Katalin élete, lánya elképzelt jövője egy pillanat alatt omlott össze, mikor pár nappal ezelőtt a tinédzser egy vallomással állt édesanyja elé.
Az anyák napi posztotok kapcsán döntöttem úgy, hogy leírom a bánatomat. Mert jövőre már a lányom is érintett lesz ezen a napon. Tizenhat éves és terhes!
Fogalmam sincs, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe, és – bevallom – magamra ismertem a sorozatgyilkosok anyjának leírásakor. Mert mindent csinálhatsz jól, a szerinted lehető legjobban, a végén úgysem tudod, mi sül ki az egészből.
A lányom tizenhat éves, gimnazista. Nem túl jó tanuló, de sosem volt az, mi persze biztattuk és segítettünk neki, amennyire lehetett. De mindig önfejű volt egy kicsit.
Kisgyerekként csak folyton megvétózta a döntéseinket, később mindig másfelé akart menni, mint amerre kellett, de azt gondoltam, hogy minden kisgyerek ilyen.
Az iskolában soha nem volt rá különösebb panasz. Nem lehet mindenki ötös tanuló, és a bukás soha nem fenyegette. Erős közepesekkel végezte el az általánost.
A fiúk – ahogy én láttam – eddig még nemigen érdekelték. Persze neki is vannak kedvenc zenészei, akik inkább szépek, mint zenészek, de melyik tininek nincs?
A közöttünk lévő viszony sem volt különösebben rossz, tudtam, hogy vannak titkai, de mindenütt azt olvasni, hogy tartsam tiszteletben a gyerekem magánszféráját, és ne érdeklődjek túlságosan, hagyjam, hogy magától nyíljon meg.
Hát most megnyílt. És persze örülök, hogy megtette, hogy elmondta nekünk, mekkora bajban van. Gyermeket vár.
Pár héttel ezelőtt egy buliban volt az iskolatársaival, és azt követően a barátnőjénél aludt. Legalábbis úgy tudtuk. A barátnője szülei meg úgy tudták, hogy itt. Igazából egész éjjel a házi buliban voltak, ahol – elmondása szerint – egy kicsit berúgott, és az ital hatására túlságosan egymásba bonyolódott egy fiúval.
Totálisan hétköznapi történet, ezerszer olvastam hasonlókat különböző lapokban, de most a mi családunk a főhőse, és én teljesen össze vagyok zavarodva.
Egyrészt felvilágosult nőnek tartom magam, anyaként is igyekeztem az maradni, beszéltünk a szexről, a védekezésről, az alkohol káros hatásáról, de ezek szerint hiába. Nem mertem remélni, ismerve a mai fiatalokat, hogy majd évekig tartó szerelem során fogja elveszíteni a lányom a szüzességét, de bíztam benne, hogy az a sok-sok beszélgetés talán nem megy át a fején csak úgy, minden eredmény nélkül.
És most kínomban sírva nosztalgiázom, hogy mennyit morogtam, mikor óvodás kora körül ezerszer rászóltam, hogy ne túrja az orrát, mert nem illik, vagy hogy ne lépjen le az útra, mielőtt szétnézne, hogy jön-e autó. Mindkettőt megtette, és én dühös voltam rá, és utána meg elégedett, mikor az ezredik rászólás után, és pár év elteltével végre mindkettőről leszokott.
Hát itt nem volt második esély.
És össze vagyok zavarodva azért is, mert a férjem, a gyermekem apja olyan számomra ismeretlen, ősi dühvel reagált a lányom vallomására, hogy rájöttem, fogalmam sincs, ki ez az ember. Tajtékzott, mert nem árulta el a lányom a fiú nevét, és én örülök ennek, mert isten a tanú, megölte volna. És most itt vagyunk egy házasságban összezárva, két idegenként, és fogalmam sincs, a mi kapcsolatunk mikor áll újra helyre, ha egyáltalán…
És össze vagyok zavarodva, mert fogalmam sincs, hogy most mit kellene mondanom a lányomnak. Abortuszellenes vagyok, pláne ha az utódomról van szó, de a kislányomnak még évekig gondtalan fiatalnak kellene lennie, tanulnia, szakmát szereznie, elindulnia az önálló életének útján.
Ha most megszüli ezt a gyereket, az egész életét megpecsételi. És az egész családunk élete megváltozik, amire most még senki sincs felkészülve.
Hogy a lányom mit akar, azt nem tudom. Bezárkózik a szobájába, és sír. Már negyedik napja.
Én pedig tényleg nem tudom, hogyan támogathatnám, hiszen hiába hagynám, hogy ő hozza meg a döntést, ha még csak egy felelőtlen tini. Hogy dönthetne ő, mikor még én, harmincnyolc éves fejjel sem tudnék a helyében dönteni…
Sziasztok!
Mi rengeteg megprobáltatáson mentünk keresztül,ha esetleg ismertek olyan kismamát aki nem tudja megtartani a babáját,nagyon szívesen segítenék/örökbefogadnám.Ha bárkit zavartam a hozzászólásommal,akkor előre elnézéseteket kérem!
Itt a blogom:
http://orokbebabuka1.blogspot.hu/
Köszönöm
Először is nem kell sajnálni senkit sem. Ez baromira megalázó dolog. Én nem sajnálom, ez egy olyan helyzet ami a családod arra sarkallja hogy összetartóbb legyen és újra megtalálják a családtagok egymást. Kedves György! Ön tudja milyen egy 8 hetes magzat? Nézze meg a google-ben vagy a biológia könyvben. Valószínű már a kis szíve is dobog neki. Ön férfiként könnyen beszél abortuszról. És itt megállok egy pillanatra. Diplomás kisgyermeknevelőként és pedagógusként is azt tudom javasolni, hogy a lánnyal egy sokkal harmonikusabb kapcsolatot kell kialakítani. Hiába van modern orvosi felszerelés és beavatkozás, az abortusz után fennáll a meddőség veszélye. Itt abszolút nincs meg az ideje annak hogy a szülők egymásra mutogassanak. A gyermek nem ok nélkül születik, de a lány fiatal korára hivatkozva mindenképpen nyugodtan kell ezt átbeszélni. És akkor visszatérve az abortuszra: akik ezt sulykolják csupán abba gondoljanak már bele hogy akit abortálnak az nem egy sejt. Ez egy hatalmas nagy tájékozatlanság. A magzatnak emberformája van. De mit is vár az ember ettől a rohanó világtó? Ugye lecseréli a tévét mert elromlott , oh nem kell gyerek mert most nem kell… Azért ez annál bonyolultabb. Ebben a mai társadalomban a gyermek mint lény úgy jelenik meg, mint vminek az elrontója. A lánynak azt üzenem, hogyha megszeretné tartani a babát, akkor sem áll meg az élet: 1. az egy tévhitrendszer hogy nem lesz többet párja… ha valaki szereti így is fogja szeretni… ha nem akkor meg gyerek nélkül sem. 2. tanulni fog tudni… a középiskolát is be tudja befejezni , és mást is tud majd tanulni… ott a bölcsőde ez nagy segítség. Az a baj hogy az emberek sajnos úgy gondolkodnak , hogy addig jó amíg nincsen gyerek. Hát szívből kívánok minden jót és azt hogy a legjobb döntést hozzák meg.
“Ha azt szeretnéd, hogy a gyereknek megerősödjön az önbizalma, kérlek, ne alázd meg őt, ne nevezd tudatlannak, butának, ügyetlennek, ne hasonlítgasd össze a kárára másokkal. Inkább azt mondd el neki, hogy az ő korában te is ugyanígy küszködtél azokkal a dolgokkal, amikkel ő, állj mellé, erősítsd meg abban, amiben jó! A modern pszichológia és pedagógia üzenete, hogy sugározz bizalmat! Nézz a gyerek szemébe, és mondd neki azt: tudom, hogy te ezt meg fogod tudni csinálni! Tudom, hogy képes vagy rá! Van fogalmad róla, micsoda varázsmondat ez?” Prof. Dr. Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz
Kedeves Levélíró Anyuka,
híreket olvasgatva, szörfözve a Net-en napokkal ezelőtt olvastam a leveledet.Még sohasem írtam levelet újságnak, nem kommenteltem semmilyen bejegyzést – de ez nagyon megütött.
Teljesen átéreztem a lányod jövője és az élet tisztelete közti dilemmádban való gyötrődés súlyát és örömmel láttam mennyi biztató kommentet írtak jó szándékú emberek.(A többivel nem érdemes foglalkozni)
Én a férjed – általad elfogadhatatlannak hitt – reakciójával kapcsolatban szeretnélek megszólítani.
Először is, mert abból számomra az következik, hogy törődik a családjával, érdekli a gyermeke jövője és ahogyan Te is, úgy Ő is kétségbe esett. Olyannyira, hogy az átmenetileg kezelhetetlenné vált a számára.És ha ezt te azzal tetézed, hogy válaszul “leírod”, azzal mindenkinek csak ártassz: neki, a lányodnak, magadnak – és a megszületendő unokádnak is. Valahonnan mélyről ki kellene ásnod az összetartozásotok alapjait – ha volt ilyen valaha. Az őszinte női gyengédség nagyon sok mindenre képes, a legnagyobb kátyuból is fel tud hozni egy férfit.Márpedig ez komoly kátyú – itt szüksége lenne Rád – a NŐRE.
Minden gyereknek nagyon fontos “erőforrása”, hogy a szülei milyen kapcsolatban vannak egymással, – talán eleve itt volt nálatok is a baj.Ha most az amúgy is bűntudattal küzdő lányod azt fogja látni, hogy a könnyelműségére a ti kapcsolatotok is rámegy, az végképp semmin sem segít. Az, hogy teherbe esett csak részben a Ti felelősségetek, de ha most ezzel is megterhelitek, az teljesen a Tiétek.Ha nem tudtok beszélni írj neki – akkor Te is jobban át tudod gondolni azt ami összetart és neki is lesz ideje higgadtabban gondolkodni.
Kívánom, hogy sikerüljön !
Üdvözlettel: Tamás
Azt kihagytam, hogy eléggé sokfélék vagyunk. Van aki 16 évesen már komoly, bár ez elég ritka. Nekem például soha nem volt legjobb szórakozásom, hogy bulikba szökjek el vagy alkoholizáljak drogozzak stb… Szóval ezt meg kell beszélni… Ráadásul az édesapát sem ismeritek… Nagyon nehéz ügy szóval gondoljátok át. :/ Nektek kell meghoznotok a döntést írhatunk mi 600 kommentet is, mérlegelni nem tudunk csak a saját tapasztalatok alapján… Mind kettő oldalnak megvannak az előnyei és hátrányai és igazából a lányodnak is kellene, hogy legyen valamiféle terve ugyanis az a kisbaba növekszik odabent!
Kedes Katalin!
Többen vannak ebben a helyzetben mint gondolnád. 16 éves vagyok (annyival könnyebb helyzetben, hogy 4 éve vagyunk együtt párommal és az ő családjára is támaszkodhattunk) és januárban terhes lettem. A 80. pozitív terhességi teszt után úgy gondoltam ideje szólni a szüleimnek. Szóltam is és persze anyukám sírva fakadt, apukám pedig nem az a dühöngő ember szóval csak csendben letargiába zuhant. Én is rengeteget sírtam, nem akartam csalódást okozni, nem akartam, hogy a szüleim tartsanak el engem, is Őt is amikor amúgy sem vagyunk valami stabilak anyagilag. Szörnyű lelkiismeret furdalásom volt. Viszont nagyon sokat jelentett nekem, hogy egyszer sem üvöltötték le a fejem, hogy te utolsó hülye gyerek. Ezzel is csak jobban tisztelem őket, hogy ennyire türelmesek és megértőek velem. Pedig késői gyerek vagyok nagy a korkülönbség is. Ráadásul üvöltözéssel csak felzaklatják és még rosszabb lesz a helyzet. Szóval leültünk és beszélgettünk, hogy mi legyen. Ebben a korban jobb ha az ember a jövendőbeli élete alapjait építgeti, tanul stb… Ennek ellenére arra jutottunk, hogy nem lesz itt abortusz és ezzel barátom is egyetértett.
Az előző kommentekben is olvasható, hogy nem 100%, hogy az ilyen műtétnek nem lesz valamiféle fizikai kellemtelen hatása, hogy szépen fogalmazzak… Hát még a lelki sérülések amik ezzel járnak ugyanis a hormonoktól kezdve mindent szétbombáz. És a leges legborzasztóbb, hogy Ő odabent már egy apró élet és ez egy gyilkosság…
Van pár ismerősöm is akik 16 évesek és már anyák, vagy éppen most várják a baba érkezést. Nehéz, nagyon nehéz, de nem lehetetlen végigcsinálni ezt az egészet.
Nagyon sok erőt s kitartást kívánok!
Kedves Katalin!
Ezt én is átéltem 16 évesen. Most 28 vagyok.
Soha nem felejtem el apukám reakcióját, amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Anyu nem vádaskodott, segített. Apu nagyon dühös volt, és ő is megtudta volna ölni a fiút. (szerencsére nem tette). Emlékszem, anyuék sokat veszekedtek ez miatt,vagyis miattam, egymást hibáztatták, okolták, és folyton vádaskodtak. Pedig ez nem az ő hibájuk volt, hanem az enyém! Ők mindent megtettek, hogy védjenek, és tanítsanak.
Nekem nem volt kérdés, el akartam vetetni. Tudtam, hogy nem akarok 16 évesen anya lenni, ráadásul egy olyan fiútól, akit igazán már nem szerettem. Tisztában voltam vele, hogy egyedül nem akarom felnevelni, a szüleim pedig nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy segítsenek.
Mindig jó tanuló voltam,(mintagyerek) céltudatos, akaratos.
Persze, hogy megviselt, és én is hetekig zokogtam. De tudtam, hogy nem ez az az út, amin járni akarok. Ezért elvetettem. Igenis fel kellett vállalnom a döntésem következményét. Évekig tartott, míg feldolgoztam és elfogadtam.
Akármilyen kicsinyesnek és gyerekesnek tűnik, de arra is gondoltam, hogy ha megszülöm, abba kell hagynom a sulit, ott kell hagynom az osztályomat, az imádott közeget, a társaságot! Imádtam oda járni. Szerettem azt, aminek tanultam. Könyörgöm, 16 éves voltam! Gyerek! Gyerekként gondolkoztam!! Akkor az foglalkoztatott a legjobban, hogy mi az aktuális divat, ki kivel jár, és hogy szökhetnék ki otthonról az adott házibulira. Ez régen se volt másképp mint most. Pedig engem nagyon szigorúan fogtak. Sőt, túl szigorúan. Ezért szinte mindent el kellett otthon titkolnom, hazudtam, meglógtam, eldugtam a táskámba a kivágott felsőt, és később átvettem…
A legfontosabb, hogy mindent át kell beszélned a lányoddal, mit-hogyan képzelt el, vagy szeretne az életétől, és mond el neki, hogy egy gyerek mivel jár. A férjednek pedig szerintem normális a reakciója. Egy apa szeme fénye a lánya! Persze hogy dühös. Az más kérdés, hogy nem tudja jól levezetni a dühét. Meg kell neki mondanod, hogy jogos hogy dühös, és te is dühös vagy, de ha a feje tetejére áll, azzal még nem lesz jobb, és sokszor mond el neki, hogy szereted, és szükséged van rá, hisz ez neked is nehéz! Remélem elöbb-utóbb belátja.
Az én életem viszonylag úgy alakult végül, ahogy terveztem. Nem bántam meg, ez volt akkor, az adott körülmények között a helyes döntés.
Bárhogy is dönt a lányod, mind a két szülőjére szüksége van, hogy ezt átvészelje! És sok sikert kívánok a jövőhöz!
” Válaszd az életet!”
Ő válassza…? Nem inkább a lánynak kellene a döntést meghoznia?
Azt gondolom ,hogy egy nő két dolog miatt képes mindenre.Azért,hogy legyen vagy azért ,hogy ne legyen gyereke.A blogg alapján feltételezhető ,hogy ez a kislány egyáltalán nem akar gyereket és valòszínűleg azt se tudja ki az apa!!!Szerintem mindenképpen abortusz a megoldás egy ilyen esetben ahol egyèjszakàs kalandbòl ùgy mond “megesett” a làny.Tapasztalatbòl mondom /èn 19 èves èn estem àt rajta/ csak azt kell eldönten akarod vagy nem ?! Ma màr olyan az abortusz,hogy nincs annak kockázata ,hogy később nem lehet gyereked.A saját lányomnak is azt tanácsolnám hogy ne tartsa meg !!!(most 17 éves igaz ő már 16 évesen elvittem nőgyògyàszhoz ,hogy jobban felvilágosítsa a fogamzásgátlástòl mint ahogy én tudnám)Én azt gondolom ,hogy mindenképpen az abortusz felé kell terelgetni a gondolatait ,hogy később felelőséggel teljesebbfelnőtt váljon belőle!!
Én sírtam mikor ezt elolvastam. Én is voltam fiatal és felelőtlen, szerencsére nem voltak következményei. Ettől függetlenül felnőtt fejjel évekig tartó küzdelem legalább “egy” gyermekért!
Már itt kár keresni, ki , mikor mit hibázott. Az apa pedig lehet jobb lenne ha valóban megpakolná az a fiút, mert nem csak a lánynak kell észnél lenni!! És ennyi erővel más kislány életét is tönkreteheti.
Abortusz, mivel nekem rengeteg küzdelemmel járt, hogy legyen Én maximálisan ellene vagyok!
Örökbeadás?! Nagyon nehéz ügy! Egy életre tönkreteheti, az egész család életét! Ha most úgy is gondolja, hogy ez a megoldás. Sajnos családban tapasztaltam, hogy bizony a következő “tervezett” gyerek esetén mekkora sebeket szakít fel és nyomja rá bélyegét a kapcsolatra! SZÖRNYŰ!!!! Ott is 16 éves a lány családi nyomásra örökbeadta. Most a képeit nézegeti és a társát hibáztatja a saját hibáiért.
Ha kap segítséget a családból és Ő saját gyermekeként tud majd rátekinteni, mert hát mégis csak egy görbe éjszaka eredménye:) Akkor úgyis eltudja majd dönteni az a nagylány:) Sajnos a hazugságoknak következménye van!!!!! Valószínű neki már akkor bűntudata volt, mikor leszervezték, hogy hol is alszanak:( Ezt kell inkább orvosolni és akkor lesz megoldás is! DE BESZÉLJ VELE!!! Ne hagyd sokáig sírni, mert minél később hozza meg a döntést annál nehezebb lesz!
Szia!
Nehéz lehet anyakénk ezt átélni. Borzasztóan nehéz a döntés és csak sok év múlva derülne ki (illetve igazából soha), hogy jól döntöttetek-e. Mert egy 16 éves lány még gyerek, egyedül ezt a döntést felelősséggel nem hozhatja meg. Ha viszont te rosszat tanácsolsz, örökké hibáztatni fog érte.
Ha az abortuszt választjátok, én azt is megértem. Mondom úgy, hogy én 26 éves elvetettem egy babát, mert az akkori párom annyira elzárkózott tőle, majd 14 évvel később egy szerelemmel 5 lombikot is bevállaltam, hátha… Nem sikerült 🙁
Ha az örökbeadást választjátok, különösen ha a nyíltat, akkor ti választhatjátok ki a baba szüleit. Nagyon-nagyon boldoggá tehettek egy párt, és a kicsinek is jó sora lesz.
Ha megtartja: apa nélkül rettenetesen nehéz. De 14 év múlva lehet egy olyan anya-gyermek kapcsolata, ami irigylésre méltó sokak számára.
Természetesen mindegyiknek boncolgathatnánk a rossz oldalát is. De szerintem a pohár félig tele van 🙂
Kívánom, hogy a lehető legjobban alakuljon a dolog. A Ló éve van, amit ebben az évben megtesztek, az jól fog végződni!
Kedves Anya! Te is tudod, mennyivel kevesebb lenne a világ Gyermeked nélkül. Vagy annak Gyermeke nélkül. Történt, ami történt, csak a támogatásoddal tudod segíteni gyermeked. Ha te ennyire megijedtél, ő vajon mennyire? Egy évet kihagy a suliból, békében kihordja gyermekét (ki tudja, lehet, ez az első, s akár az utolsó alkalma erre), s a szülés után visszatér közegébe, befejezi az iskolát. Te pedig fiatal vagy, gyedre is mehetsz, és az első időben felelős anyaként segíthetsz neki. Idővel ő is felnő a feladathoz, és később ő fogja megköszönni, hogy eleinte ennyit segítettél. Neked már nem újdonság a gyereknevelés, ennyit még meg tudsz tenni érte? A felelős döntéstől válik felnőtté a lányod – segíts neki vállalni az életét, mások előtt is. Sokkal többek vagytok együtt, mintha magára hagyod a döntéssel, a gyásszal. A nagypapa is le fog csillapodni, s ha ő is segít, később büszke lesz, hogy ilyen fiatalon játszhat az unokájával… Válaszd az életet!
Kedves Katalin!
Én magam is egy fiatal lány vagyok, így a tanácsomat is erről az oldalról adom. Az anya-lánya kapcsolat az ami, most a legfontosabb! Éreznie kell a lányodnak, hogy bárhogy is dönt, te támogatod. Nincs egyedül. Megértéssel közelíts hozzá, hiszen ilyen “baleset” még azokkal is megeshet, akik felelősségteljesek és felkészültek.
Én is idilli kapcsolatban állok édesanyámmal, és tinédzser koromban is mindig tisztában voltam, hogy bármilyen helyzetben számíthatok rá. Voltak ugyan zűrös ügyeim, de megbíztam/megbízok benne, és ez nagyon megkönnyítette fiatalkori “túlélésemet”. Mikor esemény utáni tablettáért kellett rohannom, ő volt az első, akit felhívtam, elrohant a munkahelyéről, hogy fogja a kezem és megnyugtasson. Persze, a fejmosást így is megkaptam, de mindig a megfelelő időben. Amikor “baj van”, olyankor első a megnyugtatás, a támogatás nyújtása.
A lányod most bizonyára nagyon fél, egyedül érzi magát, hibáztatja magát, a sorsot… úgy érzi, hogy “vége mindennek”! Segíts neki, hogy helyre rázódjon, és tiszta fejjel, szeretetteljes környezetben tudja átgondolni, hogy mit szeretni, így a döntését is könnyebben hozza majd meg.
Részemről megdöbbentő, amit a párodról írtál. Mindenképpen el kell rendeznetek ezt az ügyet, le kell hogy higgadjon ahhoz, hogy társként segítsen neked, ebben a nehéz időszakban. Azzal, ahogy most viselkedik azt cáfolja meg, hogy “Veled lesz jóban és rosszban, egészségben és betegségben”. Győzd meg arról, hogy ettől még a lányotok ugyanaz, aki volt, és a szeretet, amelyet eddig is érzett iránta, erősebbnek kell hogy legyen bárminél.
Remélem, hogy soraim erőt adnak Neked! 🙂
Én az idén voltam 50 éves!
Annak idején – igaz 18 évesen – a nagy szerelmemtől lettem terhes, de védekeztünk is!
Szüleimtől kaptam hideget-meleget is, de én kitartottam amellett, hogy megszülöm a gyermekem.
Az álmaim ennek ellenére megvalósultak! Természetesen mivel fiatalok voltunk, a gyermekem édesapja a fiam születése pillanatában azt mondta, neki kell még a szabadság. Felfogtam! Rá egy évre találkoztam azzal a férfival aki jelenleg is a párom! Támogatott mindenben. Közben született még 2 gyermekünk, így a három gyerek mellett 2 diplomát nyelvvizsgát stb. tettem le. Felneveltem a gyerekeinket, és most lettem karrierista.
Hogyan is neveltem őket! Tiltani semmit nem szabad! Gyermekeim 2 fiú és egy lány. A lányommal 14 éves korába elmentünk nőgyógyászhoz, megbeszéltünk minden apró dolgot. bármikor bizalommal fordulhattak hozzám.
… és ha nem védekeztek OTT AZ ESEMÉNY UTÁNA TABLETTA!!! Minél előbb orvoshoz menni, és tenni ellene!
Azt tudta a tini is, hogy megtörtént a dolog. azt is tudta, hogy nem védekeztek. Akkor miért nem fordult rögtön szakemberhez?
Másik kérdés: a házasság anya apa kapcsolata, ha a gyermek megtartása mellett döntenek, a férj addig lesz haragtartó, ameddig nem fogja a kezében a picit!!
… és teljesen mindegy hány éves valaki, az Ő élete, a döntést neki kell meghozni! A sírás semmin nem segít!
Így kerek a világ, remélem nincs harag. Üdv.
A te világnézeted szerint gyilkosság, az enyém szerint nem. Nem vagyunk egyformák.
Sajnálom, de akkor is gyilkosság, és nagyon sajnálom a pórul járt fiatal lányt is ,de itt már nemcsak ő a fontos.
Olvasom a kommenteket és meglepődve látom, hogy egy szerintem nagyon fontos mozzanatot átléptetek. Van egy férj is a képletben! Katalinnak két fronton kell helyt állnia és ez nagyon megnehezíti a helyzetét.
Az első csatát mindenképpen a férjjel kell megvívni, lecsendesíteni, szövetségre hívni, majd utána együtt, immáron hármasban átbeszélni a dolgokat. Olyan szülőkre, akik egymással nincsenek szövetségben, nem számíthat ez a kislány. Egy anya pedig nem tud kellő támogatást nyújtani, ha a férje nem áll mellette.
Tudni kell, hogy a “lányos apukák” többsége ilyen helyzetben személyes sértésnek, hűtlenségnek veszi, ami a kamaszlánnyal történt. Sokszor a feleségét vádolja, hogy így alakultak a dolgok. Hozhat tehát anya és lánya bármilyen döntést, mindenképpen el kell érni, hogy a családfő lehiggadjon és produktívan vegyen részt a család további életében.
Természetesen nem viccelnék ilyesmivel. Nem vagyok abortuszellenes, és ebben a konkrét esetben (16 év, egy éjszakás kaland) az abortuszt érezném a racionálisnak. Gyereket vállalni még éretten, szerető, támogató párral is nehéz, nagy felelősség, nem hogy kvázi gyerekként… De semmiképp nem kényszeríteném, ha meg szeretné szülni, támogatnám, segíteném. Ahogy már többen is írták, ezt elsősorban a lánynak kell eldönteni. És igen, szépen hangzik a “szüld meg és add örökbe”, de ehhez is lelki alkat kell, valakinek ezt nehezebb feldolgozni, mint az abortuszt….
Szia. En 17 eves vagyok (Timi) 15 evesen szultem a kislanyom most 21 honapos, anyuek mindent megpróbáltak h ne szulesen meg a kislanyom de tenni semmit nem tudtak,szerintem ha feltudja fogni akkor szuper anya lehet belole, de retento nehez es konyen depreszios lehet, bar en novemberbe leszek 5 eve a parommal 🙂 nem ketsegbe kel esni hanem valamit tenni!
Mivel nem rég lettem édesanya (7 hónapos a kislányom), minden gyerekkel kapcsolatos dolgot a szívemen hordok.
Az az igazság, hogyha a levél írója olvassa a kommenteket, akkor hasznos “tanácsnak” csak a megélt történeteket tekintheti szerintem. Szerintem egyértelmű a három lehetőség, ami választható: a gyermek megtartása, abortusz, örökbe adás. Amikor azt írtátok többen is, hogy egyszerű hiszen az a humánus megoldás, hogy örökbe adjuk, annyian várnak gyermekre – hát igen, a történetből a legégetőbb hiányosság, hogy Mit szeretne a lány? Hogy bajnak éli-e meg, ami vele történt.. persze az első sokkhullám után. Egyetértek mindenkivel, aki azt írja, hogy a szülőknek kell azt a helyzetet megteremteni, amiben a leány úgy érzi, támogatják. Ennél fontosabb nincs is. Anya nem kényszerítheti egyik döntés meghozatalára sem.
Nagyon örülök, hogy elhangzott hogy az örökbe adás legalább annyira fájdalmas és egy életen át kísér(t)ő élmény, mint az abortusz. Mindamellett hogy ez utóbbinak egészségügyi következményei is lehetnek.
Én egészen kicsi korom óta tudtam, hogy ha “baleset” történne, én nem adnám a gyermekemet semmi pénzért (pedig csonka családban nőttem fel, nem volt előttem igazán jó modell és több történetet is hallottam már akkor arról, hogy “az abortusz a megoldás”), és hogy én mindenképpen családot szeretnék, ha lehet, minél hamarabb. Én 17 évesen már nem éltem a szüleimmel, magamról tudom, hogy már akkor bírtam akkora felelősséggel, ami egy gyermek felneveléséhez szükséges. Mégis persze ideálisabb, hogy végül szerelemben, 24 évesen, biztos háttérrel lett gyermekem.
Nagyon sok korombeliről tudom, hogy még most sem lennének érettek a gyermekvállalásra. Több olyan barátnőm is van, aki a terhesség alatt érett meg a feladatra és fiatalabb koruk ellenére természetes anyák.
Ma már a tinédzsereket nem tekintik döntéshozásra képes embereknek, és a társadalom is sulykolja beléjük, hogy nem alkalmasak még a felelősségvállalásra. Ez nekik is kényelmesebb, majd 1-2 diploma után talán ki is repülnek a családi fészekből. De vannak azok a “rendhagyó” (hát ugye mai szemmel) esetek, akik koraérett szemlélettel felnőnek a feladathoz.
