Még januárban írtam egy posztot arról, hogy befogadtunk egy hajléktalan nőt egy éjszakára. Sokan jelentkeztek akkor, hogy tudnának számára valami megoldást, segítséget adni – de Edit sajnos azóta sem jelentkezett. Csak egy e-mailcímet adott meg, oda írtam, de nem válaszolt. Sajnálom, szerettem volna tudni, mi történt vele, és megoldódott-e az élete. És csak remélni merem, hogy nem történt vele nagy baj.
Hiszen nem kell különösebben nagy fantázia ahhoz, hogy az ember elképzelje, mi minden történhet egy nővel az utcán… Elég csak arra gondolni, hogy a statisztikák szerint a hajléktalanok, pár évvel azután, hogy utcára kerültek, meghalnak. Kevesen bírják sokáig. Nem csoda: kosz, hideg vagy kánikula, és teljes kiszolgáltatottság az életük. Ehhez jön a magánélet szinte teljes hiánya, hiszen egyszerűen nincs hely, nincs egy otthon, ahol az ember vagy csak saját magában vagy a párjával lehetne. Elképesztő higiéniás körülmények között élnek, és nem biztos, hogy eljutnak orvoshoz a betegségeikkel.
Sokan őket hibáztatják a sorsukért. Hogy ők tehetnek arról, hogy utcára kerültek, sőt, azt feltételezik, hogy még jól is érzik ott magukat. Persze, biztos vannak olyanok, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ott legyenek, ahol vannak, de a többség a szerencsétlen körülmények áldozata.
Akármilyen statisztikát, kimutatást megnéz az ember Magyarország gazdasági helyzetéről, és a lakosságon belül a mélyszegénységben élők arányáról, riasztó képet láthatunk. Egyre több az utóbbiak aránya a társadalomban, és egyre hosszabb sorok kígyóznak ételosztáskor. És a szociális szakemberek szerint már nem csak a hajléktalanok, hanem a kisnyugdíjasok, kiskeresetűek is beállnak a sorba…
A Ferenc körúti aluljáróban szokott üldögélni egy férfi, mellette egy tábla a következő felirattal: „én is voltam olyan, mint te – te is lehetsz olyan, mint én”. Az üzenet világos: bárkivel bármikor megtörténhet bármi. Nem kell hozzá nagy tragédiák sorozata, elég csak néhány apróbb szerencsétlenség, hogy az ember kilátástalan helyzetben találja magát. Egy válás, a munkahely elvesztése, egy komoly betegség – és máris olyan helyzetben találhatja az ember magát, ahonnan a maga erejéből már nem tud felállni.
Persze, nem lenne szabad, hogy egy válás például kilátástalan helyzetbe hozzon embereket. De én még emlékszem arra az időre, amikor egyedül, egy fizetésből kellett fenntartanom egy albérletet – nehéz, nyomasztó időszak volt, pedig dolgoztam, kerestem. Ha valaki minimálbér körüli összegből él, és nincs saját lakása, és a szüleinél sem lakhat, gyerektartást is fizetnie kell, akkor bizony nem sok esélye van.
De szerintem ez sem indok arra, hogy a nőket tegyék felelőssé a férfiak hajléktalanságáért – ahogyan tette ezt egy parlamenti képviselő. Aki azzal érvelt, hogy azért van annyi hajléktalan férfi, mert a nők kiteszik a férfiakat. Arra nem gondolt a jámbor lélek, hogy minden bizonnyal oka, nyomós oka van annak, hogy a nők el akarnak válni. Úgy tűnik, szerinte a nőknek tűrniük kellene mindent…
És igen, igazuk van azoknak is, akik szerint nyomasztó a hajléktalanok látványa, szaga és egyáltalán jelenléte az utcákon az aluljárókban. Persze, hogy nyomasztó. Ilyenkor lángol fel a szokásos vita: miért nem mennek be a szállókra? És erre rendre az a válasz, hogy ott ellopják azt a kevés holmijukat is, ami van, és ott pláne nincs esély semmiféle magánéletre. Mi a teendő? Jobb ellátottság a hajléktalanoknak, és olyan sűrű szövésű szociális háló, hogy senki se eshessen ki a lyukon? Jobb gazdasági helyzet és magasabb, tisztes megélhetést lehetővé tevő bérek? Gyanítom, igen.
Gyakori vád az is, hogy a hajléktalanok nem ételre vagy ruhára, hanem piára költik a pénzt. Alkoholisták, részegen fetrengenek az utcákon és botrányosan viselkednek. Nehéz lenne cáfolni. De az általánosítás ez esetben sem helyes (mint más esetekben sem), másrészt pedig abba gondoljunk bele, hogyan lehet ezt másképp elviselni?
Edit esete azonban azt mutatta, hogy az emberek számottevő részében van segítőkészség, szolidaritás és együttérzés. És annyi ember van, akinek már egy egészen kis segítség is nagyon sokat jelent, akár pár jó szó is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: