Arra gondoltam, gyűjtsük össze, melyek azok a mondatok, amelyektől, ha lehet, jó lenne megkímélni kismama ismerőseinket. Ha már mindenki hozzátette a magáét, fellőjük az univerzumba, de mindenképpen ki a facebook-galaxisba, hogy okuljanak azok, akiknek szükségük van rá.
Szóval nézzük! Magam részéről ilyesmikre gondolnék:
Mellékesen megjegyezve, jóindulatú mosollyal: „Azért felszedtél egy pár kilót terhesség alatt, nem?”
Őszintének tettetett csodálkozással, mintha csak egy érdekességről lenne szó, vagy nyilvánvaló megdöbbenéssel olyan személytől, aki nem foglalkozik apró lelki nüanszokkal (mint például nagymamám): „Ekkora mellekből tényleg jön elég tej?”, és „Olyan sovány ez a gyerek! Nem kellene egy kis tápszer is adni neki?” További variációk: „Jól tartod egyáltalán? Így biztos nem tudja bekapni a melled és meg is fog fulladni!”, esetleg: „Nem tudom, mi bajod van, és mit problémázol ezen! Nekem semmi gondot nem jelentett a szoptatás annak idején.”
Magam részéről azt javasolnám, hogy legjobb SEMMILYEN megjegyzést nem tenni arra vonatkozóan, hogy az anyának van-e elég teje, és megfelelően táplálja-e a gyerekét, főként nem arra utalva, hogy képtelen ellátni a babát. Más kérdés persze, hogy előfordul, valóban nem elég a tej, de ezt az anya nem hajlandó beismerni, láttam már ilyet, hát, nem tudom, mi ilyenkor a megfelelő rávezetés. Mert az biztos, hogy a célozgatás éppenhogy csökkenti a tejmennyiséget és az önbizalmat.
De nézzük a következő fajta hozzászólást: „Amikor az én gyerekem ennyi idős volt, simán kitakarítottam az egész lakást kétnaponta, nálad viszont elég nagy kupi van!”
„Már ne haragudj, de hogy adhatsz vasalatlan rugdalódzót erre a kis gyönyörűségre?”
Őszinte, de valóban őszinte csodálkozással férfiaktól és szingli barátnőktől: „De hát ez a gyerek folyton alszik! Ne mondd már, hogy nem tudsz pihenni! Mi ebben olyan fárasztó?” Illetve: „Olyan jó neked, hogy már nyolckor lefekhetsz aludni!” (fogalma nem lévén, hogy ötkor keltél és előtte éjszaka négyszer ébresztett a gyerek, és hasonló program várható a mai napra is).
Ó, és a legjobb az, amikor az ember az alváshiánytól már teljesen szétesik, és akkor jön néhány okosság az altatásra vonatkozóan: „Már megbocsáss, de így nem lehet elaltatni egy gyereket! Nem próbáltad még ezt vagy azt a módszert? Ez a helyzet nem sok jóval kecsegtet!” Pedig ugye próbáltad, már majdnem minden módszert próbáltál, de a gyerek akkor is csak ennyit alszik. És még elkezdheted utálni magad, mondván, szar anya vagy, csak ennyire képes, de ez sem fog változtatni semmin, így nincs is sok értelme.
Nálatok hogy van ez? Mi az, ami kiveri a biztosítékot?
Igazából nem akarok olyan várandósnak tűnni, aki csak morgolódik, és semmi nem jó, akármit kérdeznek vagy mondanak neki…de tényleg néha azért idegesít fel a korábban említett 3 mondat, mint kérdés, mert az embernek az az érzése hónapok óta, hogy na semmi másra nem kíváncsiak belőlem, megszűntem, mint átlag ember, most csak várandósság van, és tökre úgy kezelnek, mint akinek beszűkült az elméje és a tudata…….
Pedig ugyanúgy igénylem a társaságot, a korábbi sokrétű beszélgetéseket és azt, hogy ne egy tenyészállatkát lássanak bennem-és sajnálkozzanak, “jaj az egész nyarat pocakkal kell kibírnod…”
Jó kérdés a kismamához?! Azt hiszem, ha az átlag napjaidra kíváncsi, esetleg a lelki változásokra-és ekkor tapintatos, mert nem kérdez rögtön olyat, hogy akartátok-e…illetve azok a kérdések, amiket nem unásig emlegetnek az emberek pl. örülsz, hogy fiad lesz, vagy jobb lett volna egy lány?! Szóval ez is olyan kérdés, ami egyrészt felesleges másrészt tapintatlan, miért lehet ennek nem örülni…
Hm, ezeket a kérdéseket én is elkövettem már 🙂
Bár az akartátok?-at csak attól kérdeztem meg, akivel olyan volt a viszonyom hogy meg lehetett kérdezni.
