Eladó az egész világ?

Igen ritkán nézek tévét, pedig már felfedeztem, hogy azon az 50+ csatornán, amire előfizetünk, a nagy számok törvénye alapján néha látható valami jó film is; ha más nem, akkor az ismeretterjesztő csatornákon. (Bevallom, sokkal nagyobb érdeklődéssel nézem a késő egyiptomi, 59. dinasztia temetkezési szokásairól szóló filmet is, mint bármelyik bulvár- vagy közcsatorna marhaságait.)

Na, szóval meggyőzzük magunkat a Férjjel, hogy tévézünk. Juhhéééé, elvackoljuk magunkat, és elkezdjük bámulni a Nagy Fekete Dobozt (nekünk még doboz és nem lapos). Nézzük már vagy 15 perce, kezd kiderülni, miről is fog szólni a film, jönnek az első csavarok, fordulatok, kezdünk belemelegedni… és egyszer csak állj, jön a reklámblokk.

Az ember ilyenkor kimegy pisilni, behoz egy pohár vizet, megbeszélni a holnapi teendőket, stb., de ha mégsem, akkor bizony üveges tekintettel végignézi, hogyan és mivel próbálják a cégek eladni a portékájukat.

Közhely, sokat elmondták már, hogy a reklámokból egy olyan XXI. nő képe rajzolódik ki, aki állandó jelleggel a súlya, a narancsbőre, a haja szárazsága, a WC tisztasága, a zsíros mosogatnivaló, az élelmiszerekben található vitaminok, a családja immunrendszerének védelme, a jól szabott kiskosztümje, stb. miatt aggódik.

Ezt a minap megerősítve láttam, amikor a filmet félbeszakító legalább öt reklámblokk mindegyikében szerepelt az a kis etüd, melyben egy alig 42 kilós, sudár, fiatal teremtés csavargatta a falatnyi bugyiba bújtatott fenekét, és látványosan sápítozott a narancsbőre miatt…Abszolút hiteles volt, és nagyon remélem, más gondja sem lesz életben.

A másik, amire felkaptam a fejem az volt, melyben szintén XS-s méretű hölgyek a kirakat és a lift üvegében azt bámulták, hogy fel van puffadva a hasuk, és „jajj, istenem, hogy nézek ki”. Értem én, kellemetlen érzés, ha az ember felfúvódik némely ételtől, jártam már így én is. Viszont a reklám perverziója az, hogy ezt az egyszerű élettani anomáliát esztétikai kérdésként tálalja. Vagyis nem az az elsődleges baj szerinte, hogy rossz testi közérzetet okoz a puffadás, hanem az, hogy a nőciknek nagyobb lesz a hasa, és ez az, amitől rosszul érzik magukat. Még szerencse, hogy a jóságos Cég kifejlesztett egy csodakapszulát, amit ha bekapnak, akkor máris újra lapos a hasuk, kerek a világ! S hogy szemernyi kétségünk ne legyen a fennálló hatalmi viszonyokról, a szorongó nőknek egy bizalomgerjesztő férfihang ad tájékoztatást a problémájukat orvosoló szerről.

Ez amúgy elég általános: van a szegény, kihívásokkal küzdő nő, aki tanácstalanul áll a koszos fürdőszoba, a tornyosuló csetres, a foltos szennyes, stb. előtt, majd jön a szuperokos, mindenre megoldást tudó férfi, aki kapásból tudja mindenre a választ.

Arra pedig anyósom hívta fel a figyelmemet, hogy nézzem csak, a reklámoknak legalább a fele gyógyszereket próbál meg eladni. És tényleg! Azt a mindenit, hogy mennyi betegség van a világon! S milyen jóságosak a drága gyártók, hogy minden bajunkra van valami csodaszerük! Istóküccse, ha újraszületnék, gyógyszergyártó lennék, abban van a nagy üzlet!

De tréfán kívül, azért mégis félelmetes abba belegondolni, hogy mekkora pénz lehet a gyógyszergyártásban. Ilyenkor szokták az arra hajlamosak előkapni a vonatkozó összeesküvés-elméletet, miszerint „megbetegítenek” minket, hogy minél több gyógyszert vásároljunk. Ebben én nem hiszek, az viszont tény, hogy a betegségtudat sulykolása jót tesz az üzletnek.

S végül egy gyöngyszem!!! Ami a fény a reklámok szurokfekete éjszakájában, ami mentségül szolgál a műfaj számára: a Jófogás nevű cég szösszenete. Külön öröm, hogy magyar filmecskéről van szó, mely szerintem vicces, friss, szellemes, dinamikus. Akárhányszor látom, mindig mosolygok rajta. Bárcsak tanulnának tőle a többiek is!