Úgy tudnám elképzelni ezt a posztot, mint a Star Wars elején feltűnő hosszú szöveget, mely elmagyarázza az előzményeket. Valami ilyesmire itt is szükség lenne, ha valaki esetleg nem követte az elmúlt 4-12-20-30-40 évben a négyes metró sorsát… Generációk felnőttek azóta, hogy először valakinek eszébe jutott ez a vonal. Csak az a baj, hogy maga a felvezető sztori is hosszabb lenne, mint az a szakasz, amit pénteken átadtak.
Hiszen már csak 6.894.356-ot kell aludni, és kész is a teljes négyes metró! Jó, lehet, hogy kevesebbet, de az biztos, hogy nem holnap lesz, amikor a felszíni közlekedés sokkal jelentékenyebb részét kiválthatja az új metróvonal.
Amikor pár napja megtudtam, hogy Kelenföld pályaudvartól mindössze a Keletiig tudunk utazni az új metróval, akkor bizony nagyon meglepődtem. Az volt az első gondolatom, hogy lám, vajúdtak a hegyek, és egeret nemzettek.
A világ nagyvárosaiban azért fontosak a metrók, hogy gyorsan, nagy tömegek tudjanak nagy utakat megtenni a föld alatt. A felszíni közlekedés ugyanis általában lassabb, jobban szennyezi a környezetet, és kevesebb emberrel boldogul, mint a metró. A négyes metró teljes vonalának létjogosultságát az indokolta, hogy össze tudja kötni Dél-Budát Észak-Pesttel, vagyis a város egyik feléből gyorsan, átszállás, dugó és benzingőz nélkül tudnak eljutni az utasok a másik felébe.
Ennek azonban csak egy töredéke valósult meg múlt hét péntek délre, amikor átadták az új vonalat. Sajnáljuk, és reméljük, hogy előbb-utóbb (és nem újabb 30-40 év múlva) kiépül a teljes szakasz. És akkor most legyen elég ennyi kritika, a politikai-gazdasági dolgokba pedig eszem ágában sincs belemenni (tele van velük az internet), inkább „dicsérni jöttem”.
Mert van mit. Amikor kiszálltunk az egyik liftből, ami levitt a peronra a Kálvin téren, szinte önkéntelenül szaladt ki a számon: megérkeztünk Európába!
Az új Alstom-szerelvényeket ismerjük már a kettes metró vonaláról, azok most nem okoztak túl nagy meglepetést. Elegánsak, szépek, tiszták, én szeretem őket. Furcsa volt, hogy miközben bambultunk a megállóban, nem is hallottuk, hogy közben megállt mellettünk a metró, annyira halkan járnak.
A legpazarabbak az állomások. Tényleg, mintha nem is Magyarországon lennénk! Sőt, ezek a terek bárhol a világon megállnák a helyüket. Arról nem is beszélve, hogy a megállók akadálymentesítve vannak, tehát mind a fogyatékkal élők, mind a kismamák kényelmesen tudnak utazni.
Mondjuk nem is nagyon lehet elrontani egy megállót, mert ha nem is kezdenek neki kidekorálni, akkor is betölti a funkcióját, legfeljebb nem egy szép látvány – na, puff neki! Egy metrómegállónak nem szépnek kell lenni elsősorban, hanem funkcionálisnak.
De ha ehhez még ötlet, kreativitás és fantázia járul, akkor olyan terek jönnek létre, ahol nem egyszerűen csak átsétál az ember, hanem nézelődik, és otthon érzi magát benne. És most hadd adjak hálát az égieknek, hogy nem rontották el őket! Hanem merték bevállalni a merészet, a szokatlant, az újszerűt, és nem csak a rég megunt régi sémákhoz ragaszkodtak, mint annyiszor.
Most szabadjára engedték a tervezők fantáziáját, és XXI. századi, modern nagyvároshoz méltó állomásokat építettek. A fő anyagok a beton, az üveg és az acél, helyenként mozaikokkal dekorálva, de a végeredmény mégsem valamilyen falanszterszerű, rideg odú, hanem világos, futurisztikus tér. Több új, bátor és szokatlan építészeti megoldást Magyarországra!
S ha egy kicsit ünneprontó is lehetek, a végén azért csöndesen megjegyezném, hogy az illetékes hölgyek és urak ne dőljenek hátra dolguk végeztével, mert van még bőven tenni Magyarország tömegközlekedésével, útjaival, vasúthálózatával, stb.! (Elég illúzióromboló például a Kálvin téren átszállni a lassan életveszélyessé váló hármas metróra…)
