Nektek miről szól a karácsony? Olvasónk, Liza egy hagyományosnak is mondható magatartásformát ír le, ami kiüresíti az ünnepeket. Ti hogyan készültök?
Kinek-miről szólnak a nagy ünnepek? A környezetemben látok sok példát mindenfélére, de leginkább szerintem mindenki túlzásokba esik. Ez az időszak minden fronton a lázas készülődésről szól leginkább. Ki így, ki úgy.
Valaki lázasan dekorál, valaki már rohangál ajándékok után, valaki sütireceptekért bújja a netet, és ott vannak a vállalkozók, akik az egész éves gyér forgalmukat most fellendítik, és ezért nincsenek otthon a családjaikkal az ünnepek előtt. (Aztán meg nincs energiájuk ünnepelni, és nem is készültek fel az ünnepre, lelkileg-testileg használhatatlanok, sőt, panaszkodnak, hogy minek ilyen hosszú leállás, a gazdaságnak nem jó egy hosszú ünnep, mert az is kiesés a termelésből, az alkalmazottakat meg akkor is kell fizetni.)
Az alkalmazottak is felpörögnek ilyenkor, az ünnepi bezárások előtt előre behozzák a lemaradást… Az ünnepekig mindenki lefárad.
Talán nem tipikus, de évek óta a karácsony, és a nagy ünnepek számomra eléggé kiüresedtek.
Gyermekkoromban a család mindig túl hevesen készülődött, és az együttlét boldogsága hosszú évek óta nem volt meg. A szülők azzal voltak elfoglalva, hogy megfelelő mennyiségű dísz legyen, és annyi étel, hogy az asztal leszakadjon, és karácsonykor mindenki kapjon ajándékot. Mondjuk akkor mások voltak az ajándékozási szokások, pocsék, de a férfiak zoknit és nyakkendőt kaptak, a nők tusfürdőt, csak a gyerekek kaptak játékokat és ruhákat. De karácsony előtt megszűnni kényszerültünk mi gyerekek, hogy a felnőttek kiélhessék a takarítási-főzési-sütési-díszítési kényszerüket. Mire magához az ünnephez értünk, teljesen hasznavehetetlen TV-t bámuló fáradt felnőttek vettek minket körbe, akik a stressz és a kötelező összejövetelek miatt gyakran össze is ugrottak. Nincs ünnep veszekedés nélkül.
Most, hogy saját családom van, minimalizáljuk a rokonlátogatást. És nem foglalkozunk a sértődésekkel. Nem akarjuk idegbajban meg TV előtt lepunnyadva tölteni a szentestét, nézni, hogy a család minden tagja a háta közepére kívánja az ünneplést. Legalábbis amit ők gondolnak annak. Idegbajos férfiak, mert a házsártos feleség egész nap ordít, hogy pakoljon, szerelje fel az égőket a fára, díszítse a házat, javítsa meg a fűtést, stb. Lepusztult háziasszony, aki bevásárlás, takarítás után mindenből hatszoros adagot süt a négyfogásos vacsorához. Unatkozó gyerekek, akik utálják, hogy a rokonsághoz kell menni, kötelező végiglátogatni minden évente egyszer látott érdektelen rokont, és természetesen senki sem foglalkozik velük, csak maximum a “milyen az iskola” kérdésekkel. Illetve megy a trakta, mert mindenki túl sokat sütött. Inkább bedugják a fülüket a fejhallgatóval, vagy TV-t néznek, vagy Facebookoznak a mobiljaikon.
Jobb lenne egymással foglalkozni. Akár társasjátékozni. A TV-t kikapcsolni (száműzni!). Pici ajándékokat adni. Mondjuk egy finom lekvárt. Vagy valami személyes apró kedvességet. (Ne azt nézni, hogy ki mennyiért mit vett… )
Ünnep előtt fölösleges szerintem széthajtani magunkat. Fáradtan nem lehet ünnepelni!
