Az életünk egyik meghatározó élménye: az első csók. Vagy nagyon megható, vagy viccesen bugyuta történetek fűződnek hozzá, rosszabb esetben visszataszít minket az emlék. Az enyém mulatságos.
Moziban ültünk, a srác hívott meg. Fogalmam sincs, mi volt a film, de emlékszem, tátott szájjal bámultam. Ennek köszönhetem, hogy – bár jó előre ráparáztam, hogy lesz, mint lesz – könnyedén átestem az első igazán nyálas, mondhatni tocsogó csókélményemen. Biztos voltam benne, hogy itt valami tévedés lesz, ennyire nem lehet gáz az, amiről annyi film nagyjelenete szól.
Pár héttel később a házunk előtt megcsókolt egy fiú, aki után régóta sóvárogtam. Megmozdult a föld, pillangók röpködtek a hasamban, és megállt az idő. Azóta bánom, hogy azt a filmet nem tudtam csukott szájjal nézni. Ez volt az igazi első csókom. Érdemes lett volna kivárni.
Most meg elém jön ez a videó, és magával ragad. Nincs szikra, nincs szerelem, csak a sors, meg a véletlen, és mégis, mégis érezni a lebegést. Hát hogy van ez? Hahó, és a kémia? Lehet ilyen szerencsés a véletlen? Vagy túl nagy feneket kerítünk az egész “elsősözésnek”?
Mondjuk egy dolgot be kell látni, itt csak egymás közötti első csókról van szó, és nem az a bizonyos első csók. Erre mondják, hogy a rutin, meg az évek.
Húsz idegen, tíz első csók. Te bevállalnád? 😉
És amúgy tényleg, Neked milyen volt az első csók?
Hát igen, mert a vágynak nem biztos, hogy mindig kell a beszélgetés. Nálunk sem. Csak szeretnénk azt hinni. Ráadásul, a férfiaknál tudjuk, hogy nem így működik, csak talán mi nők tartjuk fenn azt a jogot, látszatot, valamit, hogy nekünk nem megy ez rögtön.
Dehogynem, belénk nevelt dolog. Az állatok simán egymásnak esnek az utcán, bárhol, bármikor, amikor a szukák tüzelnek, simán odaadják magukat az első csivavának, ami bemászik a kerítés alatt, és nem is zavarja őket, ha valaki meglátja…
De ez nem csak valami belénk nevelt dolog? Egy ideig én is így gondoltam, de ma már úgy látom, csak arra kondicionálnak minket, hogy rendes lányok vagyunk, nekünk az ész jön be, nem is a test, nem adjuk csak úgy magunkat akárkinek, nem holmi alantas ösztönből cselekszünk. Ha meg véletlen igen, nagyon szégyelljük magunkat. De ez mintha csak a máz lenne, amit ránkfestettek.
Hmmm. Első csók? Én 16 voltam, ő 22. Már nagyon vártam, hogy valaki megcsókoljon, és fantáziáltam róla, milyen lesz. És jó volt. Nem is túl félénk, nem is túl követelőző, pont olyan, amilyennek egy első csóknak lennie kell. Persze nem voltunk együtt még egy hónapot sem a sráccal, ő lelépett, ami az önbizalmamnak elég rosszat tett, de az első csók emléke örökre megmarad.
Nekem tetszett a kisfilm. Sokan mondják, hogy a filmben résztvevő emberek színészek, és náluk ez rutin, nem tudom. Hogy én megtenném-e? Sosem lehet tudni, mit hoz ki belőled egy másik ember. Aliza, tényleg nagyon fontos, hogy ismerd a másikat belülről is, de van olyan, amikor nem számít a belső, mert ránézel a másikra és egyszerűen csak elragad a hév… Így azt mondom, hogy lehet, hogy megtenném, ha ott van az a bizonyos eszelős vonzás… de akkor sem kamerákkal körülvéve…
Hm, valahogy nem lenne gusztusom idegennel… Mindig is fontos volt számomra az ész és intellektualitás, így amíg ki nem derült valakiről, hogy értelmes (nagyon), addig nem lett volna gyomrom csak úgy csókolózni.
uhh, hát egy bizonyos koromon túl az első csók az beugró volt, hogy egyáltalán érdemes-e bármit is kezdenünk egymással… Szóval igen, idegennel 🙂 Kamerák előtt, más által kiválasztott idegennel? Hát, khm…
Hát, de épp az benne az érdekes, hogy, úgy tűnik, egy vadidegennel is szuper lehet.
Első csók? Idegennel? Jól egymásnak estek… Nem tetszik. Még ha rózsaszín, akkor se tetszik. A szerelmünkkel igen, az első csók szuper lehet, de nem egy vadidegennel, kamerák előtt. Cuki? Nem.
Mit gondoltok nagymamaként nem emlékszünk, – emlékezhetünk – az első csókra?!