Elnézést mindenkitől, aki ezt unja, de nem tudok lejönni erről a témáról. Sőt, nem csak, hogy felhagyni nem tudok vele, de megemészteni sem. Lehet, hogy a poszt témája belelóg az aktuálpolitikába, de sajnos annál is jobban belenyomakodik mocskos csápjaival a mindennapi életünkbe.
A monitor nem tudja visszaadni az indulatot, de jelzem, hogy ezt most kiabálva mondom: elegem van ebből a dumából, hogy fogy a magyar, és tele kell szülni a Kárpát-medencét! Akkor pedig kiváltképp elegem van, amikor kapzsi, önző és öntelt férfiak szigorú ujjakkal mutogatnak a nőkre, hogy „ez bizony a ti dolgotok, kisanyáim!”.
Nem azért, mintha nem tudnám belátni, hogy demográfiai ügyekben n(s)em állunk túl jól, és hogy ez már középtávon is nagy problémákat fog okozni. Teljesen világos, hogy nagy bajok lesznek ebből. Az viszont szintén világos, hogy ezt a problémát így nem lehet kezelni, hogy ez tökéletesen kontraproduktív, és köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Következzenek az érvek:
1, „Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” – ezt egy Berzsenyi Dániel nevű magyar költő írta valamikor a reformkorban, A magyarokhoz című versében. A következő mondás is ismerős lesz mindenkinek: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”, ezt pedig nem más vetette papírra, mint a „legnagyobb magyar”, Gróf Széchenyi István.
Olybá tűnik nekem, hogy manapság még mindig nem nőttünk fel a reformkor nagyjainak bölcsességéhez. Ahhoz nevezetesen, hogy – nagyon durván mondva – nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Nem az, hogy mennyire vagyunk sokan, hanem a kiművelt emberfők száma. Az én értelmezésemben ez szakmai tudást, szilárd erkölcsiséget, kulturáltságot, műveltséget egyaránt jelent; legyen szó villanyszerelő szakmunkásról, vagy miniszterről.
Svájc például területre és népességszámra egyaránt kisebb, mint Magyarország, mégis elvannak. Vagy ott van a kb. kétmilliós Szlovénia, kevesebb, mint negyedakkora területen, mint mi, és valahogy el tudják viselni, sőt, élhető országot is tudnak teremteni maguknak.
Ellenpéldaként pedig ott van a milliárdos Kína és India, ahol emberek milliói élnek elképesztő körülmények között.
2, A második érvem kapcsolódik az előzőhöz. Arról van szó nevezetesen, hogy ez a mennyiségi szemlélet úgyszólván darabszámra veszi számításba az állampolgárokat, vagyis eltárgyiasítja őket, eszközként kezeli őket, akiket alárendel valami hagymázas, megalomániás törekvésnek. Márpedig az ember nem eszköz, hanem cél, és nem az számít, hogy mekkora tömeget alkot, hanem a személyiség kimunkálása, az értelmes és boldog élet.
3, Ezt az értelmes és boldog életet jelenleg a magyar állam állampolgárai jelentős részének nem tudja biztosítani. A jelenlegi magyar lakosság jelentős részének nincs tisztes megélhetése, normálisa lakhatása, nem jut megfelelő minőségű oktatáshoz, beszűkült a társadalmi mobilitás. A legutóbbi felmérések szerint több millió ember él mélyszegénységben. Kérdem, hogy mielőtt toporzékolunk, hogy még, még, még gyerek kell, nem ezeknek az embereknek az életén kéne változtatni? Vagy ők már a restli, selejt, lemondtak róluk? De ha több millió emberről így lazán le tudunk mondani, akkor mért óbégatunk, hogy fogy a magyar?
4, Most jutunk el odáig, hogy milyen környezetbe születik a kis magyarka. Olvasom, hogy a magyar állam a demográfiai problémákat enyhítendő, újfent azt bírta kiagyalni, hogy még több pénzt kell adni a kismamáknak, majd attól jön meg a gyerekvállalási kedv. Ez szép és jó, de önmagában kevés.
Komolyan mondom, én nem értem, miért nem Teri nénit a sarki boltból, vagy Jóska bácsit a kocsmapult mögül teszik abba a bizottságba, ami megoldást próbál találni.
Mert józan paraszti ésszel is be lehetne látni, hogy az emberek akkor vállalnak gyereket, ha
A, van tisztes, stabil megélhetésük, hosszú távra,
B, adottak a normális lakhatási feltételek,
C, vannak jó és elérhető (nem baromi drága) óvodák és bölcsődék,
D, kalkulálható a gyerek hosszútávú oktatása is, hiszen vannak jó iskolák, és nem kerül egy vagyonba az egyetem, főiskola,
E, és nem változik meg minden gyökerestül egy következő kormány alatt, legalább négy évente,
F, jó lenne, ha a szülés és a terhesgondozás is megfelelő színvonalon, és nem hálapénzes rendszerben történne,
G, és ami majdnem kiment a fejemből: megfelelő munkahelyi környezetet is kéne teremteni, ami a gyerekes nőket nem megalázható páriaként kezeli, hanem értékes munkaerőként és partnerként.
Ja, hogy ehhez koncepció kell, és az, hogy a társadalom valós problémáival foglalkozzanak?
5, Attól pedig végképp feláll a hátamon a szőr, amikor a népesség fogyását a nők nyakába varrják, mondván, hogy ők az önző, „önmegvalósító” (nők esetében ez újabban szitokszó), individualista, karrierista galádok, akik restek gyereket szülni. Én nemtom, lehet, hogy lemaradtam valamiről, de én még úgy tudtam, hogy a gyerekhez férfi is kell, és nem csak addig amíg pár kéjes mozdulattal betolja a spermáit anyuciba (mi legalábbis még a klasszikus módszer szerint próbálkozunk, de ha valaki ismeri az unortodox praktikát is, kérem, szóljon). Normál esetben a férfi dolga nem merül ki ennyiben, hanem ő is pár évtizedre szóló kötelezettséget és felelősséget vállal, nem csak a nő. Érdekes módon, a férfiakat mégsem zaklatja senki, itt minden csak a nők hibája.
6, Emlegetik még azt is, hogy ha nem lesz elég gyerek, akkor összeomlik a nyugdíjrendszer. Ezzel is az az alapvető bajom, hogy eszközként kezeli az embert: arra jó a gyerek, hogy majd eltartson. Az ember nem ezért szül és nevel gyereket… A nyugdíjrendszer pedig a jelenlegi formájában valóban nem tartható fent, de ezt jó ideje tudjuk. Tettek valamit ellene? Na, ugye. Begyűrték a magánnyugdípénztári megtakarításunkat is a nagy közösbe (mármint azoknak közös, akik közel vannak a tűzhöz, nekünk meg lófütyi a valagunkba), lesz, ami lesz, utánunk az özönvíz alapon. És ezek az emberek akarnak minket hosszútávú tervezésre biztatni? Nagyon kedves, hogy miközben fizetjük a szüleink nyugdíját adó formájában, nekünk kéne egy rakás gyereket szülni és nevelni, hogy el ne fogyjon a magyar, és közben cinikusan csak röhögnek a képünkbe, hogy nekünk már úgysem lesz nyugdíjunk… Na, most, hogy van ez?
Hát, hirtelen ennyi jutott eszembe erről a témáról. Kíváncsi vagyok, más hogyan gondolkodik ezekről.
