Nagy élharcosa vagyok ennek a csatának, ha beszélhetünk egyáltalán harcról, inkább állóháború.
Egyrészt falnak mászom a jogi csűrcsavartól, mikor – szerintem – totál mást jelent magyarul egy szöveg, mint amit a jogértelmezők kihoznak belőle, na ez a rendelet is ilyen.
Másrészt volt szerencsém már jó pár évvel ezelőtt olvasni a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól egy, a lentihez hasonló állásfoglalást.
Hát most a Totalcar is csatlakozott a seregünkhöz, és – ismerve őket – addig nem nyugszanak, míg végleges választ nem kapnak a rendőrségtől is erre a közlekedési helyzetre.
Mert értelmezhet az NKH akárhogyan, ha a rendőr a sarkon megbüntet, ha előre kötöd a gyerekülést, menetirány szerint…
Íme, az NKH állásfoglalása:
“A KRESZ (1/1975 KpM-BM rendelet) tartalmazza a biztonsági övre és a gyermekbiztonsági rendszerekre vonatkozó rendelkezéseket. A járművek esetében a jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen járműfajtán, mely ülések esetében kötelező, vagy sem a biztonsági övek, illetve a gyermekbiztonsági rendszerek alkalmazása. A kérdéses jogszabályi hely a 48. § (7) bekezdés, idézem: „A gépkocsiban vagy a mopedautóban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermek – a testsúlyához igazodó kialakítású – gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert kialakításától függően a járműnek erre a célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz vagy ennek bekötési pontjaihoz kell csatlakoztatni. A gépkocsi és a mopedautó üléseihez – a vezető ülését kivéve – gyermekbiztonsági rendszer szerelhető be. Az első üléshez – a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban – a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.”
Alaptétele a szövegnek, hogy gyermek CSAK gyermekbiztonsági rendszerben szállítható. A 3. mondat alapján kimondhatjuk, hogy a vezetőülést kivéve a gyermekülés minden további ülés esetén beszerelhető. A következő mondat arra hívja fel a figyelmet, hogy a jobb egyesbe csak akkor szereljünk be menetiránnyal ellentétesen ülést (jellemzően babahordozót), ha a légzsák kikapcsolható. Ennek oka az, hogy a légzsák működésbe lépése esetén nem megvédené, hanem sérülést okozna a babának. Menetirány szerinti beszerelés esetén a légzsák betölti védelmi funkcióját, de csak abban az esetben, ha a gyermekbiztonsági rendszer megfelelően rögzítve van.
Összefoglalva a jármű jobb első ülésén előre néző gyermekbiztonsági rendszer használható, illetve gyermek szállítása esetén annak használata kötelező. Amennyiben a légzsák kikapcsolható, úgy – ha a gyermekbiztonsági rendszer azt lehetővé teszi – a menetiránynak háttal is el lehet a gyermekülést helyezni.
A KRESZ soron következő módosítása a hivatkozott jogszabályhely szövegét a fentiekben kifejtett jogalkotói szándéknak megfelelő, egyértelmű megfogalmazás érdekében pontosíthatja.”
További részletek, és a rendőrség várható válasza a Totalcar oldalán, kép forrása itt.
Igen
Hát ez nagyon vicces, mert szerintem az idézett törvényben feketén-fehéren az áll, hogy jobb első ülésben csak menetiránynak háttal lehet gyerekülést berakni, azt is csak akkor, ha nincs légzsák. Ezek szerint az NKH máshogy beszélni madzsar.
Az is röhej, hogy önmagában a törvény is halandzsázik, mert az elején azt mondja, hogy 150 centinél alacsonyabb gyereket kell gyerekülésben szállítani, a végén meg azt, hogy 3 évnél fiatalabbat. Nem tudom, nagyjából hány éves korukra lesznek a gyerekek 150 centisek, de minden bizonnyal jóval 3 év után.
És miért kell gyerekbiztonsági rendszert mondani gyerekülés helyett? Ez olyan, mint az égéstermék-elvezető – esküszöm, ez áll az űrlapon, amit a kéményseprők adtak.
Hű, nagyon aktuális nálunk a téma! Örülök, hogy most már tudom a választ. Ezek szerint egy sima 5 személyes autóval is tudok 3 gyereket szállítani. 🙂