Liza – ígéretéhez híven – írt nekünk az ételallergiás (és nem túl lelkes) babák hozzátáplálásáról, na meg az ehhez kapcsolódó küzdelmekről. Én bevallom, azt sem tudom, mi az a Sinemil, az első gyerekem kivételével a többi azt ette, amit mi – igaz, egy éves korukig várni kellett vele… Ahogy a lenti sorokat olvasom, szerencsére!
Olyan egyszerű a hozzátáplálás. A gyerek jó esetben hat hónapos koráig tisztán anyatejes, csak a védőnő utasítására kap kekszet, hogy ne legyen gluténérzékeny, aztán 6 hónapos kortól irány az ízek birodalma!
Egy tipikus gyerek úgy működik, hogy megkínáltatják vele a tápanyag 1-et, mondjuk Sinemilt, és a baba eszi, először egy kanállal, aztán két kanállal, de alig lehet visszafogni, hogy ne egye meg mind egyszerre. Aztán megeszi mind, aztán következik az újabb táplálék, amit a baba szintén elfogad, és kanalanként kipróbálódik, hogy bírja-e a gyomra, bírja természetesen, pár hét próba után jöhet a következő összetevő, és így tovább. Sok gyerkőc egy éves korára eljut odáig, hogy mindent eszik, az anyatejre csak reggel-este van szüksége.
Persze velünk máshogyan volt, de talán nem csak az ételallergiák miatt, hallottam már más babáról is, aki nem fogadta el az új ízeket, ételeket. Neofób, mondta rá egy gasztroenterológus. Ó, micsoda öröm… Szóval megpróbálkoztunk a Sinemillel, és öklendezett (jó, aztán kiderült, hogy arra is allergiás). Aztán próbálkoztam édes, friss gyümölcslével. Undorral köpte ki a picur, azon nyomban, amint a szájához ért. Répapüré, krumpli, banán, almaszósz, bolti babapép mind ilyen sorsra jutott. Nem, nem és nem. Próbáltuk a tésztát, és szívesen evett belőle, de sajnos attól megint tele lett kiütésekkel (gabona-allergia, nem gluténérzékenység). Próbáltuk a gluténmentes kukoricatésztát, attól pedig iszonyatos hasgörcsök és zöld hasmenés gyötörte pár napig. Aztán jöttek a húsok, bekapta, rágódott rajta, majd kiköpte… Virsli (tejmentes, szójamentes). Szerette. Aztán hasmenése volt attól is. Sült krumpli… Abból evett kicsit, nagy nehezen. De ez nem valami egészséges. Az éhségre anyatej utáni hisztivel reagált. Ő 7 hónapos korában tanult meg szopizni, és onnantól kezdve gyakorlatilag lógott rajtam, első szava is az volt egy éves korában, hogy tej. Kicsit bele lehet csavarodni.
Persze kb. 16 hónapos korában eljutottunk a gasztroenterológiára, ott kaptunk ételallergiás diagnózist, illetve azt, hogy a gyerek neofób, tehát nagyon nehezen fogadja el az új táplálékokat, nincs vele különösebb baj, mert az eredményei jók, sőt, furcsa, hogy nincs vele baj, amikor 95%-ban tisztán anyatejes még, és csak pár falatot eszik.
Ah… Annyi tejet termelni, belefáradtam.
Kitaláltam egy rizses süti receptet, amire nem volt allergiás, és az anyatejen kívül szinte kizárólag ezt evett, ezt fogadta el. Nagyon nehezen jutottunk el odáig, hogy a tízórait és az uzsonnát szilárd táplálékkal helyettesítsem.
Két éves kora előtt megtaláltunk egy olyan 100%-os gyümölcspépet, amire csodálatos módon nem allergiás, és hajlandó elfogyasztani, talán azért, mert szopócsőrös kiszerelésben árulták. Szuper, jött az ötlet, hogy akkor végre vásárolhatom a bolti allergénmentes extrán folyékonyra pépesített babakajákat, és azokat fecskendővel adtam neki, közben el kellet terelni a figyelmét, hogy hajlandó legyen bekapni, és lenyelni az ételt, mert ha nem kötöttem le, akkor ordított, hogy anyatejet akar. De bármilyen morbid is, bevált a módszer. Kis zenés videókkal lekötöttem a nap megfelelő szakában, és próbáltam minél előbb kalóriához juttatni, “tömni”, mert már nagyon fárasztó volt, de tényleg, hogy éjjel 5-ször ébredt az éhség miatt, és szinte véresre tépte a mellem, mert hiába az igyekezet, ennyi tejem nem volt már…
Mennyi vicces vagy inkább siralmas szituációnak lehettek tanúi a játszótereken, parkokban – anyuka rohangál a babája után a kiskanállal, hogy csak még egy falatot, meg adagolja neki az ennivalót, míg a pici ide-oda löki magát, hintázás közben. Még nézni is fárasztó és fáj. Sőt, még veszélyes is lehet, mert mi van, ha a nagy rohangálás hevében elesik a pici, és félrenyel?
De ha nem tettem így, nem rohangáltam utána, nem etettem futkározás közben, akkor nem volt hajlandó enni, megfeledkezett magáról – hanem amikor túlléptük a kajaidőt (minden nap meghatározott időpontokban), akkor a gyerek elkezdett bömbölni, kezelhetetlen lett, hisztizett, tiltakozott, földhöz verte magát és képtelenség volt megértetni vele, hogy azért van baja, mert éhes. Azért van rosszul, mert éhes. És nincs anyatej ott a játszótéren.
Aztán a fecskendős módszerrel sikerült az áttörést elérni. Elkezdett enni, végre átaludta az éjszakát (mondjuk még egy-kétszer felkelt szopizni, de az már kibírható), és elég szépen kikerekedett.
Nagy harc volt, hogy egy családi napközi befogadja. Mert a bölcsiből kapásból elutasítottak, hogy ilyen allergiás gyerekkel nem foglalkoznak. (Egyszer talán leírom ezt is, hogy zajlott ez a bölcsődei felvételi, de ez egy másik poszt lenne megint, hosszú, és tipikusan buta, beszűkült emberek reakcióját prezentálja, illetve a rendszer működésképtelenségét…)
Itt engedték, hogy én lássam el a gyermekem ételekkel, én főzzek neki, így kisebb az esélye a diétatévesztésnek. Alaposan kiokítottam őket, mit ehet, mit tilos, mire kell nagyon vigyázni, mert nagyon allergiás. Természetesen ők nem vállalták a gyerek traktálását, én meg nyeltem egy nagyot, hónapokon át esett a súlya, és nyűgös volt folyamatosan, de aztán nagyon lassan elkezdett enni, elkezdte érezni, hogy mikor éhes, és muszáj enni, mert rosszul lesz. Nagyon kemény áttörés volt, de végre újra visszanyerte a súlyát, és most nem úgy néz ki, mint egy kis csontváz.
Persze a napköziben nem nagyon értették, hogy létezhet az, hogy egy két éves gyerek ennyire anyatejfüggő, olyan szinten van hozzátáplálásilag, mint egy 7-8 hónapos, rendkívül lemaradva a többiektől, de szerencsésen megoldották helyettem azt, amit én egyedül otthon a két kívánatos mellemmel nem tudtam volna megtenni. Szóval köszönet érte, örök hála.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: