Jelent-e valamit az, hogy valaki édesanya? Tartozunk-e hálával azért, amiért a világra hoztak, ha utána egy percet sem törődött velünk az anyánk? Liza szerint nem feltétlenül, sokszor az lenne a legjobb, ha hátra sem néznénk. Szerintetek?
Sosem értettem, miért ragaszkodnak annyira a körülöttem lévők néha túlzottan a szüleikhez. Hiába vannak folytonos veszekedések a családban, hiába nevelték az ismerőseimet rosszul, elhanyagolóan, vagy önző módon, mégis, most, felnőtt korukban néha úgy tűnik nekem, hogy nem tudtak felnőni, és még mindig, újra és újra visszatérnek a szüleikhez. Vagy épp azért, mert annyira nem volt rossz, hogy iszonyodjanak, végleg elzárkózzanak, de annyira meg rossz volt, hogy lelkileg ne tudjanak leszakadni, és igazán felnőni.
Most olvastam egy cikket az állami gondozottakról, nem egy mély, érzelgős fejtegetés, de nagyon érthető, logikus írás.
Az anyám, és apám is érintett e témában. Valószínűleg pont ezért jöttek össze. De a két problémás ember gondjai összeadódtak, ahelyett, hogy meg tudták volna oldani ezeket együtt.
De most csak apámról beszélek, ő a klasszikus eset. Elvették az anyjától, aki elhanyagolta őt és az összes testvérét. Szerintem csak az a testvér lett normális, él rendes, kiegyensúlyozott életet, aki szembe fordult a múlttal, és szóba se áll se a testvéreivel, se az anyjával nem törődött, miután valaki örökbe fogadta. A többi testvért is örökbe fogadták, külön-külön. Összesen négy testvérből hárman felnőtt korukban is gyakran elmentek meglátogatni az anyjukat (már meghalt), akit szerintem ez egyáltalán nem érdekelt. Örült, hogy valaki megcsinálja helyette a munkáit, és örült, hogy kapott pénzt és egyebeket. Hogy kitől, úgy gondolom, mindegy. Voltak unokái, és teljesen hidegen hagyta az is, tulajdonképpen minden. Magát is elhanyagolta, az egész környezetét, egy világot elutasító, ex-alkoholista életvitelt folytatott. Igazából tényleg nem értem, ha ennyire rossz anya volt valaki, akkor miért volt fontos mégis a gyerekeknek, hogy hónapról-hónapra meglátogassák, és segítsenek neki a kertben, bármiben. Mintha ezzel vissza akarták volna kapni a nem létezett gyermekkorukat. De épp ez akadályozza meg őket abban szerintem, hogy tovább lépjenek, és ne kövessenek el hasonló hibákat. Persze egy fokkal jobbak lettek, mint ez az elhanyagoló szülő, de csak egy fokkal. Attól még a négyből három testvér lelki beteg maradt, akik mellett kellemetlen tartózkodni. Borzasztó jellemhibákkal, Nem részletezném…
De szintén a közvetlen környezetemben történt meg elvált szülőknél, hogy az apa törődött volna a gyermekével, az anya pedig agresszív és elhanyagoló volt, a gyermekeket anyagi megfontolásból nevelte ő (a bíróság neki ítélte, és ő meg ragaszkodott a tartásdíjhoz, mert egyébként nem dolgozott), de leginkább mást hívott a gyerekekhez, míg bulizni járt. Persze ebből kifolyólag a gyerekeknek nem kellett rendesen tanulni, házit készíteni, nem volt annyira fontos a pontos iskolába járás, nem voltak tiszta ruhák, nem volt mindig étel otthon, stb. A gyerekek mégis hozzá ragaszkodnak inkább. Sőt, ma már úgy tűnik, követik a mintáját. Mert domináns személyiség. Vagy talán azért, mert mindig arra vágyunk, ami nem lehet a mienk?
Miért nézzük el anyánknak vagy apánknak, ha gyermekkorunkban lehetetlenül viselkedtek? Mégis miért követjük szinte mindig ugyanazt a mintát? Illetve miért olyan nehéz kiiktatni az unokák életéből a rossz nagyszülőket, amikor nem akarjuk, hogy a gyerekeinkkel is ugyanezt tegyék, mint amit velünk tettek? Hogy ne lássanak az unokák rossz példát? Olyan sokan panaszkodnak a nagyszülőkre. Miért kell akkor a kapcsolatot szorosan tartani?
Szerintem nem kellene. Hiszen az új család életének ki kell alakulnia. A múlton tovább kellene lépni, mert csak akkor lehet más a jövő. Akár alapok nélkül, de tudni kellene váltani. Nem csak a vér számít. Egyáltalán, miért számít a vér?
Ettől függetlenül nagyon szeretném, ha a gyermekemnek mégis jelentene az a szó valamit, hogy anya. Amikor felnő, ne kelljen ilyen idegenül tekintenie erre a szóra, mint nekem.
Ez itt a mögöttes elmélet egy nem hivatalos forrása: http://www.kotodes.hu/kotodesrol
Tudjátok, milyen sokkoló látni és foglalkozni próbálni egy “dezorganizáltan” kötődő kicsi gyermekkel? … Sebet ejt azon is, aki foglalkozik vele… Sosem fogom elfelejteni. 1,5 éves, és a kis játékkést amikor az anya elment (mint mindig, mint sokszor, amikor valaki betette a lábát a lakásba), a szivacsba döfködte, és nem lehetett leállítani…