Már megint a játszótér! Van úgy, hogy egy anyának értékes és hasznos segítőtársa akad  apuka, vagy a lelkes nagymama személyében, aki mentesíti őt egy-két órára, és leviszi a gyereket a játszótérre. Épp csak annyi időre, míg a wc-t kitakarítod anélkül, hogy a legkisebb eliszkoljon a wc-kefével, és valahol a szobában falfestőset játsszon vele, vagy leolvasztod […] Tovább

Kivari érzései sokakat ösztönöztek hasonló vallomástételre, amelyben az édesanyjukkal való kapcsolatukról írtak nekünk. Adrienn története viszont felkavaróbb, megrázóbb, mint amit valaha is el tudtunk volna képzelni. A nevét – saját kérésére – megváltoztattuk.   Nagyon nehéz a múltamról írnom, mivel amikor a gyerekkoromra és azon belül az anyámmal való kapcsolatra gondolok, akkor régi sebeket tépek […] Tovább

Itt a nyár, a napom nagy része abból áll, hogy hónom alá csapom a fiúkat, és kibattyogunk a ház mellé a játszótérre. Mezítláb. Nagyfiam négy éves múlt, így ez a negyedik nyarunk a játszóterek különös világában. Emlékszem, tapasztalatlan anyaként mennyire nehezen indultam ebbe az új közösségbe. Mint sok “sorstársam”, én sem akartam „játszótéri anyuka” lenni, […] Tovább

Közhely, hogy ha egy pillanatig nem figyelsz, akkor biztos, hogy akkor történik valami nagyon-nagyon vad dolog. Természetesen sokszor sok pillanatig nem figyelünk, hiszen lehetetlen mindig a gyereken tartani a szemünket, pláne, ha több gyerek van, mint szem, és az is lehetetlen, hogy folyton mellette legyünk. Ennek ellenére nyomasztó hallani, és nagyon fájdalmas azt mondani: én […] Tovább

“A szülők csak azt adhatják, amik bennük vannak. Ez minden nevelés alapja. Boldogtalan ember nem tud boldogot nevelni. Erős, derűs emberek nevelhetnek csak erős és derűs embereket. A szülők benső „megcsináltsága” az alapfeltétele minden nevelésnek. A nevelés: önneveléssel indul s azzal is fejeződik be.” (Müller Péter) “Szülőként két dolgot adhatsz a gyerekeidnek: szárnyakat és gyökereket.” […] Tovább

Kicsit óvatosak az olvasóink, de lassan-lassan érkeznek levelek, amiket tisztelettel köszönünk! Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a leveleket szerkesztve tesszük közre, de neveket, eseményeket nem változtatunk meg benne, úgyhogy kérünk, ha tartasz tőle, hogy felismernek, Te magad változtass ezeken! A mai posztunkat kivarinak köszönhetjük, aki az édesanyjával áll folyamatos lelki konfliktusban. “Olvastam a múltkori írásotokat a […] Tovább

Kedves, jó fej anyuka szeretnék lenni. Aki türelmes. Akkor is, amikor száznegyvenedszer parancsolja le a gyereket a kanapéról, akkor is, amikor a gyerek a radiátorról ugrál le, a frissen felmosott padlón gyümölcslevet pocsol szét – nem, nem véletlenül –, rámászik a fél éves testvére fejére, és az már nem kap levegőt,  favonattal dobja koponyán a […] Tovább

A baráti körömben én vagyok az első, akinek gyerek született. Nem mindenki egyedülálló persze, többen párkapcsolatban élnek, de gyerek nélkül. Meg kell mondanom, nehéz volt így végigcsinálni ezt a néhány évet. Sajnos időközben sem szereztem sok gyerekes barátnőt, pedig a kisfiammal jártunk játszóházba, játszótérre, ide-oda, lehetetlen alak sem vagyok talán, mégis így alakult. A régieknek […] Tovább

Sokáig nem akartam nagy családot. Sokáig nem akartam gyereket sem. Elhittem, hogy alkalmatlan vagyok a feladatra. Aztán a férjem mellett mertem nagyot álmodni, megérkezett az első fiunk. És azóta mindig csak „még egyet” szeretnék. Most tartunk a harmadiknál, és igen, úgy érzem, még mindig jöhetne még egy. Egy utolsó – mondom már harmadszorra…     […] Tovább

Mindenki erről beszél, mindenki erről ír. Meghalt egy hegymászó, meghalt egy apa. A véleményüket megosztók fele szerint a pohár tele van, a hegymászó diadalt aratott, és örökre a csúcson maradt, a kommentelők másik fele szerint az apa csúfosan megbukott. Apaságból.   A szülői felelősség mindenkit köt, de az már korántsem ilyen egyértelmű, hogy ez a […] Tovább