetne rajta. Ezért nem tudunk mi sem oda, “saját házba” költözni, pedig elvileg így megtehetnénk. Hát, ez van. 🙂
Köszönöm, ez egy nagyon korrekt vélemény.
(Igen, nem akartunk úgy járni mint anyósomék, akik 60 éves korukban költöztek ki a pici panelből a nagy családi házba. Akkor már teljesen fölösleges volt. Amíg a gyerekek otthon voltak, pici alapterületen nyomorogtak a panelben. Most ott a nagy ház, a havi kb. 80 ezres gázszámlával, két fürdőszoba és WC, és kettő öregembernek, akiket nem is érdekel a kertészkedés, ráadásul külterületen. Terveztünk három gyereket, és a házat is úgy terveztük, hogy még fiatalon legyünk boldogok, és férjünk el benne, legyen kis kert, legyen a gyerekeknek életük, életterük, ne egy félszobába bezsúfolva a sok gyerek…
Kedves Nyussz!
Valóban nem könnyű a döntés és a helyzet, pont ezért, mert minden bizonytalan. 🙁 Természetes, ahogy érzel, mi itt, Magyarországon így nőttünk fel, hogy az a biztos, ami saját.
Viszont alapvetően schwesterke mondataiban látom a jelenlegi perspektívát – esetleg egy kisebb, befektetési célú lakást venni, ami jó lesz két embernek a deres halántékú évekre, és ha közben mégis igény lenne nagyobbra, azt csak bérelni. Ha ilyesmit meg tudtok lépni, szerintem felesleges a nagyban kergetni egymást…
Barátnőmék is ezt csinálták – vettek egy picit, kiadják, és közben egy olyat bérelnek külvárosi, de gyönyörű környéken, hosszú távra, amit talán sosem tudnának sajátnak megvenni.
Ha valami beütne, még mindig tudnak odamenni a picibe, öregkorukra pont elég, ha úgy alakul, és mégis van egy kis saját, amit tudnak majd “örökíteni” is. 🙂
Nálunk sajnos pont ez volt, hogy az én szüleim addigra hozták össze a nagy családi házat, mire a testvéreimmel már pont kirepültünk, középiskola, egyetem, kollégium, albérlet. Most majd jó lesz, ha elkezdenek jönni az unokák, hogy van kert,lehet menni nyaralni. DE őszintén szólva fogalmunk sincs, mi lesz később? Hogy fogják kifűteni? (kandalló van, a fát hozatni kell, berakodni, felvágni, behordani, stb…) Rendben tartani? Felkapaszkodni az emeletre? Eladni… az egy dolog, hogy ragaszkodunk a szülői házhoz, de hiába bájos, abszolute nem egy jó lehetőségű övezet, nem hiszem, hogy amennyiért el lehetne adni, azért érdemes, vagy akár csak egy budapesti frekventáltabb lyukra is futná. 🙁 Ez az egy jó a jövőben, hogy elég nagy, ha valamelyikünk nagyon megszorulna, utcára senki se kerül majd, mert elférünk. 🙂
Nekünk egyelőre nem sok választási lehetőségünk van – költözünk a munka után, albérletbe. Pont emiatt egyelőre lakásvásárláson sem gondolkozunk, mert legutóbb majdhogynem egyik napról a másikra kellett 200 km-rel odébb költöznünk munka okán. Lehet, hogy csak szerencse kérdése, de pár rossz élmény után ez a mostani teljesen jó, 3 és fél éve lakunk itt. Előre tisztáztuk a dolgokat(papíron és szóban is), rendesen fizetjük, a tulajdonos is nagyon korrekt, a második nagyobb felújítás lesz a lakás állagában, infrastruktúrájában, és szó nélkül megcsináltatja, kifizeti. Viszont ő ezt a lakást szintén befektetésnek vette, nem akar itt lakni, nem egy B-terv, és eladni sem szeretné, ezt is jó előre megbeszéltük. Persze, ettől még mindenkit érhet kellemetlen meglepetés, de reméljük, nem fog. 🙂
Szóval, lehet azért céltudatosan, kis türelemmel jó albérletet találni, korrekt feltételekkel, és az a tapasztalatom, hogy a tulajdonosok meg is becsülik a jó bérlőt.
