Nem vagyok egy táncfenomén. Soha nem is voltam, pedig szerettem volna az lenni. Lelkesedésem, és a jövőbe vetett csalfa hitem akkor tört le, mikor tizenhárom éves koromban a tánctanárom biggyesztett szájjal válaszolta érdeklődő kérdésemre: nemigen látok ebben a csapatban kiemelkedő tehetséget, akivel érdemes lenne továbblépni.
Mondjuk ez a tánc- (és illem!)tanár egyszer kiszólított minket a sorból:
– Jöjjön középre az a fiú, és a párja! Mondom az a zöld inges fiú, és a párja, az a másik fiú menjen vissza!
Az a másik fiú voltam én…
Szóval elég hamar ráébredtem, nem lesz belőlem a parkett ördögnője sosem. De nézni szerettem. Imádtam a Grease-t, igazából csak az zavart benne, hogy túlkoros felnőttek próbálják elhitetni a nézővel, hogy érettségi előtt álló fiatalok. De a táncjeleneteket, azokat imádtam. A Dirty Dancinggel ugyanez volt a bajom, de a hónaljcsiklandozós nagyjelenet, hjahj, szerintem nincs nő, akinek ne merevedne meg a mellbimbója ma is, ha felidézi azt a pár percet. Már elnézést… 🙂
És a lambada, a tiltott tánc. Amire szerintem rajtam kívül már csak tucatnyian emlékeznek, de nekünk ez volt maga a kapitalizmus, hogy a szüleink által fizetett tánciskolában egy öregecske oktató a fenekét rázza kérésünkre, hogy megtanítson minket az alaplépésekre, és akkor ezt még be is mutathattuk a táncvizsgán! Amikor pár évvel azelőtt még Bergendyék húzták a tinédzsereknek szóló, erősen visszafogott, és a táncban aktív szerepet játszó erotikát totálisan nélkülöző táncoktatós műsorban a talpalávalót!
Igaz, a szalagavatónkon azért belecsaptunk a lecsóba, és teljesen laikusként megtanultunk egy alig két perces, akrobatikus elemeket is bőven tartalmazó rock and roll táncot, de ma sem értem, hogy volt hozzá bátorságunk és – főleg a fiúkat tekintve – erőnk.
Szeretem a táncot. Épp ezért ajánlom ezt a videót, amitől most mindez a sok színes emlék előtört belőlem. Meg az önkritika, hogy én még a taps ütemét sem bírnám ennyi ideig tartani. De nézni, azt szeretem!
