Liza sincs most elbűvölve a férfiaktól, nem tudom, a tavasz teszi? Ha van, aki szerint azért nincs veszve minden, megírhatná nekünk, mert már teljesen el vagyok keseredve…
Annyiszor olvastam, hallottam, hogy a sorkatonaság hiánya, a szülői háztól, szülőktől való késői elszakadás az oka annak, hogy a férfiak (és a nők is persze) egyszerűen nem tudnak felnőni. De most inkább a férfiakról írnék. Tévedés, ha arra gondolunk, hogy ez csak a mai kor problémája. Nagymamám olyan történeteket mesélt férfiakról, hogy csak lestem. Rájöttem: az “anyámasszony katonája” kifejezés nem az elmúlt 50 évben keletkezett.
Nagyanyám mesélt a gyerekkoráról, fiatalkoráról. Már a saját apja is éretlen maradt, akit az anyukája befolyásolt, pedig annak idején falun már igen korán el kellett kezdeni dolgozni a gyerekeknek (nagyanyám 12 éves korában beállt a mezőgazdasági munkába, és a fiúkkal se volt másként vidéken). Családot is korábban alapítottak, teljesen átlagosnak mondható, ha már egy 16-17 éves lány férjhez ment, 25 évesen már öreglánynak, a férfiak vénlegénynek számítottak. Nagyanyám apja is “anyámasszony katonája” volt, pedig a háborút is megjárta. Egyszem fiúgyermekként olyan nevelésben részesült, hogy mindent megkapott az édesanyjától. Cserébe az anyja elvárta, hogy minden gondolatát lesse, és mindenben engedelmeskedjen neki, felnőttkorában is – például ne vegyen tudomást a saját lányáról.
Nos, annak idején is voltak a mostaniakhoz hasonló történetek. A megcsalás se mai mese, nem kell messze menni példát találni: míg dédnagyanyám várandós volt a nagyanyámmal, addig dédnagyapám félrelépett az özvegy Szabónéval. S el is hagyta a családját. Mindennek örült az anyukája, mert utálta, hogy a fiacskája családos. Nem is engedte többet a családja közelébe. A “jó fiú” pedig engedelmeskedett a mamijának.
Annak idején nem volt se GYED, GYES, se gyerektartás, se nyugdíj, csak a gazdálkodás… Tehát a baba otthon maradt, és egyedül kellett az anyjának, és az anyja családjának eltartania, anyuka hazaszaladt néha szoptatni a teknőben hagyott babát… Majd a mezőre magával vitte. Remélem nem ásta le derékig, és nem adott neki pálinkás kenyeret, mint annak idején oly sokan, akik nem tudták megoldani a gyerek elhelyezését… Ezt már sosem tudjuk meg. Mivel értelmileg ép, csak érzelmileg vannak görcsei, gondolom a pálinka elmaradt.
Régen is voltak férfiak, akik nem tudtak felelősséget vállalni a családjaikért. Tipikus volt, hogy amíg a nők előbb a mezőkön, vagy cselédként dolgoztak, otthon is teljesítettek (a kenyeret se lehetett ám boltban megvenni), addig a férjek a nehezen megkeresett pénzt elkártyázták, elitták, aztán otthon, ha az asszony szót emelt, jött a náspáng. Vagy ha nagy gáz volt, mesterien felkötötték magukat, ha tényleg mindent elvesztettek a kártyán… A családban a férfi ehetett elsőként, a nők és gyerekek addig állva nézték. A nő letérdelt, úgy húzta le kényes férjeura lábszáráról a csizmát. Úgy tudom, ilyen volt egy hagyományos család akkoriban. És volt vagy 7 gyerek… Akik a szegénység miatt száraz kenyéren éltek. Vagy éheztek. Elég nagy volt a gyerekhalandóság is, nem volt pénz orvosra…
Egy blog kommentjeiben olvastam egy nagyszülőkről szóló panaszban, hogy a fiú és a lányunokát teljesen másképp nevelik. Míg a lányt folyamatos házimunkára kényszerítik, addig a fiú egész hétvégén tévézhet, számítógépezhet, majd az iskolában is panaszok jönnek egy ilyen nagyszülős hétvége után, hogy a fiúval nem tudnak mit kezdeni. A lányunoka meg nem mer ott maradni a nagyszülőknél.
Lefagytam, amikor egy közeli rokonom, akinek két fia van, azt mondta nekem, hogy örüljek, hogy nem fiam van, mert legalább lesz, akire számíthatok, aki segít a háztartásban, és öreg koromban majd ápol. Elég sokkoló élmény volt ezt hallanom, talán azért, mert már benne vagyok a korban, nem ordítottam le a fejét, hogy képzeli, hogy én ezért szülök gyereket… Állítólag örökbefogadásnál a nem választás is szempont volt régen, nem tudom, ma szempont-e, hogy ki-mennyit fog segíteni a családnak. Fiút a kemény fizikai munka végzésére választottak, lányt meg arra, hogy majd öreg korára ápolja az örökbefogadóját.
