1.0URSULAhttps://ursula.cafeblog.huterkahttps://ursula.cafeblog.hu/author/ursul/<p style="text-align: justify">Úgy történt, hogy egész nyugodtan mentem a bölcsibe kiváltani a gyereket, aki viszont – miután kiléptünk a folyosóra – a földre vetette magát, és elkezdett üvölteni, hogy „nem megyek haza, itt maradok”. A bölcsit eddig még nem nevezte meg kedvenc helyeként, ritkán fordult elő, hogy ott akart maradni, kicsit meglepődtem. Fáradt volt, nem aludt délután, és nyilván nem akart sétálni, ezt mondjuk megértettem. Picit vártam, hogy majd abbahagyja az üvöltést, megjegyeztem, hogy talán mégis jobb lenne hazamenni, mire ő közölte, hogy „metrózni akarok”, ugyanis ez a legkedvesebb elfoglaltsága. Nehéz csomagot vittem, ezzel nem vállaltam be a metrózást, és ő egyébként is tudja, ha nagy számítógépes táskával érkezem, akkor haza kell menni, lerakni. Ez is zavarta.</p> <p style="text-align: justify">Egy idő után felemeltem a kőről, betettem a folyosón levő fotelba, hogy ne fázzon meg, illetve legyen egy kicsit kényelmesebb a helyzet, de ettől még jobban felháborodott: még a kövön üvölteni sem hagyom! Visszatornázta magát a padlóra.</p> <p style="text-align: justify">Később, nagy-nehezen, némi mesével sikerült kicsalnom a bölcsi ajtaján kívülre, és elindultunk volna haza. A mi bölcsinkkel szemben rendház van. Éppen odáig jutottunk. A rendház ajtaja mellett a kisfiam ismét a földre vetette magát, mondjuk már nem feküdt, hanem guggolt, sírt, és azt mondta, nem jön. Vigyem a hátamon vagy hozzak babakocsit. Közléseit nem halkan juttatta el hozzám. A helyzetet nagyjából reménytelennek látva felvettem a hátamra, de a számítógép-táskával meg az ő tizenhat-hét kilójával olyan nehéz volt, hogy néhány méternél tovább egyszerűen nem bírtam.</p> <a href="https://ursula.cafeblog.hu/files/2013/09/157068178.jpg"><img class="size-large wp-image-5240420 aligncenter" alt="157068178" src="https://ursula.cafeblog.hu/files/2013/09/157068178-435x600.jpg" width="435" height="600" /></a> <p style="text-align: justify">Letettem, és elkezdtem magyarázni, hogy nem megy. Sajnos, nem viszem hazáig. Nyilván nem volt hajlandó ilyen érveket elfogadni. Üvöltött. Kilátásba helyeztem egy túró rudit a legalább húsz méterrel messzebb álló közértben. Nem izgatta. A rendházban a szerzetestestvérek nem hordanak egyházi ruhát, így őket nem láthattam, ám a két tömbbel arrébb elhelyezkedő apáca-zárdából (hogy ez zárda vagy női rendház, nem tudom), a nővérek felénk bicikliztek, és sasszemmel ellenőrizték, nem hagyom-e magára a gyerekem, és mit is csinálok vele valójában, vagyis hogyan nem nyugtatom meg.</p> <p style="text-align: justify">Persze, eljutottam odáig, hogy nem érdekel, hazahúzom basszus, ezt velem ne csinálja, de ha tizenhét kiló összecsuklik, elengedi magát és minden izomtónusát, egyszerűen nem lehet elhúzni sem.</p> <a href="https://ursula.cafeblog.hu/files/2013/09/160363444.jpg"><img class="size-large wp-image-5240421 aligncenter" alt="160363444" src="https://ursula.cafeblog.hu/files/2013/09/160363444-600x399.jpg" width="600" height="399" /></a> <p style="text-align: justify">Ezután elkezdtem egy mesét mondani a kismackóról, aki nem akarja abbahagyni a sírást; az első mondatnál túlüvöltött. Ismét a földre vetette magát, amikor gyorssegélyért az apukáját hívtam, persze nem hallottuk egymást a telefonban, többször kellett újratárcsázni, mert közben a gyerek ki akarta venni a kezemből, hogy ne ezzel foglalkozzak. Az utca népe, felteszem, kétségbeesetten üvöltő gyereke felett gondtalanul telózgató anyukát látott bennem. De azért nem voltak nagyon ellenségesek. Több szülő is szembejött, onnan tudtam megkülönböztetni őket, hogy elnézően mosolyogtak, mint akik tudják, hogy van ez, és – gondolom – örültek, hogy ezt a helyzetet most nem nekik kell megoldani.</p> <p style="text-align: justify">A felmentés a loholó apa léptei jelentették. Fiam meglátta őt, eszébe ötlött, hogy nagy eséllyel ki tud eszközölni egy metrózást ebben a felállásban, mert az édesapja egyébként is könnyebben olvasztható, felpattant, ólmos fáradtsága hirtelen köddé vált, odarohant hozzá, és végül hagyta magát hazavinni, bár nem mondom, hogy nem volt közben izomerőre is szükség – vagyis így sem gyalogolt végig.</p> <p style="text-align: justify">Ti hogy kezelitek ezt a helyzetet? Vagy csak nálunk fordul elő ilyesmi?</p>richhttps://ursula.cafeblog.hu/files/2013/09/157068178-150x150.jpg150150