Elég lenne egy sütit készíteni együtt, boldogan, harmóniában.
Elég lenne egy fát állítani. Nem értem, miért kell kívül-belül felvillanyozni a házat, és mindent agyondíszíteni? Kinek szól ez? Megmutatjuk a szomszédnak, hogy mi tyű de készülünk? Vagy ez egy bizonyos önmegvalósítás? (Vagy csak nem vagyok nő, és nem értékelem az ilyen külsőségeket? Normális vagyok én ettől?)
Persze, én lusta háziasszony vagyok. Nem vadászom az akciós díszeket, talán nem eléggé készülök, kissé alulmotivált vagyok. És karácsony táján néha szeretnék megszűnni. Vagy inkább örülni kicsit az együttlétnek. Elfelejteni a kiterjedt családot, a hajcihőt. Azért szeretnék ajándékot is kapni… Valami apró személyeset.
Ez annyira szomorú!
Tudjátok, a gyerekek miért élik meg úgy igazán, tiszta szívvel, örömmel a karácsonyt? Találtam erre egy nagyon igaz gondolatot:
“A kisgyerekek nagyon jók a jelenlétben, és a mostban való részvételben, de ahogy egyre idősödnek, a dolgok változnak. A gondolataik elkezdenek minden más körül forogni, ez távol tartja őket a jelentől, ami megfosztja őket attól a vidámságtól, amiben fiatalabb korukban részük volt. Elkezdenek aggódni, félni és egy csomó dolgon stresszelni, hogy esetleg valami baj van velük, és az őket körülvevő világgal… abbahagyják az élet élvezetét.”
Én minden karácsonykor próbálok kicsit újra gyerek lenni és működik! 🙂
Kedves CC!
Igen örülök, de azért, hogy ne legyen olyan fényes, egy kicsit árnyalom a képet.
A lustát azért írtam, mert a posztíró nevezte magát annak.
Böjtölni sajnos egészségügyi okokból kell, de nincs mit tenni, ezen felül próbálok még bevállalni egy kis plusz lemondást. Például régen az emberek nem ettek húst egész adventben, szenteste az éjféli mise után szabadott először húst enni.
Amikor nem volt szabim, vagy éppen a vizsgaidőszak kellős közepén álltam, vagy éppen karácsonykor szültem, akkor is megvoltak a fent felsoroltak, csak egy kicsit másképpen kellett megszervezni az életünket. Volt, hogy 24-én még este hatkor bent voltam a munkahelyemen, és igen, fáradt és nyúzott voltam, de mire hazavergődtem, addigra kipihentem magamat. Volt, hogy végigálltam a háromórás vonatutat, de nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy ne mosolyogva állítsak haza (és nem magam miatt) pedig inkább összeestem volna.
A bevásárlást azért kezdem/folytatom egész évben a karácsonyra, mert év közben egy csomó mindent féláron vagy negyedáron veszek meg az akciók ideje alatt, igaz ide-oda dugdosom a szekrényben a ruhák mögött, de legalább megvan, és kézimunkázom is, hogy ne kelljen olyan sokat költenem.
Lekvárt sok pici üveggel főzök, és igazán nem kell hozzá túl sok tároló hely. Mindig valami különleges ízesítést csinálok, inkább kevés, de ínyenc legyen, különleges fűszerezéssel.
Kéznél lévő nagyi nincsen, de ha kéznél lennének sem lennék tőlük előbbre sajnos, ha koncertre megyünk, akkor megy mindenki együtt. Egyébként csak ötletnek írtam az együttes programokat.
A templomért igen-igen hálás vagyok, csodás a közösség, nagyon nagy erőt ad. Ma reggeli rorátén pont az ajándékozás volt a téma, hogy mindenki vásárol, vásárol, holott az emberek egymást is adhatnák egymásnak karácsonykor, tehát valami közös élményt, még ha egy együtt eltöltött délutánról, társasozásról van szó.