Ugyanakkor én (mindamellett hogy ilyen döntést soha nem kellett meghoznom és remélem nem is kell) azt tudom mondani, hogy amennyiben kétségei vannak a lánynak és ezek a lehetőségek felsorolása után (hiszen ezeket ugye az édesanyja mondani fogja neki) is megmaradnak, úgy el tudom fogadni az abortusz gondolatát. Ha a gyermeket nem várják, frusztráció lengi körül az egész terhességet, úgy az a gyermek kárára válik. Érzelmi stabilitás nélkül (ami egy fiatal számára amúgy is nehéz), nem érdemes belevágni, hiszen az a baba egészségének sem tesz jót.
De ez mind-mind Katalinra és lányára vár, remélem, hogy a rengeteg válasz között találnak valami számukra értékeset, amivel segítik a döntésük meghozatalát.
Igazad van, én tényleg nagyon lelkiismeretes vagyok és valószínűleg nem tudnék egy “eldobott” (most mindegy milyen formáról beszélünk) gyerek emlékével élni. Persze vannak élethelyzetek, melyek kemény döntéséket kívánnak tőlünk, de ha csak egy mód is van rá, azt gondolom, hogy a gyereknek a szülőanyja mellett a helye, akinek onnantól kötelessége gondoskodni róla, addig ameddig kell. (Mivel nekem eleve nem volt választásom, nem kellett döntenem, de nem hiszem, hogy az abortuszt választottam volna… Természetesen ehhez kell egy (elsősorban érzelmileg és nem anyagilag) biztos családi háttér és nem árt egy társ.)
Tudom, de fontosnak tartottam megemlíteni, mert az örökbeadás az egyik alternatíva, és míg az abortusz lelki hozadékaira mindig felhívják a figyelmet, az örökbeadáséira nem.
És mielőtt dönta lány, fontos tisztában lenni mindegyik opció lehetséges negatív következményeivel.
“És egyetértek, azért is, mert egész életében kísértené egy megszületett, de “meg nem tartott” gyermek szelleme, amitől többé soha nem szabadulhatna. ”
Magadból indulsz ki, nem mindenki érez így az abortusszal kapcsolatban, igaz, számolni kell ezzel is.
Szerintem én nem is írtam az örökbefogadásról. Tudom sokan vannak, akiknek bármennyire akarják is nem lehet saját gyerekük, de számomra ebben az esetben az örökbefogadás, mint alternatíva nem jutott eszembe, mert azt gondolom sokkal több olyan “szülő” van, akik nem érdemli meg a gyerekeit, nem neveli, gondoskodik róluk, na nekik kellene ezt az utat választani. Jelen szituációban azt gondolom, hogy ha úgy döntenek, akkor tisztességes körülmények és nagy áldozatok árán , de fel fogják tudni nevelni… Azért mert az “anyuka” most még csak 16 éves, nem ok arra, hogy megbélyegezzék és elvegyék tőle a babát… És egyetértek, azért is, mert egész életében kísértené egy megszületett, de “meg nem tartott” gyermek szelleme, amitől többé soha nem szabadulhatna. (ugyanúgy, mint az abortusz esetében egy meg sem született gyermek szelleme…) Mindenesetre a döntés Katalin és a lánya kezében van.
Aki itt azt írja, “abortuszt semmiképp”, az sejtésem szerint abból indul ki, hogy ha az ő gyereke kerülne ilyen helyzetbe, akkor helyette döntene.
Nem kéne.
Igaz, a lány éretlen kamasz, de akkor is az övé a döntés, és nem a szüleié.
Szexelni és felelőtlenül teherbe esni nem csak buliban lehet, érdekes, hogy ezt a szülők mindig elfelejtik…. Az az éretlen kamasz, aki olyan, hogy a tiltás lázadásba taszítja, ÉS aki nem tud segítséget kérni a szüleitől, mert nem mer őszinte lenni velük, az így is, úgy is “megoldja”… nappal, éjszaka kiszökik stb.
Nem könnyű döntés…ismerem az érzést, mint ha ma lett volna, pedig már 36 év telt el azóta.A védekezés ellenére terhes lettem, de elképzelni sem tudtam volna, hogy ne szüljem meg a gyermekemet. Drága Édesanyámék nem tapsoltak örömükben, de mindenben mellettem álltak, támogattak.Az abortuszt elképzelni sem tudtam és az örökbe adást sem.Anyukámék szerették volna , hogy tovább tanuljak, felajánlották,hogy majd ők felnevelik. De én úgy éreztem, hogy ez a gyerek az enyém, senkinek nem adom, akarom Őt, ha már így alakult.Életem legjobb döntése volt!!! Kívánom , hogy a szülök úgy álljanak a dolgokhoz , ahogy az én szüleim tették!!! Ha már így alakult csak is higgadtan gondoljátok jól át a döntést.
“Nem egy és nem két esetben láttam, hogy kamaszlány felnőtt a feladathoz. és jobb anya lett, mint sokan mások. ”
No és ha nem? Mert ilyen is van. Vagy majd azt mondják a gyereknek, hogy az anyja a nővére?
“Viszont az abortusz meg egy életre szóló lelki teher lehet, ha a lányod az mellett dönt… ”
Az örökbeadás is az. Legalább akkora.
Sok múlik a lány személyiségén is, mert ha nem tud felnőni a feladathoz, annak az lesz a vége, hogy a nagymama lesz a gyerek anyja.
Azért nem ártana őt is megkérdezni 😛
“A férjének eltitkolta, hogy volt egy ab. 16 évesen s amikor valaki elmondta a férjnek, hogy ez az igazi ok. Rögtön nagy “balhé” volt ebből s a hölgy nagyon depressziós lett, hogy elhagyták és ivásnak adta a fejét majd öngyilkos lett. ”
Azért itt a férj is elég nagy seggfej volt…
“agyon gondoljátok meg, talán a sors akarta így? Ki tudja? Valamiért így kellett, hogy történjen .”
Ugyan, dehogy a sors. Az emberi butaság, felelőtlenség az ok.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültetek.
Szerintem (nem biztos, hogy igazam van), hiába vagy “abortuszellenes” (én nem vagyok az), de az egyetlen megoldás arra, hogy a kislánynak az élete ne legyen örökre tönkremenne, mégis kizárólag az ABORTUSZT tartanám megoldásnak (az egyetlennek), különben vége az életének. Gondolj bele, hogy még a középiskolát sem tudná befejezni (két tanóra között szoptatni) még rágondolni is rettenetes. Az, amit Valaki előttem írt, hogy Neked kellene felnevelni, az a kisebbik rossz, mert a kislányod életének “ANNYI”,
Nem muszáj megfogadni a tanácsomat, de a családomban sajnos előfordult hasonló eset, amikor ugyan feleségül vette az “APA” a kislányt, de egy évig sem tartott a házasság. Igaz, hogy ott a kislány már 17 elmúlt, de akkor is.
Én MINDENKÉPPEN AZ ABORTUSZT VÁLASZTANÁM!!!!!!!!!!!
Semmi rossz nincs abban, ha az ember inkább a saját életét választja, mint egy nem kívánt életet.
Igen a legtökéletesebb az ha egy összezavarodott gyerek tudja hogy “kire” számíthat….hogy van kire számítania!!! ÉS HA NEM AZ ÉDESANYJA AZ AKKOR KI?????
Tudom hogy nehéz egy olyan férfi mellett aki csak “azt látja a lányába…meg meg akarja ölni (persze feltételesen), a fiút!”, de a lány a legfontosabb ebben a “filmben” …Egy férfi megnyugszik vagy elhúz….vagy elfogad idővel…ha nem úgy is talál okot hogy mi az ami “nem jó”….de itt a Lány a legfontosabb!! KITARTÁST ÉS ERŐT a helyes döntés meghozatalába! és a beszélgetéshez!
