1.0URSULAhttps://ursula.cafeblog.huolvasóhttps://ursula.cafeblog.hu/author/olvaso/<p style="text-align: justify"><em><span style="color: #003366">Ritka, mikor egy férfi olyan büszke párja gondolataira, hogy másokkal is megosztja. Reméljük, Eszter örülni fog neki! Egy elgondolkodtató részlet egy titokzatos életútból, péntek estére:</span></em></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- A gyermeket meg kell kereszteltetni! Nem kutyakölyök az! - nagyapa szavai még mindig ott visszhangoznak a fülében. Nem kutyakölyök...</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">Az a reggel más volt, mint a többi. A kisfiú még békésen aludt a kiságyban, ő a kávéját kortyolta, a közeli hófedte dombokat nézte az ablakon át. A párkányon is állt a hó, rajta apró madárlábnyomok. Vacogott, de a fázás belülről jött. A félelem vacogása volt. Várta, hogy a férfi végre munkába induljon.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Na ezért tart itt ez az ország, ahol most. A rohadt papok miatt. Le kéne puffantani mindet, akkor végre nyugalom lenne! - a lány csak a férfi hátát látja, ahogyan a nappaliban csatornákat váltogat.A testtartásán látszik, hogy feszült. Mindig feszült, mindig görcsös... Ő is görcsös volt, de ő azért mert félt és egy igaz életre vágyott, ahol nincs hazugság. Vállait állandóan felhúzva tartotta, mintha fogorvosi székben ülne, arra várva mikor jajong fel a fúró hangja, váratlan fájdalmat okozva neki.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Nem hiszem, hogy a papok tehetnének bármiről is - suttogja a lány riadtan, inkább csak magának. De a férfi meghallja és azonnal készen áll a gúnyos megsemmisítő válasszal.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Te már csak tudod. Nélkülem, sehol nem lennél, érted? Sehol - sziszeg az arcába, tettetett mosollyal. Végre becsapta az ajtót maga után.</span></p> <p style="text-align: center"><a href="https://ursula.cafeblog.hu/files/2014/01/veszekedés.jpg"><img class="aligncenter size-large wp-image-5241307" alt="Sad boy hearing his parents having am argument" src="https://ursula.cafeblog.hu/files/2014/01/veszekedés-600x399.jpg" width="600" height="399" /></a></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">A lány várt még egy picit, biztonsági okokból, hátha visszajön valamiért. Aztán felment az emeletre, mintha előre megírt forgatókönyv szerint cselekedne. Felébresztette a kisfiút, megetette, vastag, téli ruhákba öltöztette. Ő maga is elkészült, tudta milyen nehéz lesz a babakocsit tolnia a hóban és hogy milyen nagy távolságot kell megtennie gyalog az üdülőtelepről a városba. Tudta, hogy a kiéhezett kóbor kutyákkal is számolnia kell.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">Egy órába telt, amíg a templomhoz ért. Ahogyan a plébánia lépcsőjén állt, karjában a bebugyolált gyermekkel régi, fekete-fehér filmbe képzelte magát, szívet tépő zenei aláfestéssel, magát meg szerencsétlen sorsú hősnőnek, aki nem tudja aznap hová megy majd haza. Nem is így képzelte el a plébánost. Pirospozsgásnak, kövérkésnek gondolta, de az valójában fiatal volt, vékony, halk szavú.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Meg szeretném kereszteltetni a kisfiamat. Ha lehet, most azonnal. - elszántan nézett a pap szemébe. Az egyéves gyermek súlyától már nagyon fájt a karja, aki most érdeklődve tekintgetett körbe kék szemeivel, pufók arcocskáját megcsípte a hideg levegő, de nagyon nyugodtnak tűnt, a lány hálás volt neki.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">A plébános bizonyára nem szokott hozzá az effajta sürgető kérésekhez.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">A keresztelő errefelé családi összejövetellel jár, közös ebéd, együttlét, ünnep. Ez nálunk kimarad, gondolta a lány, de nem sajnálta, nem maradt hiányérzete.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Melyik vasárnap legyen? - kérdezte a pap őszinte szeretettel.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Ne vasárnap... Hétköznap, nekünk csak akkor jó. – válaszolta torkát köszörülve, zavartan. Nem akart hosszan magyarázkodni, és a plébános úgy tűnt megértette. Ettől könny szökött a szemébe, mint ahogyan mostanában mindentől. – És… csak mi lennénk itt, mi ketten. A kisfiam és én.</span></p> <p style="text-align: center"><a href="https://ursula.cafeblog.hu/files/2014/01/keresztelő.jpg"><img class="aligncenter size-full wp-image-5241308" alt="baby baptism with water in font" src="https://ursula.cafeblog.hu/files/2014/01/keresztelő.jpg" width="357" height="537" /></a></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Ha hétköznap, akkor csak hétfőre tudom vállalni. Ha megfelel. - A lány gondolatban átpörgette fejében, mit találjon ki, hogy ideérhessen hétfőn. Összerándult a gyomra a gondolattól, újra meg kell tennie a hosszú utat, gyalog a hóban. És most még hazafelé is. Rábólintott, a plébános szemeiben kérdések, átható volt a tekintete. Nem, ő nem akar róla beszélni, senkinek nem akar, ő csak a keresztelőt szeretné, kizárólag azt. Nem beszél arról, mennyire fél, hogy hányszor összepakolt már sebtében magának és a gyermeknek, hogy mennyire kiszolgáltatott... Nem, nem beszél. Még úgy tíz évig nem beszél róla senkinek.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">Hétfőre világoskék hímző fonállal ki kell hímeznie egy kicsi inget.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">Bele kell hímeznie egy írást, neki, aki eddigi életében egy gombot is nehezen varrt fel. Ceruzával előrajzolja a betűket, remegő kezekkel nekikezd. Sokáig dolgozik a betűkön, de ahogy távol tartja magától a babainget és lesimítja az elejét, felsejlenek a girbegurba hímzett betűk, egészen összeállnak szöveggé, már olvasni is lehet és melegség önti el a szívét:</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">Isten gyermeke lettem.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">És a dátum, amely nehezebben olvasható. De ott van, az is ott van.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366"> </span><span style="color: #003366">Hétfőn a kisfiút megkereszteli a plébános, a lány hálás, hogy megint nem kérdez semmit. Kerüli a tekintetét, örül, hogy a bolyhos sál félig eltakarja az arcát. A templomban hideg van, a lehelet is látszik. Legalább úgy tűnik, csak ezért vacog.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Mivel tartozom? - teszi fel a prózai kérdést.</span></p> <p style="text-align: justify"><span style="color: #003366">- Semmivel - válaszolja a pap. - Illetve... Ha bármikor beszélgetni szeretni, ígérje meg  hogy eljön. Bőven lehet elmondanivalója. Kívánom, hogy mielőbb legyen ereje hozzá. Hazaérve, a csodás utat megjárt babainget becsomagolja és a ruhája közé rejti. Tudja,  sok év telik majd el, amíg újra kézbe veszi. Titkon csak azt reméli, egyszer majd a fia veszi a kezébe és ő elmesélheti neki ezt a  régi igaz történetet úgy, ahogyan volt. Reméli, megérti majd, miért így és akkor történt mindez és eljut hozzá a kusza,  babakék betűk üzenete, amit ő hímzett bele, varázstűvel, varázscérnával.</span></p>richhttps://ursula.cafeblog.hu/files/2014/01/keresztelő-150x150.jpg150150