A család üdvrivalgásban tör ki, ha fiúgyermek születik. A lányunoka születésekor gratulálnak, a fiú születésekor bulit rendeznek a nagyszülők, amelyre 50 fő hivatalos. A saját életemben is ezt láttam, hogy hatalmas különbségek vannak a lány- és fiúnevelés között, fiú testvérem van, és nem kellett semmiben sem teljesítenie. Sajnos azóta se nőtt fel, sőt, hatalmas bajok vannak vele… Anyámmal él.
“A fiúk ilyenek.” A fiúk nem szeretnek olvasni, nem szeretnek tanulni, nem szeretnek segíteni, hát hagyják, hogy azt csináljanak, amit akarnak. A fiúkat a “hagyományos” családokban nem állítják kihívások elé. Kérés nélkül mindent megkapnak. Megcsinálják helyettük a házimunkát, és finomabbnál finomabb falatok között válogathatnak. Ha verekednek, agresszívek, semmi baj, hiszen csak fiúk. A fiúk ilyenek. Szerintem az ilyen család fiúgyerekei nem tudnak felnőni. Kikerülnek a családból, és nem értik, hogy eddig – mivel megkapták ingyen a szüleiktől a márkás ruhákat, a számítógépet, a telefonokat, a játékokat, a szuper mocit, sőt, autót, mit is vár tőlük az élet, és az a hülye idióta új csaj, aki azzal nyaggatja őket, hogy ne dobálják már szét a szennyes gatyájukat. Jó esetben dolgozgatnak, csak úgy hobbiból, és otthon laknak a szülői házban, ameddig csak tudnak. Anyuka ellátja a nagyra nőtt 18 év fölötti babáját, és néha nem veszi észre, hogy ez a baba már 24, majd 35, sőt, 40 éves!
Szegény anyáknál eljön az a pont, amikor látszólag kirepülnek ezek a nagy babák, találnak maguknak egy barátnőt, aki örül, hogy milyen kedves pasit fogott ki. Jól nevelt, aranyos, cukipofi, szuper genetikai állománnyal. Kicsit gyanús persze, hogy miért nem tud teát főzni, vagy tojást sütni, de majd csak kinövi.
Telnek az évek, a nőciből feleség lesz, és ellátja a háztartást, teljesen, mert megtanulta… Dolgozik, majd mos-főz-takarít, a férjének kiszedi az ételt, aki hobbiból dolgozgat, de azért megvannak anyagilag is, tartható a dolog. Kicsit idegesítő persze, mert a férjúr visszajár gyakran a mamához társalogni, időt tölteni, ebédelni, de természetesen ez is elviselhető. Természetesen a hagyományos családban felnőtt fiatal nők tűrik ezt el. Vagy csak a tapasztalatlan nők, önismeret és emberismeret hiányában?
A gondok akkor ütköznek ki leginkább, amikor megszületik a gyerek. Kiderül, hogy apuka nem tudja kiszedni a levesét. Pedig éppen ekkor kellene több önállóság, sőt, neki kéne segítséget nyújtani az anyukának… Anyagilag odatenni magát, hogy a megcsappant bevételeket kicsit kiegészítse. Sőt, neki kellene főzni, segíteni mindenben, felváltva a feleségével. A gyerekek pénztemetők. A gyerekek időtemetők. És kell hozzájuk a türelem is. És felnőttség.
A fel nem nőtt férfi persze nem tudja feldolgozni az új helyzetet, nem érti, hogy miért kellene belevonódnia ennyi mindenbe, amikor eddig olyan kényelmes és egyszerű volt az élete. Mi ez a zaj? Mi ez a sok mosnivaló? Miért nincs elé rakva a gőzölgő étel-mestermű? Miért várják el, hogy otthon legyen, és ne járjon el szórakozni? Mire ez a sok nyomás? Mi ez a nyomasztó érzés, hogy kifutnak a pénzből hónap végére? (Majd kérek kölcsön anyuéktól…) Ráadásul féltékeny a saját gyerekére, konkurenciát lát benne.
A talaját vesztett ifiúr gyakran beengedi az anyukáját a családba. Eddig is ez volt a megoldókulcs mindenre, ha baja volt, hát kire számíthatott mindig? Majd a mama megoldja… Bedobja hát magát a nagyszülő, és a férjúrral együtt megmutatják, hogy az újdonsült anyuci gyakorlatilag alkalmatlan a feladatára. Egy gyerek született, és nincs rend? Nem kap meg mindent a fiacska azóta? Hát milyen feleséget választott ő? Mondhatná az anyós: “Gyere kisfiam anyucihoz, majd én főzök neked időre, és csak azt, amit szeretsz, mesterszakácsi szinten, amit a feleséged képtelen teljesíteni… Anya kosztja a legeslegjobb. Amúgy is, rosszul neveli a gyereket. 2 éves, és hisztis, és válogatós! Veletek sosem volt semmi baj! Nem értem, mit ettél rajta, kisfiam? Én bezzeg, mindent elláttam, amikor megszülettetek, a háztartás ugyanolyan gyönyörű volt, hajnalban keltem, hogy mindent megcsináljak, és éjjel is takarítottam…”
Tehát, vannak nők, akik a jelekre nem figyeltek időben – és két gyereket nevelnek. Az egyik persze sosem fog felnőni. Vagy mégis?
