A családi legendárium szerint világéletemben szerettem a hasamat. Gyerekkoromban apámmal megettünk egy kacsát ketten egy ültő helyünkben, a szalonnát pedig kenyér nélkül tömtem magamba. Fuldoklásig habzsoltuk a töltött káposztát, a tanyasi paprikás csirke pedig belépő a paradicsomba. Ahol felnőttem, ott az alföldi, parasztos ízvilág dominált, melynek a só, a bors és a paprika voltak az […] Tovább

Éppen egy jól megtermett kacsafarhátat ropogtattam, amikor eszembe jutott néhány dolog az evéssel kapcsolatban. A körülményekhez hozzátartozik, hogy a kacsamadár földi maradványa húslevesbe főtt bele, sok-sok zöldséggel (hogy gyógyuljon tőle a náthás férjem), és isteni ízeket produkált – amiért örök hála neki az égi kacsaúsztatókban is 🙂 Aki látott már ilyet, biztos tudja, hogy ez […] Tovább

Hát, az borzasztó. Most már le merem írni, mert elkezdett megint. Azért is volt szörnyű, mert baba korában az ég világon semmi problémánk nem akadt ezzel, az első naptól kezdve vígan szopott, ráadásul olyan mennyiségeket, hogy a kórházban el sem hitték. És később is jól akakultak a dolgok evés szempontjából; nehezen is tudtam átérezni mások […] Tovább