Szakirodalma van, könyvek tucatjai szólnak a babák altatásáról. De kinek van igazából a birtokában a bölcsek köve?
Próbáltatok már három darab öt év alattit egyszerre elaltatni…? Nekem minden este (és sokszor délután) van hozzá szerencsém, és mondhatom, igazán jó tréning a kitartás, türelem, állhatatosság erősítéséhez!
Emlékszem, az egész úgy kezdődött, hogy lett egy gyerekem (hehe, előtte évtizedekig hallgattam anyámat, hogy minek alszom én délig, és már akkor megmondtam, hogy előre bespájzolok alvásidőből), akinél este 7-kor eltörött a mécses. Úgy este 11-ig. Ezt a röpke négy órát azzal töltöttük, hogy elaltattuk a gyereket különböző módszerekkel, aztán, amikor le akartuk tenni, kezdhettük elölről az egészet.
Amikor már minden praktikát bevetettünk, eltoltuk, majd közelebb hoztuk az esti rutint, kendőben hordoztuk esténként, melegített pelenkát tettünk az ágyába, hogy a hideg ágyneműre se ébredjen fel, amikor letesszük, szóval amikor már egészen jól kezeltük a helyzetet, kiderült, hogy terhes vagyok, és elválasztottam a még mindig anyatejes fiamat.
Akkor kezdődött az igazi – és évekig tartó – showműsor! Ahhoz, hogy ne üvöltsön értem, az apja fel-alá járkálva énekelte neki a végtelenített A part alattot… Amikor már a melleim nem hiányoztak neki, én is átvettem egy időre ezt a szokást, de hamar beláttam, terhesen ez nem fog menni. Derékkímélőként próbáltam bevezetni a fenékpaskolást, a kiságy mellett ülést, az alvás tettetését, a fenékrázogatást, sőt, egy baromi rossz hajnalon a suttogó módszert is. Az „ígért” húsz perc helyett persze két órát üvöltött a gyerek, úgyhogy ezt a módszert száműztük is a családunkból, s jött ismét a paskolás, szuszogás, hajazás, susogás. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor végre elaludt, én elszámoltam lassan hatvanig – mert egy tanácsadóm szerint ennyi idő alatt alszik el igazán mélyen a gyerek – és megpróbáltam kislisszolni, amikor persze, hogy megreccsent a térdem, vagy tüsszentenem kellett. És kezdődött minden elölről.
Egyszerűen képtelenek voltunk a számára megfelelő nyugtatási módot megtalálni.
Azután megszületett a testvér, csak hogy még egy nehézségi fokozat lépjen be az első(!) gyerek altatásakor. Mert a másodikkal nem volt gond. Elaludt evés közben, letettem, folytatta az alvást. Első ébredésig. Én meg nagyjából addig küzdöttem a bátyjával.
Lefeküdtem az ágya mellé, fejemet a párnájára téve, hogy elérhesse a hajamat. Ez még nagypocakosan volt igazán fincsi, a húsz centiméter magas ágyra félig ráfeküdni, hmmm…! Mondanom sem kell, hogy nagyon hamar elegem lett ebből, feszült voltam én is, ebből következően a gyerek is, és csak egyre nyúltak és nyúltak az altatási procedúrák.
Nem beszélve arról, amikor végre már majdnem elaludt, és akkor felébredt az öccse… Egy ilyen alkalommal jöttem rá, hogy mi is a megoldás. Pedig kézenfekvő volt. Fogtam a két gyereket, és bevittem magam mellé az ágyamba. A kicsihez nem kellett átmenni többé szoptatni, a nagy pedig lelkesen hajazott hajnalig. Én meg végre aludhattam.
Nem vagyok ám hülye, nagyjából egy hónapos volt a nagy fiam, amikor először bekerült az ágyamba, szóval nem két évbe tellett, mire ide eljutottunk! Általában az első-második ébredéskor amúgy is az én ágyamba kerültek. De nagyjából ekkorra tudtam elengedni azt a külső kényszert, hogy márpedig a gyereknek a saját ágyában (és lehetőleg a saját szobájában) van a helye, vagy legalábbis az alvást kezdje ott.
