Vicces, de tényleg a véletlen műve, hogy a tegnapi olvasói posztunk is a lakásvásárlás-eladás körüli bonyodalmakról, kérdésekről szól. Úgy tűnik, ez benne van a levegőben…
Fel voltam készülve sok mindenre, amikor nekivágtunk ennek az egésznek, de ami eddig történt, máris sok egy kicsit. Pedig még mindig csak a startvonal után kullogunk nem sokkal, és messze még a vége. Néhány tapasztalatra azonban szert tettem, mire sikerült kiválasztanunk azt a lakást, amit nagyon szeretnénk.
Először is, örömmel közlöm, hogy tízmillió ingatlanszakértő országa vagyunk! Bárkinek mondtuk, hogy lakást szeretnénk vásárolni, annak azon nyomban megüvegesedett a tekintete, és ellentmondást nem tűrve kezdte sorolni hosszan, mire kell figyelnünk, hogy pórul ne járjunk.
Figyeljünk oda, hogy nedvesedik-e a fal, ez a legfontosabb szempontok egyike. Van-e megfelelő alapozás, vagy ennek hiányában valamiféle megoldás arra, hogy a fal ne húzza fel a vizet. S milyen állapotban van a tető? Elég-e kicserélni néhány cserepet, vagy komolyabb munkálatokra is szükség van? Milyen a lakás műszaki állapota, mi a helyzet az elektromos vezetékekkel?
Milyen a környék és milyenek a szomszédok? És ezzel talán el is érkeztünk az egyik legtanulságosabb ponthoz. Az viszonylag hamar kiderült, hogy azért a pénzért, amit mi erre szánunk, milyen kerületekben lehet lakást kapni. Jó, azt tudtuk, hogy esélyünk sincs arra, hogy a Rózsadombra kvártélyozzuk be magunkat, de kis mustra után néhány, számunkra amúgy megfizethető környék is kiesett a rostán.
Amúgy érdekes volt a keresgélés során ilyen szempontból is megismerkedni a várossal. Akárhol kinéztünk ugyanis valamit, rögtön rákerestem a neten arra, hogy milyenek a közbiztonsági információk az adott környékről, elolvastam fórumokat – és nem egyszer fordult elő, hogy a délelőtt meglátogatott lakástól, amire fel is lelkesedtünk, estére már teljesen elment a kedvünk. S persze az ismerősöket is körbekérdezgettem, akik arrafelé laknak. Az is feltűnt, hogy az ingatlanosok nem egészen megbízhatóak ebből a szempontból, mert szerintük érdekes mód az eladó ingatlan környéke általában mindig a rendesebbek közé tartozik, a dzsumbuj mindig egy kicsit arrébb van. De ezen hamar átláttunk.
Az ingatlanosok amúgy nagy általánosságban jó benyomást tettek rám. Nem próbáltak átvágni, erőszakoskodni, általában korrekt módon elmondták, hogy mi miért ennyi. Például magam biztosan nem jövök rá arra egy megtekintés után, hogy a szomszédsággal baj van a zaj meg a mindennapos hejehuja miatt, de az ingatlanos már a telefonban figyelmeztetett, hogy ez ezért ilyen olcsó. Akkor inkább ki sem mentünk mi sem, gondolom, ők sem akarták az idejüket vesztegetni.
Az hamar világossá vált, hogy Magyarországon, ha lakást vásárolsz vagy adsz el, akkor fontos szempont, hogy laknak-e cigányok a közelben. (Nem kedvelem a „roma” megjelölést, és egyáltalán nem tartom sértőnek, ha cigánynak neveznek valakit, hacsak nem kifejezetten sértő célzattal, azt azonban elítélem.) Ezt több eladó és ingatlanos is fontosnak tartotta megemlíteni, természetesen körmönfontan körülírva, hogy mire akar kilyukadni.
Bevallom, ezen a ponton megütköztem. Én az emberek között ugyanis nem azon az alapon teszek különbséget, hogy cigány vagy nem cigány, hanem tisztességes vagy nem. Laktunk már cigány szomszédasszony mellett, aki a család barátja is volt, és olyan mellett is, aki nem cigány, de hol kint van a börtönből, hol bent. Laktam továbbá olyan szomszéd mellett is, akiről szerintem okkal feltételeztük, hogy dealer, gyakorló elmebeteg mellett is, ahol pedig most lakunk, ott a szomszéd kutyája vonít éjjel-nappal engesztelhetetlen, hisztérikus ugatással, a gazdája pedig meg van sértődve, ha megkérem, hogy csináljon már vele valamit. Az egyik emlékezetes szomszédságom pedig éppen az annak az egyetemnek az egyik alkalmazottja a tanulmányi osztályról, ahol tanultam. Rendszeresek voltak a veszekedések, verekedések, verte az asszony az alkesz férjét, és nem egyszer a parfis nyelével kopogtam le nekik, hogy hagyják abba, mert nem tudok tőlük tanulni.
S elég sok barátomnak, ismerősömnek vannak történetei a rossz szomszédságról (akár elegáns budai negyedekben is), szóval az egész nem bőrszín függvénye. De mivel vidékről származom, így tisztában vagyok vele, hogy származhatnak ebből nagy gondok. Csak az nem tetszik, hogy mindeközben a nem cigány szomszédságnak mintegy automatikus jár az a bizalom, ami a cigányoknak nem. Mondom, nem vagyok naiv, de ezt nem tartom korrektnek.
S ne feledjem, fontos szempont volt természetesen a közlekedés. Találtunk ugyan egy budai kisvárosban is a pénztárcánknak megfelelő lakást, meg is örültünk neki, ám amikor elkezdtünk tudakozódni, hamar kiderült, hogy a városba vezető út gyakran bedugul, márpedig a munkahely nem tűri, hogy az ember gyakran késsen.
Szóval sok lakást megnéztünk, sokszor fellelkesedtünk (szinte mindig), aztán hamar jöttek a józan megfontolások: a közös költség összege (van, ahol egészen pofátlanul magas), a környék milyensége, a lakás állapota (belevágjunk-e egy hosszan tartó és drága felújításba, avagy ne), a közlekedés, infrastruktúra, stb.
Hosszas mászkálás, érdeklődés, miegymás után végre, nagy nehezen megtaláltuk! Azt a lakást, ami ideális fekvésű, kiváló állapotú, viszonylag jó környéken, jó közlekedéssel, pesti viszonylatban nem drágán.
S elkezdődött az ügyintézés, hogy kölcsönt tudjunk felvenni, és ez már egy másik történet. Ahhoz, hogy megírjam, megidézem majd Kafka szellemét – hiszen még csak a legelején járunk, de máris rémálomszerű bürokratikus labirintusba keveredtünk.
