URSULA

Anyák, akiket már senki sem ünnepel

Ha már például vettük a connecticuti anyák mozgalmát, ne feledkezzünk meg arról, hogy nem egészen másfél évvel ezelőtt éppen ebben az államban gyászoltak húsz kisgyermeket, akiket egy ámokfutó lőtt halomra a saját osztálytermükben. Egy látszatra teljesen átlagos, fiatal fiú, akinek – ebben egészen biztos vagyok – az anyja egészen más sorsot szánt. Sajnos az ilyen […] Tovább

Amikor az áldozat: gyermek

Előre is elnézést szeretnék kérni, ez egy felindult poszt lesz. Nagyon felindult. Erős, felnőtteknek szóló tartalommal – igaz, az áldozatok gyerekek. Akik jobb sorsot érdemeltek volna. Vagy ha azt már nem is kapták meg, akkor legalább igazságot. De az sem jutott ki nekik: ahogyan az lenni szokott, mindenki a másikra mutogat, és mossa kezeit, az […] Tovább

Ha már csalsz, csalj sportszerűen!

  Azt mondják, akkor tudod biztosra, hogy öregszel, amikor többet jársz temetésre, mint esküvőre. Valóban, az utóbbi években sajnos egyre több gyertyát gyújtok Halottak Napján, és az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára esküvőn… És akkor még hagyján, mert azt örömmel megszokom, hogy a barátaim, ismerőseim már mind megtalálták életük párját, de az újra és […] Tovább

A szabadidőtől leszek jobb anya?

Néhány nappal ezelőtt arról írtam, hogy mennyire félreértelmezte egy, szakmájában nagy hírnevet szerző pszichológuspár egy korábbi kifakadásomat. Ha csak annyit értem el ezzel a korábbi poszttal, hogy született egy újabb válasz, egy minden szempontból átgondoltabb, és „nőbarátabb” válasz, amivel sem okom, sem szándékom vitába szállni, már megérte! Mert mi volt az eredeti cikkel a problémám? […] Tovább

Kölcsöngyerek - visszajár

Van itt egy család. Nyaralnak. A nagyszülők Amerikába ki-, majd visszatelepült házaspár, a gyermekük ott nőtt fel, jelenleg is Amerikában él, ő jött most haza az unokákkal – nyaralni. Az unokák – egy 5 év körüli kisfiú és egy 8 év körüli kislány – első pillanatra nekem kissé különösnek tűntek, furán nyírt haj, nagyon karakteres […] Tovább

Impotencia - ha már nem megy együtt

Alexa története rövid, de annál keserűbb. Mi van, ha nem rajtatok múlik, akartok-e még együtt ágyba bújni? Ha nem az a baj, hogy a férj féltékeny, vagy félrelép, hanem hogy egyszerűen képtelen már a szexre? Le lehet így élni – együtt – egy életet? Olvastalak Benneteket, a különböző olvasói történeteket, ahol a férj megcsal, féltékeny […] Tovább

Rettegésben töltött gyermekkor

Adrienn első két évét egy pólyába bugyolálva töltötte, anyja – az első gyereke elvesztése utáni sokk miatt – csupán a szülésre vállalkozott, semmilyen módon nem volt hajlandó kivenni részét a gyerekek ellátásából. Adrienn történetének második része következik. Az anyánk természetesen sohasem halt meg. Talán csak pánikrohama volt, nem több ennél (bár az sem lehetett kellemes), […] Tovább

A legtöbb gyerek belehalna - én túléltem

Kivari érzései sokakat ösztönöztek hasonló vallomástételre, amelyben az édesanyjukkal való kapcsolatukról írtak nekünk. Adrienn története viszont felkavaróbb, megrázóbb, mint amit valaha is el tudtunk volna képzelni. A nevét – saját kérésére – megváltoztattuk.   Nagyon nehéz a múltamról írnom, mivel amikor a gyerekkoromra és azon belül az anyámmal való kapcsolatra gondolok, akkor régi sebeket tépek […] Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!