Tulajdonképpen mik azok a kérdések, aminek “örülnek” a kismamák? Vagy inkább úgy kérdezem, ti miről beszélgetnétek szívesen a kismamasággal, terhességgel kapcsolatban, olyan emberekkel, akik “idegenek”: nem orvos, családtag, közeli jóbarát?
Ez jò. És ez lenne az egészséges szerintem.
Ja, cserepesvirág 🙂 Így még az átlagos általános iskolákat is klasszul ki lehet járni, ott is sokszor előny az “észrevétlenség”.
De nem nyomot hagyni születünk erre a világra? Talán patetikus, de eszembe jutott:
De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
Az már régen rossz, ha egy baba érkezését problémaként értékelik. Nyílván lesznek nehéz időszakok, de akkor sem probléma egy gyermek. Rengeteg szeretetet és szépségt hoznak ezek a kisemberek a felnőttek életébe. Nincs szebb, mint a gyermeki ártatlanság, őszinteség és feltétel nélküli szeretet.
Irigyek és megkeseredettek nagyon sokan főleg a nők. Lehet kevesebbet kellene másokkal foglalkozniuk és többet a saját életükkel és akkor boldogabbak lennének.
A nők nagyon rivalizálnak, ha vkinek jó kapcsolata/házassága van, csinos, boldog esetenkét elmentek nyaralni vagy egy hosszú hétvégére és jön a baba is, akit mindeketten várnak… na hát ez már a pofátlanság megtestesítője, mert nem vagy olyan savanyú és megkeserdett, mint ők. Sztem semmiből nem tart reggelente 10 percet az ember lányának magára fordítani, h jól nézzen ki és ne legyen slampos. A kapcsolatért pedig tenni kell, különben ellaposodik. Sokan nem látják be, ha problémájuk van, mert egyszerűbb a szőnyeg alá söpörni és tudomást sem venni róla. Nagyon sok kapcsolat szerintem azon bukik meg, hogy nem mondják el egymásnak őszintén a párok a problémáikat, vágyaikat stb. A kommunikáció nagyon fontos az emberi kapcsolatokban és ez persze igaz a gyermeknevelésre is.
Az ilyenek sorába nem is akarok beállni… szeretem a rendet, de van, amikor nincs rá energia és megvár, nem csinálja meg helyettem senki. Igen nálunk le fog hullani a morzsa a földre stb. na bumm majd össze lesz szedve, én ezekből nem csinálok problémát, akinek nem tetszik ne nézze. 😀
Lárifári, ez ismerős!
Terhesség alatt: “De jó, hogy végre felszedtél pár kilót!”
Szoptatás alatt rohamosan fogytam, fogyok most is: “Egyééééééééél már!” Eszek. Egyél többet, nem lesz tejed!” És a legjobb: “Direkt nem eszel, hogy ne kelljen sokáig szoptatnod.” Így, kijelentő módban az anyámtól.
Jelenleg 7 hónapos a kislányom, magától elhagyta a cicit, napi két tápszer és vegyes táplálás van nálunk. Anyám halálra sértődött, mikor nem engedtem, hogy bogyós gyümölcsöt, illetve cukrozott túrót adjon a babának. Szerinte éheztetem a sok tudományos hülyeség miatt, amit olvasok a neten és ennek a gyereknek már mindent kellene ennie, de majd csak akkor ismerem be, hogy neki van igaza, ha már beteg lesz. Hozzáteszem a kislányom hét és fél kiló, a combját pedig nem érem át a kezemmel. Szóval tényleg éhezik. Ja és igénytelen vagyok, mert a kiságyban is mindig rendetlenség van. És ez az anyám, nem az anyósom….
És talán igen, mi vagyunk, akik kihúzunk a nyugodt és csöndes családi idillből, hol morzsa nem hullik a földre, hol a gyerekek nem szaladoznak össze-vissza igényelve a sétát és kizárólagos foglalkozást. Mindenki olyan nyugis, mint egy-egy cserepesvirág. Kilógunk. 😛
Családi együttlét = 2 tini a számítógép előtt, egy a tévé előtt, apuka kint cigizik, anyuka nézi anyóst, anyós főz, após alszik a tévé előtt, én a kislányommal a gyerekszobában külön játszunk halkan, vigyázva, hogy nehogy rendetlenség legyen, mert az baj.