Nem tukmál senki semmi, magamtól és örömmel teszem, remélem még sokáig kapok erőt és lelkesedést hozzá.
Ismerem a karácsonykor dolgozom oldalát is, abban is volt részem, de igazából az sem vett el semmit az ünnep fényéből. Szomorú, hogy sokaknak kell dolgozni ilyenkor, és tényleg csak beesnek a fa alá.
A legszomorúbb azonban, ha valakinek egyedül kell a fa alatt üldögélni, ennél rosszabbat nem tudok elképzelni. Karácsonykor minden gyarló (és nem gyarló) hazatér, és boldog lehet, akinek van hova, és van kihez/kikhez.
Igen, igen, igen, de…
Egyetértek, én is valahogy a nem örülők táborába tartozom, mert nincsenek lehetőségek, de… Ha lenne, ha sikerülne mégis csak egy sütit együtt megsütni, ha a férjem túlélné addig a hajtást, és nem összeroskadna a fa alatt, ha kicsit együtt lehetnénk, és legalább hárman kicsit ünnepelnénk… Ahhoz nem kell autó, nem kell kamra, nem kell hónapokig készülni, hanem picit megállni, és boldognak lenni, és nem venni tudomást arról, hogy a többiek hogy rontanak el minden boldog percet…
Kedves Kisgörény!
Őszintén örülök, hogy így megéled az ünnepeket, remélem, idén is, a jövőben is.
Örülj neki, hogy van lehetőséged ajándékot venni év közben, és nincs kicentizve minden hónap.
Örülj neki, hogy van időd, energiád megtervezni a menüt, a süteményeket, előre dolgozni, díszíteni, takarítani. Hogy van szabid az ünnepek előtt, és nem a munkahelyedről esel be a karácsonyfa alá. Hogy nem kell a piros betűs ünnepeken is dolgoznod, mint nem egy ismerősömnek. Hogy nincs vizsgaidőszakod, ami rányomná a bélyegét az egészre.
Örülj neki, hogy van időd, lehetőséged, alapanyagod lekvárt főzni, s kamrád vagy tárolód őrizni őket karácsonyig.
Örülj neki, hogy ismersz olyan templomot / hitközséget, ahol ünnepre készítik a lelküket az emberek a betlehemmel, és nem politikai beszéd és Krisztus urunk kereszthalála dörög a szószékről advent 3. vasárnapján a gyerekmisén.
Örülj, hogy a böjt neked az ünnepi készülődés része, és nem életforma anyagi vagy egészségügyi okokból.
Örülj, hogy van autód, hogy meglátogasd a rokonságot, és ne vonattal kelljen utaznod a tömegben gyerekkel, csomaggal, ajándékkal, az ünnepekre hazautazó kollégisták tömegében. Hogy nem kell 150-200 km-t állnod a távolsági buszon.
Örülj, hogy van anyagi lehetőséged színházba, koncertre menni. Hogy van időd, bébiszittered, kéznél lévő nagyid, vagy már elég nagyok a gyerekeid.
Örülj, hogy mindezt te választod, és nem tukmálja senki a nyakadba, s nem kérik számon, hogy ugye örülsz-e.
De kérlek, ne nevezz lustának másokat látatlanban.
Eddig azt hittem, hogy olyan dolgokról álmodozom, ami a mai világban már nem is létezik. Még egyszer, nagyon köszönöm!!!
Igazából szerettem volna, ha ez az írás eleve pozitív ellenpéldával együtt jelenik meg. Köszönöm a pozitív leírásokat, azt mutatja, hogy van élet a fagyon túl is…
És sajnos eljutottunk odáig, hogy kapok egy rakás pénzt, hogy vegyek magamnak meg a gyereknek valamit…
Igen, ez is csodálatos lenne, egészséges emberek kellenének hozzá.
Sajnos a környezetemet valami megfertőzte, bevásárlás-függőség azt hiszem, illetve internetfüggőség és tv függőség. Hiába megyünk karácsonyozni, csak ketten maradunk mindig a kislányommal fent, a gyerekszobában, míg mindenki más bámulja a tv-t… Adventkor treníroznom kell magam, hogy ne rendezzek botrányt…
Kedves Posztíró!
Szomorú, hogy ilyen dolgokat írsz, sőt azt hiszem, hogy sajnállak is érte.
A karácsony az adventtel kezdődik. Advent első napjától kezdve hívjuk, várjuk, készítjük a helyet a szívünkben, a lelkünkben az eljövendő Jézusnak (már aki vallásos). Aki nem, annak is vétek volna kihagyni ezt a jó alkalmat arra, hogy egy bensőséges ünnepet teremtsen magának és a családjának.
Ajándékot év közben kell venni, nem az utolsó pillanatban, sütni okos időbeosztással és süteményválasztással a karácsony előtti héten lehet, a karácsonyi menüt is meg lehet előre tervezni, el lehet előre készíteni, és akkor szenteste illetve karácsony napján már csak a bókokat kell besöpörni.
És igen, lehet finom lekvárokat főzni már augusztustól, aminek minden megajándékozott örül, még a tanároknak is jut a suliban egy-egy üveggel, így mindenki boldog és elégedett.
Lehet rorátéra menni, lehet a betlehemeseket várni, lehet egy kicsit böjtölni, valami egyéb élvezetről lemondani, és karácsonykor sem kell púpra zabálni mindent, akkor is lehet ésszel csinálni.
Nálunk nagyon nagy a rokonság, de karácsonykor illetve a két ünnep között mindenhova eljutunk, pedig több száz kilométer választ el bennünket, nem rohanva, csak szépen dalolva, mindenkivel egy kicsit ünnepelünk, énekelünk, körbeálljuk a karácsonyfát, megcsodáljuk a régi díszeket, üres volna az élet ezen percek nélkül. A gyerekek kiválóan bírják, senki sem nyűgös, senki sem fáradt, csak amennyire egyébként is lefáradnánk az egész napos programtól, de minden rokonunknál úgy vagyunk, mintha otthon lennénk, nem “kötelező” jelleggel. Együtt vagyunk, eszünk-iszunk, együtt mosogatunk, kávét főzünk, állunk mezítláb a hideg konyhakövön könnyesre nevetve magunkat a régi sztorikon, sétálunk, kutyázunk, macskázunk.
Ötlet a nagy rokonság ajándékozására, ha már tényleg mindenük megvan, miért nem ajándékoznak egymásból, egymás idejéből, csináljanak közös programot, menjenek el együtt koncertre, színházba stb. megbeszélve, hogy akkor ez az ajándék.
Tudnék még regényt írni a témáról de minek, a lustaság ellen nincsen orvosság, és jó magyar betegség szerint mindig a körülményekre fogjuk, hogy milyen sz.r, pedig sokszor mi magunk tesszük olyanná, idegbeteggé vagy gyönyörűvé és nem a körülmények.
Igen, ismerős, ismerősebb sokkal. De legalább leépítettük a közeli rokonságot is. Antiszociális, de inkább, mint a folyamatos balhé és fanyalgás, és betegre zabáltatás.
Nagyon, nagyon szeretnék én is ilyen karácsonyt. Csak mi hárman tudjuk majd megvalósítani, mert a család tágabbik része már a fent leírt módon működik. Bár a férjem meg vállalkozó, így örülök, ha nem kap szívrohamot karácsonyig, és nem látjuk fizetett pirosbetűs ünnepekig.
Nem szeretem a karácsonyt. Előtte másfél hónapig nyálas karácsonyi zene szól minden boltban. Adventtől idegbaj még csak egy kiló kenyérért is elmenni, úgy vásárolnak az emberek, mintha holnaptól nem lenne banán. Ilyenkor veszik ki sokan a maradék szabijukat, állandóan nagy a forgalom, sokan vannak a buszon még délelőtt 11-kor is.
