Úgy tűnik, Luca nemrég írt posztja kicsit felkavarta a kedélyeket – és az emlékeket is. Olvasónk is megírta a maga történetét, amelyben ő csak statiszta volt, de annál tisztábban látta, milyen romboló lehet harmadiknak lenni.
Nem tagadom, elgondolkodtatott Luca posztja. Láttam, a reakciók is sokfélék voltak, nem mindenki értett egyet a nyitott házasság gondolatával, amikor a férj egy másik nőnél találja meg azokat a szexuális örömöket, amelyekre vágyik, a feleséget pedig ez nem csak, hogy nem zavarja, hanem még boldoggá is teszi ez a helyzet. Valóban érdekes felállás ez, s ritka, hogy működni is tudjon. Pláne, ha az a bizonyos harmadik véletlenül őrülten szerelmes a férjbe…
Egy barátnőm keveredett egyszer olyan helyzetbe, amiből aztán jó másfél évig nem tudott kikászálódni, s közben a kínok kínját élte át. Nekem s egy másik jó barátnőnknek az ügy sok részletéről beszámolt, mi álltunk mellette, amikor szüksége volt valakire, akinek elmondhatja, mi nyomja a lelkét. Márpedig volt rendesen, ami hétről hétre kiborítsa.
Ha jól emlékszem, egy munkahelyi buliban kezdtek el flörtölni. A barátnőm (nevezzük Évinek) már egy ideje facér volt, viszont esze ágában sem volt kollégával viszonyt kezdeni. A részletekbe nem vagyok beavatva, csak annyit mesélt egyszer, hogy összejöttek, és „úristen, úristen, úristen!”. És is mondtam neki, meg a másik barátnőnk is, hogy azonnal felejtse el az egész történetet, elvittük bulizni, bukott rá pár pasi, talán haza is kísérte az egyik, azt hittük, nem lesz baj. De lett.
Egy ideig nem találkoztunk, aztán amikor egyszer beültünk meginni egy kávét, akkor elmesélt mindent. Hogy már hetek óta viszonyuk van, és ő most nem tehet róla, de őrülten szerelmes, megőrül, ha megérzi a férfi illatát, nagyon jókat tudnak beszélgetni, és boldog.
Én persze nem voltam annyira odáig az egészért, és nyugtalanított, amikor arra a kérdésemre, hogy akkor most mi lesz, el fog válni a pasi, vagy mégis hogy gondolják ezt az egészet, nem tudott semmi konkrétat mondani. Csak azt, hogy olyan friss még ez az egész, ő sem tudja, hogy mit akar, és végre van valakije.
Hogy mennyire volt az övé vagy mennyire nem, én azt nem tudom. Azt azonban sohasem felejtem el, amikor ez a vagány, okos és csinos csaj egyszer zokogva hívott telefonon, és teljesen összeomolva kérlelt, hogy menjek fel hozzá. Amint el tudtam szabadulni az enyéim mellől, mentem, és én még olyan állapotban nem láttam, amilyenben akkor volt. Szétsírt fej, teljes összeomlás.Akkor mesélte el, hogy a pasi felesége súlyos beteg, nem hagyhatja el éppen most, ő viszont nem tudja elhagyni. Egyrészt úgy érzi, szüksége van rá, és nem akarja cserben hagyni, másrészt pedig szerelmes belé.
Puff neki. Beletöltöttem két deci vodkát, és hagytam, hadd zokogja ki magát a vállamon. Mit csinálhat ilyenkor az ember? Hogyan lehet okosnak lenni? Ez nem az a pillanat, amikor rákiabálsz, hogy „te idióta liba, tönkre akarod tenni magad? miért gondolod, hogy csak ennyit érsz? miért gondolod, hogy más nem tud téged boldoggá tenni?”. Úgyis azt válaszolta volna, hogy azért, mert őt szereti. Vis major.
Fogalmam sincs, hogy ez a pasi viszonozta-e az érzelmeit, vagy csak játszott vele. Azt sem tudom, hogy őt jogom van-e megítélni, amiért egy beteg asszonyt megcsal. Talán ez adott neki erőt ahhoz, hogy kitartson mellette. Bonyolult helyzet.
Évi kemény csaj, és vitte az életét, sikeres volt a munkájában, csak éppen a pasikkal nem volt szerencséje. Tudom, hogy próbálkozott kilépni ebből az egészből, ismerkedett, pasizott is, de mégis csak valahogy mindig visszatért a szeretőjéhez. (Azt azért megjegyzem, hogy a pasi sem ártatlan, mert nem igaz, hogy nem vette észre, hogy Évi mennyire szenved.) Ilyenkor egy ideig boldog volt, de aztán mindig rettenetesen kiborult. Esténként telefonált néha, hogy mennyire egyedül érzi magát, és mennyire rossz, hogy csak lopott óráik vannak, és nem tudja megélni az élet örömeit azzal, akit szeretet. Amiatt meg különösen furdalta a lelkiismeret, hogy egy olyan asszony férjét szereti, aki a betegsége miatt még csak vetélytársa sem lehet, viszont nagyon jól tudta, hogy pontosan emiatt a szerelme sem hagyhatja ott. Nem kérheti erre, viszont ebbe a helyzetbe pedig majd belepusztult néha.
A történetnek aztán jó vége lett: cirka másfél év kínlódás után egyszer csak összejött egy pasival, aki imádja. Méghozzá az interneten. Hamarosan felmondott a régi munkahelyén, és teljesen új életet kezdett. Ha jól emlékszem, a régi szerető felesége is meggyógyult végül, úgyhogy akár azt is mondhatjuk, hogy happy enddel végződött a sztori, de Évi biztos, hogy nagy árat fizetett a boldogságért.
A férfiak és a szükségleteik… Nem egy olyan esetről hallottam ismerősi körből, hogy a férfi épp akkor lécelt le, amikor a felesége teherbe esett, és nem tudtak folyamatosan szexelni. Szerintem ez állatság.
Ha több ember tudatában lenne annak, hogy a vak, elsöprő szerelem hormonvezérelt dolog, és másfél évnél nem tart tovább a kémia, akkor tudatosan lehet, hogy bele se mennének ilyenbe, és nem csapnák be magukat, hogy valós, amit átélnek…
Lakjunk jól: Nem akarunk beleszeretni más férjébe, ez egész egyszerűen megtörténik… És akkor egy darabig tényleg nem számít semmi, hogy ki milyen árat fog fizetni ezért, csak úszunk a boldogságban. Később pedig tíz körömmel kapaszkodunk ennek a boldogságnak a roncsaiba, akkor is, ha tudjuk, nem lesz, nem lehet belőle semmi. Azért tesszük, mert nincs más. Félünk egyedül maradni, félünk attól, hogy nem lesz mit várni, még egy futó találkát se, amit amúgy is megmérgez lopottságának tudata.
Nem egy súlyos beteg nő férjét akarja elvenni az ember, hiszen a férfi amúgy sem ezzel kezdi, csak beleszeret a másikba. És, tudod, a férfiakank is vannak szükségleteik… Lehet ezt elítélni, attól még tény marad.
Súlyosan beteg feleség? Jaj. Ezt a legegyszerűbb mondani. És ha pedig igaz is lenne, hogy néz magával szembe egy nő, aki egy súlyosan beteg nő férjével tart fent viszonyt? És milyen férfi az, aki a súlyosan beteg felesége mellett viszonyt tart fent? Anyáink bölcsessége: nős emberrel soha. Vagy ha mégis, akkor nagyon-nagyon rossz lesz addig, míg a harmadik összekapja magát és kilép onnan, ahol nem volt helye.