Soha nem voltam ilyen helyzetben, de egyet tudok bármi is történne a gyerekemmel ŐT választanám hogy mellette állhassak!!!
NEKI az ANYA a világ középpontja, még ha nem is úgy viselkedik hogy ezt lássad!
Ez a legjobb tanács és a legjobb megoldás! ….
Az abortusz mint “kisebbik rossz”? Ugye csak vicceltél!
Ez a saját tapasztalatom, el lehet ítélni vagy el lehet fogadni, ki ahogy gondolja: én 15 évesen estem teherbe, nem voltam kifejezetten rossz gyerek, jó se, jó tanuló voltam de megvoltak a saját elképzeléseim. Úgy gondoltam nem lehet baj ha nem védekezünk “rendesen”, számtalan story volt azokról akik megúszták, 1-2 alkalomból nem lehet baj…Lett. Az anyám tajtékzott, én meg nagyon féltem. Úgy éreztem nem számíthatok senkire. Nekem akkor az esett volna jól ha nyugalom van otthon, ha érzem h bármi is történik szeretnek. Ez a legtöbb amit tehetsz és h higgadtan elmondod A. es B. esetben mire lehet számítani. A lányod nem tudja mi vár rá, dönteni sem tud így. Én az abortuszt választottam. Szörnyű élmény volt. Hónapokig sírtam és évekig tartottam magam távol a gyerekektől és a férfiaktól is. Cserébe így 10 évvel később fiatal, sikeres nő vagyok, 2 diplomával, nyelvvizsgákkal meg minden amit a szüleim vártak tőlem ( meg én magamtól). Néhány év múlva házat veszünk a párommal és a megszokott módon családot alapítunk. Hogy jobb e ez így? Jobban hangzik, ez biztos. Talán boldog lettem volna úgy, talán ha érzem h támogatást kapok majd…Sosem tudom meg. Kevesebb pénz, nehezebb fiatalkor, ugyanakkor a gyerekkel járó örömök is vártak volna, mire leérettségizik még mindig fiatal harmincas lettem volna, akkor még sokféle dolgot nem késő megtenni. Éreztesd a lányoddal hogy szereted őt, hogy együtt megoldjátok és segíts neki h átlássa milyen irányba terelheti most a jövőjét.
Sajnálom, ami veled/veletek történt… Furcsa, hogy kinek mit hoz az élet. Nekem nem lehet gyermekem, és lehet hogy most nagy felháborodást fogok kelteni, de azt javasolták a gyámhivatalban, hogy keressek olyan lányokat, akik nem tudják/akarják/szeretnék vállalni a babájukat. Szóval nem feltétlenül az abortusz a megoldás… nagyon sokan várunk babára, és nagyon sok alapítvány is van, aki tud nektek segíteni, ha még sem tudjátok vállalni a babát. Nehéz döntés, de kitartást kívánok hozzá!
Elnézést de én is 16 évesen lettem terhes. Mikor ezt megtudtam már késő volt az abortuszhoz ! Főleg hogy én tudatomon kívül lettem terhes mivel, egy buliban kevertek drogot az italomba, mint utólag kiderült. 5 hónapos terhes voltam mikor megtudtam hogy terhes vagyok. Nekem szüleim nincsenek, engem nagymamám nevel, de a döntést rám bízta. Idézem: ” Bárhogy is döntesz én támogatlak téged, a ti életetek neked kell a helyes döntést meghozni!” Éjszakákat töltöttem a helyes döntés meghozásával de végül a leghumánusabb és egyben a legnehezebb , legfájdalmasabb döntést hoztam meg. Felkerestem egy Gólyahír nevű egyesületet mely örökbeadással foglalkozik. Megis tettem a lépéseket megismertem egy olyan családot akiknek minden vágyuk az, hogy gyermekük lehessen.Mikor terhességem utolsó két hetében kórházba kerültem mindennap meglátogattak . Ahogy közeledett a szülésem napja egyre jobban féltem és egyre nagyobb kétségekben éreztem magam. Féltem, féltem attol hogy helyesen cselekszem és féltem attól, hogy megfogom tudni tenni azt hogy oda adom a gyermekem valakinek. Majd mikor eljött a nap halál félelmem volt és kimondhatatlan fájdalmaim. De sikerült megszülnöm.Egy gyönyörű kisfiúnak adtam életet. Egy napig bírtam ki hogy nem nézem meg és nem fogom karomba, hisz már így is nehéz az elválás. De aznap mikor mentem haza a kórházból átmentem és könnyek áztatta fájó búcsút vettem szívemtől. A lelkem darabjaira hullott, de az eszemre kellett hallgassak hisz gyermekként nem tudtam volna egy gyermeket felnevelni. Remélem tökéletes életet él4
(az egy szomorúfej lenne az első sorban, elírtam)
Szia szomorú Anyuka 🙂
Én nem vagyok ilyen helyzetben, és nem is voltam. Mégis, valami nagyon megfogott a leveledben, és arra gondoltam szivesen beszélgetnék a lányoddal – először ki kell a szobájából hívni (képletesen) mert ha bezárkózik őrültséget tehet. A végső elkeseredés egy fiatalban az, hogy bevallja legnagyobb “hibáját és szégyenét” – valószínüleg ezt érzi. Mit érzel? Ha a lányod azt dönti, hogy szeretné a kicsit tudnál neki lelkileg és mindenhogy segíteni? Vagy félsz? Mert az biztos hogy a lányod fél és benned látja azt, aki segíthet neki. Légy erős, mert az anya az, akire a gyermeke mindig számíthat. Talán ha a lányodnak gyermeke lesz, lehet egyszer végtelenül boldog lesz, hogy “ilyen csodálatos lánya van”. De persze lehet, hogy máshogy dönt. Légy a lányoddal és ha akarod, szivesen beszélgetek vele én is.
Az abortuszt én sem támogatom.
A Gólyahír Alapítványon kívül a Baptista Szeretetszolgálat is foglalkozik örökbefogadással mind a két helyen több százat várnak a babára. De ha a védőnővel felveszi a kapcsolatot ő is segít. Nagyon sok család vár kisbabára, én ezt sokkal humánusabb dolognak tartom.
De ez a ti közös döntésetek lesz, sok erőt megértést és kitartást kívánok nektek.
Egy gyermek mindig minden körülmények között ajándék. Sír a lányod, hát persze, hibázott összezavarodott, bizonytalan, és nem tudja, hogy számíthat-e a szüleire. Kamasz is, a terhesség miatt is tombolnak a hormonjai. Elhiszem, hogy ijesztő, hogy terhes, de semmi esetre sem tragédia. Öleld át, mondd meg neki, hogy szereted őt is és az unokádat is. Nem egy és nem két esetben láttam, hogy kamaszlány felnőtt a feladathoz. és jobb anya lett, mint sokan mások. Beszélgessetek sokat, és mindenképpen várjatok pár hetet, míg döntötök. Ja, és ha eddig még nem voltatok, akkor mielőbb menjetek nőgyógyászhoz és védőnőhöz. Ők is tudnak segíteni.
1 lehetséges megoldás;a nagyszülök (a lány) szülei adoptálják a picit……Mindenkinek nehéz lesz.
Mégis, az ő döntése…
De ez egy jó cikk, tényleg: http://www.nlcafe.hu/csalad/20140423/iskolapadbol-a-szuloszobara/
Nagyon együtt érzek veled, mivel én is hasonló cipőben járok!
Igaz az én lányom 21 éves, most érettségizik, de nem is ez a baj.
