Vicces, de tényleg a véletlen műve, hogy a tegnapi olvasói posztunk is a lakásvásárlás-eladás körüli bonyodalmakról, kérdésekről szól. Úgy tűnik, ez benne van a levegőben…
Fel voltam készülve sok mindenre, amikor nekivágtunk ennek az egésznek, de ami eddig történt, máris sok egy kicsit. Pedig még mindig csak a startvonal után kullogunk nem sokkal, és messze még a vége. Néhány tapasztalatra azonban szert tettem, mire sikerült kiválasztanunk azt a lakást, amit nagyon szeretnénk.
Először is, örömmel közlöm, hogy tízmillió ingatlanszakértő országa vagyunk! Bárkinek mondtuk, hogy lakást szeretnénk vásárolni, annak azon nyomban megüvegesedett a tekintete, és ellentmondást nem tűrve kezdte sorolni hosszan, mire kell figyelnünk, hogy pórul ne járjunk.
Figyeljünk oda, hogy nedvesedik-e a fal, ez a legfontosabb szempontok egyike. Van-e megfelelő alapozás, vagy ennek hiányában valamiféle megoldás arra, hogy a fal ne húzza fel a vizet. S milyen állapotban van a tető? Elég-e kicserélni néhány cserepet, vagy komolyabb munkálatokra is szükség van? Milyen a lakás műszaki állapota, mi a helyzet az elektromos vezetékekkel?
Milyen a környék és milyenek a szomszédok? És ezzel talán el is érkeztünk az egyik legtanulságosabb ponthoz. Az viszonylag hamar kiderült, hogy azért a pénzért, amit mi erre szánunk, milyen kerületekben lehet lakást kapni. Jó, azt tudtuk, hogy esélyünk sincs arra, hogy a Rózsadombra kvártélyozzuk be magunkat, de kis mustra után néhány, számunkra amúgy megfizethető környék is kiesett a rostán.
Amúgy érdekes volt a keresgélés során ilyen szempontból is megismerkedni a várossal. Akárhol kinéztünk ugyanis valamit, rögtön rákerestem a neten arra, hogy milyenek a közbiztonsági információk az adott környékről, elolvastam fórumokat – és nem egyszer fordult elő, hogy a délelőtt meglátogatott lakástól, amire fel is lelkesedtünk, estére már teljesen elment a kedvünk. S persze az ismerősöket is körbekérdezgettem, akik arrafelé laknak. Az is feltűnt, hogy az ingatlanosok nem egészen megbízhatóak ebből a szempontból, mert szerintük érdekes mód az eladó ingatlan környéke általában mindig a rendesebbek közé tartozik, a dzsumbuj mindig egy kicsit arrébb van. De ezen hamar átláttunk.
Az ingatlanosok amúgy nagy általánosságban jó benyomást tettek rám. Nem próbáltak átvágni, erőszakoskodni, általában korrekt módon elmondták, hogy mi miért ennyi. Például magam biztosan nem jövök rá arra egy megtekintés után, hogy a szomszédsággal baj van a zaj meg a mindennapos hejehuja miatt, de az ingatlanos már a telefonban figyelmeztetett, hogy ez ezért ilyen olcsó. Akkor inkább ki sem mentünk mi sem, gondolom, ők sem akarták az idejüket vesztegetni.
Az hamar világossá vált, hogy Magyarországon, ha lakást vásárolsz vagy adsz el, akkor fontos szempont, hogy laknak-e cigányok a közelben. (Nem kedvelem a „roma” megjelölést, és egyáltalán nem tartom sértőnek, ha cigánynak neveznek valakit, hacsak nem kifejezetten sértő célzattal, azt azonban elítélem.) Ezt több eladó és ingatlanos is fontosnak tartotta megemlíteni, természetesen körmönfontan körülírva, hogy mire akar kilyukadni.
Bevallom, ezen a ponton megütköztem. Én az emberek között ugyanis nem azon az alapon teszek különbséget, hogy cigány vagy nem cigány, hanem tisztességes vagy nem. Laktunk már cigány szomszédasszony mellett, aki a család barátja is volt, és olyan mellett is, aki nem cigány, de hol kint van a börtönből, hol bent. Laktam továbbá olyan szomszéd mellett is, akiről szerintem okkal feltételeztük, hogy dealer, gyakorló elmebeteg mellett is, ahol pedig most lakunk, ott a szomszéd kutyája vonít éjjel-nappal engesztelhetetlen, hisztérikus ugatással, a gazdája pedig meg van sértődve, ha megkérem, hogy csináljon már vele valamit. Az egyik emlékezetes szomszédságom pedig éppen az annak az egyetemnek az egyik alkalmazottja a tanulmányi osztályról, ahol tanultam. Rendszeresek voltak a veszekedések, verekedések, verte az asszony az alkesz férjét, és nem egyszer a parfis nyelével kopogtam le nekik, hogy hagyják abba, mert nem tudok tőlük tanulni.
S elég sok barátomnak, ismerősömnek vannak történetei a rossz szomszédságról (akár elegáns budai negyedekben is), szóval az egész nem bőrszín függvénye. De mivel vidékről származom, így tisztában vagyok vele, hogy származhatnak ebből nagy gondok. Csak az nem tetszik, hogy mindeközben a nem cigány szomszédságnak mintegy automatikus jár az a bizalom, ami a cigányoknak nem. Mondom, nem vagyok naiv, de ezt nem tartom korrektnek.
S ne feledjem, fontos szempont volt természetesen a közlekedés. Találtunk ugyan egy budai kisvárosban is a pénztárcánknak megfelelő lakást, meg is örültünk neki, ám amikor elkezdtünk tudakozódni, hamar kiderült, hogy a városba vezető út gyakran bedugul, márpedig a munkahely nem tűri, hogy az ember gyakran késsen.
Szóval sok lakást megnéztünk, sokszor fellelkesedtünk (szinte mindig), aztán hamar jöttek a józan megfontolások: a közös költség összege (van, ahol egészen pofátlanul magas), a környék milyensége, a lakás állapota (belevágjunk-e egy hosszan tartó és drága felújításba, avagy ne), a közlekedés, infrastruktúra, stb.
Hosszas mászkálás, érdeklődés, miegymás után végre, nagy nehezen megtaláltuk! Azt a lakást, ami ideális fekvésű, kiváló állapotú, viszonylag jó környéken, jó közlekedéssel, pesti viszonylatban nem drágán.
S elkezdődött az ügyintézés, hogy kölcsönt tudjunk felvenni, és ez már egy másik történet. Ahhoz, hogy megírjam, megidézem majd Kafka szellemét – hiszen még csak a legelején járunk, de máris rémálomszerű bürokratikus labirintusba keveredtünk.
Elhiszem, nem is írtam olyasmit, hogy a fehérek mind jók, a cigányok meg mind rosszak. Hanem azt, hogy a cigányság körében nagyságrendekkel több a probléma. Bűnözés, rendbontás, szándékos kellemetlenkedés, másokba belekötés.
Egyébként én is ismerek olyan cigányt, akivel a következő esett meg: egy bevásárlóközpontban egy nénike a pénztárnál állt, az összes cuccot lehúzták már a vonalkód-leolvasón, amikor kiderült, hogy 90 Ft hibádzott a fizetendő összegből. Mögötte az én cigány ismerősöm állt, aki felajánlotta a hiányzó pénzt. Nem nagy összeg, de a többi (fehér) vevőnek nem jutott eszébe ez a gesztus. Hasonló esetet azonban fehér emberekkel is sokat lehet tapasztalni.
Olyat viszont még nem hallottam, hogy a busz hátuljában egy csapat fehér nekiállt volna gitározni és akkora felfordulást csaptak, hogy szó szerint majdnem kiverték a busz hátulját. Pedig cigányokkal megesett ilyen, ott voltam és szemmel láthatóan a céljuk a szándékos rendbontás volt. A sofőrnek meg kellett állnia és rendre utasítania őket, hogy folytathassa az utat és a többi utas úgy-ahogy megnyugodjon. A félreértések elkerülése végett nem kellemes kis zenés utazásról volt szó, hanem hangos, rongálásos duhajkodásról, ami minden utast megrémített, de szólni senki nem mert.
