Szakirodalma van, könyvek tucatjai szólnak a babák altatásáról. De kinek van igazából a birtokában a bölcsek köve?
Próbáltatok már három darab öt év alattit egyszerre elaltatni…? Nekem minden este (és sokszor délután) van hozzá szerencsém, és mondhatom, igazán jó tréning a kitartás, türelem, állhatatosság erősítéséhez!
Emlékszem, az egész úgy kezdődött, hogy lett egy gyerekem (hehe, előtte évtizedekig hallgattam anyámat, hogy minek alszom én délig, és már akkor megmondtam, hogy előre bespájzolok alvásidőből), akinél este 7-kor eltörött a mécses. Úgy este 11-ig. Ezt a röpke négy órát azzal töltöttük, hogy elaltattuk a gyereket különböző módszerekkel, aztán, amikor le akartuk tenni, kezdhettük elölről az egészet.
Amikor már minden praktikát bevetettünk, eltoltuk, majd közelebb hoztuk az esti rutint, kendőben hordoztuk esténként, melegített pelenkát tettünk az ágyába, hogy a hideg ágyneműre se ébredjen fel, amikor letesszük, szóval amikor már egészen jól kezeltük a helyzetet, kiderült, hogy terhes vagyok, és elválasztottam a még mindig anyatejes fiamat.
Akkor kezdődött az igazi – és évekig tartó – showműsor! Ahhoz, hogy ne üvöltsön értem, az apja fel-alá járkálva énekelte neki a végtelenített A part alattot… Amikor már a melleim nem hiányoztak neki, én is átvettem egy időre ezt a szokást, de hamar beláttam, terhesen ez nem fog menni. Derékkímélőként próbáltam bevezetni a fenékpaskolást, a kiságy mellett ülést, az alvás tettetését, a fenékrázogatást, sőt, egy baromi rossz hajnalon a suttogó módszert is. Az „ígért” húsz perc helyett persze két órát üvöltött a gyerek, úgyhogy ezt a módszert száműztük is a családunkból, s jött ismét a paskolás, szuszogás, hajazás, susogás. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor végre elaludt, én elszámoltam lassan hatvanig – mert egy tanácsadóm szerint ennyi idő alatt alszik el igazán mélyen a gyerek – és megpróbáltam kislisszolni, amikor persze, hogy megreccsent a térdem, vagy tüsszentenem kellett. És kezdődött minden elölről.
Egyszerűen képtelenek voltunk a számára megfelelő nyugtatási módot megtalálni.
Azután megszületett a testvér, csak hogy még egy nehézségi fokozat lépjen be az első(!) gyerek altatásakor. Mert a másodikkal nem volt gond. Elaludt evés közben, letettem, folytatta az alvást. Első ébredésig. Én meg nagyjából addig küzdöttem a bátyjával.
Lefeküdtem az ágya mellé, fejemet a párnájára téve, hogy elérhesse a hajamat. Ez még nagypocakosan volt igazán fincsi, a húsz centiméter magas ágyra félig ráfeküdni, hmmm…! Mondanom sem kell, hogy nagyon hamar elegem lett ebből, feszült voltam én is, ebből következően a gyerek is, és csak egyre nyúltak és nyúltak az altatási procedúrák.
Nem beszélve arról, amikor végre már majdnem elaludt, és akkor felébredt az öccse… Egy ilyen alkalommal jöttem rá, hogy mi is a megoldás. Pedig kézenfekvő volt. Fogtam a két gyereket, és bevittem magam mellé az ágyamba. A kicsihez nem kellett átmenni többé szoptatni, a nagy pedig lelkesen hajazott hajnalig. Én meg végre aludhattam.
Nem vagyok ám hülye, nagyjából egy hónapos volt a nagy fiam, amikor először bekerült az ágyamba, szóval nem két évbe tellett, mire ide eljutottunk! Általában az első-második ébredéskor amúgy is az én ágyamba kerültek. De nagyjából ekkorra tudtam elengedni azt a külső kényszert, hogy márpedig a gyereknek a saját ágyában (és lehetőleg a saját szobájában) van a helye, vagy legalábbis az alvást kezdje ott.
Így esett, hogy a harmadik fiunknál már csak pakolósnak szereltük össze a kiságyat, jött az egész bagázs mellém.
És soha nem derül ki, hogy emiatt-e, de a legkisebb a legalkalmazkodóbb. Miután ismét igényünk támadt az ágy totális birtoklására, és a legkisebb is érteni kezdett a szóból, a fiúkat újra a szobájukba kezdtük altatni. Semmi cécó, csak a mese, kis beszélgetés. És a legkisebb az egyetlen, akinek nem jelent problémát este lefeküdni az ágyába, és mindenféle hókuszpókusz, tapizás, külön műsor nélkül elaludni önállóan.
Azt nem mondom, hogy sima ügy, mert türelem és kitartás még mindig szükségeltetik hozzá – fogalmam sincs, lesz-e valaha, hogy csak beküldöm őket aludni, és belátható időn belül, felmérhetetlen károk nélkül meg is teszik ezt. De számomra most az a fontos, hogy nem kell tornászmutatványok százait felvonultatnom ahhoz, hogy elaludjanak, elég, ha ott ülök mellettük, és mondjuk nyomogatom a duolingot a tabletemen.
Persze egy-két órán belül indul a népvándorlás, és éjfélre már újra mindenki mellettem fekszik, de legalább az altatással nincs problémánk – most már:
Ti hogy altattok?