Van egy kórház, amelyik egy időben bababarátnak neveztetett, és most nem szeretném megnevezni, mert ez a blog sem reklámozni sem ellenreklámozni nem akar, különösen, hogy nem személyes történet következik, hanem egy, a szüléshez közel járó kismamától jutottak el hozzám az információk. A kismama azt mesélte, hogy a választott szülésznője azt javasolta, négy perces fájásoknál hamarabb ne menjen be a kórházba, mert ha legalább hat centire nincs kitágulva, nem lehet együtt a férjével vajúdás közben. Addig ugyanis a vajúdó kismamák egy teremben fekszenek, és hallgatják egymás jajgatását. Fontos még tudni, hogy a kórházba való megérkezés után óránként vizsgálják a kismamát, és elvárt, hogy két vizsgálat között egy centit táguljon. Ha nem megy, jöhet az oxitocin.
Na most, mi vaaaaan? Mintha a tágulás valamiféle agyi tevékenység lenne, vagy olyasmi, ami befolyásolható akarattal. Ez kábé úgy hangzik nekem, mint ha azt mondanák, hogy három perced van, izgulj fel. Vagy öt perc mulvára aludj el, de mindenképpen! Biztos, hogy egyik sem fog sikerülni, ha mindezt teljesítményként fogjuk föl.
Azt is megtudtam, hogy a csecsemős nővérek mindenképpen arra ösztönzik, sőt, nagy erővel rábeszélik az anyukákat, hogy első éjszaka adja le a gyereket, és aludjon egyedül. Emellett egyébként lehet érvelni, és persze jó, ha az anyuka ki tudja pihenni magát, de ha ő belülről érzi, hogy a gyerekének vele kell lennie, ne beszéljék már le róla! Természetesen azt is megmondták, hogy magától értetődően tápszert adnak a babának, ha sír, és nem is értik, mi ebben a furcsa. Egyébként pedig minek kérdezősködik! Kiderült aztán az is, hogy az édesapa csak a folyosóra mehet be látogatni, és üvegajtón keresztül nézheti a gyerekét. Értem a szabályt, hogy ne menjen be egy háromfős szobába nézni, ahogy a többi anyuka szoptat, de azért valamilyen módon kapcsolatba léphetne a babájával az első három napon, nem?
Tény, hogy nem személyes tapasztalat alapján írok, én nem ebben a kórházban szültem, és nem mentem el leellenőrizni, hogy ezek az információk megfelelnek-e a valóságnak, annyit viszont tudok, hogy a kismama ismerősöm nem kitalálta őket, hanem végigkérdezett minden részletet.
Másrészt, egy másik kórházról meg azt hallottam (amit az egyik kommentben már említettem), hogy császármetszés után a bepólyált gyereket odaadták az apukának, hogy nézegesse és lefényképezze, de megérinteni már nem volt szabad.
Ilyenkor az jut eszem, hogy egyébként hol élünk? És miért vannak a szülészetek? Mert ezek alapján úgy tűnik, mintha sok helyen nem az anyáért és nem a babáért működnének, sokkal inkább az egészségügyi személyzetért, a szabályokért, vagy ki tudja…
Nektek mi a tapasztalatotok?
(Az említett kismama egyébként a napokban fog szülni, úgyhogy drukkoljunk, hogy a fura szabályok ellenére minden jól sikerüljön!)
Mondjuk a bababarát kórház eleve azt jelenti, hogy kerülik a pótlást, ameddig csak lehet…
Egyik Baba barát kórház se ami aminek lennie kellene. Ez csak egy kinevezés, és vaskos pénzek, amit nem arra fordítanak többnyire, tisztelet a kivételnek, amire kellene.
Nekem is könyörögnöm kellett, hogy adjanak pótlást a babámnak, mert az első nap már besárgult és alig akart enni, telem semmi se volt, alig indult be, 1 hónapra rá a sok kínlódástól el is apadt, főleg hogy egymás után 10 nap különbséggel elkezdődött a mensim, és ezzel egy időben eltünt a tejem is!
