Nem nyaralunk
Liza temeti az idei nyarat. Ti mentek idén nyaralni? Egyáltalán, fontos a családnak a nyaralás, vagy máshogyan is meg lehet oldani a minőségi közös időt? És mióta tartunk megint ott, hogy gyerekek ezreinek ismeretlen még a Balaton is…?
Amíg az ember babát vár, majd a babával van, fel se tűnik, sőt, szinte megkönnyebbülés, hogy nem megy nyaralni. Igazából el sem tudtam volna képzelni, milyen babával nyaralni, az a rengeteg cucc, először az anyatejes-szoptatási hacacáré, és gondok, azután a biztonságos hozzátáplálás teljes palettájának elcipelése, babaágy, miegymás… Biztos van, aki könnyebben venné az akadályokat, nekem jó volt így.
De eljött az idő, amikor a babából kisgyerek lett. Az óvodai csoporttársi beszámolók felizgatják a fantáziáját, és utazni szeretne.
A Balatonra…
A férjemnek felvetettem, de a Balatontól teljesen elzárkózott. Egy-két napra hajlandó eljönni a cégből, de csak olyan távolságra, ahonnan fél órán belül visszaér a munkahelyére, amikor csak hívják. Vállalkozó, elméletileg muszáj.
Meg természetesen a pénz, a pénz… A vonatköltség se sokkal kisebb, mint egy autó benzinköltsége, de cserébe kényelmetlen is – autóval is kb. 30 000 Ft benzinköltséggel kell számolni, a szállás mondjuk szintén alsó hangon 30 000 Ft pár napra, egy rosszabb helyen. Étkezés, kulturális programok, strand nincs beleszámolva. Szóval a Balaton belekerülne minimum 100-120 ezer Ft-ba. Amikor nincs pénz. Épp, hogy a törlesztőket megússzuk hónapról-hónapra.
Szóval nincs nyaralás. Nem lesz a környékre sem. Inkább sehova. De a férjem nélkül, a gyerekkel kettesben sem akarnék elutazni. Pl. távoli rokonokra sem szívesen testálnám magam, hogy ingyen legyen a szállás. Teher vendégül látni embereket. Azokhoz, akikkel amúgy sem ápolunk napi kapcsolatot, hogy is utazhatnánk el?
Persze, ezt, hogy nincs nyaralás, szinte gyászfolyamatként élem meg:
Először tagadás: Nem! Én és a gyerek elmegyünk! Akkor is! Lássuk, miért is történt minden így. Mennyi pénz kéne. Miből? Honnan? Esetleg máshova. Esetleg máshogy.
Második szakaszban jött a düh és harag! Apa maradjon csak otthon, egyedül! Miért kerültünk mi ilyen helyzetbe, hogy a gyerekemet nem vihetem el nyaralni? Milyen dolog az, hogy ő nem láthatja a Balatont, amikor annyira vágyik rá? Mérges vagyok! Apa tehet róla! Ő rontotta el a hitelfelvétellel, és az adóssággal, amitől nem szabadulunk! Ő az, aki a munkából nem tud elszabadulni!
Eljött az alkudozás szakasza is. Annyi átlagos ember el tud menni a nyárra… Mi a jutalom a folyamatos, egész évi munka után, ami segít, hogy kicsit kikapcsoljunk, kicsit csak egymásra koncentráljunk, együtt legyen a család, csak egy kicsit? Ha 3-4 napra, akkor csak annyira, de lássunk már mást a poros városunkon kívül! Lássunk idegen utcákat, érdekesebb tájat, picit mást. Csak egy kicsit. Na jó, legyen, a szomszédba menjünk nyaralni. Hogy ha kell, Apa vissza tudjon rohanni. Csak hogy valami legyen. Legyünk picit együtt…
Aztán (és folyamatosan) az önsajnálat és depresszió szakasza.
Pedig a gyermekemnek az egész világot megmutatnám. Elvinném mesés tájakra. Nyarakra elutaznék vele, legszívesebben külföldre, hogy más kultúrát is megismerjen, ne csak ezt a sztahanovista dohos, ugyanakkor poros valóságot lássa maga körül. Ez az ország az, ahol az emberi erőforrás olyan sokba kerül a járulékok miatt, mégsem fizeti meg senki. Magyarországon a semmire azt mondják, hogy valami. A picire azt, hogy nagy…
Szeretném, ha a gyermekem eljuthatna ezer helyre. Ha széles látóköre lehetne. Ha élvezhetné az életet, ha látná, hogy máshogy is lehet élni. Ne azt lássa, hogy a szülei dolgoznak, dolgoznak, de sosincs jutalom. Vállalkozóéknál a nyár és a karácsony előtti időszak a kiemelt, az ügyfélbomba… A családdal együtt töltött idő meg az anyagi problémák, és a folyamatos lelki-testi túlterheltség miatt is feszültségben telnek.
Ne ezt lássa! Miért nem láthat egy boldog családot, akik igenis ki tudnak ruccanni, tudnak ünnepelni, és néha nagy lábon élni? Akik nem félnek, hogy egy pici kiesés a munkából teljes csődöt jelent? Ah, kényszervállalkozások. Nem lehet bezárni, mert az ügyfél elpártol. Azonnal megy, megismerni a konkurenciát. Kiélezett a küzdelem.
A végső gyász-szakasz az elfogadás. Van? Lehet? Fáj. A gyermekem nem láthatja a Balatont. Idén biztosan nem. Talán egyszer, ha nagy lesz, csereüdültetésen?… Vagy talán egyszer egy rokon bevállalja, és elviszi? Vagy ha felnőtt lesz, ő jobban keres majd? Boldogabb felnőtt lesz?
Nem a nyaraláson múlik. Nem az idei nyáron múlik.
De valahogy úgy érzem, ha ez nem jön össze idén, és a gyerekem csalódik, jövőre se fog másképp menni. Ha nem utazunk el sehová, nem kapcsoljuk ki magunkat a munkából (ügyeletben vagyunk, hogy bármikor ugorhassunk), és nyáron is csak a napi rutin megy, csak forróbb a hőmérséklet, nem tudunk igazából együtt lenni.
Ha nem tudunk együtt, családként élményeket megélni, mi lesz? Ha nincs az az időszak az évben, a “nyaralás”, amire készülünk, pakolunk, csomagolunk, szívvel-lélekkel várjuk, hogy autóba vagy vonatra vagy akár buszra szálljunk, és ellátogassunk messzi (de legalább közeli…) tájakra, együtt, ahol néhányat ott alhatunk, csak a feszült hétköznapok és rövidített hétvégék maradnak nekünk. De milyen élet az, ahol kizárólag a munka irányít? Van nyaralás nélkül értelmes élet? Egyáltalán, tényleg fontos a nyaralás, vagy csak túldimenzionálom? De sajnos egyre többen döntenek úgy, hogy nem nyaralnak, kényszerből.