A legnagyobb baj az, hogy nem fogom tudni őket segíteni, itt vagyok 3 gyerekkel egyedül, lakáshitellel, autóhitellel. Magunknak is épp elég megélni.
A fiú sem dolgozik, sőt a szüleinek is csak alkalmi munkái vannak. Egy két szoba, konyhás, fürdő és wc nélküli romos házban laknak 5-en, és az én lányom oda akar költözni.
Nálunk sajnos nincs hely, hogy ide tudnám őket fogadni. És miből fognak megélni?
Nem tudom mit tegyek, a lányom hallani sem akar az abortuszról.
Valamilyen szinten egyetértünk. Kell a kontroll, nem lehet mindenben szabadjára engedni a gyerekeket, mert sokszor nem érzékelik, meddig szabad elmenni (ez persze a fel nem nőtt felnőtteknél is gyakori). Viszont én úgy gondolom, nem tiltani, vagy elzárni kell a gyereket, de lehet feltételeket szabni mondjuk a bulizáshoz – pl. csak nagyobb testvérrel mehet, aki odafigyel rá.
Anno engem sem engedtek el egyedül a gimis bulikra, vagy az öcsém, vagy a bátyám (akik alkatilag jóval nagyobbak nálam) mindig ott volt, értem jött, bár nekem akkor még eszembe se jutott “rossz dolgokat” csinálni…
A levélírónak – nagyon nehéz ez a helyzet, de a döntést csak a lányod hozhatja meg. Mindenképpen ki kell nyitni őt, akár szakemberhez fordulni, hogy milyen lehetőségek vannak, a Gólyahír egyesület tényleg egy jó ötlet, onnan el lehetne indulni. Nehezíti a helyzetet, hogy nem árulja el, ki az “apa”, aki feltehetően szintén korabeli, 16-18 év körüli lehet, így családfenntartóként biztos nem tudna részt vállalni a gyermek felnevelésében. Abban tudjátok őt segíteni, hogy megmutatjátok neki, milyen lehetőségek állnak most előtte, és segítitek a választását, és támogatjátok (ehhez jó lenne a férjed is), azt viszont már nem tartanám jó megoldásnak, ha a születendő gyermek nevelését átvállalnátok tőle. Sok sikert és erőt a döntéshez, és persze a továbbiakhoz!
Sajnálom. Engem nem engedtek el 16 évesen bulikba, pedig fiú vagyok.
A lányokat pláne nem kéne. A mostani bulik a piáról, meg a szexről szólnak. Nem tudom, hogy nem tudtad ezt. Azt mondják, hogy kötelességüket nem teljesítő gyerekek nincsenek, csak szülők(apák).
Csak az engedje el a gyerekét bulizni, akit nem érdekel a gyereke sorsa. Nem kell elengedni bulizni, akármennyire is fáj ez a gyereknek, az ő érdekében történik. Ma azt kérdik a gyerekek, hogy ciki-e, ha 14 évesen szűz vagyok. Biztos mindenki szexel, csak jobban védekeznek. Persze , ma már nem divat büntetni a gyereket, (szobafogság). Ma már a gyerek bünteti a szülőket, veri a tanárokat. Megfordulni látszik a világ. Ma sok kis zsarnokot nevelnek némelyek, hagyják a gyereket kibontakozni, a gyerek mondja meg milyen autót vegyenek, hol nyaraljanak, stb.
Nem kéne hagyni. Remélem tanulnak a szülők ebből a történetből. Nem tudom, hogy a sors akarta-e így( jó duma, megfoghatatlan, lehet vele takarózni), de szerintem ez két gyerek akarata volt. 41F
Nehéz kérdés, én éjjel is ezen gondolkoztam. Kicsit olyan, mintha az ember egy balesetben elveszítené a lábát: onnan egy új élet kezdődik, és hiába szeretnénk meg nem történtté tenni, nem fog sikerülni.
Itt is, bárhogy döntenek, a döntés egész életükre kihat.
És igen, nekem is vannak barátnőim, ismerőseim, akik korán szültek (nem ennyire korán, de 17-22 éves korban), és én is irigykedve nézem, hogy már felnőttek a gyerekeik, kirepülnek, és ők végre kettesben lehetnek a férjükkel, űzhetik a hobbijaikat, építhetik a karrierjüket, még aránylag fiatalon.
Oké, valószínűleg 10-20 évvel ezelőtt meg ők néztek engem irigykedve.
Én nem tudom, hogy döntenék, vagy mire biztatnám a lányomat. De nehéz ez 🙁
Egyébként egy barátnőm is nagyon korán vállalt babát (17 éves volt). A szülei nagyon sokban támogatták, de szerencsére a párja mellette maradt. Mára, 30-on túl van, és van egy szinte felnőtt lánya, aki fantasztikus gyerek volt mindig is. És született egy kisebb gyermekük is. Anyagilag nagyon rendben voltak, mert a párja jól keres, így a szülők támogatásával a barátnőmnek sosem kellett komolyabban dolgoznia persze, és be is tudta fejezni az iskolát, majd az anyaságban élte ki magát, a gyermekét, mostmár gyermekeit minden programra elviszi. Kicsit irigylem, mert én 30 fölött vállaltam gyereket, eddig karrierépítés, majd a karrier megtörése… Elgondolkoztam rajta, hogy egy bizonyos szempontból lehet, hogy jobb lett volna, ha korábban lettem volna anya, akkor nem mondhatták volna a munkahelyemen, hogy túl fiatal gyerek mellett nem lehet karrierem, el kell fogadnom, hogy részmunkaidőben, kezdőknek való munkát csináljak, így 30 fölött, tapasztalatokkal. Hm, ez is lehet egy szempont.
Ilyen helyzetek régen is voltak, nem kell a mostani fiatalokat megbélyegezni. Mi szülők, tényleg nem így képzeljük el gyermekeink jövőjét!
Én mindenképpen addig beszélgetnék, míg meg nem nyílik a lány. De a legfontosabb, hogy ő mit akar, végigbeszélném a lehetőségeket.
Az nagyon rossz gondolat, hogy a nagyszülő felneveli. Családomban 2 eset is volt, amikor a nagymama szó szerint kivette az anyuka életéből a gondoskodás, felelősség megtanulásának lehetőségét, és ezáltal nem tudott kialakulni az egészséges anya-gyerek viszony, sőt az anyuka óriási komplexusokkal küzd, hogy ő mi mindenre nem képes.
Azzal sem értek egyet, hogy 16 évesen még annyira gyerekek ezek a fiatalok, a szülők, akik túlzottan óvják őket mindentől, mi rontjuk el őket!
Ha belegondolunk, mennyivel többet tudnak nálunk, miket kell megtanulniuk, miért pont a gyereknevelésben lennének butábbak, csak hagyjuk őket érvényesülni, az ösztöneik megvannak.
Gyerek, munka mellett is lehet még tanulni, saját lányom is ezt tette, csak kell hogy tudja, számíthat a családjára. S nekünk, szülőknek kutya kötelességünk támogatni annak a döntésnek a végeredményében, amit együtt végigbeszéltünk.
Ugyan ez játszódott le nálunk is egy pár éve az én lányom is 16 volt .Mindenben támogattam,de ő az abortusz mellett döntött!Nem én akartam az ő döntése volt.Ha belegondolok,egy baba tönkre tette volna az egész életét,túl fiatal volt még hozzá.Lehet mondani bármit,hogy örökbe lehet adni,de azt meg én nem engedtem volna .
Nálunk annyi a különbség,az én férjem nem üvöltött elfogadta mint tényt,az egész család a nagy fiammal együtt ott várt a kórházban,konzultáltunk orvossal is.