Egyébként a panel lakótelep mélyén hasonló “igényességet” tapasztaltam, talán nem a lopások miatt, inkább csak az elhülyült emberek miatt. Az anyukák cigivel a kezükben sétáltatták a gyerekeket, mindennaposak az ordibálások, és az elhanyagolt csemeték a lakótelepi általános iskolánál drogbotrányba keveredtek. Éjszakánként a házunk előtti padon alkoholizáló 18 év alattiak.A kutyáját a lépcsőházban kakiltató tinilány, aki, miután rászóltam, se takarította fel a kutyakakit. A lépcsőházban az állandó liftrongálás. A tárolóból ellopott cuccok. A felborogatott biciklik, mert a másiknak kellett a hely. A részegen üvöltözők… Oh, hófehér mindegyik.
Mindenképpen! 🙂 Már kezdem felkészíteni magam lélekben, és persze azon is gondolkodunk már, hogy az így a családi büdzsében maradó plusz pénzzel mihez kezdünk majd (mindenféleképpen befektetjük, már vannak is terveink, már csak egy független pénzügyi guru kell, aki megmondja nekünk a tutit 🙂 ).
Hű, ez nagyon érdekes, majd megírod nekünk? 🙂
Ahol szegregált telepen vannak, az más… De ahol kisebbségben vannak, ott azt látom, hogy még jobban meg akarják mutatni, hogy ők megfelelően jók, sőt, túlkompenzálnak. A pár cigány gyerek az óvodában minden nap olyan szép vadiúj ruhában jelenik meg, hogy az én gyerekem turis ruháit szinte cikinek érzem. És olyan kedvesen és jól viselkednek azok a gyerekek. Persze kisebbségben vannak, nem romatelepiek.
Bocs, most lehet, hogy kicsit nem leszek népszerű, de hadd mondjam el: az a tapasztalatom, hogy cigány-kérdésben olyanok tudnak nagyon elfogadóak lenni, akik 1. vagy nagyon képmutatóak, vagy 2. még soha semmi komolyabb tapasztalatuk nem volt az etnikummal. Én olyan helyen élek, ahol közel van egy hatalmas cigánytelep és nagyon sok a gond velük. Amióta az itteni iskolában a tanulók majdnem fele cigány, mindennapossá váltak a lopások és egyéb gondok. A játszótér folyamatosan rongálva van, használt pelenkák, betétek és egyebek szétszórva. Elszaporodtak a besurranásos lopások, a temetőrongálás, rengeteg a szemét, a buszra felülni kész szociotanulmány. Az orvosi váróban az embernek émelyeg a gyomra a szagtól, amikor bemész és húsz beteg között te vagy az egyetlen fehér. Ha akár csak pár hónapig élsz ilyen helyen, utána tudsz érdemben nyilatkozni a cigányokról, addig meg tök népszerű az elfogadásról meg az egyenlőségről beszélni, meg arról, hogy nem ezen múlik, ki milyen ember. Persze, nem ezen, de sajnos a cigányság körében jóval több a probléma. Bármelyik rendőr, orvos, tanár, védőnő vagy szociális munkás megmondhatná (ha nem köveznék meg érte). Ez sajnos nem előítélet, hanem tény.
Muszáj elmesélnem egy történetet, ami nem vicc, tényleg így esett meg. Egy áramszolgáltatónál dolgozó ismerős mesélte, hogy egy alkalommal ki volt plakátolva az utcán, hogy egy adott napon várhatóan nyolctól délig nem lesz villany. Egy cigány úgy döntött, hogy kihasználja az alkalmat és megbuherálja a trafót áramlopási céllal. Sajnos azonban már tizenegykor visszajött az áram, ami megcsapta a cigányt. Ezért bement és panasszal élt az ügyfélszolgálaton, amiért azt írták ki, hogy délig nem lesz áram és őt emiatt érte baleset lopás közben.