Így esett, hogy a harmadik fiunknál már csak pakolósnak szereltük össze a kiságyat, jött az egész bagázs mellém.
És soha nem derül ki, hogy emiatt-e, de a legkisebb a legalkalmazkodóbb. Miután ismét igényünk támadt az ágy totális birtoklására, és a legkisebb is érteni kezdett a szóból, a fiúkat újra a szobájukba kezdtük altatni. Semmi cécó, csak a mese, kis beszélgetés. És a legkisebb az egyetlen, akinek nem jelent problémát este lefeküdni az ágyába, és mindenféle hókuszpókusz, tapizás, külön műsor nélkül elaludni önállóan.
Azt nem mondom, hogy sima ügy, mert türelem és kitartás még mindig szükségeltetik hozzá – fogalmam sincs, lesz-e valaha, hogy csak beküldöm őket aludni, és belátható időn belül, felmérhetetlen károk nélkül meg is teszik ezt. De számomra most az a fontos, hogy nem kell tornászmutatványok százait felvonultatnom ahhoz, hogy elaludjanak, elég, ha ott ülök mellettük, és mondjuk nyomogatom a duolingot a tabletemen.
Persze egy-két órán belül indul a népvándorlás, és éjfélre már újra mindenki mellettem fekszik, de legalább az altatással nincs problémánk – most már:
https://www.youtube.com/watch?v=cEMnt8852J4
Ti hogy altattok?
Hm, mázlista vagy a fiaddal. Gondolom evett, amikor ott volt az ideje, aludt, amikor kellett. Minden mindennel összefügg.
Az én gyermekem pánikba esett, amikor a hasára tettem, egész újszülött korában is már…
Túl sok összehasonlítási alapom nincs, meg hát ugye nem lehet összehasonlítani egy egészséges és egy beteg gyerek alvását sem.
A fiam könnyen, jól megtanult aludni a saját szobájában, saját ágyában (elejétől kezdve oda szoktattuk éjszakánként). Időnként úúúgy bealudt pl. délutánonként, hogy alig lehetett felébreszteni. Eleinte napközben sokat altattuk az erkélyen babakocsiban, vagy éppen ahol elaludt (nagyágyunkban, az babaállványa alatt, vagy a játszószőnyegen játék közben), de estére mindig a saját ágyában. Aztán később délutánonként is a kiságyában sziesztázott.
Én a legelején vettem azt észre (még mikor nem forgott egyik oldalra sem), hogy ha hasra fektetem le, nem ébred meg, míg ha háton, akkor negyed óra-fél óra múlva megébred. Ezt azzal magyaráztam, hogy ha az alvás első szakaszából kicsit is megébred, akkor háton akár elkezdhet nézelődni, mert van mit, míg hason nincs semmi érdekes, és akkor könnyebb neki visszaaludni. Az elején egyébként arra is rájöttem, hogy altatáskor imádja, ha a “harmadik szemét” simogatom (a két szemöldöke közötti részt), az kb. olyan volt neki, mint az altató, rögtön lecsukta a szemét egy pár percen belül mély álomba merült. Nálunk működött még az is a babakocsis időszakban, hogy séta közben elaludt, felmentem vele a lakásba, kiszedtem a kocsiból, lehámoztam róla a ruhákat, és bevittem az ágyába, és eközben egyszer sem ébredt fel. Ezért ebben az időben vállaltam magántanítványokat, mert tudtam, hogy viszonylag könnyen elalszik, és akkor 3 órán keresztül bármit csinálhatok otthon. Nálunk bevált az is, hogy amikor aludt, akkor indítottam el a mosást, és bármennyire zakatolt a gép, a fiam nem ébredt fel rá. Egyébként is, én a napközbeni alvásoknál nem csináltam teljes csöndet, szeretek nagyon zenét hallgatni, na meg a főzésnek, pakolásnak, vasalásnak is van zaja.
A lányomnál más volt a helyzet – őt kézben altattam ringatva, énekelgetve, sissegve, és, ha nagyon nyűgös volt, akkor a térdemen lovacskáztattam, vagy mindkét hóna alá nyúlva, magam előtt tartva emelgettem (jó kis edzés volt). Egyébként őt is altattam hason, bármennyire is beteg volt, mert ő is nyugodtabban aludt akkor (édes, összemasnizott lábakkal), a végefelé pedig nagyon jó szolgálatot tett az öcséméktől kölcsön kapott elemes hintáztató-zenélő pihenőszék, akkor már csak abban tudott aludni rövidebb-hosszabb időszakokat.
