Elsőre romantikus, aztán ijesztő, aztán putris, aztán mégis vonzó, aztán elbűvöl, aztán el sem ereszt többé.
Valahogy így nőttem fel én is, félvadon, reggeltől estéig valahol kint a többiekkel, és a szüleink csak kikiabáltak sötétedéskor értünk. Ezt idézte fel bennem ez a képsor, amit pár héttel ezelőtt pillantottam meg a neten. Azóta vissza-visszatérek hozzá. Nem enged, fogva tart, és motivál.
Nektek hogy tetszik?
A teljes albumot további szenzációs fotókkal megtaláljátok itt!