A lakásvásárlásról mindig “A pénznyelő (The Money Pit)” 1986-os film jut az eszembe, amiben Tom Hanks játssza a főszerepet. Érdemes megnézni. Egyébként pedig gratulálok a lakáshoz! Sok türelmet az ügyek, papírok elintézéséhez! 🙂
Nem volt már hely, ezért maradt ki belőle az egyik kedvenc sztorim. A legelső lakáson, amit megnéztünk, sokat gondolkodtunk. Teljes felújításra szorult volna, de olcsó volt (végül 6.2 millióért vette meg valaki), kis udvarrésszel, pincével, padlással, 64 nm, üvegezett verandával, nagyon be voltam rá indulva, de sokat hezitáltunk a környék meg a szomszédok miatt. Aztán egyszer összeszedtem magam, és becsengettem a szomszéd nénihez, aki ismertette az apró betűs részt. Hogy nézzem meg, nála most esett le a csempe a falról a nedvesedés miatt, és mutatta, hol vannak jókora nedvességfoltok a megvásárolandó lakás falán is. Ez amúgy kizáró ok máris. De aztán elmondta, hogy az egyik szomszédban 24 (!!!!) macskát tart egy nő, és nem nagyon gondozza őket, a másik szomszédnál meg átjáróház van. Attól tartok, a felújítás is baromi sokba került volna, és hosszan eltartott volna, jobb ezt megúszni, éppen elég nekünk most munka mellett a minden egyéb ügyintézés.
Gratula, az első lépcsőfok már megvan! 🙂 A hitelfelvételhez és egyéb “nyalánkságokhoz” pedig sok sikert és főleg rengeteg türelmet!!!
Mi idén májusban fizetjük vissza az utolsó részletet (10 év után végre miénk lesz a lakás, nem a banké), és biztos vagyok benne, nem lesz egyszerű menet a vége sem…
Egyébként fura az a hozzáállás, hogy nem pörögnek, éppen akkor kellene jobban pörögni, ha nincs elég eladásuk. Miből kapnak jutalékot?
Budapesten vásárolunk, itt elég nagy a piac és pörög is, úgyhogy valószínűleg ezért az ingatlanosok is jobban csipkedik magukat. De vicces, hogy pont annál az ingatlanosnál veszünk, aki elsőre a legkevésbé volt szimpatikus. Mindegy, ilyen is van, de legalább korrektnek tűnik. A másik oldal pedig az, hogy édesanyám vidéken próbál nagy családi házat eladni, és ott már nem csipkedik magukat az ingatlanosok, mert nem nagyon látnak benne üzletet.
Jó, ha jó volt az ingatlanosotok. Én a másik oldalról tapasztaltam meg egy nagy rakás ingatlanost “tevékenységét”, mely abból állt, hogy készítettek fotókat, és felrakták a rendszerükbe, és pár ingyenes apróhirdetésbe, és várták, hogy valaki majd besétál, aki ilyen házat keres. Nem kérdezték, van-e pénze rá, olyanokat is hoztak, akiknek semmi pénze nem volt, viszont mint egy múzeumot, mi magunk mutogattuk és magyaráztuk körbe a házat, mialatt az ingatlanos egy szót sem szólt a háttérből. Az ingatlanost valójában nem is érdekelte, hogy milyen fejlesztéseket, új technológiákat használtunk a ház építése során, pedig technikai paraméterekben és nagyszerű dolgokban bővelkedhetett. Őket az érdekelte, hogy minél előbb megkössük a szerződést, majd semmit nem dolgozva (csak kicsit időpontot egyeztetve, és a helyszínen ácsorogva) akár milliós nagyságrendű pénzt is leakaszthasson az iroda (3-5 %). Tényleg ekkora bizalmat ébresztenek a vevőkben? Mi feladtuk az ingatlanos által szervezett dolgokat, mert nem volt semmi értelme így.
Nem egyszerű. Ügyesek vagytok, hogy sikerült jó lakást találnotok! Minden jót kívánok Nektek hozzá!
((Mi valószínűleg két dolog miatt nem tudjuk gyorsan eladni a házunk: 1.) 1000 méterre laknak cigányok. (Soha, semmi bajunk sem volt velük, abszolút semmi, de a környékről úgy hiszik, hogy problémás, pedig nem. Ahogy írtad, az átlagemberekkel több gondunk volt a panelben, sosem – egy esetben sem – cigányokra kellett kihívni a rendőröket.)
2.) Nincs garázs. Az embereknek kell a garázs. ))