Ha el tudjátok adni a házat, még mindig lehet az, hogy egy kicsi, de jó albérletre elkötelezitek magatokat mondjuk egyéves szerződéssel, amíg megérik bennetek, hogyan tovább. Szurkolok, hogy jól alakuljon minden!!
Ezért szoktak gondos szerződést írni és 2-3 havi kauciót elkérni, ami fedezi az ilyen eseteket. A közüzemi dolgokat, melegvíz, gáz..stb. le kell tiltatni, áram se legyen a lakásban! A tulajdonos intézze el, hogy élhetetlen legyen a lakás. Se tv, se internet, se semmi.
De a tipp annyira jó, hogy érdemes lesz még egyszer elgondolkodni rajta… A kérdés, hogyan ne essünk újra olyan csapdába, hogy az albérlő nem hajlandó (tud) fizetni.
Nem Budapest.
Köszi, jó ötlet, nekünk is megfordult a fejünkben. Csökkennének a terhek. Jelenleg viszont – hiába van normális, hivatalos szerződésünk a volt kis kölcsönlakás albérlőjével, nem fizet… A jogi utat elindítottuk (behajtás jogászon keresztül), de hosszú, addig se rakhatjuk ki, jó nagy a rezsitartozás is, és nem biztos, hogy így is fizetni fog.
Kedves Nyussz!
Mi gyerekkel albérletben lakunk évek óta, 130 nm lakásban, társasházban és nem egetverő sem az albérlet, sem a rezsi (Bp.en, lakóparkban). Igen, lehet otthonossá tenni az albérletet is, a férjem ingatlancég vezető és jogász, minden részlet le van kötve szerződésben. Nem fúrunk ki falakat, de mindent úgy alakítunk, ahogy szeretnénk. Ha elromlik valami, a tulaj fizeti, nem mi. Most kertesházba költöznénk Budapesten, mert kertet szeretnénk. Merre van a házatok? Budapest vagy környéke? Esetleg cserélhetnénk… 🙂 Viccet félretéve, ha bármi ingatlanos vagy jogi tanács kellene, szólj bátran! Sokan csinálják, hogy kiadják a nagy házukat albérletbe és bérelnek egy kisebb lakást maguknak.
Igen, sajnos Mo-on fehér holló az igazi bérház, míg nyugaton ez teljesen természetes.
Nagynéném Kanadában élt kb. 20 évig, kizárólag bérlakásban, saját maga által vásárolt bútorokkal berendezve, és soha nem érezte kiszolgáltatottnak magát. Majd kb. 5-6 éve hazaköltözött Mo-ra, először bérelt lakást, és úgy gondolta, majd vásárol egy lakást magának. Végül tavaly visszaköltözött Kanadába, nem érezte itthon otthon magát, minden bizonytalan, semmi sem tervezhető, így inkább visszament. Újra bérlakásba, majd esetleg később, mikor már úgy érzi, nem tud megfelelően gondoskodni magáról, akkor szenior házba (emelt szintű öregek otthona) költözik.
Nálunk a kerületben épült egy olyan újépítésű társasház, amit direkt bérlakásoknak építettek, jó minőségű alapanyagokból, még a konyhát is berendezték alap konyhabútorral, gépekkel. Ott egy kb. 60 nm-es lakás volt 100e+rezsi. Szerettem volna megcsípni egyet anyuméknak, hogy, amig arra várnak, hogy a szépséges nyaralójuk elkel és abból vehetnek végre egy lakást, majd ott nyugodtan élhetnek, de sajnos lekéstem az egyetlen földszinti 60 nm-esről… Addig pedig ők is albérletben tengődnek, amit ugye nem alakíthatnak át, pedig apum mozgáskorlátozottságából adódóan jó lenne a kád helyett zuhanyfülke, az alacsony wc helyett magasított, a közlekedőkben korlát, de ezt persze nem lehet…
Egyébként azért is nehéz eladni a házunk, mert természetesen az embereknek nincs annyi pénzük a párnában. Kínáltak helyette pár lepukkant lakást, és kis összeget e fölött, de hitelt senki nem szeretne felvenni. Vagy árulnak egy másik házat, és ha majd eladják, akkor lesz pénzük megvenni a mienket. Hm…
Ó, ha tudnátok, csak picin múlt, hogy nem frank vagy euró alapú hitelt vettünk fel. A hitelügyintéző rendkívül erőltette, hogy azt vegyünk fel, úgyis egy-két éven belül Magyarországon is Euró lesz, és mi lesz akkor az átváltással, a forintosok majd milyen rosszul járnak… És ráadásul mennyivel kedvezőbb a devizás hitel… Ha jól emlékszem annak 2% körül volt a kamata, a forintosnak 6% körül. Szinte fel volt háborodva, hogy nem hallgattunk rá, és nem az általa javasoltat vettük fel. Most bebuktuk volna, mindenestül. (Hú, azok, akik autóra vettek fel svájci frank hitelt…)
Igen, hitlet be lehet bukni, csak nem mindegy, hogy milyen a hitel és hogy mennyi tartalékkal vág neki az ember….. Tudom, hogy nehéz a helyzet, de szerintem egy ilyen hitelfizetés akkor biztonságos, ha van fél évnyi tartalék a számládon…. Mert akkor kibírsz pár hónapot munka nélkül….
És nem szabad szerintem a lehetőségek határáig elmenni….. Abba nagyon könnyű belebukni….
Devizahiteleseket nagyon sajálom és tényleg elvislehetetlen lett a helyzet, de azért ezt a kockázatot alapvetően lehetett látni…. 20 évre felvenni hitelt és abban bízni, hogy 20 év alatt végig stabil lesz a forint, szerintem azért elég nagy pénzügyi naivítás.
Bár akkor borulással nyilván senki sem számolt….
Igazad van abban, hogy az albérletre kiadott összeg kidobott pénz, hiszen kb. pont ugyannyi a törlesztője egy ugyanakkora méretű lakásnak, ami a futamidő lejártával legalább a miénk lesz. A lakásvásárlók túlnyomó többsége hitellel tud csak ingatlanhoz jutni, ami addig a banké, amíg a jelzálogot le nem veszik róla. Ha pár hónapig nincs fizetésed, akkor ezt is bukhatod, sőt, akár több milliót is, ha a költségeket nézzük, illetve ha árverésre kerül sor. Lehet, hogy rosszul tudom, de mintha ma már nem lehetne devizahitelt felvenni… Amúgy annak idején a devizahitelek sokkal olcsóbbak voltak a forinthitelnél, sőt még a válság kitörése után is sokáig az volt. Én 2006-ban vettem fel államilag támogatott forinthitelt, mert tudtam, hogy a fizetésem nem fog jelentősen változni, viszont én is a lehetőségeim határáig mentem el, s tudtam, hogy egy esetleges tízezer forintos ingadozás sem férne bele a költségvetésbe, tehát a legkisebb kockázatot sem vállaltam. Akkor még nem sejtettem, hogy ez mennyire jó döntés volt, mint ahogy a devizahitelesek sem gondolták, hogy ekkorát változik a világ.