Sokat beszélgettünk azóta,de soha nem hányunk a szemére semmit
Az én lányom a 11. évfolyamot sem fejezte be, vagy is most probálkozik vele, mert van egy 4 hónapos babája. Rettenetesen büszke vagyok rá,egyrészt a döntése miatt, mert mindig úgy neveltem a tetteinkért vállalni kell a következményeket, másrészt mert nagyon jó anya. Én rábíztam a döntést, megbeszéltük. Elmondtam az én tapasztalataim. Tudni kell a párjával együtt vannak aki 9 évvel idősebb és gyakorlatilag a legelső alkalommal összejött a baba. Probálom mindennek a jó oldalát nézni, fiatal nagymamaként viccesen mondogatom, legalább nem kell botra támaszkodva labdáznom vele. Persze nyilván nem lesz könnyű az élete, de mindenben támogatni fogjuk amire van lehetőségünk. Szerintem ezt nem szabad tragédiaként megélni, mert ennél van sokkal rosszabb is ha körbe nézünk a világban de elég ha csak a környezetünkben. Kedves Katalin kivánok sok szerencsét és erőt bárhogy dönt is a lányod!
Ismeretlenül nehéz tanácsot adni. Viszont mivel vannak személyes tapasztalataim, azokat szívesen megosztom . Én is 16 évesen szültem, igaz nekem nem volt választásom ,mert mire kiderült az állapotom, már nem volt mit tenni, mivel túljutottunk a 12 héten, ami az abortusz utolsó lehetséges időpontja. Semmi tünetet nem produkáltam, ezért nem vettük észre. Nagyon fontos tényező, hogy nekem akkor és hála Istennek azóta is párkapcsolatom van/volt (ugyanazzal a “fiúval”). Visszatekintve azt mondom nem volt könnyű, de minden perce megérte. Az életem teljesen más irányt vett, nem azt az iskolát fejeztem be, amit szerettem volna, de így is megtaláltam a helyem. A “kisfiam” a nyáron lesz 15 éves és nem cserélném el senkire, nem adnám semmiért. Igen, kell hozzá a szülői támogatás, segítés, főleg ha a lányod még afféle igazi kamasz, bár nem tudhatjuk, hogy mit hoz ki belőle a baba, ha megtartjátok… Szerintem az a helyzet, hogy bárhogy döntötök és mindenféleképpen közös döntésről/megegyezésről beszélek, vannak buktatók. Egyrészt a mai világban a “semmire” (bocsánat a kifejezésért, de nem tudom más szóval leírni a lányod helyzetét, hiszen még “igazi” saját élete) gyereket vállalni nagyon nagy felelősség, amit ugye most Neked kell(ene) vállalni helyette és szülhet problémákat. Másrészt nem tudni egyenlőre az “apukáról” semmit. Ő esetleg támogatná-e a születendő picit? Viszont az abortusz meg egy életre szóló lelki teher lehet, ha a lányod az mellett dönt… Tényleg nem egyszerű kérdés, mert bármerre indultok, egy életre megváltoztat mindent mindkét irány. Én is csak azt tudom mondani, hogy higgadtan próbáljátok megbeszélni, mérlegelni, hogy mi lehet a megoldás… Mindenképpen a Te válladon van a nagyobb súly, hiszen az irányokkal járó dolgokat Neked kell elmagyarázni A lányodnak. Így ismeretlenül nem kívánhatok mást, csak sok sikert a jó döntéshez:-)
Szerintem az abortusz semmi esetre sem megoldás.
Van 9 hónap felkészülni, kitalálni, hogyan tovább. El kell mondani a gyereknek, hogy bár nem tett jót, hibázott a szülei szeretik. Ha segít és mellé áll a család baba ÉLHET, és minden nehézség ellenére örömet és szeretetet hoz a családba.
Nem ítélkezem, de minél jobban tiltunk mindig az ellenkezőjét teszik a tinik. Egy régi dolog ami egy ismerősömmel történt, sajnos már nem él, de a szülei sem, azért is merem leírni okulásként. -Az ismerős leánya pont 16 éves volt és gimis mint a Te lányod és ugyan így járt. Ő elvetette a gyermeket,de milyen az élet amikor 10 év múlva férjhez ment és szerettek volna babát a baba soha sem jött egy orvos azt mondta neki, hogy az abortusznál roncsolódott valami a méhében pontosan nem ismerem a dolgot.Ma már biztosan tudtak volna segíteni rajta, több mint 30 éve volt ez a dolog. A férjének eltitkolta, hogy volt egy ab. 16 évesen s amikor valaki elmondta a férjnek, hogy ez az igazi ok. Rögtön nagy “balhé” volt ebből s a hölgy nagyon depressziós lett, hogy elhagyták és ivásnak adta a fejét majd öngyilkos lett. -Nagyon meg kell gondolni a döntést, pláne az első terhesség elvételénél mert sok esetben sajnos utána nemtud teherbe esni. Bár ne legyen így! Talán mégis megkellene tartani, és szülői segítséggel minden menne rendben utána befejezheti az iskolát is. Az is megtörténhet, hogy minden jórafordul és boldog édesanya gyönyörű gyermekkel és nagyszülőkkel segítve senkivel nem cserélne ha megtartja.Nagyon gondoljátok meg, talán a sors akarta így? Ki tudja? Valamiért így kellett, hogy történjen . Nagyon jó egészséget sok szeretetadást a kismamának! Szembe kell nézni a megtörténtekkel és vállalni a felelősséget, s nem kihátrálni mert az mindig könnyebb!Megjegyzem nagyon korán érnek a mai fiatalok s néha meggondolatlanok, döntések sora sorozata áll még előttük az életben s még nagyobbak is. Egykettőre felnőtté lesznek! Sok kitartást, nagyon sok erőt és sok szeretetet adjatok a gyermeketeknek.Ami meg megtörtént hát megtörtént. – Gondoljátok jól meg a döntést!
Abortuszt semmiképp!! Van más megoldás amit érdemes átgondolni.
A Gólyahír Egyesület kifejezetten ilyen esetekkel foglalkozik. Van honlapja ami részletesen bemutatja a munkájukat.
Szia Kedves!
Nagyon mélyen együtt érzek. Nekem – negyvenes nő vagyok – nagyon sok barátnőm van, és ismerősöm akik nem tudnak teherbe esni. Meglepően sok jól szituált család van akik epekednek kisbaba után. Velük is együtt érzek. Bátorítanálak Benneteket az örökbe adásra. De ha akár így, akár úgy megszületik a baba én támogatnálak Benneteket, először egy nagyobb összeggel, aztán pedig mással is amire szükség van, és tudnék segíteni. Két évvel ezelőtt egy rokonom került hasonló helyzetbe, neki is ezt ajánlottam, de szörnyűen megsértődött, így a felajánlás bennragadt.
Ez egy nagyon érdekes cikk ebben a témában:
http://www.nlcafe.hu/csalad/20140423/iskolapadbol-a-szuloszobara/
Viszont, szerintem, ha vállalja a babát, akkor gyakorlatilag neked kell majd felnevelned. Olyan, mintha te vállalnád.
Hú, sajnálom. Ha az én lányom kerülne ilyen helyzetbe (belegondolni is rossz), én a kisebbik rossznak az abortuszt tartanám (ismételten szörnyű belegondoni is :(). De ha ő meg szeretné tartani, támogatnám … Próbálj vele beszélni, mint nő a nővel – sajnos a gyerekkor itt és most véget ért. Sok erőt nektek!