Gondolom ennek hatására igen jól sikerült gyerekeik vannak az érintetteknek… Rettenetes 🙁
Még egy szösszenet, ami most eszembe jutott:
Amikor a nő kollégáid, akik eddig is irigykedtek rád, mert jóval fiatalabb és boldogabb életet élsz, mint ők..nem telik el nap, hogy ne azon csámcsogjanak, hogy, na eljött a Te életedben is a problémás rész, és hogy el se tudod képzelni, mit vállalsz magadra…és milyen nehéz lesz…és biztos nem lesz időd magadra, és a párodra, ja és persze dagadt leszel…de minden nőnek ez a sorsa, aki pedig győzi erővel, az biztos csal és csak magával foglalkozik….
Ez tényleg a WTF kategória. Szeretnek többet mondani, mint, ami valójában volt. Én nem hiszek az ilyen embereknek. Nem robotok vagyunk, hanem emberek és igen elfáradunk és nincs mindenre energiánk, a gyerek lesz az első és utána minden más.
Jó gyűjtemény!
A “kedvencem” nekem az volt:
Annak idején semmi baj nem volt a gyerekekkel. Ha sírt éjszaka, átkiabáltunk a másik szobából, hogy maradjon csöndben. Tudja, hol a helye.
Nem engedtem meg magamnak, hogy a takarítás és a főzés ne menjen. Igen, én évekig 3 órákat aludtam, és éjszaka csináltam meg a házimunkát. Délután ötig én nem játszottam a gyerekkel, hogy szokja meg, akkor van itt az ő ideje. Persze, hogy nem tudod jól vezetni a háztartást, amikor mindig sétálsz és játszol a gyerekkel. (?????????? WTF????)
Igen ez is tipikus.. na mi lesz fiú/lány? és hogy fogják hívni? Ahogy írod itt ki is merül a beszélgetés.
Cuccok.. igen ki a fenének kellenek a tönkrement ruhák, amiknek az anyaga is elöregedett és bök. Mondjuk én szerencsére nagyon sok szép, jó állapotban lévő ruhát kaptam a Barátnőimtől.
Azt kell mondjam, h nem veszik észre magukat az emberek, meggondolatlanul beszólnak és végig sem gondolják, h az egy kismamának mennyire rosszul esik. A sok okoskodó tanács meg.. na azzal tele a padlás.. én szívesen veszek minden tanácsot, ami hasznos, de felesleges hülyeségektől kíméljenek meg.
Erről az jutott eszembe, hogy az én anyósom, aki mellesleg hipohonder és nagyfokú életundortól szenved, azt közölte Velem, amikor bejelentettük a nagy hírt, hogy úton van a kis unokája, hogy nekem nem lehet egészséges gyerekem, mert Rh negítv vcs.-ú anyuka vagyok…. Mindezt arra alapozta, hogy ő mindent tud.. Azt hittem széttágul az agyam! Azóta is akkora baromságokat képes összehordani, hogy van, hogy inkább felállok és otthagyom, különben egy életre össze tudnék veszni vele..
28. hetes vagyok, és nekem is elegem van a hülyébbnél hülyébb megjegyzésekből, az első amin kiakadtam az nálunk is az “akartátok a gyereket” kérdés volt…utána “mi lesz?Minek híjják?” Persze ezek után a beszélgetések többsége megfeneklik, mert egyszerűen nem jut több kérdés eszükbe az embereknek… A másik, hogy ne vegyél semmit a gyereknek, tulajdonképp, minden ismerősnek van valami gyerekholmija eladó, 8-10 éve használt szarsága, tök mindegy, hogy babkocsi, vagy kiságy, és ezzel tömik a fejem, hogy ezt vedd meg, meg azt vedd meg, nehogy újat vegyél, pedig nem a használt szóval van a bajom, hanem mások gusztustalan tukmálásával és amikor 8-10 éves dolgot akar új áron rám sózni a jóindulatú rokon!