Egy biztos: tényleg mindenki addig nyújtózkodjon, amíg a takaró ér…
Nekünk hálistennek szerencsénk van a mostani albérletünkkel, mert jó helyen van budapesti viszonylatokban (kertvárosi, jó közlekedéssel), másfél szoba és nem olyan drága, 50.000 Ft + rezsi. Viszonyításképpen: a majdani törlesztő pár tízezer forinttal több lesz jó darabig, de fix kamatozású, államilag támogatott forinthitelt veszünk fel, úgyhogy olyan kínos meglepi nem érhet minket, mint sokakat az elmúlt években. Persze, ez nem zárja ki, hogy másféle meglepetések okozzanak nehézségeket, attól tartok, ebben az országban érdemes sok mindenre felkészülni. S középtávon talán várható, hogy nagyobb összeghez jussunk, amivel elő tudunk törleszteni, s akkor már nem lesz drágább, mint az albérlet lenne. Persze, így is sok a “ha”, és egyáltalán a feltételes mód.
A vásárolandó lakás amúgy 60 nm, fenntartható rezsije van, esetleg felfelé bővíthető, ha igény és pénz lesz rá. Egyelőre viszont ez a lehetőségeink teteje, és – ha minden összejön -, akkor ide fogunk családot alapítani.
Szerintem a saját otthon hosszú távon térül meg. Az albérletbe csak tolod a pénzt…. De ha valami történik és nem tudsz pénzt keresni, akkor pillanatok alatt az utcán vagy.
Ha van egy lakásod (hitel nélkül), akkor legalább van fedél a te és családod feje fölött…. Ez a te tulajdonod, akkor is, ha pár hónapig nincs fizetésed….. (És akár pénzzé is teheted, ha nagy gáz van.)
Valóban nehezebb mozdulni belőle, de ez legalább egy biztos pont.
Ha meg hitelre vesztek lakást, akkor szerintem nagyon fontos, hogy nem szabad nagy hitelt felvenni, inkább legyen kisebb otthon kisebb hitellel és nem mindegy a hitel fajtája sem….
Mindenki szívott az elmúlt időszakban a hitellel, de aki az állami támogatott fix százalékos hitelt vette fel, azért az sokkal jobban járt….
Érdemes körbejárni, körbekérdezni és odafigyelni a kockázatokra….
Szerintem havonta 100 ezret fizetni albérletre hosszú évekig az egyenlő a pénzkidobással…. 5 év alatt kifizetsz 6 millió forintot és 6 év után nincsen semmid…..
Egyetértek Peregrinával: “Ha lenne normális, biztonságos bérlakás-rendszerünk, akkor én azt választanám.” De családdal együtt már rizikós lehet az albérletes megoldást választani. Ki szeretné a gyerekeit pár évente új iskolába/óvodába íratni, esetleg a régi, de már távolabbi helyre hordani, ha költözni kell? Nem beszélve ezer más maceráról, ami ezzel jár.
Azért ettől függetlenül nekünk ez a B terv: ha nem sikerül lakást vásárolnunk pár éven belül, amikor is muszáj lesz innen elköltöznünk, ahol most lakunk, akkor bérleménybe megyünk. Egyébként én látnék abban perspektívát, hogy béreljünk egy olyan házat, ahol kényelmesen elférünk nagycsaládostul, aztán ha a gyerekek kirepültek, vegyünk magunknak egy kisebbet, amit idősebb korunkban, várhatóan rosszabb jövedelmi viszonyok mellett, könnyen fenn tudunk tartani. Két embernek teljesen felesleges mondjuk 120 nm-en élni, egy akkora lakást fűteni, takarítani stb.
Mindenesetre egyelőre még a lakásvásárlásban gondolkodunk, tényleg az tűnik biztosabbnak.
Egyébként sajnos mi az albérlőkkel rosszul jártunk. A korábbi kölcsön-lakást kiadtuk (az összeg nem a mienk, hanem azért, mert ott lakhattunk, koordináljuk).
A bérlő ígérget, de nem fizet. Néha belefizet a rezsibe. Pedig van hivatalos szerződés is. A törvény őt védi, és mire végigjárjuk a hivatalos jogi utat… A felhalmozott adósság százezres nagyságrendű.
A barátnőméknél is volt albérlő, aki ígérgette, hogy mindjárt fizet. Aztán sokadik ígéretre sem jelent meg időben, így elmentek megnézni az albérletet. A berendezett lakást üresen találták, TV, hűtő, mindent elvitt a bérlő. Hatalmas közüzemi tartozást halmozott fel. Ott persze nem volt szerződés sem, nem volt mit tenniük. Külföldről egy ilyen esetet még nehezebb megoldani. Sajnos a másik oldal sem biztos, hogy minden esetben kulturált.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a tapasztalataidat!
A nagyfőnök bérházban lakik az ismerőseim közül, olyan feltételek mellett, amit te német példaként írtál. Viszont csak a bérleti díja havi 180 e Ft plusz rezsi. Nézegetem a kiadó lakás hirdetéseket, és vagy nagyon lepukkantak vannak (55-70 e Ft), vagy vannak szépek (normálisak) 100 körül, de még mindig nem biztos, hogy nem adják el a fejünk fölül… Nos, akkor lehet, hogy tényleg jobb a törlesztő. Persze kérdés, hogy tényleg komoly-e a mostani vevőnk, megveszi-e a házat. Nincs kedvem egy lelakott egérlyukba költözni ezek után, hogy egy új ház kényelmét (és minden nyűgét persze) megtapasztaltam. Vagy a fennmaradó összegből egy panelt vegyünk? (Kb. annyi maradna.) Jó lenne tudni, mi hoz megnyugvást.
Mi is sokáig gondolkodtunk ezen a kérdésen, aztán belevágtunk a lakásvásárlásba. De ha lenne itthon olyan jól bevált lakásbérlési rendszer, mint Nyugaton, akkor nem ragaszkodnék sajáthoz. Nekem nem a tulajdonosi tudat a fontos, hanem az otthonossági érzés, amit eddig minden albérletemben meg is tudtam teremteni. Viszont már nem egyszer jártam úgy, hogy egyik napról a másikra költöznöm kellett, és ez azért nem olyan kellemes, hanem eléggé idegtépő, erre nem lehet családot, jövőt tervezni. Egy költözés nagy meló és költség, s ha kényszerből csinálod, nagyon tud fájni.
Itthon a bérlakás-rendszernek sajnos nincs bejáratott menete, kultúrája. Német ismerőseim minden szorongás nélkül elélnek bérelt lakásban, oda születnek a gyerekek, van egy korrekt, kiszámítható rendszer, ja, és a lakbérfizetésbe sem döglenek bele, hanem még élni is tudnak mellette. Nálunk pedig az emberben folyamatosan ott van az ideiglenesség, kiszolgáltatottság érzése (ami mondjuk nyilván nem múlik el akkor, mikor banki törlesztőrészletet kell fizetni évekig).
Ki lehet fogni jó környéken jó albérletet, szerencse kell hozzá, nekünk hálistennek sikerült. Viszont ha az ember hosszabb távon gondolkodik, akkor talán mégis érdemes saját lakásba fektetni a pénzt. Én úgy kalkulálok, hogy az én generációm a nyugdíjából kb. éhen halhat, és mi lenne, ha még laknom sem lenne hol idős éveimben? Legalább ennyi legyen. Olyan lakást néztünk ki, ami lehetőségeink felső határán van, viszont ha az élet mégis úgy hozza, hogy elhúzunk külföldre, onnan is tudjuk fizetni, kiadható legyen. Ebben az országban ez tűnt most a legjobb megoldásnak. De hangsúlyozom, ha lenne normális, biztonságos bérlakás-rendszerünk (és persze normális fizetésünk), akkor én azt választanám.
A kérdés/cím lehetne inkább az, hogy albérlet, vagy saját ház?