A hétvégén több helyre is ellátogattunk, mindenhol rendezvények, embertömeg, lárma. Ezer lehetőség, hogy egy gyerek eltűnjön a szemünk előtt, pláne ha több is van, akire figyelni kell.
Ilyenkor érdemes felkészíteni a gyerekeket, hogy vészhelyzetben hogyan reagáljanak, ezeket jól be is gyakoroltatni. Bevallom, a miénk még folyamatban van, a fiúk elég nehéz esetnek számítanak ilyen szempontból. Egyelőre ott tartunk, hogy ha elkavarodnának, akkor mindenképpen egy babakocsis anyukát keressenek, és tőle kérjenek segítséget.
De azt még nem sikerült megértetnem, hogy idegentől nem fogadunk el semmit. Ebben segít ez a kampányfilm is, amely megmutatja, egy másodperc tört része alatt tud a gyereked semmivé válni. Amíg egy nyalókát elfogad, annyi idő alatt el is tudják hurcolni. Sokszor sajnos nyom nélkül…
https://www.youtube.com/watch?v=uNne_YddTMw
Bevallom, nagy valószínűséggel felelőtlen szülő vagyok – a Tesco-ban vásárlás közben a gyermek időnként el-eltűnik (lassan 7 éves). Volt már, hogy 5x végigtekertem a Tesco-n, mire megtaláltam, édesen ült a műszaki osztályra kipakolt tévék előtti kanapén egy 3d-s szemüveggel és kacagott az éppen aktuálisan vetített rajzfilmen. Tudja, hogy idegenekkel nem állhat szóba, és hogy nem szabad kimennie a pénztárakon keresztül, szerencsére idáig még nem volt gond. Volt, hogy adtunk neki egy mobilt, hogy ha szeretne minket megtalálni, hívjon az egyik gyorshívó gombbal, használta is rendesen. 🙂 De játszón, utcán mindig figyelek rá, és még ha trécselek is ismerősökkel, akkor is fél szemem rajta.
De remélem jól van, és nem rabolták el! 🙂
Igen, néha nézem a játszótereken meg egyéb helyeken, hogy kizárólag a szerencsén múlik, hogy nem történik nagy baj. A múltkor az apuka szeme által figyelemmel kísérve egy szintén 2,5 év körüli csemete a futóbiciklijével a lépcsőkön akart legurulni, természetesen vasjátékba futott volna bele. Aztán inkább mégis a domb másik oldalán indult el, az is meredek volt, de szerencsére egy kismotorba robbant bele, mielőtt elérte volna a vaskorlátot 80-nal…
Na igen, míg én tegnap a Kopaszin azon elmélkedtem a férjemnek, hogy vajon mi vagyunk-e túlaggódó szülők, vagy az a pár laza, aki a 2.5 éves gyerekét hagyta leszáguldani futóbringával a gát végében lévő göröngyös-gödrös földúton, szóval míg ez felmerült bennem, a tőlem két méterre botladozó majd kétévesem egy akkorát bukfencezett, hogy első ránézésre minimum a nyakát szegte…
Amúgy az a szöveg, hogy “egyik emberünk'”.. .Mármint kié? Ázsiai kontaktjuk? Magyarosított videó. A cél a lényeg, csak kevéssé európai a környezet.
Nem tudom, tényleg jellemző-e ez a szülői hanyagság, de tényleg eléggé nem figyelnek a szülők a gyerekeikre a videón. Bár, néha én érzem magam túlbuzgónak, amikor mindig rohangálok a gyerekem után, és más szülő csendesen okostelefonozik az árnyas padon…
Ez gyerekfüggő. Mi nagyon érintőlegesen beszéltünk csak a “rossz ember” témáról, a lányomnak azóta rémálmai vannak, hogy valaki elviszi :S. Szóval én (egyelőre) megbántam, hogy szóba hoztam. Pláne, hogy az enyémek alapból nem állnak szóba senkivel…