Nem egészen friss a hír, amiről írni akarok, de véleményem szerint megéri, hogy szóba hozzuk, és ismételten elmerengjünk a magyar gyámhatóság működésén. Nemrégiben posztoltam egyet arról a szigetszentmiklósi esetről, amikor semmiféle hivatalos szerv nem volt képes észrevenni, hogy a szülők a lehető legborzalmasabb körülmények között bánnak a gyerekeikkel, és amikor az eset kiderült, akkor mindenki mosta kezeit.
Nos, ezúttal éppen az ellenkezőjéről van szó: a gyámhatóság ugyanis nagyon buzgó is tud lenni akkor, ha külföldre szakadt szülők gyerekeiről van szó. A vonatkozó magyar szabályok értelmében ugyanis a gyámhatóság engedélye szükséges ahhoz, hogy kiskorú gyereket külföldre vigyenek a szülei, ha pedig már ott vannak, akkor szükségük van egy rakás vizsgálatra, amivel igazolják, hogy igenis, meg tudják teremteni a gyerekek fejlődéséhez szükséges körülményeket. A magyar törvény ellentétes a vonatkozó uniós jogokkal, de véleményem szerint a józan ésszel is.
Aki tévedt már a magyar bürokrácia útvesztőibe, annak lehet fogalma arról, hogy milyen idegőrlő és nehézkes megszerezni a kívánt papírokat. Környezettanulmány, jövedelemigazolás, iskolalátogatási igazolás, stb.
Nemrégiben volt nálunk egy poszt a kivándorlásról, ami sajnos aktuális és égető probléma mifelénk manapság. Menni vagy nem menni? Avagy meg lehet-e élni itthon, és hogyan? Sok család kényszerből hagyja el az országot, egészen egyszerűen azért, mert vagy nincs munka, vagy pedig a munkáért kapott fizetés éppen az éhenhalástól menti meg a családot, a minőségi élethez azonban kevés.
A vicc az, hogy ilyen esetekben a gyámhatóság mélyen hallgat. Amikor a család itthon van, akkor valahogy nem érdeklődik afelől, hogy jövedelmük elegendő-e a gyerekek normális felneveléséhez, van-e automata mosógép és színes tévé a családban, fűtenek-e rendesen, egészségesen tudják-e táplálni a gyerekeket, és tiszta ruhában járatják-e őket.
Nyíltak és mindenki számára hozzáférhetőek azok az adatok, melyekből világosan kiderül, hogy a gyerekszegénység ma Magyarországon több százezer gyereket érint. A kis falvakban tanító pedagógusoknak pedig napi tapasztalatuk, hogy a gyerek csak az iskolában eszik meleg ételt, vagy bármit egyáltalán. S hogy otthon nincs fűtés, nem tudják kimosni a ruhákat, nincs semmi. A közmunkából kapott alamizsna nem elég a család szükségleteinek fedezésére – de gyámhatóság ilyenkor hallgat.
És azt sem kérdi, hogy az elvált anyák miből nevelik a gyerekeiket, ha apuka teszem azt, nem hajlandó gyerektartást fizetni. Azt sem érdekli, hogy kispénzű emberek sokasága hogyan képes megadni a gyerekeinek az alapvető dolgokat.
Ha azonban valaki arra vetemedik, hogy külföldre megy a jobb megélhetés reményében, akkor a gyámhatóságban máris feltámad a féltő aggodalom, hogy vajon a gyerekek jó helyre kerülnek-e, a szülő tud-e biztosítani minden körülményt számukra.
Valahol azt olvastam, hogy ezt a törvényt még a Kádár-rendszerben hozták, kitalálhatjuk, vajon miért. Az azonban érthetetlen, hogy az azóta eltelt huszonpár évben egyik kormány sem érezte szükségesnek, hogy változtasson ezen a nyilvánvalóan abszurd törvényen.