Úgy könyörögtem 1 doboz tápszer receptért, hogy amikor haza megyünk, az legalább legyen a biztonság kedvéért, 1 hétig kínlódtunk, tejem alig volt, folyton éhes volt és sírt. Azt mondta a védőnőm is, hogy szoptassak 2 óránként meg ilyenek, lehetetlen volt már mikor 3 hete nem alszol csak napi 2 x 1 órát. Amióta kipótoltam a tápszerrel nyugodt és boldog baba lett, 2,5 hónaposak vagyunk és éjjel 10 órát is alszik, végre kipihent vagyok és tudok vele foglalkozni, úgy ahogy kell, kipihenten és kiegyensúlyozottan.
Az a baj sok kórházban, ahogy mi velünk is történt, alig néztek ránk, dokit sehol se találtam, az 5 nap alatt 2 x találkoztam vele. A nővér szó nélkül úgy kicsavarta a cicimből azt a 2 csepp tejet, hogy utána 2 napig képtelen voltam szoptatni!!!
Pedig nem kértem, hogy fejjen le, de szerintem a kedves férj urát fejje le ilyen durván, nem tudom annak tetszene-e.
Simán hagyják a kismamákat 40 órát is vajúdni, ha azt mondod, hogy péntek óta görcsölsz erősen, simán felülbírálják és azt mondják nem, most déltől görcsölsz és kész. Ha észleled a magzatvíz szivárgást simán azt mondják nem igaz, nem látnak semmit, menj haza, telt ház van.
Úgy megcsinálják a zárójelentést, hogy még meg sem vizsgálnak és azt se tudják mi van veled, arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokat írnak le, amiről információt nem kértek tőled, csak feltételezik mi van.
Velem így volt… És még hány embertől hallottam ezt amit leírtam most. Ez a cikk is, arról ad jelzést, hogy amit én éltem át, vagy amit mások éltek át, ahogy a cikk iró is írta, NINCS baba barát kórház sehol. Mert még mindig nem fogják fel, hogy a vajúdást nem csak a mama, de a baba is megszenvedi, ha nem segítenek, csak flegmák és sértőek, lekezelőek a kismamákkal, nem lesz könnyebb az ott töltött napok senkinek.
De a zsebüket azt tartják. De aki ott pusztul el, a felelőtlenségük és szakmai “nullaságuk” miatt, akkor mossák kezeiket, bocs de aláírtad, hogy saját felelősségedre….
Ennyi erővel sok kórháznál még a saját fürdő szobád és a férjed is jobb szülőszoba és szülést levezető/kísérő “asszisztens” bizonyos esetekben.
…és persze fizess kismama, ha normális ellátást kérsz. Tisztelet a kivételnek, annak a nagyon kevésnek. (Biztos van 1-1 kórház és jó néhány eü dolgozó aki tisztességgel és szakmai elhivatottsággal végzi a munkáját, de én pont nem 1 ilyen csapatot fogtam ki anno.)
Tehát nincs bababarátkórház. Csak kinevezett kórház, amiben minden ugyanúgy megy, mintha nem lenne semmi tábla kint. Csak reklámozzák azt az elvet, amit követni kellene.
Szerintem én ebben a kórházban szültem! 🙂 A leírás alapján legalábbis nagyon sok a hasonlóság. A második gyerekem születése idején – bő 2 évvel ezelőtt – még teljesen bababarát volt, mindenki kedves és segítőkész volt a portás bácsitól a csecsemősökön át a takarító nénikig. A csecsemős nővér 2 óránként jött megnézni, hogy minden rendben van-e, szépen szopizik-e a baba, meg úgy általában jól vagyunk-e. A védőnő megmutatta a pelenkázást és a köldökcsonkápolást, pedig tudta, hogy nem első baba. Természetes volt, hogy a harmadik babát is itt akartam szülni… De nagyot csalódtam: kelletlen kórházi dolgozók, fél napig nem láttunk se gyerekorvost, se csecsemőst, senki nem foglalkozott velünk. 🙁 A kis kocsiba alapból berakták a cumisüveget a tápszernek! Arról nem is beszélve, hogy folyton kérdezgették, adjanak-e pótlást. Pedig nem voltunk többen az osztályon, mint két éve. Egyszerűen “csak” vezetőségváltás történt. (Az, hogy csak az üvegen keresztül lehet nézni a babát, nem változott, de én ennek annak idején is kifejezetten örültem. 3 napot igazán ki lehet bírni, s legalább ennyit pihenésre lehet fordítani. 😛 Arról nem beszélve, hogy milyen kellemetlen, amikor egy négytagú család zabálja hangosan beszélgetve a rántott húst a szobában, amikor épp aludni próbálsz a gyerekkel – megtörtént velünk márciusban a Madarászban.)
