A csóka

Szegődött már sokféle állat a nyomomba, kutyák is kergettek már meg, denevér is keringett a fejem felett. De csóka még nem üldözött. Joli mamával viszont megtörtént 🙂
Te mit tennél, és mit gondolnál, ha követne egy madár?

Nyár eleji meleg reggelen, frissen mosott ruhát viszem teregetni, a kertben felállított ruhaszárítóra.

A nap keleti fekvésű kiskertünket aranyló fényzuhataggal borította be. Itt a hegyen is poros volt az út, amit a kék busz felkavarva beleforgatott az arany fénycsóvába, milliónyi kis csillogó karsztszemek röpültek, hol az ég felé, hol lassan mintha visszahullanának, vagy éppen bolondozva kergették egymást.

A vizes ruhadarabokat jól kirázogatva teregetem fel, hogy minél kevesebb ránc maradjon a vasalónak.

Jé! A zöld fűben egy csillogó fekete tollú madár néz velem farkasszemet, kis fekete gombszemeivel. Még csak meg se rezzen,tova se száll, szemmel láthatóan nem fél tőlem. Nagyon elcsodálkozom, mivel vidéken felnőve, tudom, ez úgyszólván lehetetlen. Még ilyent!

Nem értem. Eddig csak vad, félős madarakat láttam környezetemben. Ez a madár nem fél tőlem, és ezt nem értem. Izgatóan hat rám, hogy egy vadmadár ilyen közel merészkedik hozzám. Persze amikor felé indulok, hátrább ugrál, mikor visszalépek a ruhaszárító mögé, ismét közelebb jön. Játszik velem ez a madár! Ez a felismerés valamiféle megdöbbenéssel párosul. Miért nem fél tőlem?! Nem értem. Sőt nagyon izgat a gondolat, hogy lehetséges ez?!

Hallottam, az állatok felismerik a jó embereket, de ez igaz lenne?

Tudom magamról, hogy nem vagyok hibátlan, de hallottam egy mondáról, hogy egy szent ember kezéből is ettek, sőt, a vállára szálltak a vad madarak. Szinte pánikba esem. Kergetik egymást a képtelen gondolatok a fejemben. Ezt a személyiségemnek köszönhetem? Nem az nem lehet! Nem hasonlíthatom össze magam szentéletű emberekkel! Döbbenten látom, hogy a teregetés befejeztével, ahogy viszem be az üres lavórt az erkélyen keresztül, a nagyszobába utánam tipeg a kis madár, mikor megfordulok, megáll, felé indulok, a kisasztal mögé siet, onnan szemez velem. Szinte már félek az érthetetlenségtől. Mitől lehet nekem ilyen kisugárzásom, hogy nem fél tőlem a madár?!

Igaz, hogy igyekszem jó, segítőkész, ember lenni. De nem vagyok szent. Tudom magamról. Most mégis ez az érthetetlen esemény!

Mit tegyek?! Mit tegyek? Segítséget kel kérnem, magyarázatot. Már vagy 25 perce incselkedik itt velem. Kikeresem a telefonkönyvből a Madártani Intézet telefonszámát. Izgatottan tárcsázom. Izgatottságomban még dadogok is. Nehezen értik a vonal túloldalán beszédem.

Megismétlem.
Kérem egy fekete madár nem hagy békén, még a lakásunkba is utánam jött.
Kérdik a vonal túloldalán, merre lakik? Mondom.
Ja. Igen. Él arrafelé egy csóka, valamikor, kicsinynek lakásban tartották, majd mivel védett madár szabadon engedték. Tessék csak kiterelgetni a lakásból, védett madár, ismétli, ne próbálja befogni. Abban reménykedünk, majd párja is akad, akkor már nem fogja keresni az emberek társaságát.

Csalódásom, érthető, hogy mégsem vagyok “a szentlelkű”. De nagy megnyugvással, a felszabadult félelemtől kacagok, – és kacagok. A madár megijed a szinte gúnyos kacagásomtól, felröppen és kiszáll a lakásból.