Nem szeretek életbölcsességeket megfogalmazni, mert nem akarom túlértékelni a saját tapasztalataimat, és pláne nem érzem magam bölcsnek. Egy dolog azonban évek óta mocorog a fejemben, és afféle kiindulópontot jelent az emberekhez és a környező világhoz való viszonyomban: ne bízz meg olyan emberben, aki nem tud jóízűen nevetni!
Azt rögtön le szeretném szögezni, hogy ez a hevenyészett, emberismereti gyorsteszt azért nem mindenki esetében állja meg a helyét. El tudok képzelni olyan eseteket, amik egy életre elveszik az ember kedvét a nevetéstől… Elég sok példát szolgáltathat a múlt század története erre. Ha valaki pedig irtózatos nagy traumák és veszteségek ellenére is képes tud maradni arra, hogy felszabadultan, tiszta szívből nevetni tudjon valamin – ez ritka nagy lelkierőre vall.
Én elsősorban azokra az emberekre gondolok, akik körülöttünk élnek, méghozzá nagyjából átlagos életet. (És ismét tennem kell egy megszorítást: honnan láthatunk vajon bele a mások életében, honnan tudhatjuk, kit milyen bánat ért…) Rájuk érvényes lehet, hogy valami nagy defekt van velük, ha nem képesek igazán nevetni.
Mert mi is történik akkor, amikor az ember nevet? Ilyenkor felszabadul bennünk valami, és őszintén, teljes odaadással fordulunk a világ felé. Ilyenkor ledobjuk a maszkot magunkról, és nem vigyázunk a vonásainkra, a sminkünkre, a frizuránkra, a méltóságunkra, a nemtomminkre. Amikor nevetünk, akkor azok vagyunk, akik vagyunk. Abból is a vidámabb verzió 🙂
S pontosan ezért nem bízom azokban az emberekben, akik nem tudnak felszabadultan nevetni. Ezek az emberek nem őszinték. Nem tudják elengedni magukat, görcsösen feszengenek, és ha heherésznek is egyet, a szemük sarkából azt lesik a tükörben, hogyan néznek ki. Ezek a „komoly” emberek a nevetést gyerekes ostobaságnak tartják, ami méltatlan a felnőtt emberhez. Hány diktátort és diktátor hajlamú embert láttunk őszintén nevetni? Na, ugye!
Mintha állandóan zabszem lenne a valagukban, és azon görcsölnének, hogy megfelelnek-e valakinek vagy valaminek. Mesterkéltek és hiányzik belőlük az a lazaság, vagányság, amivel könnyebben átvészelhetők a nehéz idők is. De ezek az emberek nem mernek lazítani, lélekben mindig haptákban állnak, és szorongva élik az életüket.
Ezért is tűrik nehezen az autoriter személyiségű emberek a vidámságot, a humort, az iróniát. Ez ugyanis intelligenciát és szabad szellemet feltételez, vagyis olyan egy embertípust, amely nem tűri, hogy mások kénye-kedve szerint szabályozzák az életét. A szabad szellemek nem a pozíciót tisztelik tekintélyként, hanem a teljesítményt. Ezért is virágzik minden diktatorikusabb rendszerben a vicc.
A legfontosabb pedig talán az, hogy a nevetés nemcsak lelkileg, hanem fiziológiailag is jó hatást tesz ránk. Amikor egy jót kacagunk, akkor ellazulunk, és csökken a stressz, képes enyhíteni a krónikus fájdalmakat, jót tesz a vérkeringésnek, ellenállóbbá teszi a szervezetet, és endorfint szabadít fel a szervezetben.
Szóval, nem hagyjuk magunkat! Fütyüljünk a világra, és legyünk vidámak!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: