Játszótárs!
Ismerjétek meg Daisyt, aki a szoptatásról írt nekünk a társkereső felhívásunkra. Merész téma, de lehet még merészebbnek is lenni! Még 3 nap van ugyanis a nevezési határidő lejártáig!
Ahány nő, annyi féle érzés és gondolat létezik a szoptatást illetően, de annyi biztos, hogy minden babának szüksége van az anyatejre és nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is.
A babácska 9 hónapig az édesanyja testében élt és növekedett, védve őt a külvilágtól, melegben tartva és szüntelen ölelésben. Köztudott, hogy a testi-lelki szimbiózis a születés után sem szűnik meg. Az egyik legnagyobb csoda, hogy a női test, amikor édesanyává válik képes táplálni a kisbabát továbbra is. A fogantatás, a várandósság, a születés csodája tovább folytatódik: a szoptatás misztériumában.
A szoptatás jelentősége nem csupán fizikai síkon él, sokkal több annál. Egyfajta üzenet a gyermekünk számára, hogy „Itt vagyok, számíthatsz rám, védelek, szeretlek.” Már maga az anyatej is védelmi funkcióval rendelkezik a kezdetektől fogva. 
Az első napok előteje, a kolosztrum, védi a babát a sárgulástól, kitisztítja belőle magzatszurkot, az anyatej pedig védi az immunrendszerét, az emésztőrendszerét és a kis lelkét, azon felül, hogy táplálék. Igen, nem lehet elkülöníteni a testet a lélektől, ami hat az egyikre, az hat a másikra is, test és lélek nem létezik egymás nélkül.
Az anyatejjel nemcsak a vitaminokat szívja magába a baba, hanem minden érzésedet, rezgésedet, szeretetedet. Közben öleled, simogatod, szeretettel nézel rá, nincs ennél táplálóbb egy kisbaba számára. Az anyatej fizikai és lelki táplálék is egyben.
A női test csodálatosan működik, nem egyszer történt, hogy a babámra gondoltam nagy szeretettel és már ömlött is a tejem. Sokan beszámoltak arról, hogy a szomszéd gyerek sírásának hallatára is beindult a tejtermelődésük. Ha egészséges az anyuka, ez így működik. A hormonok végzik a dolgukat, de csak akkor, ha tudatalatt nem gátoljuk őket szorongással vagy rejtett blokkokkal. Aki nem tud szoptatni, feltétlenül keressen fel egy kineziológust, sokszor nem is vagyunk tudatában annak, mi minden lapul a lelkünk mélyén. Érdemes dolgozni magunkon, mert a babák nagyon érzékeny kis lények, mindent, amit gondolunk és érzünk, éreznek és tudnak. Szoptatás közben pedig megnyílik a tudatalattijuk, ezért érdemes kedves, biztonságérzetet keltő szavakat súgni nekik, mert megértik és mélyen elraktározzák.
Bevallom, mielőtt babát vállaltunk volna, féltem a szoptatástól is többek között.
Lesz-e elég tejem, képes leszek-e szoptatni, lesz-e türelmem és erőm hozzá, ráérzek-e majd a technikájára és úgy egyáltalán milyen érzés lesz az egész. Tartottam attól, hogy fájni fog, annyira sok negatív beszámolót lehet hallani.
Mivel agykontrollos vagyok, nálam alapmantra a „Negatív hatások és negatív gondolatok semmilyen tudatszintemen nincsenek rám hatással.” című mondat – és hála az Égnek, nem voltak problémáink. Amikor a kislányom megszületett, a legnagyobb természetességgel kezdett el szopizni, rögtön a születése utáni első órában, mintha mindig is ezt gyakoroltuk volna. Akkora lelkesedéssel, erőfeszítéssel, élni akarással utasította a testem a tejtermelődésre, hogy az már szinte megrendítő volt. Ilyen pici baba, ekkora életösztönnel, igazi kis csoda.
Minden megszületett emberi lény átélte ezt a kiszolgáltatott állapotot, amikor rá voltunk utalva másokra, amikor küzdöttünk az életben maradásért. Rájöttem, kisbabának lenni sokkal nehezebb, mint bárminek a későbbi életünk folyamán. Ennyire ráutalva másokra, ha szerencsések vagyunk, akkor remélhetőleg többé már nem leszünk. Nem mondom, hogy nem voltak álmatlan éjszakáink, de szeretek szoptatni. Szeretem megélni a jelent, az anyaságot, a visszanemtérő pillanatokat, amikor a babámat táplálom, amikor elégedetten, jóllakottan rámnéz, mosolyog és a szemei azt üzenik „Köszönöm, anya, szeretlek!”
Daisy
Sajnálom. Remélem, rendbe jönnek a dolgaid.
Személy szerint én szeretek elgondolkodni és tanulni más dolgaiból legyen az pozitív vagy negatív. De semmiképp sem lennék hivatalos blogger, mert tényleg a gondjaimat írtam ki magamból. Nem szórakoztatás volt a célom, hanem útkeresés.
Akkor mint írtad, maradj a gasztrozásnál, az nem negatív.
Aliza, nem tudom miért cinkeled a hozzászólásaimat csak azért, mert másképp látom és értelmezem a világot, mint Te. Én is csak a véleményem írom le, mint bárki más. Hogy mit érzékelsz felsőbbrendűnek azt nem tudom, de az biztos, hogy én a helyedben nem lennék büszke arra, hogy ennyire negatív vagy és igen volt negatív blog iromány, például a tiéd. Hiába jöttek a segítő kommentek, Te akkor is csak feketének látod az életed. Sajnálom. Te egy negatív hozzáállású ember vagy és egy pozitívabb életszemléletű embertársadat is csak “anti-negativistának” titulálod. Csak gratulálni tudok ehhez. Remélem egyszer Te is boldog leszel az életben. Jöhet a sárdobálás, hajrá. Mutasd meg mit tudsz. Kíváncsi vagyok, hogy személyeskedésen kívül mivel tudnál előrukkolni. Szerintem nem sok mindennel. Mivel nem végeztél agykontroll tanfolyamot (feltételezem), ezért érdemben nem tudsz hozzászólni. Akkor mi marad? Hogy felsőbbrendű vagyok, meg ilyen meg olyan, meg amolyan…
Egyetértek. Az egyedisèg ès sokszínűség a varázs. És az őszinte írók, akik megmozgatnak valamit.
Agykontroll ide vagy oda, Daniella, a hozzászólásaid elèg felsőbbrendű és anti-negativista stílusban íródtak, pedig itt negatív blog-iromány nem volt még, maximum őszintén monda el pár ember, hogy mit gondol.
Aliza, az agykontroll lényege nem az, hogy szemellenzősen kell élni homokba dugni a fejünket, hogy amit nem látok az nincs is. Sokkal inkább egy életszemlélet, hogy ami rossz az életemben és tudok rajta változtatni, azon változtatok, amin nem, azt elfogadom. Nem mindegy, hogy mire fókuszálsz az életben, csak a rosszat akarod észrevenni, a félelemkeltő dolgokat, a hibát keresed, meg az okokat, hogy mire lehet panaszkodni, vagy: örülsz annak, ami van, meglátod a szépet és a jót, vagy a lehetőséget a változtatásra. Az agykontroll pont az ellenkezője, annak amit mondtál, nem beszűkíti a gondolkodást, hanem nyitottá tesz. Megtanít hálásnak lenni azért, ami van. Pl. X.Y. minden reggel, amikor felkel azt mondja: “De utálok felkelni, utálok dolgozni, utálom az életet, mert…”, de mondhatná éppen azt is: “Nehéz korán kelni, de örülök, hogy van munkám, de mint minden nehézség, ez is csak erősít. Senki sem ígérte, hogy könnyű lesz az élet, de amin tudok, azt megváltoztatom, úgy hogy jó legyen. Szeretek élni, mert…” ..stb. Érted a lényeget? 🙂
Szerintem egy kicsit félreértelmezed az agykontroll lényegét. Egyáltalán nem anti-negativista, sőt, kifejezetten épít arra, hogy vannak olyan negatív dolgok, amiket meg kell élni és fejlődni kell általuk. Az olyan negatív gondolatokat igyekszik távol tartani, amik a lehúzó, “úgysem sikerül” típusúak.
Az alábbit neked írtam válaszul:
Az agykontrollban nem értem az ANTI-negativizmust. Vannak fekete, fehér, szürke és színes dolgai az életnek, miért érzik általában az agykontrollosok, hogy csak az aranyfény a megfelelő. Negatív gondolatok távozzatok? Ha van valami, ami bánt, kimondom, leírom, tudatosan megélem, tanulok belőle, vagy más tapasztalataiból akár. A szememben az agykontrollosok egyfajta szélsőséget képviselnek, akik kizárják az élet háromnegyedét, így kompenzálva nem értik meg magukat, illetve a problémáik gyökerét (miért utasítja el az élet nem habostorta részét?) Pedig szerintem lelkileg fejlődni a gondok valós megoldásàn keresztül lehet. A kendőzés, probléma tagadás nem egyenlő a megoldással. Azért küzdeni kell, közösen dolgozni.
Azt vettem észre, hogy ha egy írás nincs tele panaszkodással, jajjgatással, szenvedéssel, akkor az már nem is érdekes. Nekem pont az tetszett ebben az írásban, hogy Daisy a félelmei ellenére végül pozitívan élte meg a szoptatást és mivel én is agykontrollos vagyok, jó olvasni a sikerélményeket. Őszintén szólva, én meg a panaszkodós blogokat unom. Mindenki panaszkodik állandóan a környezetemben, nem akarok még blogokban is ilyeneket olvasni, akkor inkább rá sem kattintok, el sem olvasom. Örültem, hogy van végre valaki, aki pozitívan gondolkodik. Mindegy. Úgyis elűzitek, aki egy kicsit is kilóg a sorból. Sajnálom. Maradok a gasztro blogoknál. 🙂
Szeretem ezt a blogot, mert a posztok személyesek, akár elcsépelt témákról is képes újszerűen írni. Nem olyan, mintha szakkönyvet, vagy gagyi magazint olvasnék, hanem mintha egy létező személyjel beszélgetnék.
Nos, ez az írás nekem nem ilyen (és megjegyzem egyik eddigi vendégszerzőé sem..). Inkább találom semmitmondónak, unalomig ismételt frázisoktól hemzsegőnek.
Kifejezetten sértőnek egyébként nem találom, bár én is úgy hiszem, hogy épp az ilyen mások vagy magunk által támasztott túlmisztifikált, csodaváró nagy elvárások gátolhatják sokszor a természetes élettani folyamatok beindulását…
Nekem tetszett az írás, nem értem az előttem szólók negatív hozzáállását. Daisy azzal kezdi, hogy ” Ahány nő, annyi féle érzés és gondolat létezik a szoptatást illetően…”, ő így érzi, ahogy leírta, senkit sem savazott. Azt sem értem, miért pejoratív, ha valaki ősanya? Én kérek elnézést Daisy-től. Én nem olvastam olyat, hogy aki csak 1-2 hónapig szoptat, vagy cumisüvegből, az rossz anya lenne. Gyerekek nem tudtok szöveget értelmezni? Jesszus.
“Ha egészséges az anyuka ez igy működik”-azért ilyet ne írjunk már le…Én is szoptatok, de nem egy ismerősöm van,akinek 2-3 hónap után,vagy akár kezdettől fogva sem volt teje, a babájuk majd kicsattan az egészségtől, miért kéne azt erezniük,hogy kevesebb,amit ők adnak a picinyüknek???
A csecsemő szükségleteiről.
Nyilván szüksége van a táplálékra. Valóban, az anyatej erre a legmegfelelőbb, ha van. Ha nincs, ám láss csodát, egészséges emberek cseperedtek tápszeren is. Nekem is jobb lenne egy mesterszakács carbonara-ja vacsorára, de ha nincs, jó a parizeres szendvics is. És tök mindegy, hogy miért nincs tej, ha nincs. Nincs és kész.
Azt pedig nem értem, miért ne kaphatná meg egy cumisüvegből táplált csecsemő a lelkecskéje ugyanazt, mint egy szoptatott. Ugyanúgy össze lehet bújni, ugyanaz a póz, ugyanúgy anyaillat (vagy apaillat), szeretgetés, meleg. A tápszer nem azt jelenti, hogy a konyhakőről kell szegénynek felnyalogatnia.
És ha a gond az anyánál van, akkor sem feltétlenül a kineziológus kompetenciája.
Gyűlölök szoptatni.
Eleinte azzal traktált mindenki, hogy majd megszeretem, ha jobb lesz. (Jobb, és nem jó.) Jobb lett. Nem szerettem meg, pedig bőven eltelt már fél év.
A cikkhez. Ha ő jön, én megyek. Nem leszek nagy veszteség, csak gondoltam, szólok.
Az agykontroll meg egy jópofa dolog, de nem megoldás, ha fizikai baj van.
Az írás bennem nem indított el sok érzelmet, talán ilyesmit: jó-neki-oké.
Hát szerintem most sértetted végig az összes édesanyát, aki valamilyen okból nem tudott szoptatni. Szerintem a szoptatás fontos és klasz dolog, de nem ezen múlik az anyaság.
Valamikor én is hasonlóan gondolkodtam, mint te. A gyerekem szopóreflex nélkül született (igen, van ilyen). Hatalmas küzdelmet vívtunk, hogy megtanuljon szopizni…. Nagyon nehéz volt, kezdő voltam, elment a tejem, visszahoztam, éjjel-nappal fejtem, hogy az én babám szopizzon…. Azt hittem, hogy nem vagyok jó anya, mert az én gyerekemnek ez nem megy…..
Azóta eltelt 11 év, jóval öregebb és bölcsebb lettem…. Nem ezen múlik az anyaság és a világ, majd pár év múlva te is máshogy látod….
Amúgy írni egész jól tudsz, de egy kicsit túlmisztifikálod ezt a dolgot….
Hmm. Persze, jó gondolat, de mi van azokkal az anyákkal, akik hiába akarnak, nem tudnak szoptatni?! Nem minden probléma olyan, amit kineziológus meg tud oldani, mert a gond nem feltétlen az anyánál van!
Aki ilyen helyzetben van, az pont nem arra vágyik, hogy azt olvassa, hogy mennyire de mennyire alapvető az effajta testi-lelki táplálás (még ha igaz is), mert ha nem is kimondva, de mégis azt sugallja, hogy az a baba, akinek erre nem volt lehetősége, hiányt szenved a rendesen tápláltakhoz képest.
Maga az írás nem rossz, de kicsit ősanyásnak érzem. Bocsi:)