A Férjem fodrásza (nő és gyereke is van) jegyezte meg tegnap mikor bementünk időpontot kérni neki, hogy: “gömbölyödsz rendesen így is, úgy is. Hát lesz miből leadni” 29. hetet betöltött kismama vagyok és ez idő alatt 10 kg-ot híztam/híztunk 60kg-ról indultunk most 70 kg a súlyunk. Nem gondolnám, h ez olyan rettenetesen sok, nyílván rajtam is van némi plusz, de a baba is nagyon sokat nőtt az elmúlt 1 hónapban. És őszintén melyik kismamának nem változik a teste Rubint Rékán kívül? Miért kell ilyen tapintatlannak lennie az embereknek? Még ha tudom is magamról, h nincs szétfolyva a testem, akkor is rosszul esik az ilyen és ehhez hasonló megjegyzés. Mikor elmondta a Férjem, h babát várunk ő volt az egyetlen, aki nem is gratulált.
Amit még nagyon szerettem, mikor az egyik kollégám megkérdezte tőlem, h: “véletlen vagy tervezett gyerek?” vagy “rendesen vagy császárral akarsz szülni, gátvédelmet akarsz? Szoptatni fogsz vagy tápszeres lesz a baba?” Most komolyan kinek mi köze van ezekhez?!?! Jótanács szintén kolléga részéről: “ne vegyetek semmit a gyereknek, ha rám hallgatok a barátoktól, amit kaptok az kitart a gyerek 8 hónapos koráig” … mhm, hát persze.
Hajnal, ez nagyon kemény! Basszus, és ápolónőnek megy.
Gyerekneveléssel kapcsolatban még nincs tapasztalatom a jóakaratú emberek segítő megjegyzéseiben, de terhesen már alakul..
Éppen tegnap mondták a legnagyobb jóindulattal: “Olyan jó, hogy felszedtél pár kilót, tök jól áll, végre !” (Szerintem meg egész jól néztem ki előtte IS!”)
Vagy a másik véglet: “Nem éhezteted azt a gyereket, eszel eleget?”
Objektíve egyébként teljesen normális mennyiséget híztam eddig. .
Bár nem egészen rokoni tanács ez, de én megkaptam egy ilyet. Koraszülött volt az első gyerkőcöm. Nagyon! 6hétig lebegett élet halál között… Én minden nap mosolyogva, jó kedvvel mentem be etetni hozzá, és mindig meséltem neki, h mi történt addig, míg nem voltam mellette. Egyik alkalommal egy Nagymama ápolónő, aki rá pár hónapra, h mi találkoztunk elment nyugdíjba, benyögött nekem egy ilyet, mikor boldogan mentem be a kislányomhoz:
“Anyuka ne örüljön, h van egy gyereke, bármikor meghalhat!”
Nem sokon múlt, h ledobjam a 3. emeletről. Úgy vezettek ki a többi kismamák, mert látták rajtam, h a düh elhatalmasodik rajtam.
Anyós próbálkozott nálunk is,hogy adjak tejbe! áztatott kenyeret a gyereknek,stb.Én nagyon rövid idő alatt(kb 2-3 alkalom) meguntam,és rövidre zártam.Megmondtam neki,ha még szerené ebben az életben látni az unokáját,akkor nem próbál beleszólni a dologba.A másodiknál már nem is vártam,előre mondtam neki,hogy nem vagyok kiváncsi a tanácsaira…Pár hétig nem hívott minket,de nem bántam 😛
Szülés után 2nappal meglátogatott a -nem éppen karcsú- barátnőm a kórházban. Első szava: Hát, maradt hasad! Én meg: Örülnél, ha Neked ekkora lenne…
Nagyanyám szerint folyton fázott a gyerek. A 28fokos tetőtéri szobában aludt a fiam, bement utánam és egy 4rét hajtott pokróccal betakarta a feje búbjáig. Már vörösödött a feje szegényemnek, mire észrevettem. Csak azért nem ordítottam el magam, nehogy felébredjen…
Nálunk anyós nem szólt egy szót sem, csak megjelent a fürdetéskor, és árnyékként járt a nyomomban. (A szomszédban laktak) Megtöltöttem a kiskádat, odaugrott, ellenőrizte a vizet. Elléptem a kicsitől egy pillanatra odaugrott, betakarta a fürdőlepedővel. (25 fok volt a szobában)Aztán párszor após is beszambázott, mikor már szoptattam volna. 1 hét után egyszerűen kulcsra zártam az ajtót, minden szoptatás előtt, és fürdetéskor. Persze sértődés lett, de nem érdekelt, mert onnantól nyugi volt.