A képek innen.
Kedves Ursula!
Nagyon tetszett az írásod, különösen a személyes megközelítés volt nagyon izgalmas! Szerintem nagyon fontos, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, mert korjelenségnek számít, sokan szenvednek tőle, olyanok, akik benne vannak és hozzátartozóik is…
És mi a helyzet a 20 éves egyetemista rokonommal, aki otthon lakik, és szinte az egyetlen hobbija az online játékok játszása? Kicsit ijesztő.
Megmarad így ő is? Mikortól tekinthető valaki felnőttnek?
Valahogy úgy lehet, hogy fiatalon még nem derül ki. Amúgy is, mindenki mondja, hogy egy huszonéves még nem felnőtt. Akkor még elmegy. Nőknél is, ha eljárnak bulizni, és nem jó háziasszonyok. Aztán az a gáz, ha ez később se változik. Valaki nem tud egy új feladatnak megfelelni, és 30-40 éves korban is még gyerekes.
Szerintem teljesen normálisnak tűnik, ha egy 22 éves online játékokat játszik a haverokkal. De az, hogy a családjához emiatt nem megy haza, ráadásul 36 évesen, sokkoló. Az belefér egy huszonévesnél, hogy utazgat, sok hobbija van, egy családanyától/családapától meg elvárnák a komolyságot. De tényleg sokan nem tudják ezt megugrani.
“Vagy mindenki váljon el, aki “kisgyerekhez” ment feleségül?”
Ha már feleségül ment hozzá, akkor nyilván tudott erről a tulajdonságáról. Elvégre, gondolom, nem a házasság utáni napon vált a férjecske hirtelen “kisgyerekké”. Na igen, nyilván a itt is működik a nők számomra egyik legérthetetlenebb tulajdonsága (na most én is általánosítok :)), hogy azt hiszik, a szemét férfiak majd egyszer megjavulnak (az ő kedvükért persze), a felelőtlenek meg majd megkomolyodnak. 🙂
Rengeteg olyan nőt ismerek, akik dobták a tisztességes, dolgos és önálló pasast (vagy egyáltalán szóba se álltak ilyennel) egy angyalarcú vagy adonisztestű bonviván miatt. Aztán meg megy a rívás ezerrel, hogy a manus nem nő fel… 🙂
Ez esetben elnézést, a cikkből az jött le, hogy általánosítasz. Főleg a “A fiúk ilyenek” bekezdés utáni részt olvasva.
Abban igazad van természetesen, hogy vannak ilyen férfiak. A többség viszont nem ilyen.
De a legfurább élményem mégis egy 25 éves barátommal volt, amikor én 20 voltam. Anyjáéknál lakott, és egy munkanapon, amikor álmosan kimászott az ágyból, odajött hozzá az anyucija (naná, a kávé, és reggeli előkészítése a fiacskájának mindennapos volt, miért is ne), – FELHÚZTA RÁ A ZOKNIT!!!
Na nem is voltunk együtt sokáig. De ott az apuka is teljesen magatehetetlen volt, álmodozó művész, aki nem megy el állásba, anyuka tartotta el.
Egyébként a nagyanyámmal történt beszélgetés, és a barátnőmék jelenlegi helyzete miatt írtam le az érzéseimet. Naná, hogy szubjektív.
Brutális, hogy egy normálisan kinéző férfi – a férje – 35 év felettiként nem képes apaként viselkedni, és eljár online játszani, és az anyukája ebédelteti, és pátyolgatja minden nap késő estig ahelyett, hogy hazazavarná a saját családjához, mit keres egy felnőtt férfi folyton az anyucijánál? … Nekem meg az anyósomból van elegem, még ha a férjem látszólag nem is törődik vele, de anyósom ebédelteti, hogy “levegye rólam a terhet”, de én nem akarnám, de hát a mama kosztja szuper, és ingyé van, … A csudába, hogy lesz így egy család család?
A következő cikk, amit írok, a soha fel nem növő nők. Ha egyszer eljutok odáig.
Mint írtam, nem, nem minden férfi ilyen. De nagyon sokan. Mondd meg nekem, aki ilyen, az kinövi valaha? Mert a jelenség létezik, bármerre is nézek. Az ismerőseim tele vannak ilyen pasikkal. Vagy mindenki váljon el, aki “kisgyerekhez” ment feleségül?
Ezek szerint a luxusautókra meg az úszómedencés villákra hajtó, szilikonos plázap.csák csak az én képzeletem szüleményei 🙂
Sztereotip baromság az egész cikk…
Nem, nem minden férfire vonatkozik.
Láttam már normálisat is, igaz, ritka. Nem sokszor.
De nagyon felzaklatott, ami a barátnőmékkel van.
Az anyósommal meg tele van a padlás…
Meg az öcsémmel.
A fenti írás tulajdonképpen a fentiek, és egyéb tapasztalatok dühös montázsa.