Az alábbi sztori biztos sokakat meghökkent, még magam sem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Ezért nem is kommentálom az esetet, csak elmesélem, és kíváncsi vagyok, Ti mit szóltok hozzá.
Olyat már hallottunk (és egyre nagyobb divat is), hogy a szülést felveszik videóra. Nekem kicsit furcsa és idegenkedem is ettől, de majd, ha itt lesz az ideje, alaposabban átgondolom. Emily azonban – aki ennek a sztorinak a főszereplője – az abortuszát filmeztette le, és rakta fel a világhálóra. Kemény, mi?
De mielőtt ítélkeznénk, lássuk, mi is vezette erre. Szavaiból kitűnik, hogy alaposan átgondolta ezt a dolgot, és nem egy feltűnési viszketegségben szenvedő lány.
Azt írja, hogy színésznőként dolgozott, de depressziós volt, nem érezte jól magát a bőrében. Volt viszont egy barátnője, aki dúla volt, és sokat mesélt neki a női test szépségeiről, változásairól, és azokról a nőkről, akikkel dolgozott. Emily is kedvet kapott ehhez a mesterséghez, és elvégezte a tanfolyamot. Három lehetőség közül választhatott: olyan dúla lesz, aki születésekkel, örökbefogadással vagy abortusszal foglalkozik. Ő az utóbbi mellett döntött.
Nem politikai vagy aktivista meggyőződésből, hanem egyszerűen segíteni akart azoknak a nőknek, akik ezért vagy azért abortuszon esnek át. Hiszen azt tapasztalta, hogy nagyon nehezen tudják feldolgozni ezt a műtétet, nagyon sokszor van bűntudatuk utána, és a környezet reakciója is sokszor ellenséges.
S mit ad isten, egyszer csak kiderült, hogy ő maga is terhes. Ez nagyjából az az eset lehet, hogy „a fodrász mindig kócos”, hiszen maga is kiakadt azon, hogy ő, aki egy abortuszklinikán dolgozik, és óva inti a pácienseit a nem kívánt várandósságtól, azért esett teherbe, mert nem védekezett megfelelően.
Hormonális pirulákat nem akart szedni, de persze, más módszer is szóba jöhetett volna, ha odafigyel jobban. A kapcsolat, aminek ez lett a következménye, nem volt tartós, így hamar amellett döntött, hogy nem akarja megtartani ezt a gyereket. Jelentkezett a klinikán, hogy ezúttal neki lenne szüksége a műtétre, s közben azokra a pácienseire gondolt, akik tanácsadás közben egyre azt kérdezgették tőle, hogy neki talán van gyereke, vagy átesett-e már egyáltalán abortuszon…
A filmezés mellett pedig azért döntött, mert meg akarta mutatni a világnak a saját tapasztalatait arról, hogy milyen az abortusz, és hogyan éli át ezt egy páciens. Meg akarta mutatni, hogy ez nem egy életveszélyes beavatkozás, túlélhető, nem fáj, és hamar túl van rajta az ember. Azt tapasztalta ugyanis, hogy a nők rettegve mennek a klinikára, és óriási lelki nyomás nehezedik rájuk.
Az ő egyik célja az volt, hogy ezt a nyomást tompítsa. Pozitívan állt hozzá a dologhoz, végig mosolygott, és szeretet érzett maga körül. Eldöntött magában valamit, kitartott a döntése mellett, és teljes mértékben elutasította azt, hogy emiatt neki szenvedni kelljen, akár fizikailag, akár lelkileg.
Aztán kiposztolta a videót a facebookra, és persze jöttek a kommentek. Maga is meglepődött, mennyi pozitív visszajelzést kapott azoktól a nőktől, akik szintén hasonló döntést hoztak, és ennek lelki terheit is viselni kénytelenek, és a társadalom részéről sem mindig támogatást kapnak, hanem sokszor inkább megvetést. Persze, neki is volt része effajta reakciókban is. De nem hajlandó bűnösnek érezni magát. Azt azért sajnálja, hogy nem védekezett megfelelően…