Nagyon nagy a család közeli része. Ha ők jönnek, ha mi megyünk, sok. Ha nem találkozunk mindenkivel, a hiszti sok. Mindenki hordja jobbra-balra a sütihegyeket, kivéve mi, mert se időm, se kedvem.
Próbáljuk átvinni évek óta, hogy csak a gyerekek (18 alatt) kapjanak ajándékot, nem megy. Vagy akkor mondja meg mindenki, konkrétan mit szeretne, ez sem megy. Így próbálhatok kitalálni 30+ főre valami frappánsat. Szorozd fel csak 2000 Ft-tal, egy vagyon, és Dunába vizet, mert tipikusan mindenkinek mindene megvan. Persze adhatnánk házi lekvárt mondjuk, de amíg aludni nem jut mindig idő, addig valahogy lekvárra sem.
Nem dekorálunk. Fa lesz, koszorú van. Sajnálom a pénzt a többi csetreszre. Akkor inkább kerüljük a jobb felvágottból az asztalra. A menü meg? Mint egy jobb vasárnapon. És remélem, nem lesz “fehér karácsony”, mert akkor az egész utazás-hiszti idejét meg lehet szorozni kettővel.
A házat az első adventi vasárnap előtt díszítjük fel. Ha a gyerekeken múlna, már előbb. Mert ezzel is hangolódunk az ünnepre. De nincs kivilágítás, csak egy kis fenyőgirland díszekkel, egy adventi koszorú, néha pár ablakmatrica, és amit a gyerekek saját kezűleg készítenek. Bent a házban. Mert ez nekünk szól. Hogy még jobban várjuk az ünnepeket.
Ajándékokat már novemberben megveszem. Egy-egy darab marad esetleg decemberre is, de nem járom a túlzsúfolt plázákat, üzleteket. A legtöbbje internetről rendelt. De az ajándék fontos. Hetek óta azt várom, hogy lássam az arcukat, amikor meglátják mit kaptak. A gyerekek úgy tudják, hogy a Jézuskától, a felnőttek természetesen tisztában vannak a valósággal. De jó látni, hogy eltaláltam mire vágynak. És látni az örömet a szemükben, hogy jók voltak, megérdemelték, és tényleg azt kapták, amit oly’ régóta szeretnének.
Díszket vettem idén is. Mert kicsit másnak szeretném a fát, mint az előző években. És mert a nagyfiam nagyon akart venni. Még csak hét és fél éves, de imádja az egészet, ami a karácsonnyal jár.
Sütik? Karácsonyi kaja? Mézeskalácsot a héten sütünk, közösen. Egy része ajándék lesz, egy részét megesszük. Karácsony napjára egyféle desszertet készítek. Mint ahogy a többi étel is olyan lesz 24-én, amit fél óra alatt el tudok készíteni. Nem azzal töltöm az időt hogy a konyhában teszek-veszek, hanem a családdal. Étel annyi készül, ami aznap el is fogy. 25-én ugyanis már utazunk a nagyszülőkhöz pár napra. Nekünk a 24. a szűk családi karácsony. Amikor csak mi öten vagyunk. Közösen díszítjük a fát is, ezzel várva a Jézuskát. Nekünk ez vált be. És ez okozza a legnagyobb örömet.
Nincsenek fáradt szülők, nyűgös gyerekek. Az ajándékbontás után közös játék van. Tévét nem nézünk karácsonykor sem. Minek, ha együtt lehetünk?
Az adventi hétvégék pedig? Családi programkkal telnek. Mikulságyár, séta a Várban és siklózás, karácsonyi vásárok, kivilágított villamos… Bármi, ahol együtt lehetünk. Mert ez a lényege az ünnepnek.