Én a saját tapasztalataimból azt szűrtem le, hogy itt is, mint az élet majdnem minden területén, következetesnek kell lenni, emelett pedig ki kell tapasztalni a saját gyerekedre jellemző specialitásokat. Persze nem mindenkinél lehet ezt alkalmazni, én valószínű szerencsés vagyok. De nálam ez jött be, és az elalvással azóta sincs gond. 🙂
MICSODA VIDEÓK!!! 😀 XD
Gyereke válogatja… Az enyémet hiába próbáltam kiságyba szoktatni, nem jött össze. Egy éjjel, amikor majdnem kiesett a kezemből, mert ülve elaludtam vele, rájöttem, hogy életeszélyes üzem, az ágyamba vettem. Éjjel 4-5-ször kelt, szopizott (mert nap közben annyira elfoglalt volt mindig, hogy nem volt hajlandó eleget enni), de így túl tudtam élni. Szopizott, majd visszaaludt. De nagyon nehezen aludt el mindig is. Amikor aludni kell, a sötétben, a csöndben, rátörnek a gondolatok… 6 hónaposan eszeveszetten örült annak, hogy tud mászni, és az ágyban fel-alá mászkált folyamatosan, röhögve, este 10-kor is még. Aztán megtanult járni, és akkor már kapaszkodva mászkált fel-alá élvezve az új tudományt. Most már millió kérdés jut eszébe ilyenkor, amik annyira izgatják, hogy nem hagyják elaludni. Mindent meg kell válaszolni, és én alszom el az ágyban először, utána ő… A férjemnek elege van, mondta, hogy veszünk egy kiságyat neki végre, és én meg alszom újra a felnőtt ágyban. Be vagyok előre tojva, hogy fog ez működni…
Az első gyereknél megütöttük a főnyereményt: mindig magától aludt el, soha nem kellett altatni. A fogalom is ismeretlen volt számomra, csak más anyukáktól hallottam/olvastam, hogy a gyereket “altatni kell”.
Aztán a második gyerek megtanította nekünk, hogy lehet ez másképp is. 😛 Nála aztán mindent bevetettünk: babakocsiban tologatás, kendőben hordozás, nyugis zene ütemes fenékpaskolgatással, hasunkon altatás, sötét konyhában alkaron cipelés. Sokszor mindhiába, csak akkor aludt el, amikor az üvöltéstől már amúgy is kellőképpen kimerült. Előfordult, hogy 5 percre elhallgatott, de nem aludt. Mint kiderült, csak erőt gyűjtött egy újabb adag kiadós bömböléshez… Az első két évét nagyjából végigordította, de most 3 évesen ő a legbújósabb, legérzékenyebb, legragaszkodóbb gyerekem. 🙂
A harmadik az első 6 hónapban az elsőre hasonlított. Nem is értettem, hogy hogy lehet ekkora szerencsénk. 🙂 Újabban azonban egyre nehezebb vele is, esze ágában sincs lefeküdni, mert legszívesebben felfedezőútra indulna a lakásban. Nála is a sötét konyhában járkálás segít leginkább, aztán alvós állat+alvós takaró és az, hogy minden este ugyanúgy teszem le aludni. Megetetem, megpuszilgatom, majd mindig ugyanarra a pontjára rakom le a kiságynak, odaadom az alvós holmikat, s jó éjt kívánok neki. (Ennek ellenére azért volt, hogy semmi nem jött be, este 11-kor még vígan masírozott négykézláb le-föl a szobában.)
Nincs bölcsek köve, minden gyereknél ki kell tapasztalni a megfelelő módszert, s ez minden szülőnek sikerülni is szokott előbb-utóbb. Hallottam már azért egész bizarr módszerekről is, mint pl. hajszárító/porszívó zúgatása, csap folyatása, autóval furikázás éjszaka stb. Az ember egy idő után bármire hajlandó, csak hogy aludjon már végre a gyerek. 🙂