Az elmúlt hetekben-napokban már kétségtelenné vált, hogy itt a tavasz! A napnak van már némi ereje, sőt, egyre később sötétedik. A levegőben a föld nedves szaga terjeng, nyílnak a virágok, egyszóval felébredt a természet. Ennek én nagyon örülök, mert már untam a sötét, hideg telet, és ki voltam éhezve egy kis igazi napsütésre.
De itt van még valami, ami miatt már nagyon vártam a tavaszt: hogy felpattanhassak végre a bringámra, és nagyokat kiránduljunk.
Persze, az igazán kemények és rettenthetetlenek télen is biciklivel járnak a városban mindenfelé, mint nem egy barátom és ismerősöm. Én azért annyira elvetemült nem vagyok, inkább megvártam vele a jó időt. Most viszont már alig várom, hogy ismét nagyokat csavarogjunk két keréken!
Tavaly nagyon sokat kirándultunk bringával, a városban és környékén, szinte minden hétvégén mentünk valamerre. Megbeszéltük, hogy nyáron úgysem tudunk menni sehová, ha az esküvőnkre és a nászútra össze tudjuk kaparni a pénzt valahogy, már jók vagyunk – az pedig nem kevés. Úgyhogy maradtak a nagy, biciklis kirándulások, amit egyáltalán nem bántunk, sőt!
Persze, teljesen más életérzés biciklivel bejárni Budapestet, mint tömegközlekedéssel vagy gyalog. Tudom, nem mostanában fog pont kerülni a Nagy Gyalogos-Bringás-Autós-vita végére, de én örömmel látom, hogy egyre többen bicikliznek a városban, és nagyon remélem, hogy hamarosan kialakul ennek egy olyan rendje és kultúrája, ami a nyugat-európai nagyvárosokra jellemző.
De az igazi élvezetet természetesen nem az jelenti, amikor a Múzeum körúton hasítok a benzingőzben az úttest szélén, hanem az, amikor a város külső részeibe vetődünk el. Míg nem biciklivel jártunk, addig nem is tudtam, hogy mennyi szép hely van a városhatárokon belül is. Vagy ha nem is szép, de legalább autentikusan Budapest. De persze sokat mentünk messzebbre is, ilyenkor egy darab utat hévvel vagy vonattal tettünk meg.
A Dunakanyar kedvelt célpontunk volt, gyönyörű mindig, tavasszal, nyáron és ősszel. Volt, amikor elmentünk vonattal Szobra, és onnan jöttünk vissza biciklivel, máskor pedig a Szentendrei szigetet csavarogtuk be.
De nagyon megszerettük a Velencei tavat és környékét is. Ráadásul laknak barátaink Székesfehérváron, így nem egyszer szerveztünk közös kirándulásokat a tó partjára, aztán náluk aludtunk a városban, másnap reggel pedig biciklivel indultunk haza.
S hogy mi az igazán jó és különleges a bicikliben? Legelőször is az a nehezen megragadható érzés, ami elfogja az embert tekerés közben. Azt mondják, hogy futás közben endorfin szabadul fel az ember szervezetében, szerintem itt is valami hasonlóról lehet szó. Egészen egyszerűen sokszor éreztem azt, hogy mámorító dolog kint tekerni a természetben.
A másik a megismerés, a kaland öröme. Teljesen más lépték ez, mint gyalog vagy autóval. Nagyobb távokat lehet megtenni, mintha túráznánk, viszont még megmarad a tájhoz és a környezethez kötöttség, amitől a gyorsabb járművek már elszakítanak. Bringán még van alkalma, ideje az embernek észrevenni apróságokat, érdekes dolgokat, és megállni értük. Hányszor tértünk be így falusi kiskocsmákba meginni egy-egy fröccsöt!
Alig várom már, hogy végre ismét bringára pattanjunk, és csak menjünk, tekerjünk ki a világból!
Vannak pozitív és negatív élményeim is a bringázással kapcsolatban. Negatív még gyerekkoromból, mikor bicajjal jártunk kajak edzésre, és az ócska Tacskó és Kemping bicikli lánca állandóan leesett félúton, és tolni kellett a bringát, ami miatt állandóan elkéstem az edzésről.
De vannak pozitívak is – a Balaton-felvidéki bicajos kirándulások – Kővágóörsről kiindulva hol Köveskál felé, hol Kékkút felé, útközben a szalmabálák tövében megpihenve, pacikat, teheneket megfigyelve. Vagy éppen egy szép emlék abból az időből, mikor éppen összeköltöztünk az akkor még vőlegényemmel egy albérletben, de mosógépünk még nem volt egy ideig, és a mosnivalókat Újpestről az Északi összekötő hídon keresztül vittem át bicajjal, hátamon a hátizsákban a szennyessel a Pók utcai lakótelepre, ahol szüleim laktak. De rengeteget bringáztunk a Római parton, és imádtam a hangulatát.
Most egyelőre csak a fiam kerekezik, most szülinapjára kap majd egy nagyfiús bicót. A felnőtt bringáink berozsdásodtak, újak kellenének, mert tartani szeretnénk az iramot a gyermekkel… 🙂
Várom már… Csak reggel még túl hideg van, hogy ezzel járjak, a gyerekkel együtt. Egy hónap, és nyeregbe pattanunk.