Talán az a fő kérdés itt, legalábbis számomra, hogy a szülő nő van a kórház kényelméért, vagy a kórház és teljes személyzete van minden egyes családért: babáért, anyáért és apáért. Lehet a kapcsolatteretést modern kényeskedésnek gondolni, de kiszolgáltatottnak lenni felnőtt emberként, egy ilyen kiélezett helyzetben igenis nehéz dolog lehet és az hogy a hatalmi helyzetükkel visszaélnek egyes helyeken, az igenis felháborító. Mert értem én az alkalmazkodást meg a fertőzéseket is, de magyarázza már meg valaki a cukros vizet, vagy cukros teát?!
Nálam pont a másik véglet volt a gond. Az én babám nem szopizott, csak aludt. 3 héttel ugyan korábban jött, de már nem volt koraszülött. 3 napon keresztül könyörögtem tápszerért, vagy legalább egy pici vízért neki, mert egy csepp tejem nem volt. Mivel nem akart szopizni, így a tejem sem indult el. Végül az erőszakos fellépésnek és a férjem jelenlétének köszönhetően harmadik nap éjszakára már kapott pótlást, az éjszakás nővér szentségelt, mert ő is megbizonyosodott, hogy egyetlen csepp tejem sincs. A lányom szépen evett, aztán jött a reggeli váltás és a nappalos nővér nem adott tápszert, ehelyett csomósra nyomkodta a mellemet. Sírtam a fájdalomtól….A vége az lett hogy a lányom vére a folyadékhiánytól besűrűsödött, mellé még be is sárgult és 5 napig folyamatosan infúziózták a koraszülött osztályon és minden egyes szoptatáskor segítséget kaptunk, mert folyton aludt.
Sztem nem bababarát kórházak kellenek, hanem rugalmas kórházak. Nem egyformák az anyukák és a babáik sem. Nem vagyok híve az agyontápszerezésnek, meg teáztatásnak, de ha kell akkor a szülőkkel egyeztetve adjanak. Az apukák szerepe pedig hihetetlen fontos már az első napokban is.
Van itt néhány probléma, amit nem értek… Először azt írom, amit értek, illetve ezt sem, hogy miért adnak oxitocint mindenkinek. Ez ellen tiltakoznék. Azt viszont nem értem, mitől is felháborító, hogy férj nem mehet be, amíg együtt vajúdnak a nők: talán minden kórház fel van készülve akár 10 nő szülésére is, külön szobákkal? Hogy hallgatni kell a többiek kiabálását? Nem kiabál mindenki (nem is értem a kiabálókat, bár már magyarázták nekem, hogy nekik úgy könnyebb) és ha valaki saját magára figyel, akkor nem is hallja. És valószínűleg ahhoz sincs elég szoba, hogy apuka “kapcsolatot teremthessen” a babával, mert az sem normális dolog, hogy sok helyen simán bemehet a kórterembe, ahol esetleg másik anyuka pont szoptat, meg egyébként is újszülötthöz talán ne gyalogoljon be senki az utcáról. Hogy első éjszaka elviszik a babát? A szüléstől fáradt anyuka alszik, miközben mellette esetleg a babának valami gondja támad…volt már ilyen, érdemes kockáztatni?
Szerintem minden kórházról hallani jót is, rosszat is. Sajnos sok múlik azon is, van-e fogadott orvos, szülésznő. Nekem volt mindkettő. Szerencsére gyors, könnyű szülésem volt, én maximálisan elégedett voltam (ha az ügyeletes orvosra vagyok bízva, nem biztos, hogy így lett volna). Viszont az 5 kórházban töltött nap nem volt leányálom. Többször harcolnom kellett azért, hogy ne vegyék le a mellemről a gyereket, mert éppen oltásra vinnék, fürdetni, vagy aludni. Éjféltől hajnali 5ig minden babát elvittek. Én nem engedtem, hogy tápszert, vagy cukros teát(!) adjanak neki, de nem tudhatom mi történt, ha mondjuk éjjel megéhezett…