Szakállas nővel a toleranciáért?

Ezekkel a szőrös posztokkal jól bevonzottuk az Eurovízió győztesét… És – bár én személy szerint elfogadó és nyitott emberként aposztrofálnám magam – nagyon csalódott vagyok. Nem, nem azért, mert nem Kállay-Saunders András nyert, jaj, istennek hála, hát belegondolni is rossz, mi lett volna itt, ha a jövőre a magyarok – mit magyarok, az MTVA!!! – szervezné a 60. Eurovíziós Dalfesztivált?!

Én igazából örülök, vagy mindenesetre hatalmas megkönnyebbülés számomra, hogy nem nyert a magyar dal – ami egyébként rádióhallgató fülemnek magasan a legjobbnak tűnt -, de azért egy dobogós helynek nagyon örültem volna.

Az élmezőnyt egyértelműen betippeltük barátaimmal, nem volt nehéz. És azt is tudtuk, hogy az osztrák szakállas nő is ott fog végezni. Ami baj, az az, hogy nem a dal miatt.

Oké, nem újdonság, hogy az Eurovíziós dalfesztivál egy szimpátiaszavazáson alapuló, túl népesre sikeredett, és sokszor rétestésztaként nyúló házibuli, de éppen az idei szavazatok mutatták meg, hogy még számít a dal minősége is annak a pármillió szavazónak. Kivéve az első helyet. Most komolyan, bárki el tudna egy sort is dúdolni a győztes dalból? Vagy el tudja képzelni, hogy alig várja, hogy megszólaljon a rádióban, és feljebb tekerhesse a hangerőt?

Nem az előadó milyenségével van bajom. Ha tudjuk egyáltalán, hogy milyen, mert sok helyen sokfélét olvasni. Leginkább azt, hogy egy egyszerű meleg fiú, aki női ruhában, sminkben lép színpadra, és saját bevallása szerint is egy homoszexuális férfi provokátor.

És most elhangzott valahol, valakitől: “Ki tudna többet tenni ma Európában a toleranciáért és az elfogadásért, mint ez a szakállas nő?”

Hát én nem így látom. Én azt kérdezem: Tud-e ma valaki többet ártani a melegeknek, a másságnak, mint ez a nyíltan provokáló, a polgárpukkasztás sablonjaival játszó pasi, aki csupán azért állt fel tegnap a nem létező dobogó legmagasabb fokára, mert meghökkentő a kinézete? Mert mit tudunk róla, mit képvisel? Mi a célja? Miért éppen most fontos számára a férfiasságot jelképező szakáll, és miért nem volt az, amíg férfi ruhában élte az életét?

Félreértés ne essék, nekem semmi gondom a transzvesztitákkal. Volt már ennek a dalversenynek győztese, akitől az én mellem is dagadt az elismeréstől, és azt hiszem, az ő dala még a mai napig mindenki számára ismerősen cseng. Mert az egy remek dal volt:

 

Puzsér Róbert megmondóember sarkalatos véleménye sokszor taszít, most mégis igazat kell adnom neki:

“A képernyő innenső oldaláról nem látni, vajon tudatában van-e annak, hogy szakállal szegélyezett rúzsos ajkával épp transzneműek tízezreit köpi pofán. Tudja-e, milyen nyomorúságos vásári mutatványt fabrikál egy létező szexuális zavarból, és teszi nevetségessé mindazt, amit a világ kulturáltabb fele szabad identitásválasztásról gondol.

(…)

Félférfi-félnő nincsen. Léteznek interszexuálisok – másnéven hermafroditák – akiknek mondjuk mellük és péniszük vagy heréjük és méhük van. Léteznek aszexuális férfiak és nők, akikben nincs nemi érdeklődés. Léteznek leszbikus nők meg homoszexuális férfiak. Léteznek transzvesztiták, akik nemi jegyeik elrejtésével – öltözködéssel és sminkkel – az ellenkező nem külsejét öltik fel. Léteznek továbbá a transzneműek, akik idegen testbe zárva eszméltek, és akik évtizedeken át küzdenek azért, hogy egy nap szexuálisan és szociálisan egyaránt azok lehessenek, akivel belül azonosak. Csakhogy egy gátlástalan producer – ahelyett, hogy túlcsorduló kreativitásától vezetve vászonra festette volna az eszébe ötlő bizarr alakot – fogott egy élő embert, szétszaggatta az identitását, és a helyére baszott egy hitvány és aljas szórakoztató showelemet.”

Leírhatnám ugyanezt, máshogyan. Valószínűleg felesleges volna, mert ennél jobban nem tudnám megfogalmazni, miért zavar a tegnapi eredmény.

És ami még szánalmasabb: fél Európa markába röhögve szavazott a szakállas nőre, mert az mekkora buli már. De ha a szomszédjába költözne – vagy továbbmegyek, csak fel akarna vonulni a társaival a főutcán -, kétségbeesetten tiltakozik ugyanez a szánalmas réteg a létező összes eszközzel.És nem azokról beszélek, akik nyíltan szélsőségesek, hanem azokról, akik csak ilyenkor, telefonon elfogadóak…

Ennyit a toleranciáról, ennyit a dalfesztiválról…